Örömmel adok hírt, hogy elindul a Játszva szépítsd Bicskét! projektünk. Erre a projektre szavaztak több mint 24.000 a bicskei és a megyei vásárló. A projekt keretében egy kalandjátékkal egybekötött virágültetést szervezünk, ahova 4-10 fős csapatok jelentkezését várjuk. Jelentkezni az alábbi linken…

Jó napot kívánok kérem szépen a lakosság segítségét. albérlet keresek 3 gyermekkel illetve a beteg húgommal aki veseelégtelenségben szenved és a kórházból most hoznák ki, illetve a 3 gyermekem az utcára került 7 fös család vagyunk munkával rendelkezik a férjem havi 80 ezret tudnánk fizetni csak…

Egy öttagú bicskei családnak jövő hónap 10-én saját hibájukon kívül el kell hagyniuk bérelt házukat. A férfi dolgos ember, az építőiparban tevékenykedett. Felesége is dolgozik. A legnagyobb gyerekük 18 éves. A család maximum 50 ezer forintos albérletet tud vállalni és abban kérik a lakosság…

Fenyvesi Tamást és családját keresd az Aradi. 61. szám alatti házban, az Űrhajós-Aradi sarkán 16 óra után. Minél előbb, annál jobb. Ahogyan tavaly is, idén is az Etyeki Kutyamenhelynek, az Etyeki Állatvédők Egyesületének gyűjtenek tartós kutyaeledelt. Míg én ott voltam, jöttek ismerősök, barátok…

Szia Anti!Ne haragudj hogy zavarlak.Elkeseredésem miatt írok, segítségedet kérném, mivel nagy az ismeretségi köröd.Szia Éva, ha tudok, segítek.Én itt a Tölgyfa utcában lakom albérletben 2013 óta a fiammal. Ő még tanul, de idén végez a tanulmányaival.Sajnos a lakást eladták, ki kell e hónap 30-ával…

Jó reggelt Toncsikám! Sajnálatos dolog miatt kérem segítségedet. Vasztélyon lakik Sanyi, aki tanítványom volt, s Ő van most GYED-en 8 hónapos Léna nevű kisleányával. Felesége Orsi. Kérlek, hogy az Ő levelét mellékelve jelentesd meg írásunkat saját átdolgozásod szerint. ÖSSZEFOGÁS ORSIÉRT! Az…

A KUTYAOVI szombati találkozóját, közjót szolgáló, önzetlen és önkéntes, civil adományozását  követő hétfőn  Prockl Amanda tette közzé: "Elmentem ma Tárnokra a chipolvasókért, vettem négyet az összegyűjtött pénzből és szétosztom ma őket eszerint: 1. Salamon Zsuzsánna Bicske-telep 2. Prockl lányok…

Egy kis képes visszacsatolást kaptunk a baráti összejövetelről, a jótékonysági programról, amit a bicskeiek blogja is meghirdetett. "A rendezvény remekül sikerült, több motoros szervezet is képviseltette magát, a (...) gyerekeknek felejthetetlen élményt sikerült nyújtani. Ezúton is szeretnék a…

  Motorosoknak, és nem motorosoknak... - írja Kispál Kinga és így folytatja: Kedves Mindenki, de leginkább tatabányai és bicskei ismerőseim! Május 25.-26. -án a tatabányai Turul népe Baráti kör (...szelíd motorosok.. � ) egy kis baráti, jó hangulatú, családias összejövetelt szervez,remek…

A program itt olvasható, itt csatlakozhatunk.  

Minap a Tanya Csenöl egy posztját megosztva mutattunk be egy illegális hulladékrakást - bontási törmelékből a Galagonyás egy pontján.    Előkerült azonban a gazdáknak köszönhetően egy magántulajdonú biztonsági kamerafelvétel. Ennek alapján azonosították a feltételezett elkövetőt. A Facebook-os…

2018. március 28. - ertetlenno Forrás: www.eszkulap.hu Kalmár Sándorné, Magdi néni hivatalosan budapesti lakos, de mivel nyugdíjas, a gyermekeinek meg nem tudtak úgy munkát találni, hogy nem fővárosi a címük, így ők felköltöztek, Magdi néni pedig leköltözött a Fejér megyei Mányba, ahol az…

SOS!!! Kérlek benneteket segítsetek a négy gyermekét egyedül nevelő apukának VÉRT ADNI, a héten lesz a csípőműtétje! - kezdi közleményét a Bicskén élő Prockl Amanda.  "Megosztás is segítség lehet most! 0 RH + a vércsoportja!!!! Kizárólag ezen a két helyen, Budapesten a Karolina-Daróci utcában…

