A Bicskei Önkormányzati Tűzoltóság (BÖT) továbbra is az önkéntesek munkáján alapul. A BÖT létrejöttének, a bázis felépítésének jelentős része az önkéntes munka eredménye volt évtizedekkel ezelőtt - hangsúlyozza Polgár Viktor villamosmérnök, az egyesület fiatal elnöke. 

52784522_2103884069649272_3428833281871708160_o.jpg

Az önkormányzati nevet muszáj volt felvenni az új előírásoknak megfelelően. Ha ezt Bicskén nem tették volna meg, akkor egész egyszerűen elesnek az állami támogatástól. Kötelező lépés volt, ahogy a sakkban nevezik az elkerülhetetlen mozzanatokat.

Az önkormányzati szó félreértésekre ad okot, mert a legtöbben ezt az önkéntesség megszűnésével azonosítják - tévesen. 
A főállásúak is mindösszesen szakmunkás minimálbért kapnak havonta. 
2018-ban 369 beavatkozásból összesen 320 önálló beavatkozás volt, vagyis a káresemény helyszínén tűzoltói tekintetben csakis  a BÖT egységei dolgoztak.

Minden esetben jelen voltak az önkéntesek a saját szakmai végzettségükkel, tapasztalataikkal.

A 369 vonulás pedig rámutat, hogy átlagosan még egy szökőév minden napján is napi több mint egyszer indulnak segítséget nyújtani, bár a gyakorlatban természetesen nem ilyen egyenletes a káresetek eloszlása. 

Baleseti sérültet vagy halottat roncsból kivágni. 
Tüzet oltani, lokalizálni. Gázpalackot kihozni az égő épületből.  Útra, tetőre, vasútra dőlt fát takarítani. 

Éjjel. Nappal. Hétvégén és ünnepnapon. Ha esik, ha fúj. 

Állami bevételük mellett az egyesület dolgozik is saját bevétel teremtése érdekében. Részben az önkéntes saját önkéntesen végzett munkájával biztosítja az egyesület fennállása óta azt, hogy a mentési munkát a BÖT el tudja látni.    

Ezek a srácok ott a fák hegyén a Stihl-el, nem önmagukért, hanem a Bicskei Önkéntes Tűzoltóság nevet a szívükben mindig megőrző egyesületért dolgoznak, pontosabban, hogy segítséget tudjanak nyújtani akár neked, akár nekem. Ne legyen rá szükség.  

Ehhez járnak iskolába, ebből gondoskodnak az utánpótlásról. Tűzoltó parancsnoki képzésekre, szerparancsnokira  és tűzoltói szakképzésekre járatják belőle bajtársaikat.

A költségvetés egy részét - nagyon jó! - kötelező oktatásra költeni és mindig időben leadott, mindig kifogástalan elszámolásaikban ezt is igazolják.

Működésük nyitott könyv mindenki előtt. 

A szerkocsik átlagéletkorát inkább nem írom le. A Bicske 1-es fecskendős autót le kell cserélni. Ez a vezérhajó Bicskén. Havonta bemondja az unalmast valami rajta. Új autóra gyűjt a BÖT. 130 millió az ára. Zsírúj. Mercedes vagy Magirus, Scania is lehet Rosenberg-felépítménnyel.

2018-ban az éves működésükhöz 34 milliós az állami támogatás. 11 milliót adott Bicske önkormányzata. Összesen 0,7 milliót adott a 13 környező település a BÖT szolgálati, illetékességi területéről. 
Pár milliót nyújt az 1-es kocsi vételéhez maga a BÖT, az önkéntes, tűzoltói hivatásukért élő emberek alkotta egyesület. Bicske Város Önkormányzata 20 millió forinttal járul hozzá. Ezeken a kocsikon tűzoltáshoz (tömlő, sugárcső, kézi tűzoltókészülék…), műszaki mentéshez (hidraulikus feszítő-vágó, balta, motoros láncfűrész), magasból, mélyből mentéshez (mászó eszközök, mentőkötél, létra) szükséges felszerelés minimum van, de Bicskén a mostani 1-es kocsin újraélesztő készüléket és számos más nem kötelező eszközt is rendszeresítettek.

A BÖT vezetősége és minden tagja kéri az önkormányzatok, a vállalatok, a cégek, a lakosság, a vállalkozók segítségét és a gyűjtésben való részvételt, segítsenek segíteni.  

A Bicskei Önkéntes Tűzoltóság  számlaszáma: 11600006-00000000-80926933
Kérjük, a közleményrovatba jegyezzék a következőt: adomány tűzoltóautó vételhez.

 

Izing Antal 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.