Eddig a korábban számos városi program előtt nyitott Batthyány-kastélyban, a díszterem folyosóján állott a tárlat.  Az Európai Uniós forrásból újulhatott meg a Bicskei Kultúrkúria nevet viselő felújított épület az Ady Endre utcában.  Méltó helyükre kerültek a Jakab István László, a híres-neves…

A Magyar Villamos Művek Zrt.-hez tartozó Hungarowind Kft. 0,5 MW beépített kapacitású naperőművet épített Bicske határában. Pontosabban 499 kW, mert ennek az engedélyezése, finanszírozása, megtérülése a leginkább kedvező. De ennek nincs különösebb jelentősége. Olvasónk írását és fotóit ezúton is…

A gyerekek iskolába mentek, azután rögtön haza. Sokan Bicskére, hiszen a Petőfi Sándor Általános Iskola népszerű lett a bicskei családok előtt is. A hiányzást igazoltnak tekintették az intézmények.   Bővebb információért - cáfolat, megerősítés, mit vittek el, miben tettek kárt? stb. -, az FM RFK…

Kérdeztek a piactérről az utcán, pontosabban a Nagy Károly téri útépítésről. Hogy szeptember végi kezdés volt belebegtetve. És még egy kapavágás sem történt. S hogy ott akkora sár tud ott lenni... láttam már.  Jártam arra eleget, s bizony, szomorúan Nagy Károly dűlőnek nevezte Nagy Károly tér…

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság és a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Konzorciuma a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program (KEHOP) keretében megvalósuló, a „Váli-völgy vízrendezési feladatai” elnevezésű (KEHOP-1.5.0-15-2016-00006 jelű), valamint a „Szent László-patak…

1. Szeptember 14-én 17 óra 20 perckor indul egy séta Nagy Károly matematikus-csillagász egykori birtokán, a Szülőföldünk Helytörténeti Klub Kulturális Örökség Napjához kapcsolódó programjaként.  A program EU-s hátterű, helyi identitást és kohéziót erősítő projekt keretében valósulhat meg. A hely…

Az alábbi "serious" termelési riport címe a három évvel ezelőtti májust jelöli az objektum megnyitásának a megyei lapban. Azóta négy május telt el. A cikk a híres-neves G-nap előtt íródott, mielőtt a két örök barát és szövetséges útjai ketté nem váltak. Az európai szintű hulladékválogató üzem…

A két nem bicskei cég kamu fióktelepeket hozott létre azért, hogy regionális támogatási projektekben vehessen részt. Az egyik cégjegyzékében Bicskén és Téten tüntetett fel fióktelepet, a másik pedig Bicskén és Etyeken, a Dávid-majorban. "...a szóban forgó operatív programban nem is szerepel a…

A táv a szervezeti tagság éveinek számával együtt minden évben nő. Idén a bicskei nevezők közül volt aki 7 km-t, míg mások 14 km-t futottak.  Egészen pontosan a tanerők mind lefutották a 14 kilométert, a diákok pedig váltóban teljesítettek 7 km-eket. Penti Károly, a kép rendezői jobbján álló…

Az Egészségügyi Központ közel 300 millió forintos Európai Uniós pályázati eredménye alapján ultrahang készüléket, mammográfia vizsgálatok végzéséhez röntgenkészüléket és sok más kisebb, de annál fontosabb dolgot fog beszerezni az ellátás érdekében.    Tessely Zoltán ennek örömére kiállt a Kossuth…

A Bocskai utcai dupla garázssoron, ami a játszótérrel szembeni tömb mögött fekszik két kijárattal, immáron nem 2 hanem 7 db oszlopról működik a napelemes közvilágítás Európai Unió-s háttér-támogatású pályázattal. A területen eddig kettő üzemelt, de az új talapzatok már korábban elkészültek. Az itt…

Tisztelt Címzett! Szeretnék segítséget kérni hátha itt választ kaphatok az esetemre. A bicskei nagyállomáson parkoltam tegnap (is) az autómmal, mint minden reggel több bicskei lakossal együtt. Az állomásra vezető egyirányú úton közepén a fák között. Sajnos mivel nincs rendes pakolóhely az embernek…

