Tegnap délután egy üzletben a sajtfelhozatalt nézegettem, amikor rám köszönt a kedves olvasó.

Azonnal tudtam, egy pillantásból, hogy többek között ő kérdezett egyet s mást  annak idején - amikor a nagy emberek, nagy pénzekért plusz költségtérítés  dolgozva -természetesen érettünk küzdve az utolsó leheletig  -, a nagy-nagy együttműködésben sem tartották fontosnak bejelenteni egy régi,főtéren elhelyezkedő  játszótér felszámolását, lebontását, kidobását.

A nagy miérteken, hogy például köszönjük a SPAR-nak az új játszót, de miért nem lehetett az önkormányzat költségvetéséből a régit is szépen felújítani, keríteni, biztonságossá tenni?!

Sok lett volna két játszóhely a Családok Folyamatos Évében Bicske főterén?!  

Azt is kérdezte akkor a kedves olvasó, hogy mégis hova nyelte el Bicske önkormányzatának választott vezetése a közkedvelt játszótér elemeit?! 

Hogy mi a terv vele?! Hogy azóta mi lett velük?!  

Két lehetőség van. Szerintem azóta sem válaszoltam neki. Vagy válaszoltam, de nem emlékszem rá. A fogas kérdések közül egyre tudtam a választ: egy darabig valószínűleg a GESZ, korábban Városgazdák, még korábban Rumpold, még korábban Költségvetés Üzem, eredetileg pedig egyszerűen a Bammer ház  udvarán tanyázott a kérdés nélkül szétszedett játszó. Hogy most hol van? Azt csak  jó ég tudja. Nem tartozott ránk.  Ez se. 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.