A képeket Olvasónktól kaptuk, köszönjük szépen.                     

A bontási munkálatokkal megkezdődött a katolikus temető több mint 150 méteres kerítésének újjáépítése. Egy bicskei kötődésű fiatal vállalkozó cége dolgozik a területen. Bicske város állja a költségeket. Legjobb tudomásunk szerint azonban biztosan nem fémkerítés lesz,…

A lokálpatrióta, a Bicskén élők érdekeit írásaiban lehetőségeihez képest képviselő Bicskei Szó egy hónappal ezelőtt tette közzé a katolikus temető új kerítésének hírét. Közben több jelzés is érkezett a Bicske városa által finanszírozott, már régen várt lépés…

  Ki-ki amint eltökélte szívében, nem szomorúságból vagy kénytelenségből, mert a jókedvű adakozót szereti az Isten. 2Kor 9,7   A 2010-2014 között hivatalban lévő önkormányzati képviselő testület 25 millió forintot szavazott meg a temető 100-120 éves kerítésének és a…

Áldás, békesség!

Címkék: református temető katolikus

2015.04.14. 13:15

Félszáz kovácsoltvas jellegű, színterezett kerítéselem behelyezése kezdődött meg ma délután a bicskei református temetőnél továbbá egy kapu.  Váradi József rozsdamentes gépgyártással és lemezmegmunkálással foglalkozó bicskei mester készítette saját műhelyében…

"Szia! Olvastam a járdafelújításokról szóló híreid. Most küldök egy képet, hogy a korlátok is szépen le lesznek festve, egy részük kész is van már úgy látom.  Ha majd a temető kapuja és kerítése, az előtte lévő út és járda, a temetőben lévő  út és a ravatalozó…

Párszor már megírtuk a kellemes meglepetést, a telepi járdaépítést. Évekkel ezelőtti posztjaikban olvasóink segítségével felhívtuk a figyelmet szükségességére, s hogy eleink a háború utáni igazán nehéz időkben is képesek voltak járdát építeni például az Akácfa…

Bicske városa megvásárol 100 négyzetmétert a református temetőből mintegy 300 ezer forintért - értesült a Bicskei Szó - hogy egy régen megfogalmazódott tervet valósítsanak meg.   A terület azért kell, mert Bicske alsó vasúti megállóhely "A" peronjáról egy kivezető járdát…

Tegnap délután a 14 órakor Pestre induló szerelvényre vártunk Bicske alsó B peronján. Bicske alsó az a hely, ahol számos kifogásolható dolog van jelen, de ezúttal jóról írunk. Először is a református temető és a töltés közötti fasor sudár törzseire lett figyelmes az…

Aki csak visszamosolyog

Címkék: egyház temető

2014.11.01. 20:24

Az út mindkét oldalán sírjaink, síremlékeink, amik kezdetben rideg kövek voltak, ma sem sokkal többek, de hogy megkönnyítsük vele szívünk százszoros szakadtát, már nem tekintjük őket rideg-hideg köveknek, megszoktuk, visszajárunk hozzájuk - pedig tényleg csakis azok, csakis…

A Máté János esperes és felesége, Máténé Antal Éva vezette Bicskei Református Egyházközség a temetőkapu igényes felújítása után megkezdte egy igényes temetőkerítés megépítését is a város segítségével.    Valószínűleg hamarosan megkezdődik a katolikus temető…

Fotó: Szigeti Noémi Johanna    Lestyán-Goda János szobrászművész alkotásai díszítik mától a római katolikus templom főhomlokzatát.  Balról Szent II. János Pál pápa, jobbról Boldog Kalkuttai Teréz anya szobra látható.    Az alkotásokat Bicske városa rendelte meg.…

A testület ma déltől megtartott rendkívüli nyílt ülésén döntöttek többek között a Kodály Zoltán utca szilárd burkolatának kiépítéséről járdával és vízelvezetéssel együtt. Döntöttek a bicskei reformátusok által megkezdett temetőkerítés városhoz méltóbbá…

A 2014. augusztus 20-i ünnepség előkészítéséről szóló határozat kivonatát közöljük. Megjegyzésünk: az önkormányzat 4,2 millió forintot biztosít kettő darab, római katolikus templomi homlokzatára felkerülő szobor finanszírozására. Rendben. De ezeknek a szobroknak a…

"Borzasztó hogy nem tudunk semmit tenni a bicskei Katolikus temetőben randalírozó kutya ellen semmit sem!! Felháborodva látjuk nap,mint nap, hogy a temetőben kóborló fekete kutya sorra rongálja meg szeretteink sírját és piszkítja be a sírok közti területet! Többen jeleztük már az…

Nagyon szimpatikus, igényes mozzanat a Bicskei Református Egyházközség részéről a református temető új kapujának beépítése.  Nem is akármilyen kapu, hanem egyszerű szépségű kovácsoltvas. Gáspár János mester munkája. A szervezési feladatokat Pötördi Lajos presbiter, a…

A Bicskei Járásbíróság épülete előtt gyalogátkelőhely köti össze a szintén új nyomvonalú járdarészeket. A gyalogátkelőhelynél a járda burkolati kiképzése igényesen - vak és gyengén-látó gyalogosok számára is "olvasható" a fehér bottal.     Jó folytatása mindez a…

Bicske, katolikus temető. A ravatalozó kápolna előtt, ami eredetileg kriptát rejt magában, misét mond Varga Imre esperes. Kórus nagyon szép hangja. Ministránsok sora. A lelkipásztor ott áll, ahol temetéskor beszél. Félkörben tömeg gyűlik. Nem nagy és nem kicsi. Székeket…

Gyászmise a temetőben

Címkék: egyház temető

2013.11.01. 13:16

Ma 17 órakor Halottak napi gyászmise kezdődik a temetőben. 

Olvasónk írt nekünk levelet és készített fotókat - jobbító szándékkal. Itt pedig úgy tesszük közzé, hogy hozzáfűzzük: igenis tudatában vagyunk annak, hogy hosszú időn keresztül kik és milyen sokat dolgoztak-dolgoznak a bicskei római katolikus temető rendben tartásáért -…

 Az Élhetőbb Városért Munkacsoport ajánlotta a Bicskei Szó figyelmébe "Pista bá" fedőnevű alkotójuk fotóit közlésre, ezekkel a szavakkal: "a református temető szemétgyűjtőjét egyesek kommunális és egyéb szemét lerakására használják, többek között…

süti beállítások módosítása