Ez az infomáció Bicske számára azért érdekes, mert mindkét bicskei hulladékkezelésben ténykedő cég szerepel benne. Az önkormányzati Zöld Bicske Kft.-ről ennyi:   aminek a bevétele már az egymilliárd forintot sem érte el 2018-ban, ellenben a vesztesége 250 millió forint lett... Forrás: Vég Márton…

Köszönet a szállítóknak

Címkék: zöld.bicske

2020.02.11. 19:50

Ma reggel az erős szél biztosan elvitte volna utcai helyükről a kiürített, üres kukákat. A szállítók pl. egy Kisfaludy utcai ház kerítésének lábazata és a járda közé fektették az edényeket. Valószínűleg máshol is ugyanezt tették, mert így biztonságosabb az orkánban. Ez esetenként több munkát, időt,…

"Javaslat a Zöld Bicske vezetőinek. Küldjenek ki mindenkinek egy új cetlit, melyben sűrű bocsánatkérés közepette tájékoztatják a népet, hogy 30 l-re is jogosultak a megfelelő körülmények között és igazolás mellett - írja olvasónk az önkormányzati céggel vívott harcra utalva, amit egy egy bicskei…

Az egyedül élő fogyasztók választhatják a 30 literes edényméret díját. A Bicske Város Önkormányzatának cége tévesen tájékoztatta a bicskei lakost - áll a Fogyasztóvédelem ügyiratában. Sőt. A tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat folytatását is m e g t i l t j a a bicskei, önkormányzati cégnek. A…

"Elnézést az év végi zavarásért, de nem hagy nyugodni a következő dolog, gondoltam megosztom veled is. Az ünnepek elött megkaptam meg gondolom mindenki a szemétcsekket. Ami elsőre feltünt, hogy majd 800 ft-tal több mint eddig. megnéztem a számlát és akkor láttam 80 l a fizetendő mennyiség, ez azért…

Nehéz nem tudatosságot látni abban, hogy az állami kukaholding nem fizeti ki a kisebb szemétszállító cégek valós költségeit, amelyek így a csőd elől egy folyamatosan bővülő hulladékgazdálkodó társasághoz menekülnek. Bicske után Paks térsége lehet a következő áldozat. Vég Márton, 2019. december…

A Bicskei Szó értesülése szerint a Zöld Bicske Nonprofit Kft.-vel szemben hatósági eljárás folyik.   (A felvétel szeptember közepén készült, nem mai állapotot tükröz)   A környezetvédelrni és természetvédelmi hatáskörében eljáró Fejér Megyei Kormányhivatal Székesfehérvári Járási Hivatalánál a…

A Zöld Bicske közlése szerint rengeteg a zöldhulladék, amiből ma 96 tonnát gyűjtöttek össze. Maradt kinn, a munkát holnap folytatják, a lakosság türelmét, megértését kérik - tájékoztatta a Bicskei Szó olvasóit Bálint Istvánné polgármester.    (A hír jó oldala,hogy egyre többen élnek a kerti hulladék…

Öt napja fordultam a Zöld Bicske Kft.-hez kérdéseimmel, amire sajnos még annyi formaválasz sem érkezett automatikusan, hogy szíves türelmemet kérik. Kivárnám egyébként, de mivel két mai poszt is foglalkozik a Tessely Zoltán által megálmodott Zöld Bicske tevékenységével az Ír az olvasó című kiváló…

 Előtte- utána kép!! - írja olvasónk.  "Ez a Csákvári úti (volt laktanya) mikor ma vagyis okt.29-én - amikor elvitték a szemetet. Előtte október 14-én szállitottták el.15 lakás 2 heti kommunális hulladéka volt itt. Ami nyilván már nem fért bele azt az itt élők mellétették,amit aztán kukázók…

A Zöld Bicske Kft. jelenlegi állapota a teljes csődről árulkodik, nemcsak anyagi értelemben. Sok szempontból nem dicsőség ez a projekt, aminek működése Tessely Zoltán polgármester nevéhez és a bicskei Fidesz frakcióhoz fűződik. Ők álmodták meg a Zöld Bicskét önkormányzati cégként, ők rendeltek logót…

