Jó napot kívánok kérem szépen a lakosság segítségét. albérlet keresek 3 gyermekkel illetve a beteg húgommal aki veseelégtelenségben szenved és a kórházból most hoznák ki, illetve a 3 gyermekem az utcára került 7 fös család vagyunk munkával rendelkezik a férjem havi 80 ezret tudnánk fizetni csak…

Egy öttagú bicskei családnak jövő hónap 10-én saját hibájukon kívül el kell hagyniuk bérelt házukat. A férfi dolgos ember, az építőiparban tevékenykedett. Felesége is dolgozik. A legnagyobb gyerekük 18 éves. A család maximum 50 ezer forintos albérletet tud vállalni és abban kérik a lakosság…

Jó reggelt Toncsikám! Sajnálatos dolog miatt kérem segítségedet. Vasztélyon lakik Sanyi, aki tanítványom volt, s Ő van most GYED-en 8 hónapos Léna nevű kisleányával. Felesége Orsi. Kérlek, hogy az Ő levelét mellékelve jelentesd meg írásunkat saját átdolgozásod szerint. ÖSSZEFOGÁS ORSIÉRT! Az…

Egy kis képes visszacsatolást kaptunk a baráti összejövetelről, a jótékonysági programról, amit a bicskeiek blogja is meghirdetett. "A rendezvény remekül sikerült, több motoros szervezet is képviseltette magát, a (...) gyerekeknek felejthetetlen élményt sikerült nyújtani. Ezúton is szeretnék a…

2018. március 28. - ertetlenno Forrás: www.eszkulap.hu Kalmár Sándorné, Magdi néni hivatalosan budapesti lakos, de mivel nyugdíjas, a gyermekeinek meg nem tudtak úgy munkát találni, hogy nem fővárosi a címük, így ők felköltöztek, Magdi néni pedig leköltözött a Fejér megyei Mányba, ahol az…

Állatvédőként ismertetek meg engem, nem is török családvédelmi, gyermekjogi babérokra, de minden állatvédő szociálisan nagyon érzékeny, így vannak sorsok, életutak, amik mellett nem tudok szó nélkül elmenni. Prockl Amanda Ilyen ez a mai történetem is, ahol egy apuka négy gyerekét egyedül neveli…

Állatvédőként ismertetek meg engem, nem is török családvédelmi, gyermekjogi babérokra, de minden állatvédő szociálisan nagyon érzékeny, így vannak sorsok, életutak, amik mellett nem tudok szó nélkül elmenni. Prockl Amanda Ilyen ez a mai történetem is, ahol egy apuka négy gyerekét egyedül neveli…

A két fiát nevelő fiatal apuka háza elé ma kora délután érkezett egy olyan fiatal, de nem fiatalabb bicskei apuka, aki sokat vezet és közben gondolkodik. Az apaság élményét tartja életében a legtöbbnek. Vagyunk ezzel így egy páran. Pár száz millióan. (A típushibáért, az elfekvő képért bocs. Már…

A gyermekeit egyedül nevelő apuka, Csaba Forrás   A GYŰJTÉS VÉGET ÉRT. KÉREM, LEGELŐSZÖR EZT OLVASSA EL. KÖSZÖNJÜK. 2017. MÁRCIUS 2. 22 ÓRA 50 PERC Csaba, az apuka egyedül neveli két gyermekét Csabát és Danit, Bicske szegényebb részében élnek. A gyerekek 8 és 10 évesek, tisztelettudóak,…

Hideg 15 m2-en: ez Gábor bácsi élete 2018. február 27. - ertetlenno Gábor bácsi Bicskén él, az ingatlana mindösszesen 15 m2. Egyedül lakik, de két 18 éves cicának ad menedéket, hogy az ő életük öreg napjaikra már ne legyen nélkülözéssel teli. Teszi ezt úgy, hogy…

A bicskei rendőr reggel érkezett, munkába menet. Megállt mellettünk, gyorsan a kezembe adta a sűrű csomagot, ami cipős doboz akciójában azt az 50 felnőtt és 50 kiskorú bicskei nagy szegénységben élő embert is megörvendeztette minden érdek nélkül, akiket a Bicskei Katolikus Karitász hívott agapéra. …

Megírtam Ádám és Zsolt, a két bicskei kisfiú nehéz helyzetét ábrázoló írást, aminek mozgatója, szervezője - elárulom: Salamon Zsuzsanna (keressétek nyugodtan) idén is. Az utóbbi években volt már ugyanilyen gyűjtés Ádáméknak, akkor varázsütésre lett egy emeletes ágyuk.  Ami a kis lakásukban jobban…

