A Bicske Barátok Egyesülete szervezésében 2019. május 19-én, vasárnap, 10.30-tól nyitják meg Ilka Gábor szobrászművész miniatűr szobrainak kiállítását a Petőfi Művelődési Központban.   Ezután beszélgetések lesznek:-- dr. KAMUTI JENŐ többszörös világbajnok és kétszeres ezüstérmes olimpikon…

Eddig a korábban számos városi program előtt nyitott Batthyány-kastélyban, a díszterem folyosóján állott a tárlat.  Az Európai Uniós forrásból újulhatott meg a Bicskei Kultúrkúria nevet viselő felújított épület az Ady Endre utcában.  Méltó helyükre kerültek a Jakab István László, a híres-neves…

A bicskei kötődésű, de már családjával évtizedek óta Debrecenben élő Kővári Attila Derkovits-díjas festőművész és művésztanár újabb debreceni tárlatáról szólnak a hírek. Gergely napi forrásunk a dehir.hu   Bicskén is voltak már kiállításai. Az egyiknek központi témája Bicske, a szülőváros volt. …

Bajmóczy Györgynek két szolárgráfos és egy napfogyatkozásos, Szűcs Matyinak pedig egy galaxisos fotója került kiállításra a Természettudományi Múzeum tárlatán, a 120 kép közé. Gyuri a kiállításhoz kapcsolódó, "Mars 2018" nevű fotópályázaton is elindult, és a Mars-felszín kategóriában a kiemelkedő…

Amikor még fújt a gyár

Címkék: kiállítás vasút

2018.09.13. 12:04

A Bicskén és környékén futó síneken is ez a lenyomat olvasható, ami ezen a meghívón.

 

Jelenés

Címkék: fotó húsvét kiállítás budaörs

2018.03.31. 20:28

A Jelenés című kép a Magyar Újságírók Országos Szövetsége által szervezett Magyar Sajtófotó Kiállítás 36. Magyar Sajtófotó Pályázat “természet és tudomány kategóriájában" az első helyezett lett. A képet ma délután, Nagyszombat délután láthattam először a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban. …

A bicskei kötődésű debreceni művésztanár és tanítványainak kiállításáról adott hírt a debreceni híroldal. A bicskei Vajda János Gimnáziumban, majd a Magyar Iparművészeti Egyetemen végzett Kővári Attila Derkovits díjas festőművész, a Medgyessy Ferenc Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola tanára.…

  A riportot is olvasói elé fogja tárni a bicskeiek blogja, de aki teheti, nézze meg egyenes adásban. Bajmóczy György és Szűcs Matyi kiállításán járt a stáb a Fiatalok Házában. A kiállítást pedig nézze meg, aki nem látta. A Művelődési Központban segítenek. 

       

  Ágh Gyula Mihály festőművész Karai Csaba fotográfus Pálfi Balázs fotográfusFekete Ildikó tojásíró művész Csere Tímea grafikus Lődy Lászlóné Janka festő Szarvas Éva festőFarkas Tünde gravírozó,hennafestőNémeth Anikó horgolóIkker Jánosné Mária babagyűjtőRózsa Mária festőművész Vincze Zita…

  Kedves Bicskei Szó! Fekete Ildikó vagyok, alcsútdobozi hímes tojás festő. Soron következő kiállításomról szeretném Önöket értesíteni, ugyanis az a megtiszteltetés ért, hogy önálló kiállítást rendezhetek New York Cityben. A kiállítás 2017. 09. 08.-tól egészen 2018. 04. 10.-ig lesz megtekinthető a…

     

"A tanításban a gyerekek vonzanak, a romlatlanságuk, az átalakíthatóságuk. Számomra nagyon érdekes diákok között lenni, tanításuk fegyelemre, nagy józanságra neveli az embert. A művészeti tárgyak terén külön figyelmet kell fordítani a gyermekek érzelmi rezdüléseire, hangulataira. Ha kizárólag a…

A Budai Várban, a Magyarság Házában egyszerre két bicskei alkotó munkáját állította ki a Magyar Kézműves Alapítvány 23. Országos Betlehemi pályázatára Bicskéről,  a zsűri döntése nyomán. Vincze Zita  bicskei gyertyadíszítő munkái kerültek a tárlatra, ami Simon András grafikusművész grafikája alapján…

Pálfi Balázs első bicskei kiállítása a bicskeiek blogjának javaslatára jött létre. Bizonyára lesz még néhány....  (Nem az első eset bicskei kötődésű fotós világsikere. 2007-ben Londonban a BBC és a londoni Természettudományi Múzeum Shell - WPY2007 (Wildilfe Photographer of the year) címen…

      Nagyon köszönöm mindenkinek, hogy szorított értem! Bár a kategóriát nem nyertem meg, mégis nagyon boldog vagyok. Ez az eredmény eddigi munkám legnagyobb elismerése. Hihetetlen élményeket szereztünk, és nagyszerű emberekkel ismerkedhettünk meg - írta a bicskeiek blogjának kérésére az…

Az első haza kertbarát közösség éppen egy évszázada alakult, diósgyőri munkások hozták létre 1916-ban. A bicskei Kővágó Antal Kertbarát Kör negyvenkét éve alakult, a mostani elnök Lukács Róbert. Az első bicskei kertbarát kiállítást mintegy negyedszázada nyitották meg.       Ez a csodaszép…