Mint arra Gombkötő Krisztián baleseti hírszakértő felhívta figyelmünket: Fejér megyében dec. 10. vagyis tegnapelőtt óta hárman meghaltak az utakon és nyolcan megsérültek.  Azért nem négy halott és hét sérült, mert egy ember újraélesztettek és légi mentők szállítottak kórházba.   Rendőrök, mentők,…

Az egyik segíteni kívánt családban az édesanya egyedül neveli gyermekeit egy bérlakásban, ahová korábban Olvasónk jó tanácsa alapján bútorokat kezdtünk keresni a bicskeiek blogján - és jelentkeztek is adakozók.    A másik segíteni kívánt Petike, aki súlyosan beteg gyermek. Édesanyja egyedül neveli,…

A körzeti megbízottak Nagyegyházán igazoltattak 2015. december 25-én 21 óra körüli időben egy 17 éves fiút. Megállapították, hogy az Érdi Rendőrkapitányság eltűnés miatt körözését rendelte el. A rendőrök a fiatalkorút előállították a Bicskei Rendőrkapitányságra,…

Az Országos Mentőszolgálat bicskei bázisára az ünnep idején tegnap este 7 óráig 19 eset riasztás érkezett - derült ki Kutenics Péter mentőállomás-vezető mentőtiszt válaszából. - Döntően belgyógyászati esetek voltak. Közúti, vagy háztartási baleset szerencsére nem…

Szeptemberben jártam náluk Cambridge-ben, számomra feledhetetlen vendégségben. Most a karácsonyról beszélgetünk, mi másról egy Angliába költözött, ötgyermekes magyar család szüleivel. Úgy kezdődött, hogy megkérdeztem: otthonról hazajönnek-e Bicskére vagyis látjuk-e…

  Bicskei ének  Idvez légy kis Jézuska,idvez légy ó kisbaba!Mért fekszel a jászolba',a hideg istállóba'?Hol a fényes palota,hol a kényes nyoszolya,hol a lépes mézecske,vajjal mázolt köcsöge?Ó ha Magyarországban,Bicske mezővárosban,jöttél volna világra,akadnál jobb…

A Bicskei Fesztivál Fúvószenekar és az 1974-ben alapított Josquin Női Kamarakórus adventi koncertjén, a Batthyány-kastély Dísztermében, a Gyermekotthonban készültek Csizmadia Péter felvételei.                         

  Karácsonykor Isten ránk bízta egyszülött gyermekét, kezünkbe adta Jézus Krisztust és mintha ezt mondta volna: „Neveljétek fel!” Az ember pedig bepólyálta, táplálta, óvta, védte, idővel megtanította anyanyelvére, segítette első lépéseiben. Máté János Szilárd bicskei…

Szóljon az ének az ünnepekért

Címkék: vajda karácsony

2015.12.22. 18:08

Boldog Karácsonyt!

Címkék: karácsony

2015.12.22. 08:24

A 2009-ben született Erdős Virág  vers részletét a karácsonyról a délvidéki Topolya iskolásai mondják el 2015-ben. Jó tőlük így hallani. Topolya közel tizenötezres községközpont, Szabadkától 33 km, Magyarország határától 44 km-re fekszik.  Erdős Virág:…

A Bicskei Római Katolikus Egyházközség tisztelettel meghívja Önt és kedves családját,2015. december 19-én (szombaton) a bicskei római katolikus templomban tartandó Adventi jótékonysági koncertre 17 óra Szentmise18 óra Adventi énekFellépők:MÁNYI ZENEBARÁTOK ÖKUMENIKUS…

"Tél" a városban

Címkék: fotó karácsony zöldterasz

2015.12.09. 10:08

A Zöld Terasz - Tél a városban című lakossági képjátékára érkezett ez a kép is. Fotó: Kulcsár Zsuzsanna  

 Szauer Róbert, aki a GESZ és annak elődjeinek dolgozója 1993 óta, a piac ügyeit is intézi néhány éve. Körbejárta magánemberként az árusokat, elmondta nekik, hogy él itt Bicskén egy négy kisgyermekét egyedül nevelő apuka, akinek ő ajándékokat gyűjt. Adtak néhányan,…

A napokban egy köztiszteletben álló bicskei családtól érkezett a tűzhely felajánlás a dolgos bicskei szegény embernek,  aki már több mint egy évtizede elhagyta a tábort, azóta is albérletben él egy távolabbi településen, kollégiumban tanuló lányával.  Kezdjük azzal, hogy…

  Sok könyvtárban kipróbálták már, hogy könyvekből építik fel a karácsonyfát.  Az idei évben mi is erre vállalkoztunk.   Úgy gondoltuk a polcokon porosodó másodpéldányok, a kevésbé forgatott régi bekötött folyóiratok kerüljenek újra középpontba, hívják fel…

A képviselő-testület a város lakosságát, a civil szervezeteket, gazdasági vállalkozásokat kéri arra, hogy akinek lehetősége van, támogassa a karácsonyi akciót. . A szegénységben élő, nélkülöző családok részére tartós élelmiszert, a gyermeknek játékokat, könyveket,…

A testvérem kérdezte, nem tudok-e valakit, akinek van egy fölösleges gáztűzhelye, amit egy menekültként a 80-as évek végén Bicskére érkezett, a táborban majd igen régóta részben lányával bicskei albérletben élő, itt és a környéken sokszor építőiparban dolgozó, de nem…

       

Karácsony közeledtével az Adventi időszakban Bicske Város önkormányzati képviselői az idei évben is adománygyűjtő akciót indítanak útjára a városunkban élő nehéz sorsú családok és gyermekek megsegítésére. Szeretettel kérjük Önöket, városunk lakóközösségét, civil…

Kellemes Karácsonyi Ünnepeket!

Címkék: karácsony

2014.12.24. 00:35

süti beállítások módosítása