Még július elején történt ez a levélváltás, de sok dolog mellett elmaradt közlése. Az akkori probléma teljesen megszűnt, mint majd meglátják, ez nem is a gond miatt lett leírva.  Üdvözlöm - írta az olvasó. - Érdeklődnék, lehet-e tudni valamit arról, hogy a tanuszodában miért nem működik a…

A 37. Lidl Balaton átúszáson a bicskei felnőtt átúszók legjobbja Agyagási Ákos (1982) 1 óra 36 perccel. A 2. legjobb bicskei Béczy Balázs (2004) 1:58 perc alatt, a 3. legjobb bicskei Nyitray Réka (2004), aki 2 óra 1 perc alatt értek partot. A Balaton-átúszás bicskei bázisa a Bicskei Tanuszoda. És…

Séta az uszodából, már sötét van. Egy fiatal ismerős végzett gyakorlatokat az erősítő pályán. Megyünk a sötétből az első fényig; (a nemlétező gyalogátkelő helyig; mintegy 10 éve várat magára. Érik. Aszalódik. Illesztődik. Lassan mossa, mint víz a követ.  Pontosan azért ennyire végiggondolt és…

Sok nézővel, jó hangulatban telt az Oázis Sport Club harmadik jótékonysági tornája január 17-én a békási Vízművek Sporttelepen. Először történt meg, hogy az egyesület bicskei csapata is részt vett a meccseken. A legtöbb zsámbéki, mányi, bicskei gyereknek ez volt az első lehetősége, hogy…

Úszás Diákolimpiai Megyei Döntő Székesfehérvár. 100 m lány mellúszás B kategória 1. Őri Eszter 3 Nagy Natasa 100 m lány hátúszás B.kat. 2. Őri Eszter További résztvevők:Keskeny Ákos 50 m fiú gyors,hát Keskeny Nóra,Pál Sára 100 m lány gyors B. kat. A csapattagok edzője Agyagási Ákos.   Sabján…

  Írtunk már a fejlesztés immár huzamosnak nevezhető  késéséről.  Írtunk a belvárosi Nagy Károly tér és utca útviszonyairól. Abban reménykedtünk, s ennek hangot is adtunk, ha új zöldségpiac lesz, akkor az odavezető utat is rendbe teszik végre - az alpolgármester körzetében, Bicske központjában,…

Biztos szakmai alapokon a bicskei vízilabda. Lassan tíz éve tart az Oázis Sport Club edzéseket Bicskén. A városi uszodában minden nap két órán keresztül több tucat gyerek száll vízbe, hogy Szabó Gábor és a nemrégiben csatlakozott Kaposnyák Attila edző segítségével sajátítsák el a vízilabdázás…

Szülői kezdeményezésnek adhat hangot a Bicskei Szó. Közismert, hogy gyerekeknek való játékos tartásjavító úszás érdekében a legközelebbi lehetőség Tatabányán adott, miközben jövőre lesz 10 éves a Bicskei Tanuszoda.  A szülők legalább 10 olyan gyermeket látnának szívesen a csoportban, akinek…

Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint   a rendőrök elfogták azt a férfit, aki készpénzt lopott a bicskei uszoda egyik öltözőszekrényéből. (Az uszoda pénztára melletti ruhatárban egy kiváló bicskei asztalos helyezett el új és nagyobb értékmegőrzőt alig egy hete - a szerk.)…

A munkaigényes feladat miatt lassan halad a múlt szombati Balaton-átúszás nem online nevezőinek publikálása. Frissíteni fogjuk közlésünket, hogy minden bicskei bajnok szerepeljen.  De szombat óta már nem győzzük kivárni.    Őri Gergely, Őri Eszter, Ákos bácsi, ifj. Heitler Csaba. Mivel azonban…

Őri Eszter idejének legjobbját is javította és 5. helyezést ért volna el 50 méter mellúszásban B kategóriában (nem igazolt úszó), de sajnos egy nagyon kicsit rosszul sikerült startja miatt diszkvalifikálták, ami miatt kicsit szomorú volt, de mindannyiunkat vigasztalhat, hogy javította eddigi…

Százhalombattán a Sportuszodában a Pest megyei Diákolimpia döntőjében 50 méteres lány gyorsúszás I. korcsoportjában Torma-Somody Zoé (Zsámbék, Zichy Miklós Ált. Isk.) 00:48,40-es eredménnyel 18. helyezett lett. Szintén Torma-Somody Zoé ért el 9. helyezést 50 méteres lány mellúszásból 00:55,09-es…

