Október 23-án a Bicskén élő Kisvári Gyula tanár vehette át Csabdi díszpolgári címét. Kisvári Gyula művésztanár 1978 óta, négy évtizede tanít a Petőfi Sándor Általános Iskolában. Festményeinek meghatározó motívuma a fa és az erdő. Erdőjáró ember lévén olyan közösséget teremtett az iskolában a…

 

Fenyvesi Endre, Szolnoki Tamás, Monos István, Klopfer Endre, Akli Imre, Szabó Lajos Nádori László, Ágoston László, Ujszászi Ignác, Visnyei János, Papinóth István  Fotó: Csörgöl Lajos (Bicske, II-es iskola, 1984 vagy 85)     Ujszászi Ignác bicskei költő Gánton él. Barátai közül Monos István és…

Fájdalommal, megrendüléssel fogadtuk az 1970. januárjában született Vereb Jenő tragikus hirtelenséggel, munkavégzés közben, útközben bekövetkezett halálának hírét. Iskolatársai, osztálytársai nevében tesszük közzé ezt a gyászjelentést, hogy minél többen kísérhessük utolsó útjára, ezzel is…

Megnéztem a helyszínt. Az Áruház, a József Attila u. 1.  és a Fidesz-iroda, Szent István út 1. közötti gyalogátkelőről ír az olvasó. LÁTSZÓ TERET A GYEREKEKNEK A GYALOGÁTKELŐNÉL. Az ötvenhatos emlékmű kertjében van egy jól megerősödött kis fenyő, aminek legmagasabb pontja már 160-170 cm. Ez ippeg…

Részletek....

     Zorán és Kern András dala a Hé, 67 - de sokakban a Hé,68 maradt meg, mert egy maradandó refrénszöveg a Hé, 68-ról szól. Lia néninek, aki 68-ban vette át a tanári diplomáját Pécsett, ezt a dalt küldjük bicskei tanítványai nevében, szeretettel. Persze, lehetne "Hé, 74" is, hiszen Lia néni és…

Gyalog megyek az uszoda felé a Fűzfa-sétányon, a megigazított frizurájú gyönyörű és erős füzek alatt, ami bicskei családok munkájával, az ő  kezdeményezésükre és felhívására teszi szebbé Bicskét. Miképpen az egész park.   Az erős lombok a füzes sétány alatt jól fel vannak vágva a GESZ munkatársai…

"1945. június 11-én a magyarországi Ciszterci Rend férfi ágának elöljárója, Endrédy Vendel zirci apát úr megbízásából Naszályi Emil magiszter és főiskolai tanár irányításával indult újra a női monasztikus ciszterci élet Magyarországon. Emil atyát Isten olyan kiváló szellemi és lelki képességekkel…

Bicske, 1968. szeptember 11. A Bicskei Általános Iskola különleges tanterv alapján működő cigányiskolájának tanulói körjátékot játszanak az iskola udvarán a tízperces szünetben. MTI Fotó: Szebellédy Géza Ahogyan a közlés utáni napokban egy fotónk körül kialakult beszélgetésben megláttam, az ajtóban…

 "Kedves Bicskeiek, Szülök, Nagyszülők volt és leendő diákjaink! Kicsi első osztályosainkkal egy gyerekeknek szóló országos videópályázaton veszünk részt, melyet a Libri-Bookline Zrt. és az UNICEF közösen, a Szívünk rajta program keretében hirdetett meg. A pályázat nem öncélú a részünkről, hiszen az…

Sikerült - írja levelében a Németországban élő és dolgozó Szilágyi Katalin, akivel 14 hónappal ezelőtt egyeztettük ennek a posztnak és fotónak a megjelenését.   

