A jegyző és "a hivatal packázásait" Molnár Dániel (Momentum) képviselő így foglalta össze kérésünkre.

94194313_10212941541652446_8179174051638411264_o.jpg 

Kezdjük tehát a képviselő összefoglalásával, aki "A 140 ezer forintos adatigénylés története" címet adta válaszának.

"Miután februárban döntés született a képviselő-testületben, hogy az Áruházat 55 millió forintért bontja le egy felcsúti cég, felvetődött a Bicskei Szó egyik cikkében az épület kisajátításának, illetve tulajdonszerzésének költsége. Vajon mennyibe kerülhetett a tulajdonszerzés a városnak? Többek között ezt szerettem volna én is megtudni, amikor a jegyzőhöz fordultam adatigényléssel még a koronavírus-járványt megelőzően, március elején. Három témakörben igényeltem adatokat, melyekből az egyik az Áruház tulajdonszerzésének költsége lett volna. 14 nappal később érkezett válasz a jegyzőtől, aki az Infotv.-re hivatkozva 140.800.- Ft költségtérítés ellenében lett volna hajlandó teljesíteni adatigénylésemet. Ezt követően emlékeztettem jegyző urat, hogy önkormányzati képviselőként, a munkámhoz szükségesek  az adatok, amelyekért nem kívánok fizetni.15 nappal később kaptam ismét választ, amiben feketén-fehéren leírta a jegyző, hogy „olyan opció nincs”, miszerint a 140.800.- Ft-os költségtérítés megfizetése nélkül megismerjem az általam kért adatokat. Tehát a város jegyzője azt állítja, hogy önkormányzati képviselőként nincs jogom betekinteni ebbe az önkormányzat által kötött szerződésbe, ha csak nem fizetek kéthavi tiszteletdíjnak megfelelő összeget.  Ez volt az a pont, amikor kénytelen voltam a Társaság a Szabadságjogokért jogvédő szervezethez fordulni segítségért. Javaslatukra benyújtottam egy állásfoglalási kérelmet a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz (NAIH), hogy jogos-e a 140.800.- Ft-os költségtérítés megállapítása a jegyző által. Ezzel párhuzamosan, a polgármesternek és a jegyzőnek címezve elküldtem adatigénylésemet immár törvényi hivatkozásokkal kiegészítve, amire 30 napon belül érdemi választ kell adniuk, azaz teljesíteni az adatigénylésemet. Most azonban nem kellett 15 napot várnom a válaszra, alig 1 nap után kaptam levelet a jegyző úrtól az alábbiak szerint: „Tájékoztatom, hogy az email írásbelinek nem minősülő kapcsolattartási formának számít, a levélíró személyazonosságának megállapítása nem lehetséges, ezért az email érdemi ügyintézésre nem használható.”  Képzeljék el a kedves Olvasók, hogy mindez ugyanarra az emailcímre jött, amin keresztül a polgármesterrel és a jegyzővel is tartom a munkakapcsolatot körülbelül hat hónapja. Próbáltam telefonon is kapcsolatot teremteni a jegyzővel, hogy ez esetben árulja el, hogyan tudom tartani a kapcsolatot az önkormányzattal. A jegyző nem reagált a hívásomra és nem is hívott vissza a későbbiekben. Ezért emailben, elektronikus aláírással ellátott dokumentumként újra elküldtem, valamint másnap bevittem az önkormányzat portájára papíralapon is az adatigénylésemet, ahol azt átvették tőlem. Később ebből is "bajom lett", mert ezúttal hajlandó volt ugyan telefonon felvenni a kapcsolatot velem a jegyző, de szó szerint azt kérte, hogy ne „vegzáljam” a munkatársait. A papíralapon benyújtott adatigénylésem semmis, mert nem a portás dolga lett volna átvenni. Természetesen megkértem a jegyző urat, akkor legyen szíves ezt a portásával megbeszélni, mert nem az én feladatom a portás felkészítése az ügyintézésre. Egészen elképesztő a jegyző hozzáállása, hogy kvázi az önkormányzat ügyfélen kéri számon azt, amit az általa vezetett hivatal képtelen ellátni. A tetejébe én képviselő vagyok. Mi lenne, ha nem lennék az és állampolgárként tenném ugyanezt?  Mai napon, 2020.04.23-án a Kormányhivatalhoz fordultam panasszal a jegyző tevékenységét illetően. Nagyon fontos megjegyezni, hogy elvi szinten a jegyző nem a polgármester, hanem a jogszerűség szolgája. A jegyző feladata e körben annak biztosítása, hogy a polgármester és az önkormányzati képviselők számára a munkájukhoz – az Mötv. szabályai szerint – minden szükséges tájékoztatást megadjon. Így nem sikerült másfél hónap alatt sem kiderítenem önkormányzati képviselőként többek között azt, hogy az Áruház épületének önkormányzati tulajdonba vétele mennyi adófizetői forintba került. Időt ugyan nyertek ezzel a mutatvánnyal, de május 21-ig muszáj lesz elárulniuk a törvény szerint. Várjuk" - zárja Molnár Dániel képviselő.  

