Hazánkat képviselte nemzeti színekben a bicskei atléta, Borsiczky-Szedő Zsófia
Címkék: sport bicskei.tehetség
2026.06.29. 20:36
Úgy tűnik, megállíthatatlan a bicskei atléta: az elmúlt hónapban már két kiemelkedő sportsikeréről is nagy örömmel számolhattunk be a helyieknek, a napokban pedig egy újabb hatalmas mérföldkőhöz érkezett a pályafutása. Borsiczky-Szedő Zsófia a magyar U23-as keretben léphetett pályára az U23-as Válogatott Viadalon (POL, CZE, HUN, UKR).

A rangos, nemzetek közötti pontgyűjtő versenyen a cseh, a lengyel, az ukrán és a magyar elit mérte össze a tudását. Zsófi számára nemcsak a nemzetközi mezőny miatt volt különleges ez a nap, hanem azért is, mert büszkén képviselhette hazáját is a legmagasabb szinten. A fiatal sportoló számára kiemelten fontos a lakóhely elismerése és a helyi közösség támogatása, amelyből rengeteg erőt merít a mindennapi felkészülés során. Kiindulva például abból, hogy aki nemzetközi versenyen bicskeiként képviseli a hazát, Bicskét is képviseli. Például, mert így vagyunk rá a legbüszkébbek.
Borsiczky-Szedő Zsófia így értékelte a válogatott bemutatkozást:
„Hihetetlenül hálás vagyok, hogy ott lehettem ezen a versenyen. Amikor bő egy éve elkezdtem a futást, álmodni sem mertem volna arról, hogy ilyen gyorsan eljutok a egy nemzetközi viadalra. Leírhatatlan érzés volt Magyarország színeiben futni.”
Az 5000 méteres távon a mezőny mellett az elemekkel is meg kellett küzdeniük a versenyzőknek, hiszen már a reggel 8 órás rajtnál fojtogató hőség fogadta az atlétákat. Zsófi végül 17:35-ös idővel a 7. helyen ért célba. Bár az egyéni legjobbját a nehéz körülmények között most nem sikerült megjavítania, a bicskei futó hangulata a legkevésbé sem borúlátó – a tőle megszokott pozitív és céltudatos mentalitással tekint előre.

„Egyáltalán nem vagyok elkeseredve vagy csalódott. Ez a verseny megmutatta, hogy hol tartok most, és hogy miben kell még fejlődnöm. Kaptam egy hatalmas adag plusz motivációt” – tette hozzá mosolyogva. „Edzünk tovább gőzerővel, és remélem, hogy lesz még alkalmam magamra ölteni ezt a csodás magyar mezt!”
Borsiczky-Szedő Zsófia (versenyeken és az atlétikai adatbázisokban gyakran Borsiczky Zsófia néven szerepel) egy bicskei kötődésű, fiatal magyar hosszútávfutó atléta.
Kiváló eredményeket ér el a hosszútávfutásban (3000, 5000 és 10 000 méteres távokon, valamint utcai és terepversenyeken). A TFSE (Testnevelési Főiskola Sport Egylet) színeiben versenyez.
A Kékestetőre vezető, kemény, 11,3 km-es hegymeneti futóversenyen a női abszolút kategóriában a szenzációs 2. helyen ért célba, a saját (W20-as) korosztályos kategóriáját pedig megnyerte.
Olyan regionális futóversenyeken is az élmezőnyben végez, mint például a Zsámbékfutás, ahol a női 10 km-es távot megnyerte.
A Nemzetközi Atlétikai Balaton Bajnokságon (amelynek Veszprém ad otthont) felállhatott a dobogó legfelső fokára: a női 3000 méteres síkfutás versenyszámát nyerte meg magabiztos, 10:20.74-es idővel.
U23-asként sikerült kivívnia magának a nemzeti címeres mezt is. Tagja lett a magyar U23-as atlétikai csapatnak, és képviselte Magyarországot a nemzetközi U23-as válogatott viadalon (ahol a lengyel, cseh, ukrán és magyar fiatalok mérte össze erejüket), itt az előkelő mezőnyben 5000 méteres távon indult.
Látva az elmúlt hónap sikersorozatát, amit a bicskei tehetségekre oly büszke Bicskei Szó olvasói számára már hírül adtunk - biztosak lehetünk a töretlen motivácóban, hogy fogunk még bicskei sportsikerekről beszámolni a közeljövőben. Gratulálunk a teljesítményhezhez, és további sikeres felkészülést kívánunk!

