Az ún. Bicske Újság július-augusztusi számáról:  "Óriási nyomás....." című próbálkozás:  megvallom, ebbe csak bele-beleolvastam itt-ott, mert kizárólag a központi…

Közröhej, szánalmas mellébeszélés, hogy a sajnos és jellemző módon meg nem valósult - Tessely Zoltán által 200 munkahelyet beígérő tápszergyári projekt elmaradását azzal…

Ruhákat, használati cikkeket osztottak a szegényeknek, nyugdíjasoknak, a Gyermekotthon növendékeinek  Tessely Zoltán országgyűlési képviselő részvételével.   

Korábbi cikkemben arra utaltam, hogy a felelős munkával leterhelt Bicskei Mentőállomást és az Orvosi Ügyeletet jelentősen terhelheti a folyamatos és saját egészségügyi szolgálat nélküli jelenleg tripla telt házas menekülttábor, aminek létszámát Tessely Zoltán országgyűlési…

 Tessely Zoltán polgármester korában valami rejtélyes okból egy kevéssé ismert céget preferált, ezért ez lett a telefonos szolgáltató az önkormányzatnál és az intézményeinél is Bicske városában.  Aztán ez a cég 2014 őszétől egyszer csak csődbe ment. Egyes…

    Ezt a több mint  10 milliárdos befektetést ígérte Tessely Zoltán - bejáró polgármestersége idején. Semmi sem lett belőle. Pedig az egész testülettel a választási kampány idején bejárták a területet. Mind a fennemlített funkcionárius, mind az ún. Bicskei Újság…

A Heti Válasz Bicskén és Vámosszabadiban járt, hogy megnézze, milyen az élet a menekülttáboroknak otthont adó településeken. Nem túl jó. A túlzsúfolt táborok a települések lakóinak és a táborlakóknak is megviselik az idegeit, utóbbiak annyival vannak könnyebb helyzetben,…

"Szia!   Olvastam Kövér László látogatásáról írt posztodat, és olvastam az FMH-ra hivatkozást is.    Ebben tűnt fel egy érdekes mondat. "Zsúfolásig megtelt a bicskei művelődési ház nagyterme, Tessely Zoltán országgyűlési képviselő polgári szalonba invitálta a…

Miközben városunk polgármesterének napjainkban közpénzből vadi új Suzukit vett a város, egy másik vezetőnek pedig (francia gyártmányú) használt gépkocsit - addig szintén közpénzből félmilliós büntetést fizettek ki alig féléve, mert közbeszerzési törvénysértést…

....Luigi a Super Marióból....

Címkék: tessely

2015.05.07. 10:36

     Részletek....  

Olvasónk hívta fel figyelmünket arra, hogy egy Facebook-klub idézi Bicske korábbi polgármesterének egy menekültekkel kapcsolatos nyilatkozatát.

A közel 300, belterületté tett bicskei hektár évente jelentős milliókat jelentett volna Bicskének? A telekadó egyébiránt céges telektulajdonosokra vonatkozott és abban a városban törölték el, ahol Tessely Zoltán néhány éve konkrétan megduplázta az építményadót, amit azóta…

Ha egyszer egy üzlet beindul

Címkék: tessely

2015.02.10. 15:43

Czéghér Ildikó cégvezetőről - édesapja a Kolozs megyei Buza község polgármestere -, Tessely Zoltán volt bicskei polgármester feleségéről is adatokat közöl a közpénzek körüli ügyek területén is tényfeltáró újságírással foglalkozó Átlátszó.      Czéghér…

A 10. jegyző távozása után az aljegyzőt léptették jegyzői hivatalba, akinek megbetegedése miatt orvosi előírásra felépülése érdekében kell otthonában maradnia. Alapos, felkészült, kedves - ezt mondják róla. Alapvetően jó benyomást tesz a vele például Bicske terein…

A közbeszerzési hatóság honlapján megtalált adatok szerint Bicske városa nem pályázati forrásból, hanem bankhitelből fizetett a közvilágítás korszerűsítésére 86,5 millió forintot.  Aztán meggondolták magukat. A kormány nem tesz bele semmit, ezt kizárólag hitelből fedezik.100 milliót kértek…

Ez a város mindenképpen nyer a választáson. A filmben nyilatkozó, a város lakóinak érdekéért egyáltalán nem kiálló, valótlanságokat állító, gyáván és kissé zavartan magyarázkodó Tessely Zoltán hivatalosan legalábbis elmegy innen. Kívánjuk neki, hogy e mostani…

Nem hivatalos információnk szerint a miniszterelnök holnap egy óra tájban érkezik a Hősök terére. Az Európai Uniós háttértámogatásból megújult park átadásán vesz részt valamint megtekinti a városháza szintén EU-s hátterű homlokzati felújítását. Az átadóra úgy tudjuk…

A HVG helyszíni riportja a Nagyállomáson. Az itt élők kértek levélben segítséget a Tessely Zoltán vezette várostól, aki alkalmasint úgy fél a témától Pálffy Károllyal együtt mint a tűztől, még csak nem is mertek válaszolni a huszonegy aláíró levelére közel három…

Köszönöm, hogy kint járt, viszont a cikkben egy valamit elfelejtett megemlíteni. A 20 km-es táblákat ugyan kihelyezték, amit a július 11-i rendkívüli nyílt testületi ülésen szavaztak meg, de ha valaki megnézi, hogy hová és hogyan tették ki őket az utcában, röhögőgörcsöt…

Huszonegy bicskei ember hivatalos, ajánlott levélben küldött panaszlevelét hagyta két hónapig válasz nélkül a Tessely/Pálffy vezette városvezetés. Miután a Bicskei Szó fórumot biztosított a bicskei polgárok érdekérvényesítésére, a polgármesterjelölt alpolgármester is…

Szilágyi László, Bicske Száron élő polgármesterjelöltje - a Bicske Csabin élő polgármestere, Tessely Zoltán által vezetett testület egy dobásáról írt saját blogján.       Részletek.... 

Ismeretes olvasóink előtt a Zöld Bicske Kft. nevének megszületése. "Képviselőink", Bicske Csabdin élő polgármesterének előterjesztésére elhatározták, hogy az új névhez új arculatot rendelnek.   A Tessely/Pálffy által vezetett város szerény pénzeszközeiből bruttó 4…

"Repül a nehéz kő: ki tudja, hol áll meg?Ki tudja, hol áll meg s kit hogyan talál meg?"     Tisztelt Szerkesztőség! Mellékelek egy levelet, amit az utcában lakók írtak alá és június 25-én a Polgármesteri Hivatalnál át is vettek.A mai napig nem kaptunk választ a…

Bő hat hét múlva önkormányzati választás Magyarországon, ehhez képest polgármestereink, al- és álpolgármestereink, a képviselők, az összes bizottság és annak minden elnöke tétlenül, szó nélkül szemléli a város hivatalos portáljának törvénytelenül elhanyagolt…

Amikor kedves olvasóink kezükbe veszik a Fidesz  levelét, érteni fogják az itt megfogalmazottakat.   MOTTÓ: A MAJDNEM AZ A SEMMI SÓGORA     Ebből a levélből kiderül, hogy Máté János református lelkész a Fidesz-KDNP jelölje. Korábban úgy tudtuk, hogy függetlenként indul.…

süti beállítások módosítása