30134878.jpg

A Bicskei Szó olvasóközönsége is kíváncsi az Áruház "titkos" vételárára. A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) már megnyert egy pert egy bicskei állampolgár (alperes) képviseletében, akitől Bicske Város Önkormányzata az elsőfokú majd a jogerős ítéletben is alaptalanul követelt extrém magas, milliós sérelemdíjat  és annak kamatait. 

Dr. Szabó Attila jogász  a TASZ "centere". Jogsegélyt nyújt, koordinál, kapcsolatot tart, ügyvéd delegációt intéz és mindezt alaposan, rendkívüli odafigyeléssel teszi. Molnár Dániel képviselőnek nyújtott válaszának lényege: 

"1. A költségtérítés indokolatlan
A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság hatóság (NAIH) már több esetben foglalt állás amellett, hogy a költségtérítést csak nagyon szűk körben lehet alkalmazni közérdekű adatokkal kapcsolatban. A legutóbbi ezzel kapcsolatos jelentés itt elérhető:
https://www.naih.hu/files/infoszab_jelentes_NAIH-2019-944-3.pdf
A jelentés 2-3. oldalain részletesen leírja a NAIH, hogy milyen feltételeknek kell fennállnia ahhoz, hogy költségtérítést kérhessen az adatkezelő. A megítélésem szerint az önök esetében ezek a feltételek nem állnak fenn.
Ha a közérdekű adatigénylés vonalon szeretne tovább menni, akkor a NAIH-hoz lehet bejelentéssel fordulni.

 2. Az adatot nem csak az Infotv szerinti eljárásban, hanem önkormányzati képviselőként is megismerheti. Az Mötv 32. § (2) b) pontja szerint  a képviselő-testület ülésén a polgármestertől (alpolgármestertől), a jegyzőtől, a bizottság elnökétől önkormányzati ügyekben felvilágosítást kérhet, amelyre az ülésen - vagy legkésőbb harminc napon belül írásban - érdemi választ kell adni; [...] Illetve az f) pont szerint a polgármestertől igényelheti a képviselői munkájához szükséges tájékoztatást. Közérdekű ügyben kezdeményezheti a polgármester intézkedését, amelyre annak harminc napon belül érdemi választ kell adni;
A törvény kommentárja szerint ezt úgy kell érteni, hogy a képviselői munka ellátásához elengedhetetlen a képviselő tájékoztatáshoz való joga, a képviselő által a képviselő-testületi ülésen kért információt - főszabályként - azonnal meg kell adni. A tájékoztatás - felróható - elmaradása felvetheti a polgármester és a jegyző fegyelmi felelősségét.Ön -- ahogyan a korábbi levelét értem -- annak érdekében szeretne tájékoztatást, hogy (i) a választóit tájékoztassa, (ii) későbbi képviselői döntéseit, javaslatait megalapozza, így az ön tájékoztatását az Mötv szerint is biztosítani szükséges!"

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása