A haloról megtudhatunk pár dolgot.  A fotós mai beszélgetésünkben írta, hogy ehhez volt ma szerencséje.  Szép képek. A termőterület, az őszi mélyszántás  havas hantjai feketén-fehéren, a jegenyesor,  és az ég színei valamint az építményekről felismerhető terület.  Köszönjük.  A fotót készítő…

  2019. 01.21. 20:54 Tekints ki ablakodból kelet felé - írta Szűcs Matyi -, s látni fogod égi kísérőnk felett, szinte a zenitben a Hold felső érintő ívét.  Fotó: Seres Csilla Milla    köszi. kimegyek az udvarra. lesz fotód? - kérdeztem. Nekem nem, de szintén bicskei ismerősömnek remélhetőleg…

Bajmóczy Györgynek két szolárgráfos és egy napfogyatkozásos, Szűcs Matyinak pedig egy galaxisos fotója került kiállításra a Természettudományi Múzeum tárlatán, a 120 kép közé. Gyuri a kiállításhoz kapcsolódó, "Mars 2018" nevű fotópályázaton is elindult, és a Mars-felszín kategóriában a kiemelkedő…

Ma teljes holdfogyatkozás lesz látható Magyarországról is. A jelenség teljes egészében megfigyelhető az ország bármely pontjáról. (Ha az időjárás is megengedi.) A Hold negyed 9-kor kel fel, de azért kell 10-15 perc, hogy a dombok miatt meg lehessen látni kelet, Budapest irányában. Ekkor már…

A cikk forrása és eredetije a magyar Csillagászati Egyesület Csillagászati hírportálján, a Csillagászat.hu-n olvasható. Napfordulótól napfordulóig Magyar Csillagászati Egyesület - 2018. június 16, szombat Nyári napforduló, téli napforduló – tanultunk róluk az iskolában.…

Mirko Bayerl svéd állampolgár Stockholm közelében fekvő szigeten él családjával. Värmdö, Sweden keresőbe beírásával találhatjuk meg a nagyvilágnak azt a pontját, ahonnan Bicskére indult ezredszer. Ő az az ember, aki a legtöbbet tud a Hegyikastély nevű harcálláspont és erődítmény II. világháborúban…

Szombaton Csillagászat Napja, lesz világszerte, így a Bicske Szíve Park sem maradhat ki mint megfigyelési pont. "A Nagy Károly Csillagászati Alapítvány április 21-én (szombaton), 20 órától távcsöves csillagászati bemutatót tart Bicskén, a Bicske Szíve Parkban, az uszoda mellett!"

       

A Nagy Károly Csillagászati Alapítvány felhívásából derül ki mindez. Mellesleg Nagy Károly Év van, hiszen a tudós 220 éve született....  "Tisztelt Érdeklődők!A szombatra, a Bicskei Napokra tervezett Csillagtúra a birtokon, a város kérésére elmarad, helyette a Bicske Szíve Parkban, a Csillagász…

2017 április 29.-én (szombaton) 20 órától a Bicske Szíve Parkban, az Uszoda melletta Nagy Károly Csillagászati Alapítvány távcsöves bemutatót szervez a minden évben megrendezésre kerülő Csillagászat Napja alkalmából!Tervezett programok:⦁ a műszer felállítása⦁ -„zöld lézeres” csillagtúra⦁ távcsöves…

Matyi feljegyzése: A Meteor áprilisi lapszámának címlapján szerepel a Rozetta-ködről készített fotóm. Az írások között pedig a SkyWatcher EQ6-R mechanikájáról olvasható egy 3 oldalas cikkem. Köszönet Attila Mizsernek a kiválasztást, mert én azt hittem hogy "csak" a belső oldalon lesz. A könyvtári…

"Mind a város, mind a hazai műemlékvédelem szégyene az 1847-ben emelt, idén 170 éves  Bicskei Csillagvizsgáló; az alapító, Nagy Károly ((1797–1868) csillagász testvérének emlékére épített ún. Mauzóleum; valamint a már csak romjaiban létező Hegyikastély több évtizedes állapota. Tudom, vannak a hazai…

A bicskei amatőr csillagász honlapja    Korábbi írásunk a bicskei polgár tudományos sikeréről, amikor a NASA választotta fotóit a Nap képévé  

Mint arról hírt adtunk, a bicskei Bajmóczy György amatőr csillagász és fotós filmbe szerkesztett felvételeit minősítette egy alkalommal a nap legjobb képévé a NASA, a Nemzeti Repülési és Űrhajózási Hivatal (National Aeronautics and Space Administration) az USA országos repülésügyi és űrhajózási…

Azért lehet a nap képe egy videó, mert 116 ezer fotóból készült....  Ide kattintva jutunk a NASA oldalára:  Gratulálunk a munkaidőben kiváló gazdaboltot vezető Bajmóczy György fotós sikeréhez, aki szabadidejélben csillagászattal és fotózással foglalkozik.  Az amatőr csillagász tavaly nyártól idén…

Eddig még nem publikált képe a National Geographic "Önök küldték" rovatába került be. A képen az Észak-Amerika köd látható. Technikai adatok a kép alatt. Itt látható.....  

Mizser Attila, a Magyar Csillagászati Egyesület titkára és Horvai Ferenc, a Nagy Károly Csillagászati Alapítvány elnöke április 30-án hozták meg a mobil eszközt bázisára, a Nagy Károly Könyvtárba. 200 ezer forintba került, amiből 150 ezer forintot a Vállalkozók Bálja 2016 tombolabevételének egy…

Igaz, hogy nem lehettem ott minden bicskei előadáson, de a most érettségiző, kockás inges  Szűcs Matyiénál jobbat nem hallottam. A csillagászatról, asztrofotózásról szólt a könyvtári Helyismereti estéken,  de amikor a legjobbnak mondom, minden témát beleértek. Már amit hallottam.   Itt pedig…

Tavaly tavasszal írtam egy ehhez hasonló címet: A Művészetek Palotájában versenyben egy 17 éves bicskei fiatal fotója - Szavazzunk rá, győzzön Bicske!  Itt pedig Matyi posztjaink - nem mind az, akit érdekel, válogathat. 

A Bicskei Vállalkozók Bálja harmadszorra is jól sikerült, 155 vendég mulatott a Korona Étterem Pizzafalóban.    Kelemen Zoltán és Monos István szervezők tájékoztatása szerint a bál tombolabevételét idén is jótékonysági célra fordítják. Először is köszönik a tombolatárgyakat ajándékba hozó tömeg jó…

A magát ma nagyon tiszta fényben mutató Holdról készült Szűcs Matyi felvétele 150 mm átmérőjű és 750 mm fókuszú tükrös távcsővel.   

2015-ben április 25-ére esik a Csillagászat Napja. Országszerte számos helyszínen rendkívüli nyitva tartással, járdacsillagászattal, távcsöves bemutatókkal várják az érdeklődőket helyi csoportjaink és társszervezeteink. Az este távcsöves látnivalói: a Hold, a Vénusz és…