Fenyvesi Endre, Szolnoki Tamás, Monos István, Klopfer Endre, Akli Imre, Szabó Lajos Nádori László, Ágoston László, Ujszászi Ignác, Visnyei János, Papinóth István  Fotó: Csörgöl Lajos (Bicske, II-es iskola, 1984 vagy 85)     Ujszászi Ignác bicskei költő Gánton él. Barátai közül Monos István és…

"Hé, paraszt! melyik út megyen itt Budára?" Egy budapesti-biatorbágyi bringás hombre  küldött nekem ennél sokkal több képet - a kerékpárútnak kikiáltott budai út állapotáról.   ott a sok ikeás zsák FRAKTA Táska, nagy - IKEAikea.comami 15 kg-t bírebből van kb. 20 dbaz kb. 4000 huf a 4000- ből kb.…

"Szia. Úgy látszik elért a szeptember eleji közleményünk az illetékesekhez. Tegnap ilyen levél várt a postaládában!" - írja kedves Olvasónk.    Természetesen nem feltétlenül kellett hozzá a Bicskei Szó megszokott kiállása a bicskeiek képviseletében. Legfeljebb megerősítette a döntéshozókat -…

A bicskei nyomozók lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgattak ki gyanúsítottként egy 73 éves helyi lakost 2018. október 10-én kora délután. A nyomozás adatai alapján a férfi a 2018. május 29. és 2018. október 9. közötti időszakban egy bicskei családi házból többek között…

Állást keres vagy csak új munkahelyre vágyik? Ha IGEN a válasza, látogasson el október 12-én, pénteken 12 és 18 óra között a Vértes Center állásbörzéjére, ahol számos, országosan is ismert vállalat várja leendő munkatársait.

Isten éltessen sokáig születésnapod alkalmából erőben, egészségben Lizicska József! Ezzel jól elkéstünk, de sebaj.   Hat-nyolc éve láttam őt, a mányi férfit először. Mivel mindig a fiával van, ezért akkor is a fiúval voltak, aki akkor még pici volt, de ugyanolyan magatehetetlen beteg, mint ma. De…

Az országgyűlési képviselő, a polgármester, a területileg illetékes képviselő figyelmébe a bicskei bányarakodó tekintetében, ami távolságra, elhelyezkedésre éppen olyan, mint egy átlagos utcában a szemben fekvő házsor.  Részletek.... 

Első hivatalos maratoni távját futotta a bicskei Pozsgai Mihály, akinek neve a fociból ismert Bicskén.    A bicskei Gyuricza Zsuzsi, Pozsgai Mihály, Tolnai Éva és Agyagási Ákos 30 km-t futottak a mostani Spar Maratonon. Nagy Géza 10 km-s távon ért célba.   Éva és Ákos felkészülésnek tekintették,…

Most hétvégén került megrendezésre az Ifjúsági RAW Erőemelő BajnokságOrosházán. Ezen a rendezvényen részt vett az ifjú Titán, a bicskei lakos, Havai Patrik, a SebiGym SE színeiben. Patrik bő egy éve kezdett el foglalkozni súlyzós edzésekkel. Erre a bajnokságra kb.egy év felkészülési idő állt…

Az Ady u. 11. szám alatti épület, az egykori Gyermekvédő Liga kicsiny, neobarokk, valamiért Észak-Itáliát vagy legalábbis régi filmek helyszíneit idéző, erkélyes épülete - nagyon szép külsőt kapott a felújítás által.A munkát - alvállalkozóként! - ugyanaz a bicskei cég végezte, aki a bölcsődén…

Könyvtári vasárnap van. Bandi bácsi nyugalmazott honvédőrnagy volt, a bicskei Marx Károly utcában lakott és szintén az ebben az utcában lévő Petőfi Emlékkönyvtárat vezette. Ez egy helyiséges volt, egy kislakásnyi méretű szoba. Hétfőn, szerdán és pénteken 13-19 óra között nyitott ki. Azt hiszem 1980…

Az önkormányzat hivatalos közleményét idézzük, hogy mindenkihez eljusson.  Akinek fontos a környezet, kérjük, terjessze. (Előtte azért megemlékezünk azokról a "csúnya" időkről - brrr -, amikor a veszélyes hulladékot összegyűjtő autó településünk utcáit járta, nekünk csak a ház elé kellett…