Új gyorsétterem épülne a McDonald's melletti telken, a mányi út kerékpáros szakasz első méterein?
Címkék: sportcsarnok btc BTC
2026.06.28. 16:58
Az elmúlt napokban sokaknak feltűnt, hogy a mányi út első métereit kísérő kerékpárút bal oldalán, a kerítés mögötti sűrű, bokros növényzet egy jelentős területen teljesen eltűnt. A kopárrá vált terület láttán azonnal beindult a helyi pletykagyár, de a valóság egészen más, mint amit a többség remélt. Több olvasónk is érdeklődött, a Bicskei Szó híre számukra is válasz.
A városban gyorsan szárnyra kapott a vágyvezérelt pletyka, miszerint a bicskei McDonald's szomszédságába egy másik népszerű gyorsétteremlánc költözik, és az ő beruházásuk miatt tisztították meg a terepet.
A híresztelésekkel ellentétben azonban szó sincs új étterem építéséről.
A területrendezés hátterében a Bicskei Torna Club (BTC) beruházása áll. A munkálatok során a leendő új sportcsarnok közműcsatlakozásainak kiépítése zajlik. A vízvezetékek csatlakoztatása már korábban sikeresen befejeződött, jelenleg pedig az elektromos hálózat fejlesztése, pontosabban egy új transzformátorállomás telepítése történik ezen a részen.
A terület tehát a helyi sportélet egyik új központját, nem pedig a gyorséttermi kínálatot fogja kiszolgálni.
A mozgás a test imádsága.
Sakál-vokál a bicskei éjszakában: aranysakálok vetették meg a lábukat a bicskei erdőben
Címkék: természet erdő
2026.06.25. 22:48
Kezdem azzal, hogy számomra teljes újdonság és meglepetés volt, amikor egy bicskei erdőt igazán ismerő embertől hallottam az aranysakálról. Nagyon szeretem az erdőket, érdekel az erdők világa, a bicskeit és környék "Sherwoodjait" különösen, de az ismeretszerzéskor mélyen hallgattam arról, hogy fogalmam sincs az aranysakálról, el sem tudom képzelni. Mígnem a Toldit szóba nem hozta a baráti beszámoló, a nádi farkast, a toportyánférget, ami egyenlő az aranysakállal. Nem tudtam. S hogy ebből Bicskén tényleg van-e, azt igazán hiteles forrás által ellenőriztem. Klébert Antal természetvédelmi szakembert kértem arra, hogy legyen szíves elolvasni, hogy ne vezessem félre se magam, se mást. Az írást rendben találta, a vad leírását fontos részletekkel egészítette ki. Segítségét köszönöm.
Városi emberként, vagy a természettől kicsit is eltávolodva hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a hazai erdők vadászható vadállománya kimerül az őzekben, szarvasokban, rókákban, nyulakban és a vaddisznókban. Éppen ezért ért teljesen váratlanul, amikor a bicskei erdő közelében élő ismerősökkel, helyiekkel beszélgetve kiderült, a környéken állandó lakos az aranysakál.
"S jönnek a toportyánférgek, ordítva, Két dühös ordasnak fia meg ordítva..."
Igen, a népnyelv által toportyánféregnek vagy nádi farkasnak nevezett állat nem a fantázia szüleménye, és nem is halt ki végleg: ma itt él a szomszédunkban, a Bicske környéki lankákon és sűrűségekben. A faj a 19. században még elterjedt volt Magyarország mocsaras, nádas területein, ám a folyószabályozások és az intenzív vadászat miatt a 20. század közepére eltűnt az országból, és évtizedekig kihaltként tartották számon. A kilencvenes években azonban déli irányból, a délszláv háborúk miatt elnéptelenedett, háborús övezetekből megindult a faj spontán, természetes visszatelepülése. Nem mesterséges betelepítésről van szó: a sakál magától hódította vissza a területeit. De hogyan jutottak el Bicskéig? A válasz az úgynevezett ökológiai folyosókban rejlik. Ezek olyan összefüggő zöldsávok, folyóvölgyek, erdőségek és csatornapartok (mint a Duna-Dráva vidéke, a Sió-Sárvíz vonala, majd északabbra a Velencei-tó és a Vértes nyúlványai), amelyek biztosítják az állatok szabad és rejtett mozgását a feldarabolt, autópályákkal és városokkal szabdalt tájban. Bicske földrajzi elhelyezkedése kiváló: a Vértes és a Gerecse közelsége, a helyi patakvölgyek és mezőgazdasági táblák eldugott részei tökéletes útvonalat és búvóhelyet biztosítanak számukra. A főváros környéki és a bicskei erdőkben a 2010-es évek folyamán jelentek meg és stabilizálódtak az első családok. Sokan összetévesztik a rókával vagy a farkassal, pedig az aranysakál tökéletesen átmeneti formát mutat a kettő között. Jóval nagyobb és robusztusabb, mint egy vörös róka, de lényegesen kisebb, mint egy szürke farkas. Egy kifejlett példány testtömege 10–15 kg között mozog. A farka sokkal nagyobb. Bundája nevéhez hűen zsemle-sárgás, szürkésbarna, hátán gyakran feketés szőrszálakkal keverve. Téli szőrzete sűrűbb és szürkébb. Farkasra emlékeztető, de annál rövidebb, bozontos farka van, amely mindig lefelé lóg, és a vége feketés. Fülei viszonylag nagyok és felállóak, lábai pedig hosszúak, ami kiváló futóvá teszi. A rókáktól való megkülönböztetés résznél fontos, hogy míg a róka füle és lába végei feketék, farkán fehér véggel, addig az aranysakálnál ez soha nincs. A füle és a lábvégek is megegyeznek a test barna színével. Emberre veszélyt nem jelent. Persze megfogni, simogatni stb. nem szabad, a veszettség is veszélyforrás.
Az aranysakál rendkívül intelligens, óvatos és alkalmazkodóképes ragadozó. Alapvetően monogám párkapcsolatban, vagy kisebb családi falkákban él. Rejtett, éjszakai életmódot folytat, nappal szinte láthatatlanul lapul a sűrű bozótosokban vagy nádasokban. Bár látni nehéz, a jelenlétét eltitkolni nem tudja. Aki a bicskei erdő szélén lakik, az alkonyat után vagy éjszaka különös hangokra lehet figyelmes. Az aranysakál hangja nem hasonlít a megszokott kutyaugatásra vagy a róka kaffogására. Ez egy magas tónusú, elnyújtott, vonyító-szűkölő és szirénázó sírásra emlékeztető ordítás (az úgynevezett sakálvokál), amellyel a falka tagjai tartják egymással a kapcsolatot, vagy jelzik a területük határait. Ha egy rázendít, a többiek másodperceken belül bekapcsolódnak, ami a gyanútlan fül számára félelmetes, őserővel teli koncertnek hat. Ezt hallottam elmondani egy erdő közeli embertől. Az aranysakál alapvetően tart, menekül az embertől. Rendkívül fejlett érzékszerveinek köszönhetően sokkal hamarabb észreveszi az embert, mint mi őt, és messze elkerüli a találkozást. Kirándulókra, erdőjárókra semmilyen veszélyt nem jelent. A konfliktusforrást a háziállatok jelentik. Mivel az aranysakál opportunista ragadozó vagyis mindent megeszik a rágcsálóktól, pockoktól kezdve a dögökön át a növényi termésekig, a kiszökő macskák, kistestű kutyák vagy a nem megfelelően védett háztáji baromfik, juhok áldozatul eshetnek a vadászatának. Az őzállomány gidáit is előszeretettel tizedeli, ami miatt a vadászok nem zárták a szívükbe. Mivel az aranysakál nem védett faj, sőt, robbanásszerű szaporodása és kiváló alkalmazkodóképessége miatt komoly vadgazdálkodási problémát jelent, egész évben lőhető. A vadászok dolgát viszont nehezíti, hogy a toportyán hihetetlenül gyanakvó és tanulékony. Ha egy lövést elhibáznak a közelében, azt a területet vagy vadászati módszert egy életre megjegyzi. Fejér megyében és a bicskei vadászterületeken is folyamatosan gyérítik az állományt a hivatásos és sportvadászok, gyakran éjszakai hőkamerával, hangutánzó sípokkal csalva puskavégre őket. Míg országosan évente már több mint 10-15 ezer példány kerül terítékre, a bicskei és a környező (Vértesaljai, Velencei-hegységi) vadásztársaságok területein évente és területenként változóan néhány darabtól a tucatnyi egyedig terjed a kilőtt sakálok száma. Pontos, fix bicskei számot nem tudok, pl. mert a sakálok nem ismernek határt, a bicskei erdőből pillanatok alatt átváltanak új területekre. Az viszont tény, hogy a vadászati nyomás ellenére a számuk egyelőre nem csökken. Az aranysakál tehát visszatért, és ha tetszik, ha nem, a bicskei erdő ökológiai rendszerének új (régi) csúcsragadozója lett. Ha legközelebb a Galagonyás vagy az erdőszél mellett sétálsz sötétedéskor, és hátborzongató üvöltést hallasz, ne ijedj meg: csak Arany János toportyánjai üdvözlik az éjszakát.
|
A bicskei csillagda csodálatos ébredése - Egy mesekönyv folytatása néhány tegnapi fotóval
Címkék: összefogás helytörténet hegyikastély
2026.06.01. 14:23
Született egy mesekönyv kisgyermekek számára a Hegyikastélynak nevezett birtok történéseiről, a matematikus, csillagász életéről. Jómagam pedig megírtam a mese plusz fejezetét, ami néhány sornyi véleménynyilvánítás után olvasható. Képeim egy tegnapi kerékpártúra végén készültek.

