A baleset következtében egy férfi a helyszínen életét vesztette.   Halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt 2018. augusztus 2-án 9 óra 50 perc körül Bicskén, (NEM a Rózsa utcában)  a Csabdi úton, ahol a rendelkezésre álló adatok alapján egy motoros és egy személygépkocsi ütközött…

Az 1-es számú főútra, Bicske térségébe személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesethez kértek rendőri segítséget 2018. július 28-án 10 óra körül - írja az FMRFK Kommunikációs Szolgálata. A rendelkezésre álló adatok alapján egy Budapest felé közlekedő gépjármű vezetője a szemközti forgalmi…

Két autó ütközött

Címkék: rendőrség baleset

2018.07.28. 12:28

Ma 10 óra 37 perckor, majdnem tette közzé a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság e baleseti hírt.    Bicske térségében két gépjármű ütközött össze, ezért a forgalom váltakozó irányban, félpályán halad. Személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt 2018. július 28-án 10 óra…

Bicske térségében feloldották a rendőrök a forgalomkorlátozást - írja az FMRFK közleménye. Ahogy arról korábban beszámoltunk, halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt 2018. július 10-én 6 óra 45 perc körül az 1-es számú főút 33-as kilométerszelvényében, Bicske külterületén,…

Halálos baleset Bicskén

Címkék: baleset

2018.07.10. 10:04

Teljes szélességében lezárták az 1-es utat Bicskénél, ahol kamion és személyautó ütközött július 10-én reggel. Halálos közlekedési baleset történt július 10-én 6 óra 45 perc körül, Bicske külterületén a 33-as kilométerszelvényben, ahol egy személyautó és egy tehergépjármű ütközött össze. A…

Személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesethez kértek rendőri segítséget 2018. július 2-án délután a 8126-os számú útra - írja közleményében az FMRFK Kommunikációs Szolgálata. A rendelkezésre álló adatok alapján egy bicskei lakos Audi típusú személygépjárműjével haladása során áttért a…

Három személyautó és egy tehergépjármű érintett a Bodmér és Felcsút között, 17 óra után történt balesetben - adott tájékoztatást a Bicskei Szó kérésére Szemerei Péter r. őrm., az FMRFK Kommunikációs Szolgálatának munkatársa. A balesetet okozó járművezető eddig ismeretlen okból áttért a másik…

Kisbusz és kamion ütközött ma este az autópályán. Több sérült. A bicskei rendőrök, mentők, tűzoltók vonulását hallhattuk. Egy korábbi balesetben egy felborult Suzukiról hallani. 

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálatának segítségét kérte a bicskeiek blogja,  mert az elmúlt héten történt egy olyan közúti baleset, aminek egyik résztvevője a bicskei polgármester Suzuki s-cross típusú hivatali gépjárműve volt. Az első értesülés szerint Bicske és Felcsút…

Autóbusz és személygépkocsi ütközött június 24-én, vasárnap reggel Csákváron. A Kossuth utca és a Berényi utca kereszteződésében az autó a járdán állt meg, a menetrend szerinti busz pedig az árkon túl két fának is nekiütközött, amelyek közül az egyik kidőlt. A személygépkocsi vezetője és utasa…

A Bicskei Rendőrkapitányság szervezésében interaktív konzultációt tartanak a biztonságos közlekedésről. A Bicskei Rendőrkapitányság ad otthont 2018. május 24-én és május 25-én az I. Bicskei Járási Balesetmegelőzési Fórumnak, melyen dr. Balázs Sándor rendőr alezredes, a helyi…

A hvg.hu hírügyelete 18 óra 48 perckor tette közzé: Összeütközött két személygépkocsi az M1-es autópálya 43-as kilométerénél, Óbarok közelében - közölte a katasztrófavédelem. A főváros felé vezető oldalon történt balesethez a bicskei önkormányzati tűzoltókat riasztották. A mentők egy embert…

Állítólag baleset történt a pályalejtónál, jövünk majd a részletekkel. A főúton nagy dugók, a pályán hatalmas, a városban is jelentős a forgalomnövekedés, a kamionos teherforgalom is.       

