Új médiavállalkozást alapított a felcsúti milliárdos felesége. Habár a kormányközeli médiabirodalom, a Kesma nonprofit alapítványi tulajdonban van, a neki beszállító cégek természetesen profitra hajthatnak - írja a HVG

Film-, video- és televízióprogram terjesztésére újabb cég került a Mészáros-birodalomba, amelynek ezúttal Mészáros Lőrinc felesége, Mészárosné Kelemen Beatrix a tulajdonosa. Ő tölti be az igazgatóság elnöki tisztségét is.

© 

A vezetőségbe ugyanakkor bekerült Bálint Istvánné is, akit Mészárosné már az Echo Televízióba is magával vitt, méghozzá a Felcsút melletti Bicskéről. Bálint Istvánné Bicske fideszes alpolgármestere, aki 2017-ben a választói szavazatok alapján elnyerte Az év alpolgármestere díjat (a Bicskei Szó közbevetése: nem sokkal azután, amikor az új gazdák megkezdik a közkedvelt pihenőterület  Bicskétől való elzárását)   , 2015-ben pedig Áder János köztársasági elnök a Magyar Bronz Érdemkereszt polgári tagozatával tüntette ki a menekültügyben végzett több éves, kiemelkedő munkájáért. (Bálintné főnővérként 1994-ben a bicskei menekülttáborban kezdett dolgozni.)

Más kérdés, hogy a kitüntetés után egy évvel a kormány úgy döntött, a bicskeiek kérését meghallva bezárja a menekülttábort, két évvel később pedig Orbán Viktor a választási kampányban már azzal riogatott, hogy ha nem a Fidesz nyer, akkor újból megnyitják a tábort a „migránsok” előtt.

A Media Vivantis igazgatóságának másik tagja Ruff Zoltán, aki még 2003-ban került a Hír TV-hez, majd 2005-től 2011-ig az Echo tévé vezetőségében kapott tisztséget. 2013-ban Ruff lett az Erzsébet-utalványokhoz kapcsolódó Erzsébet Vagyonkezelő Kft. ügyvezetője, és maradt a cég 2017-es végelszámolásáig, így egy időre hozzá került az Erzsébet téri Akvárium üzemeltetése is.

Mészárosné új médiavállalkozása éppen akkor jött létre, amikor a milliárdos üzletasszony két új televízió csatorna irányítását is átveszi. Az Echo TV ugyanis április 1-jétől beolvadt a Hír TV-be, és ezzel egyidejűleg távoztak a vezetői is, köztük Mészárosné. Ő azonban nem marad televízió nélkül, mert két életmód csatornát irányít, az Ozone -tés a Life TV-t. Mindkét csatorna az ifjabb Matolcsytól került a Közép-európai Sajtó és Média Alapítványhoz (Kesma), amely a Hír Tv-nek is a tulajdonosa.

A kiszivárgott információk szerint a Kesma létrehozását azért határozta el Orbán Viktor köre, hogy kevesebb pénzt kelljen költeniük a több mint 400 bekebelezett médiumra. A Media Vivantis ugyanakkor kiváló lehetőséget ad arra, hogy a cég akár a Kesmához tartozó és az állami reklámköltésekkel eltartott televíziós csatornáknak beszállítson, akár azoknak a műsorait terjessze. Mindezt persze pénzért, amiből viszont már Mészárosék bevétele és nyeresége növekedhet.    

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Aki ismer az tudja,hogy nem vagyok fideSSES!Tehát távol áll tőlem,hogy nyalizni akarok a fideSSes alpolgármester asszonynál!A legnagyobb rosszindulattal sem lehet az alpolgármester asszonyra rosszat mondani!Ő egy nagyon rendes becsületes ember aki mindig segít,ha valahol segíteni kell!Ő nem azt nézi,hogy a segítségre szoruló fideSSes e vagy ellenzéki,ő azt nézi,hogy az az ember aki kéri a segítségét az egy ember aki épp akkor segítségre szorul!És önzetlenül segít,soha nem mondja azt,hogy sajnálom, nem tudok segíteni!Megtalálja a módját,hogy segítsen! Nem nézi azt,hogy most szabadnapom van,hétvége van,ünnep nap van,ha kell megy,intézkedik és segít!Ő ugyan úgy segít a romáknak mint nekünk nem romáknak!Ha az utcán találkozunk vele mindig van ideje megállni,megérdeklődni a hogy létünket,ha van problémánk vagy kérésünk azt meghallgatja,megígéri ,hogy utána néz,hogy intézkedik!És mindig betartja az ígéretét!Ezt aki ismeri az tudja róla!Azt,hogy őt a pártja kitüntette és,hogy milyen kitüntetést kapott az a fideSS és az ő dolga!Munkássága,munkája után véleményem szerint megérdemelte!Az,hogy ő tartja a pártjának a nagymenőivel a kapcsolatot,az egyedül rá tartozik!Én a magam részéről a legnagyobb tisztelettel vagyok iránta!Míg nem volt alpolgármester addig is nagyon rendes volt mindenkivel!Az biztos,hogy nem bírja a becstelenséget a kamuzást,ha beakarják csapni,mindenkitől elvárja a becsületességet a tiszteletet,de ugyanezt ő is megadja!Ez az én saját véleményem mielőtt elkezdenének rosszat mondani róla!Megjegyzem még egyszer,hogy nem vagyok fideSSes és nem is akarok az lenni,de azért azt el kell ismerni,hogy mint mindenhol vannak rendes becsületes,jóindulatú emberek / igaz ők vannak kevesebben /, és vannak rossz és gonosz emberek,de sajnos ők vannak többségben!

Tisztelettel Szokoli Julianna