Milyen, ha egy önmagát konzervatívnak, a nemzeti hagyományok tisztelőjének mondó önkormányzat politikai vezetése egy országos jelentőségű, közel 2 évszázados emléket az enyészetnek ad át?
Szerintem ellentmondásos, mélyen csalódást keltő és a képviselt értékrenddel teljesen összeegyeztethetetlen, ha egy önmagát konzervatívként meghatározó önkormányzat politikai vezetése egy országos jelentőségű, két évszázados helyi műemléket elenyészni hagy.
Ha egy politikai vezetés a zászlajára tűzi a konzervativizmust és a nemzeti hagyományok tiszteletét, továbbá közel 20 éve vezetőként van jelen a város közéletében, akkor ezzel morális és politikai felelősséget kellett volna vállaljon a múlt értékeinek megőrzéséért. Amikor a tettek nincsenek összhangban a szavakkal, az egyértelműen hitelességi válságot tükröz.
A konzervativizmus lényege - ez is 19. századi gondolat, akár a mi emlékeink, ahová a metrikus rendszer etalonjait is akkor hozták elsőként Magyarországra, Bicskére - éppen a múlt, a jelen és a jövő nemzedékek közötti szerződés. A konzervatív gondolkodás alapköve, hogy nem vagyunk tulajdonosai, csupán gondnokai a ránk bízott örökségnek. Bármilyen furcsa, ebből a szempontból a környezetvédelemnek is vannak konzervatív pillérei. Ha egy közel két évszázados, országos jelentőségű emlék az enyészeté lesz, mint Bicskén, az nem egyszerű mulasztás, hanem a konzervatív alapértékek megtagadása. A könyv szükséges, jó gondolat volt, kíváncsi vagyok rá. Hogy miért nem valamelyik kulturális intézményben mutatták be és tették hozzáférhetővé, miért egy polgármesteri Facebook-poszt, azt pontosan tudom... Hagyjuk. Hogy az én mesémben szereplő vágyálom bármilyen formában megvalósult-e abban a mesekönyvben, pontosan azért nem tudhatom, mert nem lapozhattam még bele a Könyvtárban sem.
A bicskei csillagda varázslatos ébredése
A bicskei közbirtokon, ahol a vén fák lombjai suhognak, a régen épült csillagvizsgáló romjai hosszú-hosszú évekig szomorúan nézték az eget. Emlékeztek még Nagy Károlyra, a tudósra, aki réges-régen távcsövekkel kutatta innen a bolygókat. A kövek már-már azt hitték, elfelejtette őket a világ, és a csillagok is szomorúbban hunyorogtak felettük.
De egy szép napon valami egészen csodálatos dolog történt Bicskén!
A városka lakói – apukák, anyukák, nagymamák, sőt még az óvodások is –, a város vezetői és a régi épületek őrzői mind összegyűltek a Hegyikastálynál, aminek már nyoma sincs, de a terület a népi nevet megőrizte. Összenéztek, és azt mondták: – Nem hagyhatjuk, hogy ez a csodás hely elvesszen!

Elmondták, hogy nem kérnek milliós látványterveket jól fekvő cégektől, minden ott van a fejükben. Mindenki hozott valamit: ki egy jó ötletet, ki egy erős szerszámot, ki pedig egy kedves mosolyt. Úgy összefogtak, mintha mindannyian egyetlen nagy, szerető család lennének. A régi kőfalakat nagy-nagy becsben tartva kibontották a borostyán és a növényzet szoros öleléséből, megsimogatták a múltat idéző köveket, de a legizgalmasabb rész még csak ezután következett! Gondoskodtak róla, hogy a rom pusztulása jelentősen lassuljon, de a mauzóleumot sem hagyták veszni.
A a csillagvizsgáló torony régi romja mellé, tisztes távolságra, egy vadonatúj épületet emeltek de úgy, hogy az a fennmaradt tervek és rajzok alapján a hasonmása legyen Nagy Károly és a Batthyányak egykori művének. A torony átmérője nagyobb lett, mert a tetejére a bicskeiek állami segítséget is elfogadva egy kerek kupolát varázsoltak, ami pontosan úgy nézett ki, mint egy óriási, tiszta fehér gombóc. A kupola belsejében egy akkora távcső kapott helyet, amivel még a Holdon ugrándozó nyuszikat is meg lehetett volna lesni. Az új obszervatórium és a terület őrzését biztosították. A kupola biztonságosan zárható volt és csakis szervezett programok keretében volt használható amatőrök számára. Az erős fényszennyezés miatt nem számított profi helynek, de tanodának kiváló volt érdeklődő bicskei és bicskei közeli látogatóknak vagy turistáknak.

De a legeslegnagyobb csoda nem ez volt, hanem az épület derekán körbefutó, tágas körerkély, amit a nagyobb átmérő tett lehetővé. Ez a körerkély egy igazi, mesebeli kilátóvá vált, amelynek kapuja éjjel-nappal nyitva állt mindenki előtt. A városra, a Vértes, a Gerecse, a Budai-hegység felé lehetett panorámázni.
A város vendégei imádták a helyet.
Amikor a munkával elkészültek, hatalmas ünnepséget rendeztek. A bicskei gyerekek felfutottak a körerkélyre, és ahogy körbenéztek, elállt a szavuk: alattuk terült el az egész fényárban úszó város, felettük pedig ott ragyogott a Tejút.
A régi csillagda romjai végre boldogan sóhajtottak fel a holdfényben. Tudták, hogy a múltjukat megbecsülték, a jövőjük pedig fényesebb, mint valaha. Azóta, ha egy kisfiú vagy kislány feláll a bicskei kilátó körerkélyére és felnéz a csillagokra, pontosan tudja: ha az emberek összefognak, még a legszebb álmok is valóra válnak.
Addigra már működött az új autópálya lehajtó Bicske és Mány között. Éppen ezért a lehajtó nevére ezek a javaslatok érkeztek három nyelven, magyarul, angolul és latinul. 1. Csillagvizsgáló 2. Observatory 3. Observatorium astronomicum. A közúti jelzőtáblákon egymás mellett látszott a karbantartott rom és a kicsit nagyobb hasonmása ábrázolása.
Aki nem hiszi, járjon utána!
Ki tudja, hol feküdt a Vértesben hajdan Kerekszenttamás falu?
Címkék: vértes zámoly helytörténet
2026.05.23. 13:33
Földrajzi, történelmi, irodalmi érdeklődésünk és meglehetős helyismeretünk, Vértes imádatunk dacára teljes meglepetés volt, amikor ezt a templomromot felfedeztem egy részletes online térképen és útitársam figyelmébe ajánlottam.
Ha Csákvár után eléritek a zámolyi-csákberényi-gánti körforgalmat, akkor abból Csákberény felé távozva - jobbra a legelső dűlőútra kell bemenni és arról nem kell letérni. 300 méteren belül eléritek a dombocskát, amin ez a rotunda vagy körtemplom épült közel ezer éve. Zámolyhoz tartozik. 600 méterre fekszik a körforgalomtól, amin már ezerszer áthaladtunk. Semmilyen turista jelzés nem vezet a romhoz, így talán jobb is. Ez a zámolyi szőlőhegy. Biztos lehetek benne, hogy Csoóri Sándor, a nagyszerű, zámolyi születésű költő is megemlékezett róla. Sokat olvastam tőle, de nem maradt meg ezzel kapcsolatos olvasmányemlék. Viszont, ha jól emlékszem, egy Balaton-felvidéki templomrom (Dörgicse?) emléktábláján őt idézik:
„…ahol templomok rogynak térdre, ott térdre rogy maga a nép is. Ritkul, fogyatkozik.”

Csanádi Imre volt a másik nagy költő, aki szintén zámolyi és 10 évvel idősebb volt az általa mentorált Csoórinál.
Ő török hagyományként, török toronyként emlegette a helyet, ami félreértésre adhatott okot, hogy ki építhette. Csabdiban is ott áll a templomrom, amit a népnyelv török-hagyományként tartott számon, de azt már gyerekkorunk óta tudjuk, hogy a hagyomány ott azt jelenti, hogy ennyit hagytak belőle, amikor a templomot lerombolták.
Zámolyon egy csendes kis dombon különös, magányos kőfalak dacolnak az idővel. Ez a kerekszenttamási templomrom, egy hajdani középkori falu utolsó, makacs hírmondója.


