A nagy kommunikáció közben lakossági fórum lesz a Szt. László patak árvízvédelme és az M1 ipari park autópálya lehajtója kapcsán. Ez előírás, akárcsak a meghirdetése, formai okai is vannak, kötelező megtartani. ha három embernek, akkor három embernek, a lakossági résztvevők létszáma mindegy.  Ez így…

Felhívott ma egy nálam jóval fiatalabb barátom. Kérdezte, hogy itthon vagyok-e, elmegyek-e hozzájuk sütögetni a kertbe. Azt is mondta, hogy mondani is akar valamit, amit csak személyesen tehet meg. Nagyon köszöntem, de elmondtam, hogy mai programom miatt ez nem jó, de legyen talán holnap, addig nem…

Brutális a főutca,ebből baleset lesz - írja olvasónk. jönnek le az óbarki lehajtónál is a pályárol és a bicskeinél is, és onnan a nyáj mind be a Tatai úton, miközben az 1-es főútvonal teljesen jól…

Ismert, hogy bepereltek, pernyertes lettem és érzésem szerint - a kissé elszontyolodott párttitkárok - rossz híremet próbálják kelteni Bicske önkormányzatának politikai vezetése részéről az önkormányzat hivatalos honlapját felhasználva erre. Azt írják pótcselekvésükben, hogy valótlant állítottam,…

Van ebben a főtéri menetrendben egy-két baki. Egy kedves olvasó küldte el.  Nézzük csak meg, mi nincs itt rendben.... Annyi segítség álljon itt, hogy volt énnekem Flóri és Anna nevű barátom is, sőt, családtagjaim is viselték-viselik  Annaként az egyik legszebb női nevet és abszolút…

Fogdába vitték

Címkék: rendőrség bíróság

2018.07.05. 09:48

A járőrök Bicskén, a Kisfaludy utcában ellenőriztek 2018. július 4-én délután egy férfit, akiről megállapították, hogy vele szemben a Tiszafüredi Járásbíróság elfogatóparancsot bocsátott ki. A rendőrök az 54 éves helyi lakost elfogták, a rendőrkapitányságra előállították, majd őrizetbe vételét…

A két nem bicskei cég kamu fióktelepeket hozott létre azért, hogy regionális támogatási projektekben vehessen részt. Az egyik cégjegyzékében Bicskén és Téten tüntetett fel fióktelepet, a másik pedig Bicskén és Etyeken, a Dávid-majorban. "...a szóban forgó operatív programban nem is szerepel a…

Személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesethez kértek rendőri segítséget 2018. július 2-án délután a 8126-os számú útra - írja közleményében az FMRFK Kommunikációs Szolgálata. A rendelkezésre álló adatok alapján egy bicskei lakos Audi típusú személygépjárműjével haladása során áttért a…

szia, szeretném megkérdezni, hogy Bicskén ki ellenőrzi a parlagfüves területek rendben tartását? szia, jogszabály szerint a belterületen a jegyző, külterületen a földhivatal hatásköre.A polgármesteri hivatalba való bejelentéssel is eljárás indulhat, de a mezőőrök (már ha éppen a feladatukkal…

Helyreigazítás

Címkék: bíróság

2018.07.03. 05:41

„2017. március 27. napján „A Petőfi tér és a Kézai Simon utca újul meg pályázati forrás segítésével” címmel megjelent cikkemben valótlanul állítottam, hogy Bicske Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2017. március 22. napján, még a pályázati határidő lejártát megelőzően döntött a Petőfi tér és a…

Három személyautó és egy tehergépjármű érintett a Bodmér és Felcsút között, 17 óra után történt balesetben - adott tájékoztatást a Bicskei Szó kérésére Szemerei Péter r. őrm., az FMRFK Kommunikációs Szolgálatának munkatársa. A balesetet okozó járművezető eddig ismeretlen okból áttért a másik…

Az idei évben először kiírták az önkormányzati tűzoltóságok eszközfejlesztését célzó pályázatot, amelynek elbírálását követően Fejér megyéből négy szervezet jut összesen tizennégy és fél millió forint támogatáshoz. A bicskei, a móri, a polgárdi és a váli önkormányzati tűzoltóság a rendelkezésre álló…

Szép estét. A Batthyány utca végén nincs közvilágítás. Felhívtam az eon szolgálatot, segítőkész volt a hölgy, csak sajnos nem tudnak intézkedni mert az eon csak abban az esetben jön ki, ha az egész utca nem világít és a hívjam fel az önkormányzatot. A problémám az, hogy nem találok sehol egy…

süti beállítások módosítása