Állatvédőként ismertetek meg engem, nem is török családvédelmi, gyermekjogi babérokra, de minden állatvédő szociálisan nagyon érzékeny, így vannak sorsok, életutak, amik mellett nem tudok szó nélkül elmenni. Prockl Amanda Ilyen ez a mai történetem is, ahol egy apuka négy gyerekét egyedül neveli…

Állatvédőként ismertetek meg engem, nem is török családvédelmi, gyermekjogi babérokra, de minden állatvédő szociálisan nagyon érzékeny, így vannak sorsok, életutak, amik mellett nem tudok szó nélkül elmenni. Prockl Amanda Ilyen ez a mai történetem is, ahol egy apuka négy gyerekét egyedül neveli…

"A bicskei családnak és Gábor bácsinak is olyan mennyiségű és mértékű felajánlás jött szinte egy nap leforgása alatt, mint kb az egész kampány során a huszonvalahány bemutatott rászoruló embernek összesen, együttvéve -- már a válaszadás szintjén sem tudjuk kezelni az érdeklődést, a felajánlásokat,…

A két fiát nevelő fiatal apuka háza elé ma kora délután érkezett egy olyan fiatal, de nem fiatalabb bicskei apuka, aki sokat vezet és közben gondolkodik. Az apaság élményét tartja életében a legtöbbnek. Vagyunk ezzel így egy páran. Pár száz millióan. (A típushibáért, az elfekvő képért bocs. Már…

Az Eszkuláp Egyesülettől a bicskeiek blogja által is átvett összefogási felhívásnak köszönhetően nagy tűzifaadomány érkezett Gábor bácsinak.   Azokat a tettre kész erőket várják a bepakolásra, akik MOST menni tudnak.  Gábor bácsi címét biztonsági, adatvédelmi  okokból sem adnánk ki, akkor sem, ha…

A levél az Eszkuláp Egyesület (számomra Prockl Amanda neve ismert a civil csapatból, ez a garancia) és a Bicskei Szó címére vagyis hozzám érkezett a PEOPLE TEAM PONGRÁC részéről, aminek története itt olvasható.  "Jó napot kívánok! Az alábbi cikket olvastuk ma.…

A gyermekeit egyedül nevelő apuka, Csaba Forrás   A GYŰJTÉS VÉGET ÉRT. KÉREM, LEGELŐSZÖR EZT OLVASSA EL. KÖSZÖNJÜK. 2017. MÁRCIUS 2. 22 ÓRA 50 PERC Csaba, az apuka egyedül neveli két gyermekét Csabát és Danit, Bicske szegényebb részében élnek. A gyerekek 8 és 10 évesek, tisztelettudóak,…

Hideg 15 m2-en: ez Gábor bácsi élete 2018. február 27. - ertetlenno Gábor bácsi Bicskén él, az ingatlana mindösszesen 15 m2. Egyedül lakik, de két 18 éves cicának ad menedéket, hogy az ő életük öreg napjaikra már ne legyen nélkülözéssel teli. Teszi ezt úgy, hogy…

Nem kutyás, de segíteni jó � Szibériai hideg lesz az elkövetkező pár napban, éppen ezért szeretnék egy nagyon rossz körülmények között élő, idős, beteg, bicskei bácsinak segíteni, hogy ne fagyjon meg. GYÚJTÓS felajánlásokat szívesen fogadok, ígérem,olyan helyre került, ahol nagy szükség van rá.…

Kelemen Zoltán és Monos István ma délután átadták a mentőállomás dolgozói részére az idei Vállalkozók Bálja szervezőinek és közönségének felajánlásaiból beszerzett ajándékokat. Mint azt a bicskeiek blogja első hírében közreadta, a báli közönség közfelkiáltással döntött úgy, hogy tombolabevételéből…

Az ötödik Vállalkozók Bálján (ahová mindig mindenkit szeretettel várnak, mert az élet már önmagában vállalkozás),  a szervezők, Kelemen Zoltán és Monos István a bál 140 fős civil közönségével teljes egyetértésben, közfelkiáltással  úgy döntöttek a Pizzafaló Korona Étterem termeiben, hogy a…

Szia! Misinek nagyon sok ismerőse volt Bicskén és egy barátom megkért, hogy írjak neked. Nagyon nagy segítség lenne, ha a Bicskei Szó Facebook oldalával megosztanád ezt a posztot. Előre is nagyon köszönöm!     "Misi 29 éves volt, nagyon kedves és tisztelettudó az emberekkel, szerette az…