Szia! Baleset történt - itt valószínű az 1-es úton. Kb.15 perce szállt ide le a BEM UTCÁBA a mentőhelikopter. A forgalom egy része ide az utcába van beterelve. (18 óra 15 perckor érkezett a levél).   Részletekkel hamarosan jövünk. A sérült(ek)nek maradéktalan felépülést kívánunk és köszönet a…

Olvasónk ajánlotta figyelmünkbe a MÁV Csoport hírét, miszerint befejeződött a helyszínelés Herceghalom és Bicske között, így újra korlátozás nélkül járhatnak a vonatok mindkét vágányon. Várhatóan kora estére helyreáll a menetrendszerű közlekedés a Budapest–Győr–Hegyeshalom vonalon. A képet és a…

Bicskén, a Bihari utca és a Rigó utca kereszteződésénél intézkedtek a rendőrök 2018. március 30-án délután egy anyagi kárral járó közúti közlekedési balesetnél. A rendelkezésre álló adatok alapján egy 33 éves helyi férfi Ford típusú személygépkocsijával a Kinizsi utca irányába közlekedett, azonban…

Három gépjármű ütközött

Címkék: rendőrség baleset

2018.03.29. 18:36

Bicske térségében három személygépjármű ütközött össze, ezért félpályás forgalomkorlátozásra kell számítani. Közúti közlekedési baleset történt 2018. március 29-én 17 óra 28 perckor az 1-es számú főút 33-as kilométerszelvényében, Bicske térségében, ahol három gépjármű ütközött össze. A baleset…

Baleset miatt teljes szélességében lezárták az M1-es autópálya főváros felé vezető oldalát Bicskénél, torlódásra kell számítani - közölte a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság hétfőn az MTI-vel, ami 13 órakor adta ezt közre. 

Bicske belterületén félpályás forgalomkorlátozás van érvényben - adta hírül az FM RFK. Anyagi kárral járó közúti közlekedési baleset történt 2018. március 22-én 15 óra körüli időben az 1-es számú főút 31-es kilométerszelvényében Bicske belterületén, ahol két tehergépjármű ütközött…

Fotó: Pintér Balázs   Sipos Mónika r. fhdgy., az FM RFK Kommunikációs Szolgálatának munkatársa így foglalta össze a sajnálatos eseményt: Személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt 2018. március 14-én este Bicskén, az Apponyi utca és a Batthyány utca kereszteződésében. A…

Az 1-es főútvonalon a Kanizsai úti kijáró tájékán, a Táborállás és a Csicsak magasságában súlyos baleset történt. Egy sérültet a Bicskei Tűzoltók emeltek ki a roncsból és adták át a Mentőknek.  Részletekkel  később jelentkezünk.. Az erős vonulás hangjait hallhattuk 17 óra tájban. Az FM RFK…

Két gépjármű ütközött össze Bicskénél, ezért jelenleg teljes útlezárás van érvényben - olvasható az FM RFK Kommunikációs Szolgálatának 8 óra 30 perckor kiadott közleményében. Halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt 2018. február 27-én 8 óra körüli időben az 1-es számú főút 29-es…

Részletes tájékoztatást az FM RFK Kommunikációs Szolgálatától kértünk.  Aki teheti, kerülje azt a területet, a helyszínelők dolgoznak. Mint az FM RFK-tól megtudtuk, két személygépjármű ütközött össze, az elsődleges információk szerint jelentős sérülés nem történt, forgalomkorlátozás nincs, mert…

Olvasónk szerint hosszú egyenes lejtős szakasz aztán hirtelen ott a kereszteződés a Mányt Zsámbékkal összekötő út szomori úti becsatlakozásánál, Zsámbék külterületén. Semmi figyelmeztető előrejelzés nincs. A balesetek száma a itt jelentősen  megnövekedett. Valamit tennie kell az illetékeseknek a…

A Bicskei Szó felvétele 15 óra 42 perckor készült. A Mentők ekkor már távoztak helyszínről. A hatóság elsődleges információja szerint komoly sérülés nem történt. A Bicskei Mentők egységei könnyű sérültet láttak el a helyszínen, majd kórházba szállították - értesült lapunk.  Úgy tudjuk, a Bicskei…