Végtelen idő

Címkék: gyász gyerekek iskola

2018.05.09. 10:41

FFVégtelen idő                                                                                        Klopfer Andrásnak és Klopfer Áronnak                                                                                   (Illő, hogy a fiak tudjanak az apák tetteiről.)   ŐszFoci a végtelenségig,…

Az önkormányzat integráció néven indult projektjének a bicskei családok életét meghatározó, sajnálatos adata, hogy van olyan Bicskéhez közeli település, ahol az alsó tagozatban - becslések szerint - már legalább annyi bicskei tanuló van, mint helyi.  Ezzel együtt és ettől függetlenül ajánljuk a…

"A videóban hallható dal Bagdi Bella Gyújts egy gyertyát a Földért című dala, mely az Énekelj a Földért kezdeményezéshez kapcsolódik: www.enekeljaföldert.hu Akik énekelnek a Bicskei Csokonai Vitéz Mihály Ált.Isk. alsó tagozatos diákjai. Szólót énekel: Bőke Lili 4.b osztályos tanuló." Április 26-án a…

Klopfer Endre emlékére

Címkék: gyász iskola gyermekotthon

2018.04.27. 14:09

Klopfer Endre testnevelő tanárt a Kossuth Zsuzsa Gyermekotthon és Általános Iskola saját halottjának tekinti.Emlékét megőrizzük!  

Köszönet Imeli Lászlónak, hogy gyűjteménye darabjaival olvasóinkat és engem sokadszorra megörvendeztet. Üdvözlettel Imeli László szomszéd úrnak Buda-Bicskéről, Izing Antal

Több mint három évtizede ismertem. Akkor Ő az ifjú tanár,én és kortársaim a tanítandó nebulók. Annyi emlékezetes pillanatot élhetem át diákjaként,sportolójaként. Nagyon jó pedagógus volt,mert nemcsak tanított,hanem nevelt is minket, tiszteletre és tisztességre egyaránt a pályán és azon kívül…

Amikor a Bicskei Szó az eset hírét vette, hiteles tájékoztatás érdekében a Magyar Honvédség 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezredének illetékeséhez fordult. Dr. Markovics Zita főhadnagy elmondta, hogy a Csabdi Petőfi Sándor Általános Iskola udvarán valóban megtalálták  a bejelentők egy gyakorló…

Olvasói felvételünk (a középső és az alsó) Nagypénteken készült és akkor is  érkezett. De megvártam közlésével a Húsvét elteltét. Örvendetes, hogy az első cikk hatására belátta a kampányszervezés, hogy a Kisfaludy-Kossuth kereszteződésbe nem  való a zebra mellé állítva -  mindegy miféle szerzet,…

Részlet két pénteken megkapott olvasói levélből, melyekkel kapcsolatban a Bicskei Szó hétfőn fordult az FM RFK Kommunikációs Szolgálatához:      "Nem tudom hallottad-e, de pénteken a Csokonai felső tagozatban verekedés volt. Két rendőrautó volt a suli előtt és egy mentőt is hívtak." "Tegnap az…

A bicskei Szent László Általános Iskola győztes labdarúgó csapata állt körbe egymás vállát fogva, ünnepelve a címben olvasható sporttársi rigmus kedvéért a felcsúti sportcsarnok parkettjén. Diákolimpia II. korcsportjának 2017/18-as körzeti döntőjének minden mérkőzését  láthattuk ma délután.   A…

Amikor november közepén napfényes időben a vonatra mentem, akkor vettem észre a Hősök teréről az iskola tetején a napelemeket. Amikor közöltem blogomon, nem tudtam, hogy a Szent László Iskola tetején máshol is van. De a megjelenés után pár órával már megkaptam az olvasói kommentárt: belül is…

A tanulók körében nagy népszerűségnek örvendő zenetanár, Illés Richárd hozzájárulásával tesszük közzé pannonhalmi  beszámolóját. A gyertyákat és a képeket Vincze Zita készítette.    "A Pannonhalma Kórusműhelyben együtt voltunk a Pannonhalmi Bencés Gimnázium Kórusával, Pannonhalma plébánia…