Új játszótér Bicskén

Címkék: vélemény játszótér

2022.04.19. 18:24

Egy bicskei pozitívum,  amibe vegyül némi negatívum is. A polgármester átadta a Kézai Simon utcában az új játszóteret. De aki tervezte, kivitelezte - valamiért nem emelte fel a fejét, hogy 22 ezer voltos villamosvezeték alá építkezett. Javasolt ezt is…

Tegnap délután egy üzletben a sajtfelhozatalt nézegettem, amikor rám köszönt a kedves olvasó. Azonnal tudtam, egy pillantásból, hogy többek között ő kérdezett egyet s mást  annak idején - amikor a nagy emberek, nagy pénzekért plusz költségtérítés  dolgozva -természetesen érettünk küzdve az utolsó…

Séta az uszodából, már sötét van. Egy fiatal ismerős végzett gyakorlatokat az erősítő pályán. Megyünk a sötétből az első fényig; (a nemlétező gyalogátkelő helyig; mintegy 10 éve várat magára. Érik. Aszalódik. Illesztődik. Lassan mossa, mint víz a követ.  Pontosan azért ennyire végiggondolt és…

A Kossuth téren megépült új játszótér kivitelezője a Játéknap Kft. nevére lehetett figyelmes az olvasó ebben a Nők Lapja Café posztban.  A Budapest, Jászberényi úti székhellyel rendelkező céggel évek óta együttműködő Lépjünk, hogy léphessünk! Egyesület kiválasztott 10 vidéki és 1 fővárosi családot,…

Szia! Már biztos Te is tudsz róla, Kossuth téri régi játszótérnek nyoma veszett, padostul... (...) mindenféle előzetes tájékoztatás nélkül lába kélt. (Ha csak az én figyelmem kerülte el a részletes és kötelező lakossági tájékoztató az önkormányzat minden fórumán, elnézést…

"Gondoltam, hogy most már elküldöm Neked is, amit a GESZ-nek majd két hónapja. Ám tőlük sem úgy, hogy a városban látszana érdemi változás az általam jelzett dolgokban, sem úgy, hogy levélben visszajeleztek volna az illendőség kedvéért, válasz nem érkezett - írja olvasónk.   Azóta viszont újabb…

Két olvasói levél érkezett két játszótérrel kapcsolatban. Az elsőben azt kérdezi a hajnali ötkor a Kossuth téren munkába igyekvő, hogy zárják vagy nem zárják az új játszóteret, mert az nem azért épült, hogy huszonévesek hintázgassanak benne.  Azt is leírta, őt nem megérti, ha most akarnak valamit…

Szia. Bocskai csodacsúszda update: Valaki rakott csavart oda ahonnan hiányzott. A jó szándék dicséretes, sajnos az eredmény kétséges. Ugyanúgy billeg, és ki fog dőlni. De ha mégsem dől ki, akkor majd a töredezett fa "küszöb" gondoskodik a gyerekek lábáról. Éles, hegyes, a gyerekek lába fog benne…

"Találós kérdés:- Mit ábrázol a kép?(Megoldás:A jelenlegi társadalom mélyen gyökerező problémáinak egyik manifesztációja.)"

A csúcsos kötélhálós mászók kifeszítője jelenthetett beteget, látszik is, ha benézünk.  Hogy rongálás vagy műszaki hiba a megterhelés miatt, majd kiderül. Valószínűsíthető az előbbi, hiszen az átadáskor biztosan történt terheléspróba.Valószínűleg szerdán, holnap, az első munkanapon megkezdik a…

Olvasónk azt kérdezte, kinek a feladata a bicskei játszóterek eszközeinek rendszeres  biztonsági ellenőrzése és a karbantartás. A két fenti képhez kapcsolódva elmondta, hogy a Bocskai utcai játszótéren Egyetlen csavar tartja, az a kis…

A Bicskei Szó értesülése szerint az új játszótér építési költségeit az a budapesti cég állta egy az egyben, ami a Bicske, Kossuth téri Spar áruház ingatlanának tulajdonosa és bérbeadója. Ismeretes, hogy a parkoló teljes mértékben közterület. Az önkormányzat legnagyobb adófizetőjének működtetésében …

Szemmel láthatóan korrekciók zajlottak, amiknek mára biztosan vége. Ez az első bicskei, szőnyeges és zárt játszótér, amit éjjelre is le fognak zárni.  Ahogyan az alsó képen is látszik, a tér padjainak jelentős részét felújították, nyilván az összes ülőfelület kicserélődik.  

