Bicskei otthonokban szorgos kezek dolgoznak teljesen önzetlenül azért, hogy minél kevesebben betegedjünk meg a COVID-19 járvány következtében.  Bicske védői 505 darab maszkot gyártottak és szállítottak ki. Ez igen nagy szám Bicskei Egészségügyi központ 160 db Buszsofőrök 40 db Okmányiroda 31…

Az Egészségügyi Központba 90 db maszk érkezett.   A Mentőseinkhez újabb 31, a háziorvosi rendelőnek 5,  a budaörsi DM dolgozóinak 24 darab.  Ezen kívül 60 db maszk kiszállításra vár, mert annyira dolgoztak, hogy mire sikerült volna eljutniuk a címekre, azok bezártak.. - Nyitáskor azonnal pótoljuk,…

 118 maszkot osztottak szét és nagyon sok készült el már az Egészségügyi Központ számára is. A maszk fogyóeszköz és jó stratéga ez a közösség, hiszen - mint tegnapi első hírünkből is kiderült - az ellátásért dolgozókat látják el elsősorban - önzetlenül, minden érdek nélkül. Köszönjük. 

A vészterhes időkben felemelő hír az önzetlen, civil összefogás sok bicskei lokálpatrióta részvételével. 750 darab - sok-sok bicskei keze által megvarott maszk lett kiszállítva szintén önkéntes segítők által összesen három nap alatt. Bajban ismerszik meg a jóbarát - tartja a világszerte ismert…

A bicskei Kertvárosi Abc (Sanyika Bolt) a vészhelyeztre való tekintettel az időseknek, betegeknek házhoz szállítást vállal, természetesen ingyen Sándor Kiss jóvoltából! A hívható telefonszám: 06 20 421 6990 Vigyázzunk egymásra. 

Mert vigyázunk magunkra és egymásra. Ez egy szomorú kordokumentum. Bárki tölthet fel maszkos képet. Mint tudjuk, a maszkok, kesztűk használata, ha nem is jelent teljes védelmet, de nagyobb esélyt ad arra, hogy ne legyünk fertőzött és fertőző betegek. Vigyikán Andi, a Vajda János Gimnázium tanára…

Neked írom a dalt - orvosoknak, ápolóknak, tanároknak, buszsofőröknek, boltosoknak, gyógyszertárosoknak, távdolgozó szülőknek... mindazoknak, akiknek húzósak ezek a napok. Köszönet, hála! Ezt kifejezendően aktualizáltuk ezt a régi szép dalt. Üzenet Párizsból Budapestre: Maradj otthon, ha teheted -…

Köszönjük a biztatást és a legjobbakat Patriknak, párjának és tanítványainak. A Bicskei TC kapusa volt továbbá nagyon jól sakkozik. Ha tíz partibók kétszer nyerek unokaöcsém ellen, már egész jól érzem magam.  

A tegnap esti vonulás hangjai után megkérdeztük Szabó-Bisztricz Anett tűzoltó főhadnagyot, a megyei katasztrófavédelmi szóvivőt is arról, hogy mi történt Bicskén.    Idézzük válaszát, miszerint "2020. március 19-én 21 óra 40 perckor érkezett a bejelentés, hogy Bicskén, a Móricz Zsigmond utca elején…

Az elmúlt években kétségtelenül felvirágzott az ingatlanpiac. A megnőtt kereslet, illetve kínálat jócskán feltornázta az árakat. Egyes esetekben az ingatlanárak hatalmas léptekkel haladtak előre, eltiporva a megfizethetőség határát. Bicskén is nagyot ugrottak az ingatlanok árai, de sok nagyvárossal…

Kedves Vendégeink!

Címkék: pizzafaló

2020.03.16. 22:17

Kedves Vendégeink! A Magyar Közlöny és a benne közölt kormányrendelet szerint március17-től a vendéglátó üzletek, éttermek, kávézók 15:00 óráig tarthatnaknyitva.Minden nap 10:00-15:00 óra között várjuk kedves vendégeinket az étteremben,ebben az időszakban helyben fogyaszthatnak.A vendéglátó…

Forrás  FIGYELEMFELHÍVÁS Ha Ön: láz, köhögés, nehézlégzés miatt jelentkezik, és a tünetek jelentkezését megelőző 14 napban szoros kapcsolatban volt új koronavírussal fertőzött személlyel vagy az új koronavírus fertőzéssel érintett területen járt, otthonából telefonon vegye fel a kapcsolatot…

A gabonaszárító és a telepi halastó közelében fekvő újabb naperőmű épül - értesült a Bicskei Szó nem hivatalos forrásból.  499 KWH villamosenergiát képes megtermelni valamint számos projektcég jellemzi.  

 Használaton kívüli melléképületben keletezett tűz március 16-án reggel Bicskén, a Móricz Zsigmond utcában a vasútállomás mellett  -  adta tájékoztatásul a Bicskei Szó kérésére Szabó-Bisztricz Anett tűzoltó főhadnagy, megyei katasztrófavédelmi szóvivő.  A melléképületben körülbelül tíz…

Tisztelt Bicske.Blog!  Szeretném kérni, hogy a mellékelt felhívás megjelenjen az oldalon.  Köszönettel:  Bolla Andrea postavezető Magyar Posta Zrt. Bicske Posta H-2060, Bicske, Kossuth tér 4.  

Tegnap és ma. Imeli László gyűjteményének kiváló darabjai - az ő napjainkban készült felvételeivel egészültek ki. Köszönjük.  

A Polgármesteri Hivatalban elérhető. Mint ismeretes, elődje januárban néhány napig töltötte be felügyelői állását. 

Szülői észrevétel szerint még mindig nincs a Csokonai Általános Iskolában  60%-os alkoholtartalmú, kézfertőtlenítő, amit a fenntartó írásban is javasolt. Értetlenül állnak a hiány előtt - hiszen veszélyhelyzet van - még akkor is, ha tudják, hogy folyamatban van/lehet a szállítás a fenntartó…

(Bementem ma Imeli Lászlóhoz egy kis sírcsokorért, mert március 14-én lesz tizenkét éve, hogy elhunyt apukánk, akitől a legtöbbet tanultuk-hallottuk a régi Bicskéről. Fogékony volt erre, hiszen nővére még többet tud a témáról. Minket is fogékonnyá tett. A legtöbb helytörténeti témájú poszthoz…

A 10 esztendős Vida-Kun Gábor büszke nagyszülei Bicskén élnek.  A család Tatabányán.  Nem egyedül Gáborra lehetünk büszkék Bicskén - ahogy már többször leírtuk sikereiket. Áron (2005) zongorázni, Dávid (2007) hegedülni, Gábor (2009) csellózni tanul. Ez a felvétel Szombathelyen, a Sistrum zenei…

süti beállítások módosítása