A falu vesztét – mint oly sok más virágzó magyar települését – a török hódoltság okozta. A 16. század második felében egy pusztító támadás során a lakók elmenekültek, és soha többé nem tértek vissza. Egy 1662-es összeírás már hivatalosan is lakatlanként említi. A házak vályogfalaiból az évszázadok alatt semmi sem maradt, a természet és a szántóföldek lassan visszafoglalták a területet. Csupán egyetlen épület maradt állva: a falu kőből épült szíve, ez a templom. Amitől különleges, hogy annyira kicsi, hogy apszisa sincs. Nem úgy, mint a Gerecse rengetegében, a Baj fölötti keresztúton elhelyezkedő nagyobb, apszisos rotunda, amit kerékpárral a keresztúton Baj felől már soha nem keresnék fel, elég volt egyszer, de Vértesszőlősről kiváló út visz fel, akkor is, ha hosszan emelkedik.
A legtöbb körtemplomhoz csatlakozik egy félköríves, kiugró rész (szentély), ám a kerekszenttamási egy teljesen szabályos, sima kör alaprajzú épület volt (belső átmérője alig több mint 6 méter).
Gyakran felmerül a kérdés: hogyan maradhatott meg egy ilyen kicsi templom fala helyenként még ma is 4-5 méter magasságban, miközben a történelem viharai, a környékbeli építkezések kőhordásai és a háborúk mindent elpusztítottak?

A válasz a középkori mesterek zseniális technikájában rejlik. Az úgynevezett öntöttfalas módszerrel dolgoztak. Azt olvasom, hogy a külső és belső gondosan faragott kősor közé szabálytalan kőtörmeléket öntöttek, majd az egészet forró mészhabarccsal öntötték le. Ez a keverék szinte bonthatatlan, betonkeménységű szerkezetté állt össze az évszázadok alatt. Bár a monda szerint 1704-ben Heister Siegbert osztrák generális ágyúval is lőtte a falakat, a mag magabiztosan ellenállt.
Ha ma ellátogatsz a zámolyi szőlőhegy lábához, egy idilli, vadregényes helyszínt találsz. A falakba pillantva még mindig felfedezhető az északkeleti oldalon egy kis falba mélyedő bevágás – ez volt egykor a szentségtartó fülke.
A falakban nagyjából másfél méterenként ferde, kerek lyukakat is látni: ezek a templommal egyidős állványlyukak, amelyek a tetőszerkezetet vagy a belső fakarzatot tarthatták, ugyanis a kutatások szerint az épületet nem kőboltozat, hanem egyszerű fagerendás mennyezet fedte.

A rom ma már szabadon látogatható védett műemlék, amely tökéletes úti cél egy csendes, elgondolkodtató hétvégi sétához, ahol a fűben ülve szinte érezni a múlt nehéz, de békés csendjét. Megfogott, hogy a tabernákulumban mécses és befőttes üvegben elszáradt virág volt. A nemzeti emlék tisztelete lenne? Esetleg az ősi templom romjai körül szórják szét életükben ezt kérő lokálpatrióták hamvait?
Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent,
nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt
kis ország, messzeringó gyerekkorom világa.
A bicskei Zsófi mint csúcsfutó mosolyogta be magát a 11,3 km hegymenetes futás után a Kékestetőn lévő célba
Címkék: sport bicskei.tehetség
2026.05.18. 18:07

Zsófinak elmondtam, hogy a Kékestetőre erdei terepen felfutni önmagában is hősies cselekedet, de még a dobogóra is lépni győztesként a verseny végén, ez óriási.
-
Kíváncsi vagyok, mi volt az a legmeghatározóbb, legmaradandóbb pillanat vagy tapasztalat számodra a verseny alatt, ami azóta is veled van?
-
Nem tudtam, hogy ennyire elől vagyok. Szurkolóktól hallottam, hogy a harmadik lány vagyok, ami plusz motiváció volt számomra. Végül utolértem és megelőztem az előttem futót, akiről tudtam, hogy nagyon-nagyon ügyes hogy és előtte futni az utolsó 1 kilométeren nagyon nagy élmény volt, mert drukkolás, biztató kiabálások, hogy például szép mozgásom, hogy már nincs sok a célig, ennek nagyon örültem. Mosolyogva értem be a célba, mosolyogva futottam és a kommentátor mondta, hallottam, hogy én bemosolyogtam magam a célba.
-
Kemény terep lehetett… - vetettem közbe.
-
Megviselt, de szebben szólva igénybe vett, ez az egyik első terepfutásom. Alapvetően síkfutó vagyok. Bár volt már egy félmaratonom természetben is. Hárman egy csapatban futottuk és élveztük. szép helyeken jártunk. Volt egy annyira meredek kilométer, ahol a mozgásunkat nem lehetett futásnak nevezni, az egy erős hegymenetes járás volt. Csapatom nevében szeretném elmondani,hogy Molnár Sándor úrnak, aki az edzőnk és Sándor bácsi, nagyon sokat köszönhetünk. Ö egy rendkívüli sport- és élettapasztalattal bírós mester, aki bőven a 80. életéve felett jár. Rendkívül jó szívű, segítőkész, gyakorlatias sportpedagógus. Jánosi Lilla és Molnár Luca csapattársaim nevében is köszönetet kell mondanunk Sándor bácsinak. A csapatot ezen a versenyen úgy kellett kialakítani, hogy minimum 3 fős legyen. Ha például hatan lettünk volna, akkor a 3 legjobb eredménnyel számolnak. Csapattársaim biztatását is köszönöm.
Luca velem egyidős, együtt kezdtük a futást Sanyi bácsinál tavaly ősszel. Kitartó és mindig nagyon motivált személyiség. Sokat edzünk együtt, a 16.helyen ért célba.Lilla nagyon ügyes terepfutó, idősebb és jóval tapasztaltabb terepen nálam és Lucánál is. Korából adódóan neki már jóval több külső tényező is befolyásolja hogy mikor hol tud edzeni, így a pályán nem nagyon szoktunk találkozni. De mindig nagyon szívesen versenyzek vele, mert nagyon tehetséges és azt is mondanám hogy felnézek rá - 6.helyen ért célba.- Jártál már a Kékesen azelőtt?- Igen, szüleimmel voltunk itt szánkózni.
Visszatérve az alaphírhez: a 2026. május 17-én megrendezett 29. Kékes Csúcsfutáson illetve annak terep változatán, az 5. Kékes Csúcsfutás Trail versenyen bicskei célba érkezőt köszönthetnek a Bicskei Szó olvasói. Szívből gratulálunk és örvendetes, hogy ezt a sporthírt először ajánlhatjuk a Bicskei Szó olvasóinak és más szerkesztőségek figyelmébe.
A hivatalos BSI eredménylista alapján az 5. Kékes Csúcsfutás Trail (terep) távján a női mezőny abszolút élmezőnyében végzett bicskei sportoló.
Gratulálunk a bicskei teljesítőnek a fantasztikus eredményhez!

A Kékes Csúcsfutás Magyarország egyik legkeményebb, ugyanakkor legnépszerűbb futóversenye. A lényege rendkívül egyszerű, mégis embert próbáló: a rajt a hegy lábánál van, a cél pedig az ország legmagasabb pontján, a kékestetői 1014 méteres magassági kőnél.
Nem győzöm hangsúlyozni örömmel írott cikkemben, hogy Kékes Csúcsfutás Trailról, a terep verzióról beszélünk. A triál verzió egy igazi terepfutás (trail running), amely erdei ösvényeken, meredek turistautakon, köveken, gyökereken vezet fel.
Aszfalt helyett sár, föld, fű, sziklák és kövek. Próbatétel a javából.
Bár a táv és a szintkülönbség hasonló, a terepviszonyok miatt a triál futam sokkal nagyobb koncentrációt, stabilabb bokákat és speciális terepfutó cipőt igényel.

