A képviselő-testület  a legutóbbi ülésén támogatást szavazott meg Velence városának, mint a 2019-es Tour de Hongrie egyik rajt-helyszínének.

zz-7.jpg

A verseny első szakasza érinti városunkat is. A Tatai úton érkeznek,  a Szt. István utca-Kossuth utca-Mányi út lesz az érintett útvonal.

Talán most jött el a dramaturgiai pillanat, hogy az önkormányzat vezetés bátran és hatékonyan kérje a közútkezelő közbenjárását a Tatai út és a Szt. István utca burkolatának sürgős javítása érdekében, mert a jelenlegi burkolat állapota inkább a Paris-Roubaix verseny speciál kockaköves szakaszaira emlékeztet, semmint egy klasszikus országúti versenypályára. 
A javítás eredménye a verseny média-megjelenése során a települést jól promotálhatja, a verseny után az egyéb közlekedők tömegét szolgálná.
A versenyig még van majd két hét, addig csodákat lehet tenni, hogy a szakasz helyi átvezetése NE erről a hétköznapi kerekezők számára is problémás állapotáról legyen nevezetes.

Aki végigteker  a Tatai úton, esetleg a Szélescsapás bejáróig,  ő látni fogja, hogy a kátyúk bizony veszélyesek a biciklik kerekére. Ha defektet okoznak, az a legkevesebb. Verseny közben nehezebb az úthibákra koncentrálni, főleg ismeretlenek, aki nem ismeri a különlegesen rossz  bicskei tatai utat és a főutcát, amin most nemzetközi versenyt futtatunk. 

Ahol luxusban átnyomják az autópálya alatti töltést kerékpárút kedvéért, ott nem tudnak elkészíttetni két fontos utcát, ami kerékpárversenyt fogad?   

 

ia

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.