A magyar válogatott nyerte meg a versenyt és jutott fel a második ligába. Ehhez Varga Gréta egy 2. hellyel és 8 ponttal járult hozzá 1500 méteres síkfutásban.       A képen Tóthné Stupián Anikó edző és Varga Gréta magyar bajnok és válogatott csapatával Eb-helyezett.  A friss hírről, a magyar…

Azt mondta a néni a szaunában, hogy ő már sok mindent látott összesen 80 életévében, de ilyen szép és szépen gondozott szomorú fűzeket  és abból is annyit egy helyen, mint itt - ő még soha.   A Vértes takaros kis falujának lakója.  Ehhez a településhez tartozik több mint kedvenc helyem,…

Nagyon tetszett (nekem is) a police.hu híre, a bicskei rendőr főtörzszázlós és rendőrkutyájának összedolgozása a bagolymentésért.Átvettem a hírt. Kicsit gazdagítottam és elküldtem a Magyar Madártani Egyesületnek. Azért tettem, mert szerettem volna megtudni, pontosan milyen fajta bagoly, mit kell…

Naponta kétszer, ugyanazt az 500 méteres szakaszt teszem meg Bicskén gyalogosan. Korán reggel mindig, majd dél felé és este is. Az ember óhatatlanul látja, hogy mennyire szemetes a járda és környéke. A hétvégén szaporodik a sörös és energiaitalos dobozokkal, hétköznap pedig vegyesen van szájmaszktól…

Ma negyed kilenckor jártam az iskolánál, a kupakgyűjtőnél. Onnan a Járási Bíróságig a járdán gurultam (eléggé el nem ítélhető módon).  A gyalogátkelőn toltam volna át a kerékpárom.   De hátam mögött Iustitia istennő termeit magában foglaló épülettel,  ott álltam a zebra szélén és néztem balra, a…

A Gyermekotthon területén egy néhány hetes macska fej nélküli tetemére bukkantak - értesült a Bicskei Szó. A Fejér megyei Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálatához fordultunk. Tájékoztatásuk szerint a rendőrségre 2021. június 21-én 13 óra 51 perckor a bicskei gyermekotthon egyik nevelője tett…

Amikor 12-én először láttam, már volt egy kevés az alján, de szinte üres volt.  Nagyon szép mennyiség összegyűlt alig két hét alatt. Ha a lakosság tudná, hogy milyen célból gyűjtjük, talán egy inspirálóbb okkal több lenne a környezettudatosságra. Ez a kommunikáció hiányzik a kis létestmény mellé.…

Városunkban az elmúlt évek során a panellakások átlagára igen változatosan alakult, volt, hogy ez az ingatlantípus volt az egyik legolcsóbb, de előfordult, hogy a legmagasabb négyzetméteráronvásárolhattuk meg őket. Az biztos, hogy az átlagárak már 2017-ben is igen magasan voltak, 2021-ben pedig…

Egy szolgálaton kívüli bicskei rendőr segített a bajba jutott madárfiókán - írja a police.hu-n az FM RFK Kommunikációs Szolgálata.  (Márton Sándor címzetes rendőr főtörzszászlós azonos az egyik kitűnő bicskei rendőrkutya gazdájával. Ő az az éleszemű  bicskei zsaru, aki szintén pihenő idejében…

- Átvette már a szelektív kukát és zöld-hulladékos zsákot? - kérdezi az olvasó.- Igen, persze.- Olvasta a zsákra írtakat?- Arra emlékszem, hogy Vertikál Zrt., nem Zöld Bicske. Miért kérdezi?- A helyi rendelet szerint még mindig a Zöld Bicske a közszolgáltató. De jól láthatóan már csak a nevet adja,…

Mindeközben új poszter érkezett, amit fel is helyeztek.  A Magyar Építők híradása szerint megkezdődtek a munkálatok.   A bicskei komplex beruházás tucatnyi, önállóan is értelmezhető közlekedési fejlesztést tartalmaz, így hatását az egész város közlekedésére kifejti.     Elkezdődött az…

Kupakgyűjtő. Hogy ez a tény eljusson az agyamig, többször is körül kellett járnom. Ugyanis nem tudtam róla, véletlenül vettem észre szombat délután. Egy darabig még azt is hittem, hogy ez csak kupakgyűjtőnek látszó tárgy, egy szívforma a megszokott ábrázolás szerint, ami a világ talán legismertebb…

Minden tiszteletem a piacon dolgozó hölgyeknek, néhány férfinak, tűző napon, árnyék nélkül. Én 14.15 körül jöttem el úgy, hogy 12-kor álltam be a sorba, de az ott dolgozók még akkor is nyomták.Végig álltam/ültem a két órás sort, ami váratlan, de szinte természetes volt.A rendszer számomra…

8 óra 30 perckor indultam itthonról gyalog, két nagy szatyorral a piactérre. Meg is szólított egy idősebb hölgy: a festéket adjam már neki. Már dehogy adom. Viszem már a helyére. 9 órakor kezdődött.  Úgy döntöttem, nem állok be az utolsó autó mögé, ami már konvojban akkor is a Kisfaludyban állt. A…

Autóval arra járva láttuk már, össze is csaptuk a kezünket, hogy ez de szép lett. Most pedig ír az olvasó és fényképez, az ő fotói a helytörténeti látványosságról - a Springinzeisz-házzal szembeni sarkon.     

Lehet versenyezni az önkormányzat eladó ingatlanjáért. Nem sok időt hagytak rá, alig 6 napot. Június 7-én hirdették meg a Vörösmarty utcai ingatlant és június 13. az ajánlattételi határidő.    Mi lehet az oka a nagy kapkodásnak?Szabályt nem sértenek, mert előírás nincs arra, hogy mennyi ideig kell…

süti beállítások módosítása