Vendégséget tartottunk a városunkban élő nehéz sorsú családoknak a Fiatalok Házában. Tudjuk, hogy a meghívásunknaknem minden embertársunk tud eleget tenni. A teljesség igénye nélkül rendezzük, hagyomány-teremtő céllal azoknak a családoknak, egyedülállóknak, akik vállalják, hogy közösségben…

Holnap, december 16-án szombaton, a harmadik advent előtt szeretetvendégséget tartunk nehéz körülmények között élő bicskeiek részére a Fiatalok Házában.                         A rendezvény zártkörű, belépés csak meghívóval. A szeretetebédet már harmadik alkalommal készítjük a várossal…

Ádám rajzolni szeret és a könyveket. Zsolt az autókat imádja. Minden építőjátékot szeret. 10 körüli bicskei gyerekek, akiket édesanyjuk egyedül nevel. Önhibáján kívül olyan helyzetbe került, hogy egy nagy áruházban kemény munkával megkeresett jövedelmének felét elviszi egy őt ért…

  Kedves Toncsi!   A Fiatalok Bicskéért Egyesület karácsonyi adománygyűjtést szervez bicskei és környékbeli rászoruló családok részére. Örömmel fogadunk tartós élelmiszert és gyermek játékokat. Lehetőség van pénzbeli hozzájárulásra is az alábbi bankszámlaszámra történő utalással. Célzott…

Kérésre megadjuk Anna Fb-s elérhetőségét. Beszélgetésünk így zajlott.   Szia! Láttam az interneten, hogy cipős doboz akció van az egész országban. Esetleg nem tudsz róla, hogy Bicskén is lenne e külön? Rengeteg cipős dobozom és ajándékom gyűlt össze, Nagyon szeretném, ha Bicskén és a környéken…

Ma este a bicskei Zöld Terasz vendégeként Ferge Zsuzsa Széchenyi-díjas magyar szociológus tartott előadást az esélyegyenlőségről és annak hiányáról a Korona Étterem különtermében a mintegy harminc fős, sokat kérdező  közönségnek.  Ferge Zsuzsa egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. A…

A Hit Gyülekezetének Szeretetszolgálata és az egyház Borbély József lelkész vezette bicskei gyülekezete által a rászorulók megsegítésére összeállított 115 db élelmiszercsomag szinte azonnal gazdára talált ma délelőtt a Kossuth téren.   Tartalmát tekintve alapvető, tartós élelmiszerek, úgy mint…

Bicskei apa és fia, akik ezt a plakátot ragasztották a postahivatal előtti hirdető felületen tegnap este,  "A Tőletek már megszokott gulyáságyú?" kérdésemre nemmel válaszoltak: tartós, száraz élelmiszer osztására készülnek az Oroszlán Patikával szemben található parkolóban március 16-án 11 órától.  …

Bár a cikk szerint szerint Bicskén nincs hajléktalan, de azért egy három ágyas szállót csak ki kellett alakítani.  A cikk írójának szíves figyelmébe ajánljuk, ami Magyarországon is igaz: az emberi életre alkalmatlan viskók vagy kényszerlakhelyek, hajlékok lakói, akik pl. a téli és egyéb…

A kifűthetetlen, nagy vasútállomáson régebben fűtöttek, ma már ez úgy tűnik nem divat, hideg csövek, radiátorok, didergő utasok, akik vonatra buszra várva toporognak. Nem baj, azt mondják jön az enyhülés. (Vagy saját szauna után kell kimenni? - kérdezem. Fő az egészség.) De nem is a vasút a…

Majdnem két éve temettük Bogyót, az önkormányzati férőhelyen megfagyott bicskeit.  Természetesen a bicskei családsegítők, a Bicskei Katolikus Karitász, a rendőrkapitányság és a polgárőrség is tudja, hogy hol élnek fagyhalálnak kitett szegény, egyedülálló, kiszolgáltatott emberek, de segítsünk…

A Magyar Vöröskereszt bicskei képviselete melletti helyiségben nyílik a melegedő - értesült a bicskeiek blogja. Mint ismeretes, hazánkban december 31-ig megduplázódott a fagyhalál miatt életüket vesztett emberek száma.   A bicskei nappali melegedőben forró teát, ételt is fognak kapnak azok szegény…

Kedves bicskei lakosok! A várható nagy hidegre való tekintettel 01. 06.án (pénteken) és 01.08.án (vasárnap) 19:00-20:00ig  FORRÓ TEÁT és MELEG PÉKSÜTEMÉNYT osztunk az arra rászorulóknak, a Váci MIHÁLY UTCA 15. szám alatti pékségünknél!     Mivel nem valószínű, hogy ezt a rászorulók itt olvasni…