Ezt a súlyos esetet a felvétellel olvasónk mutatta be, kommentjében a vezess.hu cikkére. 

Azt írja a kedves olvasó, hogy szerinte igaza van az újságírónak, mert a bicskei levélíró is megtapasztalta, hogyha betartotta a 60-as tábla hatályát, akkor a záróvonalon, az említett kanyarban előzte meg a bmw és a suzuki is egyaránt Egyes információk szerint a kerékpárút átvezetés lehet ott 60-as…

Ismert olyan utca, ahol a sebességhatárok átlépését fiatal és idős egyaránt megrökönyödve kommentálják.  Akinek szintén lenne egy-két szava vagyis helyszíne, erre a címre írja meg a közlekedésbiztonság javulása érdekében:  speedmarathon@fejer.police.hu    A rendőrség várja az állampolgárok…

Két ember szorgalmasan söpröget egy ház előtt a forgalmas úton. Nagyjából a könyvtárnál.  Autójuk hátulja nyitva. Mi történt? Mi szóródott ki? Sima seprűjük van, megkérdezem őket, kell-e egy keményebb szálú "istállósöprű". Nem kell, viszi ez a faforgácsot jól, de van-e egy kis homok? Mert azt nem…

szia, írtad is már, hogy járdafelújítás zajlik a Rózsa utcában, majd az Apponyiban is. A családbarát képviselőék szíves figyelmébe ajánlanád-e, hogy a gyalogosok az útra kényszerülnek, de még héló! vigyázz tartalmú tábla sincs az úton az autósoknak, nemhogy esetleg sebességkorlátozás?!  Közöm nincs…

Mindenszentek és halottak napja időszakában a temető környékén ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani. A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság értesíti a járművezetőket, hogy az alábbi időpontokban a következő forgalomkorlátozások lépnek életbe Bicske belterületén: 2018. november 1-jén 8…

Ezt a zebrát Budán olyan helyre festette a Kétfarkú, ahol elkélne egy gyalogátkelő. A Káposztás tanuszodától kivezető ösvénye és az általános iskola telke előtt Kisfaludy utcai járda előtt is jól mutatna, csak hát fűbe és murvára nem lehet maradandót alkotni.  

A Kerecsendi - Akácfa kereszteződéséről van szó. Az Akácfa utca kapcsán olvastam, hogy valaki panaszkodott, hogy a kereszteződésben előzték egy Suzukival nagyon gyorsan - írja olvasónk.  A sebesség számonkérése valóban jogos volt. Ráadásul van kinn egy tábla, ami sajnos engedi az előzést a…

Megnéztem a helyszínt. Az Áruház, a József Attila u. 1.  és a Fidesz-iroda, Szent István út 1. közötti gyalogátkelőről ír az olvasó. LÁTSZÓ TERET A GYEREKEKNEK A GYALOGÁTKELŐNÉL. Az ötvenhatos emlékmű kertjében van egy jól megerősödött kis fenyő, aminek legmagasabb pontja már 160-170 cm. Ez ippeg…

A Csabdi-Vasztély szakaszt kerékpárútnak nevezni és jelölni, félrevezetés. Ez már megjelent itt. A Vasztély - Tarján szakaszon tavasszal kerültek ki KRESZ táblák. A két önkormányzat a jármű forgalmat szerette volna szabályozni. De nem sikerült. Még a szabálykövető járművezetőket is szabálytalanságra…

Brutális a főutca,ebből baleset lesz - írja olvasónk. jönnek le az óbarki lehajtónál is a pályárol és a bicskeinél is, és onnan a nyáj mind be a Tatai úton, miközben az 1-es főútvonal teljesen jól…

Szép zöld. A villanyautók abrakoltatását, vagyis töltését szolgáló villanykútról a kép elkészülte előtti percekben távozott egy autós. Villámkutaknak is nevezik őket, utalva ezzel a gyors feltöltésre és a villamosságra.  

Szia! Ne haragudj a kései zavarás miatt, de csak most van időm írni! Ha nagyon szépen megkérlek, írnál pár sort a következőről?  A paplak előtti aszfaltbontás szörnyű körülményeiről, nagyon balesetveszélyes, sőt, a reggeli délutáni forgalom így is ellehetetleníti a közlekedést, így meg pláne. Az…

  Az M1-es autópálya bicskei szakaszának felújítása kapcsán az 1-es számú főutat és a településeket sújtó megnövekedett autóforgalom által kialakult helyzet javításáról tartottak szakmai egyeztető fórumot 2018. június 6-án, Bicskén. A Tessely Zoltán országgyűlési képviselő (FIDESZ-KDNP) és Pálffy…

A járőrök Csabdiban, a Petőfi Sándor utcában igazoltattak 2018. május 17-én délután egy nőt - olvasható a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálatának közleményében. Megállapították, hogy néhány órával korábban egy közlekedési szituációból eredően a nő konfliktusba keveredett és…

Folyamatos konvoj a bicskei főutcán. Kamionok, turistabuszok, vontatók, főleg nem hazai személyautók - átutazóban - az autópályán tartottak volna Budapest felé.  Leszorultak az 1-es főútvonalra a pályán zajló javítási munkák miatt. Az 1-es úton a nagy forgalom, esetleges baleset vagy egyszerűen…

Az autópálya részleges, felületi felújítása után a nem jó állapotú és jelentős terhelésnek kitett 1-es számú főútvonal felújítása következhet. A Bicskénél kerékpárútként is használatos budai út is tele volt járművekkel. Bicskén a Tatai és Szent István út valamint a József Attila utca és Kanizsai út…

Készül az útfelújítás Bicske és Zsámbék között. Felmarják, újraburkolják. Aki arra jár, láthatja a táblát.A beruházó a Magyar Közút, kivitelező a Strabag.A körforgalom valószínűleg nincs benne, jobb is megvárni a mostani M1 terelési terhelés utáni állapotot... De a halastó mellett tavaly megújult…

Forrás: Fb

Olvasói felvételünk (a középső és az alsó) Nagypénteken készült és akkor is  érkezett. De megvártam közlésével a Húsvét elteltét. Örvendetes, hogy az első cikk hatására belátta a kampányszervezés, hogy a Kisfaludy-Kossuth kereszteződésbe nem  való a zebra mellé állítva -  mindegy miféle szerzet,…

Nem szerencsés így plakátot kihelyezni, mert elvonhatja a gépkocsivezetők figyelmét. Ezért általában sem ajánlott a kereszteződésben semmilyen figyelemfelkeltő tábla kihelyezése. A közlekedési táblák közül is csak az elsőbbségadásra, a kötelező haladási irányra, a behajtás tiltására, illetőleg az…

Olvasónk ajánlotta a nagyérdemű figyelmébe az Index és az Útinform Bicske közlekedését érintő hírét:   Szia, csak küldöm, hogy milyen szép világ lesz az 1-esen (főleg bevásárolni lesz kellemes a Tescoban)…

Átlagosan 742 méterenként veszélyezteti nagy kátyú a közlekedés biztonságát Magyarország első számú gyorsforgalmi útján.   "Az M1 átlagos napi forgalma 2008-ban a Budapest közeli szakaszon 100 000, Győrnél  30 000 jármű/nap."  

 

Olvasónk szerint hosszú egyenes lejtős szakasz aztán hirtelen ott a kereszteződés a Mányt Zsámbékkal összekötő út szomori úti becsatlakozásánál, Zsámbék külterületén. Semmi figyelmeztető előrejelzés nincs. A balesetek száma a itt jelentősen  megnövekedett. Valamit tennie kell az illetékeseknek a…