Először az 1973-1992 közötti iskolai kiadvány került a kezembe, mert ez újabban megvan nekem. Mondtam régi barátomnak, aki az A osztályban végzett itt, amikor én a B-ben, hogy mit találtam.  "Öregesen" így válaszolt: "Ha közzéteszed, ez legalább leporolja kopottas emlékeinket." Nagy dérrel-durral…

      Mi, a Bicskei Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola alulírott tanítói, tanárai, ezzel a kiállásunkkal tiltakozunk a 2022. február 11-én megjelent 36/2022 (II.11) sz. Kormányrendelet ellen, amely az esetleges pedagógus sztrájkot a tényleges érdekérvényesítésre alkalmatlanná teszi.Továbbá…

Igaz, ez egy 1973-as esemény.  Érdekesség, hogy Aczél György mint az egészségügyi tárca csoportfőnöke jelent meg Bicskén. A Kádár-korszakban (kiterjedt kapcsolatai és Kádár Jánoshoz fűződő barátsága miatt) úgy lehetett a művelődési miniszter főnöke, hogy valójában a helyettese volt.  A tiltás, tűrés…

Hadd mutassam meg szerény helytörténeti gyűjteményem legújabb kincsét. Ezt szintén Káli tanár úrnak köszönhetjük, aki megőrizte. Digitalizálásában ezúttal is a Nagy Károly Városi Könyvtár munkatársai segítettek engem, az emléket együttműködésünk keretében természetesen a Helytörténeti Gyűjteményben…

1988 májusában egy hajnalon érkeztünk meg postavonattal a Nagyállomásra,  mert a Közgázon voltunk. Ittunk elég rendesen akkoriban. Mármint bulikon. Így aztán egy hajnalon  jöttünk. De lehet, hogy koncertről érkeztünk vagy a Fekete Lyukból. Igazoltattak a rendőrök. Ervin belső zsebéből kizuhant egy…

 Ami minket illett, a Közgáz aulájában, 1988. májusában léptünk be a Fideszbe. Ervinnek éppen érettségi szünete volt, én harmadikos voltam, de a 18. életévem  abban az évben már betöltöttem. Ezt az iratot én már nagyon régen nem láttam, pedig a mi szerzeményünk.  Dr. Káli Ferenc tanár úr ajándéka,…

Régen látott kép

Címkék: egyház templom katolikus

2022.02.12. 12:31

Mai. "Ahol ugyanis ketten vagy hárman összegyűlnek a nevemben, ott vagyok közöttük." (Máté,18,20)

A bicskei Ruházati Áruház ünnepélyes megnyitója 1971. február 1-én történt. Egy meghívó eredeti példánya ajándékozás útján került szerény helytörténeti gyűjteményembe.  Dr. Káli Ferenc tanár úr, egykori országgyűlési képviselő hagyatékából származik.  Jó szokásom szerint minden új szerzeményemet…

Ez természetesen nem a mai Postahivatal avatója, hanem a Kossuth tér-Bethlen Gábor utca sarkának közelében álló egykori posta megnyitása. Ezt igazolja az is, hogy az ugyanehhez az épületegyütteshez tartozó szakorvosi rendelőintézetet 1973. augusztus 17-én, pénteken adták át. A régi posta ódon…

Patina

Címkék: helytörténet

2022.02.08. 12:59

A bal felőli kisplasztikai alkotás vagy plakett azért hatalmas és egyedi, mert Bicske 1986-ban lett város és ebből az alkalomból bocsátották ki. Tegnaptól az enyém. Számos bicskei családban őrizhetik. Akkor 16 éves voltam kb. annyira érdekelt, hogy elolvastam róla minden hírt és hallottam meglett…

Deák Kristóf a Mindenki című rövidfillmmel nyert Oscar-t az élőszereplős rövidfilm  kategóriában 2017-ben. Deák Kristóf Foglyok című drámáját szintén ajánlom.  Az unoka címűt nemrégiben mutatták be.  A bicskei Jakab Bence ebben a nagyszerű moziban volt videós gyakornok a stáblista…

süti beállítások módosítása