Olvasói jelzésünk szerint a kertvárosi játszótéren összemocskolt csúszdát és annak részeit valamint a környezetét megtisztította, fertőtlenítette a GESZ két vagy három munkatársa.  Arról még nincs információnk, hogy történt-e feljelentés és működött-e a biztonsági kamera vagy sem az ismeretlen…

 - Szia, köszi, ez sz@r vagy sár, vagy esetleg mindkettő? - tértem a tárgyra az szennyezés állagát illetően rendkívül illedelmesen.  - Ez kérlek alássan kaka...Tiszta,nincsen benne sár. Amúgy kriminális a helyzet azon a játszótéren. Egy hinta van, a közjáték egy rögzítése…

    A Bicske Szíve Park kormányzati átcsoportosításból gazdagodik. Kültéri sportpark-építési program indult be tavaly, az ingyen használható szabadtéri létesítményekben elsősorban a felnőtt sportolni vágyók tölthetik el aktívan szabadidejüket, a futókörrel is bővíthető sportparkok építésére tavaly…

Bicskei családok összefogásából létesült az elhanyagolt önkormányzati területből a Bicske Szíve Park rengeteg civil önkéntes munkájával, amihez a város is csatlakozott.  Később szintén bicskei civilek szülői fóruma (a két halmaz közös mezője igen nagy) lépett fel a meglévő játszóterek elhanyagolt…

(A közelmúltban elfogadták azt is, hogy felülvizsgálták a játszótereket...)  "Nem tudom ki mikor járt a Kossuth téri játszótéren, de tegnap megállapítottam, hogy b a l e s e t v e s z é l y e s,- és biztos nem tegnap óta, mert a csúszdánál lévő létre bal korlátja lóg, oldalt-lenn egy már…

Felvethetnéd a blogban, hogy a Jézus Szíve parknál a Kisfaludy utcai "bejáratnál" helyezzenek ki táblát mert már most is a füvön parkolnak az autókkal a kényelmes mérleghintáztató apukák/anyukák pedig még nincs is igazi jó idő. (Van is kinn talán tábla, csak érvényt kell szerezni tán területi…

A Kisfaludy utca Bicske dobogósan forgalmas utcája. Csúcsforgalomban percenként hat autó. 2009-ben átadták az oktatáshoz oly fontos Bicskei Tanuszodát. A Városvezetés azóta sem érte el, oldatta meg egy árva kis  gyalogátkelőhelyecske felfestését, kitáblázását, kijelölését.   Játszótér is működik…

Főleg fából készült játszóteret adnak át a BTC-n ma délután. Tényleg nagyszerű lenne, ha a központban pár éve épített és félbehagyott játszótér faeszközeinek felületkezelése is megtörténne, mert igen időszerű, mert úgy hat, mintha az enyészetnek lenne átadva. Másrészt a játszóhelyek alatti talaj…

   Részletek..... Első képünk olyan így újralátva, mint egy "posztmodern installáció", háttérben az Renderőd tornyával.               

Árnyékoló napvitorlák kerülnek az állampolgári kezdeményezésre épülni kezdett és még be nem fejezett játszótérre, a Bicskei Szíve Park területén.  Ezek műanyagból kötött anyagból készült Raschel-zsák anyagok, melynek apró lyukai némiképp átengedik a szelet, csökkentve a leszakadás veszélyét. A…

A hanyatló Nyugat-Európában észleltem, hogy a Cam folyó közelében, az erdő mélyén fekvő parkban is körbe van kerítve minden játszótér a gyerekek védelme érdekében.  Több játszótéren is jártunk az öt fős kerékpáros gyermekkülönítménnyel és szüleikkel. Az erdő…

süti beállítások módosítása