 Hosszas könyörgés után az önkormányzat vezetése is belátta, hogy a hírek.ma Bicskei Szó hasábjain is megjelent felvételei után változásra van szükség a Zöld Bicske Kft.-nél, ami önkormányzati cég és rossz az állapota számos tekintetben. Az önkormányzat hosszú ideig mélyen hallgatott, zárt ülést…

Szeméthegyek és patkányok „Felcsút elővárosában” GULYÁS BALÁZS • 2019. október 02., 07:30 Forrás: Magyar Hang  Szeméthegy Bicskén (Fotó: Olvasónk) A vidék Magyarországának tipikusabbnál is tipikusabb kisvárosa volt eddig…

A hvg.hu a Bicskei Szó cikkére való hivatkozással ír a Zöld Bicske súlyos állapotáról, amiről az önkormányzat vezetése - szívügyük Bicske - csakis zárt ülésen mert tárgyalni és döntéseket hozni. Bizonyára, nem véletlenül...     

Szerdán zárt ülésen tárgyalta a testület a Zöld Bicske ügyét. Nem véletlenül. Érdekes, izgalmas  és tanulságos lehetett. A becsületes, tisztességes, a közjót szívjóságból és önzetlenül szolgáló, a transzparenciára, az átlátható közéleti döntésekre nagyon sokat adó   választott tisztségviselőkről…

Információnk szerint a Zöld Bicske a jelentős tartozás miatt nem Tatabányára, hanem a távolabbi Oroszlányba hordja a hulladékot. Ez a feltehetőleg, nem hivatalos információk szerint  súlyos mértékben eladósodott önkormányzati cégnek még drágább,  A tatabányai hulladékudvar gyakorlatilag a Vértes…

A szelektív hulladék mellett a zöld hulladék áll több száz tonna számra a Zöld Bicske nevű önkormányzati nonprofit kft. telephelyén hónapok óta,  de bizony a kommunálisból is hegyekben állhat.  A válogató épületet  úgy veszi körbe a például a teljes működési területen, tehát nemcsak Bicskén…

Olvasónk levelében arra kért, kerékpározzunk ki a Zöld Bicske telepe mellé, ha már írtunk róla és fotózzunk.   Ő szinte naponta autózik arra és amit lát, az nem szívderítő. Azt hallotta, hogy 5 hónapja nem szállíthat sem kommunális, sem szelektív  hulladékot a Zöld Bicske Kft. Tatabányára - a…

Mint azt olvasóink is láthatták, két hírünk jelent meg az önkormányzati  Zöld Bicske Kft.-vel kapcsolatban.  "Ez csak a jéghegy csúcsa, nagyon nagy a baj" - reflektált egy olvasónk. Ezért is fordultunk a cégvezetőhöz tegnap, amire ma 15 óra után meg is érkezett a válasz.  Tisztelt…

A Bicskei Szó volt eddig az egyetlen, amely rávilágított a Zöld Bicske Kft-n belül fennálló problémákra. Ezzel kapcsolatos tájékoztatás ebben a percben még sehol sem olvasható az önkormányzat hivatalos felületein.  Első hírünkben tévesen  azt írtuk, hogy a városban nincs jelentős fennakadás a…

A Bicskei Szó értesülése szerint a Zöld Bicske Nonprofit Kft munkatársai közül állítólag  többen nem vették fel a munkát ma reggel.   A Bicske Város Önkormányzata tulajdonában álló cégnél munkahelyi feszültség állhat az esemény hátterében, ami természetesen összefügg a munkavállalók anyagi…

Olvasónk szíves levele előtt szögezzük le, hogy állításainak  egy része nem igaz. Nem tehet róla, mert a tájékoztatás ebben az ügyben az önkormányzat részéről nulla. Bölcs vezetőink még azt is megengedik maguknak, hogy az ún. önkormányzati, közéleti havilap friss számának 8 oldalán 6 db kép van…

Reméli, hogy a városunk arculatát erősítő heti motívumokat nem a vihar viszi el, hanem az önkormányzat non-pofit cége.   Bizakodjunk benne, hogy vihar sem lesz addig. 

Olvasónk, aki szintén ezért kereste fel az önkormányzatot, arról számolt be, hogy többen nehezményezik a hivatal portáján az igénytelen kukaüzenetet Bicske Város Önkormányzatának cégétől, a Zöld Bicskétől - annak tartalmával együtt. Az elején kiemelném, hogy ezt az a cég teszi, aminek tulajdonosa…

süti beállítások módosítása