Kisebb létszámú, családiasabb rajtok jellemzik, közelebb a természethez.
Aki triálban indul, az a keményebb, „terepes” utat választotta a csúcs meghódítására. Ők az igazi “hegyimenők”, ahogyan bicskei csúcsfutónk is.
Tradicionálisan májusban (ritkábban június elején) rendezik meg. Az időjárás ilyenkor a Mátrában rendkívül szeszélyes lehet: előfordulhat rekkenő hőség a rajtban, miközben a csúcson szél és hűvös idő várja a futókat.
A táv “rövidségéhez” képest sűrűn (általában 3-4 ponton) van frissítés a komoly fizikai igénybevétel és a folyamatos emelkedés miatt.

Mivel a verseny „pont-pont” rendszerű (máshol van a rajt és a cél), a futók csomagjait a szervezők autóval szállítják fel a rajt után a Kékestetőre, hogy a célba éréskor mindenkinek kéznél legyen a meleg ruha.
A verseny nehézségét az adja, hogy a megszokott síkfutással ellentétben itt nincs lehetőség a „pihenőléptekre” vagy a lábak ellazítására: a rajt utáni első pár száz métert leszámítva az út folyamatosan és megállíthatatlanul emelkedik a célig.
11,3 km, kb. 710 méter. Ez egy 6,28 %-os emelkedő végig, kilométerenként átlagosan több mint 62 méter felfelé. A bicskei katolikus templom tornyánál másfélszer nagyobb emelkedés ezer méteren - ráadásul terepen.