A negyedik korcsoporthoz tartozó Béczy Balázs második helyezésével ezüstérmet, míg Őri Gergely harmadik helyezésével bronzéremmel tértek haza Bicskére a Diákolimpia Komárom-Esztergom megyei döntőjéről, 100 méteres mellúszásban tartották magukat az élmezőnyben.    Balázs és Gergő ígéretes sikere…

"Ennyit ér az a "lámpa" is, amit a Kisfaludyra, az uszoda átkelőjéhez tettek nemrég. Este annyit látni, hogy valami ott fent világít egy oszlop tetején, de a fényből a földre semmi nem jut. Remélem, ha végre megépül a bicske blog által régóta követelt zebra ott is, cserélik a lámpát is vagy…

Minden vízilabda játékosnak az álma, hogy egyszer OB 1-es játékos legyen. Somogyi Tamásnak a múlt héten valóra vált ez az álma, hiszen nyáron az UVSE-be igazolt játékosunk a Ferencváros ellen mutatkozott be a felnőtt első osztályban, és ezzel elkezdte OB1-es pályafutását. Tamás előtt még hosszú…

Információnk szerint a Kisfaludy utcai gyalogátkelőhelyre és az uszodához vezető gyalogút megépítésére Bicske városának 2015 óta, lassan 3 éve engedélye és pénze van. A Kisfaludy utca Bicske egyik legforgalmasabb utcája. Kérdésünk: miért nem építették meg, késlekedésükkel miért és milyen alapon…

A Heitler család zöldségeséből a Bicskei Tanuszoda elé, a Város Kemencéje melletti szaletli asztalaira érkezett meg a több mint 22 kilós dinnye. A képekkel az ifjú úszótáboros gyerekek ezúton is köszönetüket fejezik ki.  

Köszönjük olvasónk jó példáját. Az uszoda melletti játszótér Kisfaludy úti feléről többször hiányoltuk a kerítést a biztonság érdekében, hiszen forgalmas a Kisfaludy, (ahol még gyalogátkelő sincs). A Bicskei Napokra - amikor protokoll vendégeket hívunk, a bicskei családok összefogásából megalkotni…

Az idei a nyolcadik úszóverseny a Bicskei Napok keretében - kezdte alapos, írásos tájékoztatóját érdeklődésünkre Nagy György, a Bicskei Tanuszoda munkatársa.  A 16 településről községből, érkező gyerekek nagyszerű versenyt produkáltak. Először került megrendezésre csak amatőr versenyzők…

Zsuzsikánk a Debrecenben rendezett Diák Olimpia 2016/2017-es tanév országos döntőjében mellúszásban a 6. legjobb idővel ért célba!  - írja boldog család nevében Südi Istvánné Pató Zsuzsa édesanya.   "Hálásak vagyunk kitartó munkájáért, edzőjének, Agyagási Ákosnak a sikeres…

A Kisfaludy utca Bicske dobogósan forgalmas utcája. Csúcsforgalomban percenként hat autó. 2009-ben átadták az oktatáshoz oly fontos Bicskei Tanuszodát. A Városvezetés azóta sem érte el, oldatta meg egy árva kis  gyalogátkelőhelyecske felfestését, kitáblázását, kijelölését.   Játszótér is működik…

A Diákolimpia megyei döntőjének győztes, dobogós, Debrecenbe továbbjutott  úszói valamint minden Diákolimpián elindult, bicskei úszóversenyző nevét közöljük egy győztes nagymamájának jelzése alapján -  Rimai Bea testnevelő tanár, Rehák Zsoltné, Agyagási Ákos és Vakán Gyula úszóedzők segítségével.…

Ebben a cikkben a kiállításodat említik Zentán? - kérdeztem Péter László grafikusművésztől, tanártól, aki úszómester a Bicskei Tanuszodában.  A Magyar Kultúra Napján Dormán László fotóművész is kiállított, akire jól emlékszem, mert dolgoztunk együtt a Magyar Rádió Határok nélkül c. rádióműsoránál…

Gyásszal kezdődött a 2017.-es év az Oázis Sport Clubban. Január hatodikán Herman Richárd (1969-2017) buszvezető - miközben gyerekeket szállított a busszal a bicskei uszodából - vezetés közben rosszul lett, és meghalt.  Szívinfarktus végzett vele, de hihetetlen nyugalmának és…