Örömmel adok hírt, hogy elindul a Játszva szépítsd Bicskét! projektünk. Erre a projektre szavaztak több mint 24.000 a bicskei és a megyei vásárló. A projekt keretében egy kalandjátékkal egybekötött virágültetést szervezünk, ahova 4-10 fős csapatok jelentkezését várjuk. Jelentkezni az alábbi linken…

  A komposztálási kapacitás növekedése várható Magyarország több településén, köztük Dunaújvárosban, Polgárdiban, Oroszlányban, Dömsödön, Cegléden. A fejlesztéssel tovább nőhet a hulladéklerakótól eltérített, komposztként hasznosuló zöld és biológiailag lebomló hulladék…

 Vida József (Budapest, 1973. október 7. –) magyar bankár, közgazdász.   Középiskolai tanulmányait követően több felsőoktatási intézményben – a Budapesti Gazdasági Főiskolán, a Pécsi Tudományegyetemen, a Szent István Egyetemen és a francia Université Paris-Nanterre egyetemen– szerzett…

A Kerecsendi - Akácfa kereszteződéséről van szó. Az Akácfa utca kapcsán olvastam, hogy valaki panaszkodott, hogy a kereszteződésben előzték egy Suzukival nagyon gyorsan - írja olvasónk.  A sebesség számonkérése valóban jogos volt. Ráadásul van kinn egy tábla, ami sajnos engedi az előzést a…

Az egykori bicskei pártház Kossuth utcai kőhomlokzatán két be- és kijárat épül. Szárad a lépcső betonja.  Legjobb tudomásunk szerint egy Bicskén már régóta dolgozó, kínai ruházati kereskedő cég érkezik meg erre a helyre is bérlőként.  Közvetlen szomszédságában már régóta üzletek működnek, amit a…

(Képek: Facebook) A Hungarian Golf Portál a Horvát Junior Nyílt Bajnokságról szóló beszámolójában egy ígéretes, sok szép sikert elért fiatal bicskei versenyző, Földházi-Nagy Zsófia eredményéről is hírt ad.      (A Bicskei Szó olvasói nevében további sportsikereket kívánva, az angol humor…

Fotó: Kardos Henriett Kedves olvasóinknak köszönhetően - variációk egy témára alapon - több képet is megosztottunk a mai bicskei szivárványról  mintegy háromezres Fb-csoportunkban, miután az első, a rendelő ablakából készült képecskémet közzétettem. Ennek viszont itt a helye, már csak a…

Bajmóczy Györgynek két szolárgráfos és egy napfogyatkozásos, Szűcs Matyinak pedig egy galaxisos fotója került kiállításra a Természettudományi Múzeum tárlatán, a 120 kép közé. Gyuri a kiállításhoz kapcsolódó, "Mars 2018" nevű fotópályázaton is elindult, és a Mars-felszín kategóriában a kiemelkedő…

Bicskéről, a Szent Imre utcából érkezett bejelentés közlekedési balesetről a rendőrségre 2018. október 2-án délután - írja a police.hu. A helyszíni szemle során a rendőrök megállapították, hogy egy segédmotor-kerékpárral közlekedő 64 éves helyi férfi haladása során elveszítette uralmát a járműve…

Vértesacsára, a Rózsadomb utcába kértek rendőri segítséget 2018. október 1-én reggel, mivel egy személy a lakásában rosszul lett és nem tudta kinyitni a bejárati ajtót - olvasható a police.hu-n. A járőrök azonnal a 78 éves vértesacsai lakos házához mentek, ahol a padlón fekvő, eszméletlen állapotban…

Tessely Zoltán (Fidesz) képviselőnek havi 298 ezer forintért bérelnek lakást Budapesten. Övé a 3. legdrágább közpénzes buli, a csúcstartó egy emeszpés és egy fideszes képviselő, mindketten havi 311 ezer forinttal - írja az Átlátszó. (Egy bicskei fiatal civil, aki a hírt a bicskeiek blogjának is…

süti beállítások módosítása