A központ közelében kis tó épült, ahová horgászokat várnak - Nagy mennyiségű talaj elvihető
Címkék: patak
2026.05.12. 19:34
A Kanizsai úti híd alatt is átfolyik a Szent László-patak. Aminek medrében most több a zöld sás, mint a víz, tehát a "folyik" ige esetünkben erős túlzás. Az előtte lévő tavakba is kell a víz...
A patak közúti hídján túl elhelyezkedő, az egykori MMG-vel, a mai Technocarral szembeni, 4 hektáros magánbirtok az utcához közelebb eső területén Báder Antal iparinak minősített fás-bokros területe van hosszában 52 méterig, azután vagy 4 hektár nem aszályban mocsaras, mezőgazdasági birtok, ami ma egy szép patakparti legelő. Csonti hajdani, Szent László utcai kölcsönzőjében 43 betonkeverő volt sok más mellett szezonban alig maradt belőle, utánfutóból és számos eszközből is jól működött. Az egykori székhely összekapcsolódik ezzel a területtel egy kis híd által. Báder Antal azért vette meg, hogy állatokat tarthasson rajta. Kecskét, birkát, sertést tartott itt egy ideig.
Hátul, amit a növényzet miatt kívülről a Kanizsai utcából nem lehet látni, ott fekszik a tó és legelős terület. Ami most szombaton egy ártéri, jól zöldellő, vitális legelő képét mutatta nekem, a távolban egy lóval, ami meg is indult felénk, aztán meggondolta magát. A túlsó végén látszik az az 1960-ban épült híd az 1-es főútvonalon, ami a patak medre fölött áll. Ezt mi anno fehér hídnak neveztük, mert világító fehérre volt meszelve a két oldalsó része, amire felelőtlenül azért ültünk ki, hogy kamionokat csodáljunk. Legalább is engem azok érdekeltek. Ki tudja, miért?
Bicske egyik legmélyebb pontján állunk. Nálunk Bicskén jellemzően 167-181 méter között mozog a tengerszint feletti magasság. A telefonom iránytű alkalmazása 150 méter abszolút magasságot mutat a helyszínen. Ez a templom környékén 160 méter feletti. (Ez a compass alkalmazás átlagos körülmények között +/- 3-10 méteres hibahatárral dolgozik, ezt azért tegyük hozzá.) Mindez csak azért fontos, mert a nagy esők idején - bárcsak jönne már egy-két kiadósabb - a szőlőhegy felől is ide szivárog, folyik az 1. főút alatti ehhez kiépített áteresz alatt a csapadék. A hegyről érkező víznek ez a természetes folyásiránya ahhoz az árokhoz, amit a későbbiekben érint majd írásom.
A gazda építtetett egy kis tavat. Ide olyan embereket is vár horgászni, akiknek nincs lehetőségük arra, hogy drága helyekhez csatlakozzanak és nem feltétlenül akarnak 30 kg-os akasztásokat. Mindez ingyenes lesz, mert egy zártkörű horgászklubot kíván létrehozni. Főleg kárászok és harcsák jellemzik a helyet, látok is horgászt. Ponty is akad, de az egyébként sem nagy termetű kárászból a 90 dekás itt a legnagyobb. A gazda a száraz kenyér darabjait dobálja a vízbe etetésnek. Közben arról beszél, milyen sokat köszönhet néhai Horváth Istvánnak vagyis Pisunak. A három generációs halászmesterre emlékezett szép gondolatokkal, akinek sokat köszönhet. Történt, hogy pusztultak a halak. Pisu pedig lekapta tíz körméről, hogy az ökoszisztéma harcsát kíván, hozzon minél hamarabb. Ez nem a törpeharcsa, hanem az európai harcsa. Segít egyensúlyban tartani a tó élővilágát. A "csúcsragadozó" megeszi a beteg, legyengült halakat és a túlszaporodott apróhalat, például az ezüstkárászt, így megakadályozza a tó túlnépesedését.
Ha van elég táplálék, a harcsa rendkívül gyorsan fejlődik, így hamar válik belőle nagy hal.
Jól bírja az alacsonyabb oxigénszintet és a felmelegedő vizet is, ami a magyar nyarak során nagy előny.
S ha már meleg. A part hátránya, hogy még nincsenek fák. Ezen persze a gyorsan növő és vizes területet imádó füzekkel is lehet segíteni a talaj elszállítása után.
A munkagépekkel kitermelt talaj egy részét a vízügy felhasználhatta a patak melletti agyagos vízzáró gát létrehozására, a termőtalajt pedig annak befedésére.
A további mederépítés, a tóásás a teljes körű engedélyeztetés után folytatódna, ha a területen lévő kitermelt földet elvinnék oda, ahol szükség van rá. Ha bárkinek kell kis vagy nagy mennyiségű talaj, elég egy telefon. Aki kéri, megkapja tőlünk a számot, hogy az érdeklődő megtekinthesse.
Báder Antal levelében az önkormányzatnak is figyelmébe is ajánlotta, hogy szükség esetén elszállítható, felhasználható. Nagy mennyiségről van szó. Úgy hallom, Mányról már jönnek egy-két szállítmányért.
A területen egy holtágat idéző szakaszt is létrehozott. A tó és a “holtág” a magas talajvízszint miatt jött létre illetve a patakvölgyben ez egy esős időszakban zsombékos terület. Magas vízhozam esetén jelentős vízmélység állhat elő. Itt a legutóbbi árvízkor, 2010-ben mintegy másfél méter közeli volt a vízmagasság, mert a patak medre nem bírta a víztömeg elszállítását a tarjáni gátszakadás után. Nem a tóban alakult ki ez, hanem a parton volt ekkora az ár.
A gazda szerint közhasznú, hogy birtoka természetes módon megtartja a vizet abban az országban, amin a vízkincs többnyire átömlik. Ehhez tett hozzá a kis tó gazdája a medrek létrehozásával. Nagy esők esetén is segítenek itt a völgyben kialakított mélyítések és ugyanezt a tóépítést kívánja folytatni a területen.
Látok egy nagy, könnyűfém etetőcsónakot, amiről megtudom, hogy a 4-es tavon használták a takarmányozásra. Mellékes. Ám nosztalgikus, mert mi telepi gyerekek láttuk ezt vízen is. Már nem tudom, hogy képen láttam vagy igaziból, élő ponttyal volt tele a partközelben. Leselejtezett eszközként kötött ki itt.
Hallok kidöntött fákról és a tavacska partján látom a tipikusan ceruzahegyre rágott törzseket. A hód két lábra áll, és a törzs körül mozogva, rézsútosan felülről és alulról rágja a rostokat. Ahogy halad befelé a fa középpontja, a geszt felé, a rágási felület elvékonyodik, amíg a fa a saját súlya alatt ki nem dől. Ezt azért is teszi, mert folyamatosan nő a metszőfog. Ha nem koptatná, akkor nem tudna enni. Van egy országos hód-térkép GPS-el, de első blikkre nem találtam meg ezt a helyet, pedig természetvédelmi szakember, személyesen Klébert Antal természetvédelmi őr - “anyakönyvezte”, vette nyilvántartásba. A területet vadkacsák, kócsagok is szívesen látogatják és természetesen a kistószegi gólyák is, Bicske legnagyobb szárnyú vándormadarai. A mára már ritka és közkedvelt fecske is szereti is szereti ezt a vizes, saras területeket.
Tónak javasolt területként szerepelt a térképvázlaton megvételkor, 2000-ben. Jól ment a kölcsönző, szükség volt még területre például állattartásra, ezért vásárolta Báder Antal. Azért is fontos, mert a birtokában lévő 4 hektár közelében ott az önkormányzati tulajdonú 0129/68. árok. Itt nem biztosított a víz lefolyása, ezért is jók a már meglévő medrek mellé a tervezettek is mint pufferek. Ez az árok, ha jól tudom, az egykori MMG falánál véget ér, ott befalazták. Ez a legutolsó híd, ha sétálunk ki a járdán a városból kifelé.
Magyarország vízgazdálkodási helyzete az elmúlt évtizedekben drasztikusan megváltozott. Míg korábban a „vízország” jelzővel illették hazánkat, ma már inkább az a kérdés: hogyan tartsuk itt azt, ami megérkezik?
Tudjuk földrajz óráról, hogy Magyarország a Kárpát-medence legalján fekszik. Részben fájdalmas történelmi okokból folyóink 95%-a külföldről érkezik, és jelenleg több víz távozik az országból, az akkugyarmatról, mint amennyi bejön. Ha hagyjuk, hogy a víz egyszerűen fusson ki folyó vízeinken, annak súlyos következménye lesz.
A talajvízszint vízszint országosan alacsony, ami közvetlenül fenyegeti a mezőgazdaságot és a természetes ökoszisztémát (lásd például a Homokhátság helyzetét).
A víz párolgása hűti a környezetet. Víz nélkül a városok „hőszigetté” válnak.
Ha nincs tározott víz, az aszályos nyári hónapokban sem az embernek, sem az élővilág NEM felelős részének nem jó.
A vak is látja, hogy a vízmegtartás messze nemcsak a nagy gátak és folyók menti víztározók ügye. Valójában a lokális kisléptékű megoldások adhatják a rendszer stabilitását.
A cél, hogy a csapadékot ne elfolyókba vezessék, hanem helyben tartsák.
Itt a birtokon 4+3 hektár van. 4 Antalé, 3 az önkormányzaté volt. Eladták egy cégnek. A magán hacienda jelentős része mezőgazdasági terület. Az egykori önkormányzati terület is egy az egyben az. Nem beépíthető mint általános mezőgazdasági terület. Rekreációs célú, vizes élőhellyé alakítható, ahogy azt eleink is tervezték a tavakkal. Igaz, volt egy szép tavunk a templomtól 4 km-re, de annak környezetét mi földi halandók nem igazán élvezhetjük. Elkerítették előlünk.
A vízmegtartás, a barátságos és élhetőbb város képe mellett, minek a központtól 10 perc sétára újabb tavai alakulhatnak - nagy esők idején is szerepe van. A terület biztonsági puffertartályként is működhet. A patakkal ugyan csökkent a kölcsönhatás, mert ott magas gátat hoztak létre 2010 után visszacsapó szelepekkel. Ha a patak szintje alacsonyabb, be tud folyni a víz kívülről oda, gravitál, például a szóban forgó 7 hektárról. A patak felől viszont a víztömeg ereje zárja le az ajtót, ha odáig emelkedik.
A vízmegtartás országos feladat, de a mikroklímát és a helyi vízkészletet a települések szintjén lehet (és kell) megmenteni. Tekintve, hogy a Bicske nevű kis polisz rugalmasabb tud lenni, ha akar, mint egy metropolisz. Közvetlenebb a kapcsolat az itt élők között. Ha nem is vagyunk olyan kicsik, hogy mindenki mindenkinek köszönjön az utcán, mindenki valakinek a valakije, akit viszont ismerünk. Ez főleg előny, kis mértékben hátrány. De csak irónia volt a második tagmondat.
Szóval minden egyes köbméter víz, amit egy kisváros vezetése a vízüggyel együttműködve nem enged elfolyni, hanem megtarja, közvetlen befektetés a település élhetőségébe - hűvösebb nyarak, zöldebb parkok, stabilabb kutak a rekkenő hőségben. Ehhez csiriviri tanulmányutak sem szükségesek külföldre.
Amit Báder Antal tett - bár semmiképpen nem akarom piedesztálra emelni, mert régi ismerős a sakkörből - egyetértek törekvéseivel. Értékelem először is azt, hogy nem sittel, vagy veszélyes hulladékkal töltötte fel, ahogy pl. a Vértesben történt Cica-homokkal, egy létező tóval az utóbbi években.
Ideiglenes körforgalom engedélyezve, talán elkészül - Jelige: Hiszem, ha látom
Címkék: vélemény körforgalom írazolvasó
2026.05.12. 16:19
Megépül az ideiglenes körforgalom az óbarki átjárónál. Jól halad az engedélyeztetés. Sajnos arról nincs hivatalos információ, hogy mikorra lesz kész.
Olvasható, hogy ezt "jó hírként" aposztrofálták. Kétségtelenül az.
Végül is simán jó hírnek nevezhető, hogy egy 20 éve vagy még régebben elvárt, megígért - valójában roppant egyszerű fejlesztés megtörténik-e? Simán jó hír, ha mellette megköszönik a lakosság türelmét és elnézést kérnek a lassúság miatt.
2010 körül történhetett, hogy e blog elődjén, a Bicske.infón megjelent soraimra, amik gyakran a kedves olvasók leveleire épültek, az óbarki átjárón lévő körforgalmat is hiányoltuk. Éppen ezért a "politikus" megüzente: nyitott kapukat döngetek a körforgalomról írott cikkeimmel. "Tavasszal elkészül" - hangzott az üzenet. Kérdeztem a magam módján mosolyogva, vajon melyik tavasszal? De azért bíztam benne. Mindent képesek megmagyarázni, de a helyben és a Parlamentben bennünket képviselők érdekérvényesítő képességéből ennyire futotta, hogy egy körforgalomra negyedszázadot kelljen várni?
Ez tipikusan "félretett pezsgő" esete, aminek megbontására olyan régen vársz, hogy bár örülsz, közben kicsit keserű a szád íze.
No, mindegy. Legyen öröm ez így is. Bármilyen banális is a fejlesztés, ami régen akadályozta a mindennapokat, örüljünk és kész. Persze, most még ne. Korai öröm lenne. Jelige: Hiszem, ha látom. Mert jó párszor megígérték már a habokra. (Ez a habokra Hofi szavajárása volt, tőle hallottam először.) Jelentése szerintem talán az lehet, hogy hab a népnyelvben és az irodalomban is olyasmit jelölhet, aminek nincs belső tartása, nincs súlya. De látványos, nagyobbnak tűnik, mint amekkora valójában, mégis egy pillanat alatt elillan, szétpukkad, elfolyik.
Írásom az Ír az olvasó címkét is megkapta. Részint mert én is olvasok :) Komolyan pedig azért, hogy tiszteletemet fejezzem ki azoknak az Olvasóknak, akik a körforgalom megépülése érdekében hallatták hangjukat.
Mintha ma maga Szoboszlai sétálna a bicskei Kossuth téren iskolás fiúk szeme láttára
Címkék: foci helytörténet krajczár.gyula
2026.05.06. 23:05
Hosszan tartó súlyos betegség után elhunyt Fazekas László (1947-2026), az Újpesti Dózsa és a magyar labdarúgó-válogatott olimpiai bajnok csatár kiválósága. Sokszoros magyar bajnok, háromszoros magyar gólkirály, aki az európai gólkirály címet is elnyerte.

