euz.jpg

A Magyar Villamos Művek Zrt.-hez tartozó Hungarowind Kft. 0,5 MW beépített kapacitású naperőművet épített Bicske határában. Pontosabban 499 kW, mert ennek az engedélyezése, finanszírozása, megtérülése a leginkább kedvező. De ennek nincs különösebb jelentősége. Olvasónk írását és fotóit ezúton is köszönjük. 

sze_1.jpg

2018 második felében az MVM csoport 110 naperőmű telepítését jelentette be hazánkban. Más befektetőkkel ellentétben nem egy helyre akarták bezsúfolni a tervezett kapacitást, hanem 110 darab kisebb, átlagosan 0,5 MW-os részegységre bontották őket.
Ennek több előnye is volt. Egyrészt a több, kisebb telek bérlése egyszerűbb feladat, mint egy nagyobb, összefüggő telek bérlése, valamint a földrajzilag jobban szétosztott napelemes kapacitás kiegyenlítettebb termelést biztosít változóan felhős idő esetén.
Az elérhető -ugyanakkor nem közvetlen- projektadatok alapján, a Bicskén épített naperőmű kb. 285 millió forintból épült meg, ebből 35%, azaz közel 100 millió Forint Európai Uniós forrásból származik.
Ennek a telepnek a segítségével közel 600 tonna szén-dioxid kibocsátását kerülhetjük el évente.

hat_1.jpg


A várható, éves termelése több, mint 600MWh energia lesz, és ez a hazai háztartások fogyasztása alapján, közel 240 háztartás ellátására lesz elegendő. Fontos megjegyezni ugyanakkor, hogy ez nem egy közvetlenül mérhető szám, hiszen a napelemek termelése, és a háztartások fogyasztásának maximuma időben nem esik egybe, valamint a lakossági fogyasztás is jócskán nőni fog az elkövetkezendő években.
A projekt során a legközelebbi erőmű egyébként Csókakőn illetve Bodajkon épül, hasonló paraméterekkel, szintén az Európai Unió támogatásával.
Bicske városa a beruházóval még 2017 áprilisában (lassan 2 éve), egy rendkívüli nyílt ülésen kötötte meg a szerződést, ugyanakkor azóta sem volt az önkormányzati sajtó érdeklődésének homlokterében ez a fejlesztés. 

oldal_1.jpg


A szerződés alapján a Hungarowind végig bérlőként lesz jelen, és első körben 15+5 évig bérli az önkormányzattól a körülbelül másfél hektáros területet, mely időtartam automatikusan meghosszabbítható. Merthogy a projekt várható élettartama a napelemek élettartaméval, azaz körülbelül 25 évvel fog megegyezni. Ezen időszak alatt, az alábbi ábrán látható módon körülbelül 9,6 millió forint korrigált bevételhez jut a város. Találkozhatunk a városban olyan véleménnyel, miszerint a bérleti díj kicsit alacsony, hiszen hasznot fog termelni, de a képviselők eldöntötték.

berletidij_1.jpg

Bevétel származik még az iparűzési adóból is, a várható bevétel éves szinten 350-400 ezer Ft lesz.
A projekt kivitelezési részével kapcsolatban az önkormányzatnak egyébként egy dolga volt, hogy a területet megfelelő módon átadja a bérlőnek, azaz fakivágást végezzen, és a területen található hulladékot elszállítsa. 

Reméljük a beruházás sikeres lesz, és a 25 éves várható működési ideje alatt is egy kicsit jobb
hely lesz a bolygónk.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ha szeméttelep helyett pénzt hoz, már megérte. Ezen kívül a megtermelt tiszta energia itt Bicskén lesz felhasználva, nem kell 100 km távokat megtennie az elektronoknak sugárzó, vagy szennyező erőművekből :)
@yoshida: A megtermelt energia nem feltétlenül Bicskén lesz felhasználva. Az országos hálózatra táplál be, nincsenek kitüntetett fogyasztók.
Ez közvetlenül egyetlen házat sem lát el, hiszen eleve nem is megy mindig, miközben a villamosság mindig kell; hanem az általa termelt energiát ha elosztjuk egy átlag magyar háztartás energiaszükségletével (600.000/2500kWh=~240 lakás) jön ki.
A bicskei esetében hogy is van ez?
Ezt szintén az átlagfogyasztás alapján tudjuk megmondani. Pár éve évi 2400kWh/év volt ez Magyarországon, de ez sajnos évről évre emelkedik.
Bicskén az átlag fogyasztás 3200kWh felett lehet, így Bicskén hozzávetőleg 187 háztartásról beszélgetünk. Nem a közvetlen, hanem a közvetett ellátásáról.