Hát igen ez egy "szemét ügy".

Próbálom röviden közreadni a személyesen történt bejárásomat szemét ügyben a Zöld Bicske irodájában visszafogott indulatokkal kultúráltan.

A megyeszékhelyről hazafele jövet betértem a Zöld Bicske irodájába kezemben a 385/2014. (XII. 31) sz. teljes egészében kinyomtatott kormányrendelettel.

A szolgáltató a már előzőekben feltett kérdésemre adott válaszában erre hivatkozott.

Az ügyintéző elé tettem és feltettem neki kérdéseimet, melyeket külön kiemeltem a rendelet paragrafusai közül. Kérdéseimre kitérő, figyelemelterelő válaszokat kaptam, tehát semmi érdemit.

Elmondtam, hogy most jövök a megyeszékhely családi házas övezetéből és a kukák sorban kint álltak a kapuk előtt. Mindegyik 120 literes volt, azonban a rajtuk lévő matricák 80L, 110L, 90L, 120L változatban. Kérdésemre az volt  a válasz: úgy látszik ott még nem alkalmazzák a fent említett 5 és fél éves rendeletet.

Igen a hülyék meg a túloldalon laknak.(bocs ez csak az én gondolatom).

Következő kérdésem: 120 literes szabványos kukám van amit az előző szolgáltatónál vásároltam igen baráti áron más méret nem volt. Mindig félig volt a régóta alkalmazott szelektálás eredményeképp. (két személyről van szó). Miért nem tehetem továbbra is a 120 literes tartályba a békesség kedvéért megemelt 80L hulladékot ami egyébként ennél mindíg kevesebb.

Válasz: Lehetséges ez a megoldás is, csak előbb vigyem el hitelesítő intézménybe és hozzak róla hitelesített bizonylatot.

Na ezen a ponton az agyam már ledobta az ékszíjat. Beláttam, hogy itt észérvekkel nem megyek semmire, majd távoztam.

Ezután megkerestem az önkormányzatot. Beszélgetésünkből azt szűrtem le, hogy a részletekről nem tudnak sokat, a röpcédulákat ők is látták, majd utánanéznek.

Érdekességképpen egy idézet a rendeletből.

"Az igazoltan egyedül élő személy részére a szolgáltató LEGALÁBB egy olyan gyűjtőedény választásának lehetőségét biztosítja, amelynek űrmértéke a 60 litert NEM HALADJA MEG. Tehát nem annyinak kell lenni!!!! Csak annál nagyobb nem lehet. 

Summázva az egészet: Vagy befizetsz a meglévő kukád űrtartalmáig, amit nem használsz ki, vagy veszel egy új kukát.

Majd ha netán jön egy új szolgáltató az új parancs kihirdetésével, vagy netán fél év múlva a család személyi létszámában változás történik megint vegyél új kukát.

Meglátásom szerint teljes zűrzavar. Teljes káosz. Lenyomják a torkunkon, sokan azt mondják, hát de mit tudunk tenni, aztán fátylat rá ezen is túlvagyunk.

Bicske belterületén, de főleg a külterületen, a  szőlőhegyekben sok olyan kukát láttam, melyeken semmiféle azonositó matrica nincs, vagy ha van, az a környékünkön nem ismeretes.

Régi mondás: mindig a húzó lovat kell ütni. A véleményt mindenki alakitsa ki magában.

Szeretettel üdvözöl benneteket egy bicskei honfitársatok.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.