Krajczár Gyula újságíró, Kína-kutató, a Jelen főszerkesztő-helyettese egy gyerekkori emlékét osztotta meg a Bicskei Szó olvasóival. Bicskén, gyerekkorukban láthatták a Fazekast a saját szemükkel.
“Van egy régi bicskei emlékem a most meghalt nagyszerű futballista, Fazekas László kapcsán - hátha valakik meg tudják valamelyik részletét erősíteni. Olyan felső tagozatos lehettem, amikor a gyerekek között elterjedt, hogy Bicskén van a Fazekas. Volt egy fogorvos, a Kottász doktor, ott rendelt az Ady Endre utca sarkán. Az ő ismerőse volt, s a hír szerint ott a rendelőben látogatta meg. Odamentünk, s ott állt egy általunk még sosem látott, szép autó, gondoltuk, hogy az övé. Nagyjából másfél órát vártunk, amikor valóban jött ki az épületből Fazekas és a fogorvos. Ez nekünk akkor olyan volt, mintha most Szoboszlai vagy Lamine jönne ki. Hogy az ismeretségüknek volt-e köze a futballhoz, azt csak találgattuk. Ennek az ügynek a kapcsán tudtam meg aputól, hogy volt egy egészen kiváló futballista az 50-es években, a 60-asok elején, a Kotász Öcsi. Ha volt hozzá köze a dokinak, akkor a fia vagy az unokaöccse lehetett, nem derült ki. Sokkal később hallottam egy sztorit Hegyi Iván kollégámtól (körülbelül negyvenszer), hogy egyszer megkérdezte az akkor már aranylabdás Flórit, mekkora volt az arca, amikor 17 évesen behívták a válogatottba, ahol azonnal gólokkal debütált. - Hülye vagy? - mondta Albert - alig hittem el, hogy leülhetek a Kotász Öcsi mellé az öltözőben. Szóval, futball."
Félrerántotta a kormányt, nem sérült meg a szabályosan közlekedő gyalogos sem
Címkék: rendőrség baleset központ
2026.04.21. 14:42
Április 14-én a délelőtti órákban, Bicskén egy személygépkocsi közlekedett a Szent István utca felől a Kossuth tér irányába - tájékoztatta a a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálata a Bicskei Szó olvasóit.
A jármű vezetője haladása során nem biztosított elsőbbséget a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen közlekedő hölgynek, melynek során a járművet jobbra kormányozta és egy oszlopnak ütközött. A baleset alkalmával személyi sérülés nem történt, az eset kapcsán szabálysértési eljárás indult.
Négy választásokkal kapcsolatos bejelentés érkezett a rendőrségre
Címkék: választás rendőrség
2026.04.14. 19:46
Bicske és környéke – A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint április 12-én összesen négy bejelentés érkezett a rendőrségre a választásokkal összefüggésben a bicskei kapitányság illetékességi területéről.
A rendőrség szakemberei minden esetet kivizsgáltak, azonban a bejelentések nyomán indult ellenőrzések során egyik alkalommal sem állapítottak meg jogsértést.
A hatóságok így az érintett ügyekben további intézkedést nem láttak indokoltnak.
Sasszinkron - Számadás a Bicskén fészkelő ragadozó madarakról
Címkék: fotó környezetvédelem madarak írazolvasó
2026.03.05. 20:54
Tisztelt Bicskei Szó!
Évszázados képen a bicskei cserkészek - Segítséget kérünk a névsorhoz
Címkék: fotó cserkész katolikus helytörténet írazolvasó
2026.03.04. 10:01

Milyen már, amikor félig-meddig csakis kedves ismerőseid játszanak Örkény novellákat kis közönség előtt, de telt házzal a könyvtárban és egy barátod, személyesen Goldsmann Tamás gitározik? Örkény István világhírű egypercesei rövidek, ütősek, olvastad mindet, kérdés, mire emlékszel, de így megelevenítve olyan, mintha először hallanád mind.

Ez egy egészen sajátos, egyszerre otthonos és végtelenül abszurd élmény. Van abban valami mélyen „örkényes”, ahogy a könyvtár falai között a hétköznapi arcok hirtelen átlényegülnek kimondottan hétköznapi, kisemberes, hétköznapi groteszk hősökké ezen a kamaraszínpadon.
Nálam a meglépett budapesti telefonfülke esete, Margitszigeten megesett rózsás és decens romantikázása egy másik fülkével majd a Hűvösvölgy kapujába való dezertálása, kitelepülése egy vadvirágos rétre - ez tetszett ma leginkább.
Ismerem a történetet, sőt, jártunk késő ősszel ennél az Örkény emlékére kitett klasszikus fülkénél barátaimmal a Hűvösvölgy kapujában, Remeteszőlősön. A Remete-szurdoki túránk előtti irodalmi pihenő volt. Felvettük a kagylót, vonalat nem adott, pénzről hallani sem akart, csakis szépirodalmat mondott. Szőlősön jómagam A Megváltó című egyperces novelláját hallgattam, ami az egyik legironikusabb és legszorongatóbb írása, amely a groteszk eszközével mutatja be a világ elidegenedettségét és a megváltás lehetetlenségét.

Tamás Gitta előadásmódja magával ragadó volt a Ballada a költészet hatalmáról előadásakor.
Tihanyi Judit a megvásárolt ananásszal, Kósa László az Ahasvérussal, feleségével, Annamáriával mint törzsvendégek, Antal Melinda a hírekkel és álhírekkel felemelő epizódok voltak. Utóbbit akár a tegnapról írta volna ma reggel a Mester, ugyanúgy, mint a közvéleménykutatást. A pálya tartozékaként játszó fehér paddal együtt minden színész a színen állt és Véssey Vera volt a kutató, ő kérdezett. Akit kérdeztek, kilépett. Mint a seregben. És válaszoltak, hogy tetszik-e a rendszer.
A háromlábú kutyák által vontatott járműben Molnár Magdolna volt Feri, a nem siető hajtó. Antal Melinda a türelmetlen utas.
És még az elején volt egy jelenet, amikor sokkot kapott a közönség. A hosszában felállított módon játszó padot elengedte a színész, nagyot csapódott és lepotyogtak a kövezetre a mázpikkelyek.
A teljes díszlet minden jelenetben a fekete háttér előtt két fogas volt ráakasztott jelmezekkel - hétköznapi sálak, sapkák,kalap, talán kabát, támaszbot, ostor - középen egy fehér pad.