A programban való sikeres részvételt igazoló oklevelek és plakett átadása ma délelőtt történt meg a Petőfi Művelődési Központban.  Az ünnepségen az elismeréseket Lővei Andrea, az Európai Parlament Tájékoztatási Irodájának vezetője adta át a bicskei Vajda János Gimnáziumnak, aminek pontos,…

Illés Szabolcs csákvári polgármester által közzétett adatok szerint a város első körben három pályázatban bizonyult nyertesnek: Turizmusfejlesztés Csákváron: 60 millió Ft - Fenntartható települési közlekedésfejlesztés Csákváron: 60 millió Ft -Zöld Város kialakítása Csákváron 80 millió…

Május 9-én, az 1950. évi Schuman-nyilatkozat évfordulóján ünnepeljük az Európa-napot, amely az európai béke és egység egyik jelképe. Ennek tiszteletére országszerte 19 helyszínen tartunk Európa-napi rendezvényeket az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete, az Európai Parlament Tájékoztatási…

Ismert, hogy a 80-as évek második felében épült garázsok tulajdonosait évi kb. 24 ezer forint területhasználati díj plusz a 12 négyzetméteres garázsokért 12 x 220 Ft építményadó terheli.  A terület vízelvezetése megoldatlan, esetenként a garázsokat árasztja el víz. A közvilágítás teljes hiánya ezzel…

Mellékesen azt a kis pikantériát észrevételezzük, hogy március 22-én a testület (pontosítás: polgármester) döntött a kivitelezőről (pontosítás: tervezőről) miközben a város hivatalos honlapja szerint március 27-ig bárki pályázhat.  Ez a kis tévesztés újabb, apró, szinte már szórakoztató bizonyítéka…

Tegnap délelőtt 10 órától a Fiatalok házában vettem részt egy tájékoztatón magánemberként, amit az EU-forrásból megvalósuló kerékpárút építésével kapcsolatban tartottak a tervezők. Jómagam örülök a kerékpárút megépítésének, a tájékoztató híréről egy gazdától értesültem a szőlőhegyen.  Összesen…

A hvg.hu Parlamentben készült felvételein látható bicskei középiskolások:  "Sáfár Netti, Birton Zsolt, Nagy Kriszti, Hordósi Kriszti Stojsics Timi (elbújva). Egyed Máté, Komáromi Norbert, Burányi Tamás, Szabó Áron, Novák Gina Egyed Máté, Kellner Márk, Mód Krisztofer, Oláh Gergő, Tóth Krisztina,…

Elnézést kérek mindenkitől tévedésemért. Nem voltam elég körültekintő. A téves adatok néhány óráig olvashatóak voltak itt. A valóság ezzel szemben az, hogy a Bicskei Bölcsőde felújításából  3, 5 milliót von el a város a BTC javára, ez se semmi, amire egy kormányhatározat alapján százmilliós…

Azt írja a Bicskei Újság 2. oldalán az Európai Unió által támogatott bicskei projektekről írott - tartalmas, örvendetes - összefoglalójában, hogy Bicskén a vasútállomás, Móricz Zs. u. - Kiskútéri árok és Kazinczi utca által határolt területen lesz többek között vízelvezető árok. Természetesen nem…

Városunk hivatalos honlapja minden jelenlévő párttag nevét felsorolja Bicske hivatalos honlapján,  csak éppen a támogatást nyújtó Európai Unió (vagy EU rövidítése) nem szerepel Bicske Város hivatalos közleményében egy árva utalással sem.  "Brüsszel" harmincmillió forintot biztosít a Kerecsendi…

De így legalább világos van a Fiatalok házának padlásán - természetes fény. Európai Uniós háttér finanszírozottság - pályázati bevétel tette lehetővé Bicske számára a hajdani Mozi régen várt rendbetételét, amivel régóta adós volt a város. Pénteken 18 órakor adják át Bicskén a Fiatalok házát. Leírunk…

Július elején jelent meg az Ír az olvasó rovatban egy állampolgári javaslat, miszerint pályázzon a város sportparkra.   Július végén - nem ragaszkodom a feltétlen összefüggéshez - megjelent a polgármesteri előterjesztés, ami a bicskei családok összefogásának köszönhetően - sitt-telepből vállalható,…