A rendező Móka János pedagógus, aki egyben konferanszié és díszletmunkás is, hiszen a szín egyetlen bútordarabját, a fehérre mázolt klasszikus padot alakító valódban padot is oly módon helyezte el, hogy az a színészeknek jó legyen.
A rendezőről Márkó Szidónia felvezetőjében hallottam, hogy gyógypedagógus és logopédus. A Zsámbéki Tanítóképzőben nagy neve volt, ismerős volt számomra is, mert hallottam hírét. Aztán mellettem ülő óvodapedagógus, akivel alig nyolc évet volt szerencsénk egy osztályba járni, azt mondta, hogy tőle tanult drámapedagógiát a főiskolán.
A MOKASZÍN Móka Jánosról kaphatta a nevét, ezt itt és most írás közben raktam össze.
Örkényt szeretni nagyon könnyű és jó. Amikor egy olyan ismerősöd adja elő, akiről tudod, hogyan köszön vissza az utcán, tudod, hogy festőművész, hogy keresztrejtvényeket szerkesztett vagyis nagy műveltségű, hogy Mányon milyen művészetet élvező közösséget teremtett - aha, Mány-Zsámbék tengely! Mindent értek - , még élesebb a kontraszt a civil énje és a novella abszurditása között. Azt gondoltam, mekkora lenne, ha a jelenlévő közönség Örkényt játszana egymásnak rendszeresen, forgó csoportokkal, amik húzások alapján alakulnának. Nagy móka lenne.
Az Egypercesek rövidek, az élő előadás lelassítja az időt. A papíron átfutott mondatok a térben nagyobb súlyt kapnak, a csendek pedig (amiket a gitárjáték tölt ki) hagyják, hogy a poén vagy a tragédia leessen.
Ott ülsz a kis közönségben, mindenki ugyanazt a furcsaságot figyeli teljes jóhiszeműségben, és a közös nevetés (vagy feszült csend) felerősíti azt az érzést, hogy „igen, ilyenek vagyunk mi, emberek”. Van aki figyel rá, hogy mindig először tapsoljon. Van aki a köhögését igyekszik visszatartani,van aki a röhögését vagy leveszi a felsőjét, mert melege van.
„Az ember addig ember, amíg valamiért élni érdemes, s amíg van kinek elmondani, hogy miért.” (Parafrázis Örkény nyomán)

Hasra fektették a bicskei rendőrök a lopással gyanúsított menekülőt
Címkék: rendőrség
2026.02.24. 12:07
Hasra fektetett két rendőr egy személyt vasárnap délelőtt 9 óra tájban Bicskén a Kisfaludy utca egyik négyemeletes épülete melletti zöld területen. Megbilincselték majd az autóba ültették - értesült a Bicskei Szó olvasói beszámolók alapján.
Később egy másik személyt a közelben szintén rendőrautóba tett egy másik rendőr előállítás céljából.
A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálatához fordultunk.
Tájékoztatásuk szerint február 22-én 9 óra körül arról érkezett bejelentés a rendőrségre, hogy Bicskén, a Kossuth utcában lévő áruházban lopás történt, és a két elkövető futva távozott a Kossuth Lajos majd Kisfaludy utca irányába. A rendőrök perceken belül a helyszínre értek, majd a Kisfaludy utcában, valamint a Nagy Károly téren elfogták a 23 és 33 éves feltételezett elkövetőket. A két helyi férfit a rendőrkapitányságra előállították, és üzletszerűen elkövetett lopás miatt gyanúsítottként kihallgatták őket.
Gondolatjel: Az üzletszerű lopás nem csupán az ellopott érték nagyságától függ, hanem az elkövetés céljától és rendszerességétől. Míg egy alkalmi lopásnál lehetőség van enyhébb megítélésre, az üzletszerűség a bűncselekményt egy tudatos, sorozatos tevékenységként kezeli, amiért a törvény szigorúbb büntetést ír elő.
Hat vízsugárral oltatták a tüzet a tűzoltók a bicskei Nefelejcs utcában
Címkék: tűzoltóság írazolvasó
2026.02.12. 09:04
Olvasói érdeklődés után fordult a Bicskei Szó előbb a Fejér, majd a Komárom-Esztergom Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivőjéhez.

Kigyulladt egy családi házzal egybeépített kazánház szerda reggel Bicskén, a Nefelejcs utcában. A tatabányai hivatásos és a bicskei önkormányzati tűzoltók hat vízsugárral fékezték meg a lángokat, amelyek nem terjedtek át a lakóépületre.

Alcsúti puszták népének világa, helytörténetről szívesen olvasók figyelmébe
Címkék: alcsútdoboz helytörténet
2026.02.05. 12:23
Első pillanattól kimagasló külcsín és belbecs párosát érzékelhetjük Csőke Andrea Az alcsúti puszták világa című művét lapozgatván. A kimagasló munka közadakozásból jött létre, lokálpatrióták tisztelgése az elődök előtt. 85 oldal, közel 200 kép és dokumentum. Most jelent meg, az előszót tavaly novemberben jegyezte a szerző.

A kiadvány hátsó borítója.
Rengeteg adatot közöl, nagyszerű, hogy anyakönyvek alapján írja le a puszták lakóinak olykor ismerős neveit is. A helytörténet mellett nagyító alá helyezi a hely jellegzetességeit.
Ginza-puszta volt az első, amit elolvastam Kokas Ignác miatt a 33. oldaltól. Hogy vajon egy félmondatban szerepel-e a föstő? Félmondatban? Festményeiről készült képek is láthatók. Néma Julika nénitől kb. ötödikes korunktól sokat hallottunk Kokas Ignácról rajzórákon. A művész 1969-től kezdődő Ginza-korszakában minden évben több hónapot töltött itt teljes magányban, egy romos présházban kialakított műtermében. Ginza és Kéza miatt vagyunk egy páran, akik még mindig nem adtuk fel, hogy itt született Kézai Simon.
Életünk egyik első, felügyelet nélküli nagy túrája volt telepi srácokkal 11 éves korunk körül a Ginza, Göböl, Szentgyörpuszta végigjárása oda-vissza Táncsics utca (régen Tordasi út, József nádor utca) majd lövészház irányában át a telepi halastóhoz és a patak partján végig. (Ma, február 13-án beszélgettem Imeli Lászlóval, aki azt mondta, hogy a Táncsics utcát Gyúrói útként hallotta emlegetni. Igaz, Tordasra is elvezet az út, de szerinte ez Gyúrói útnak volt nevezve. Valóban.)
A napjainkban reflektorfénybe került mai Hatvanpuszta kapcsán a szerző rendkívül tárgyilagos, egy fotóra szorítkozik képaláírással. Így van jól. Mi mást tehetne? De erről a pusztáról is történeti dokumentumokat tesz közzé. Ebben a munkában az a legnagyobb, hogy mennyi interjú, beszélgetés, mennyi bizalom kellett, amit a szerző kiérdemelt. Számomra azért lesz jó kaland elejétől a végéig olvasni, mert tudásom a területről töredékes - van amiről éppen csak annyit tudok, hogy hol van. Ennél jobb összegzéssel erről még nem találkoztam.
A képek és történetek szorgos és aprólékos gyűjtés eredményei a puszták népéről, történetéről. Bicskén az Ezerjófű Drogériában juthatunk hozzá mindössze 1800 forintos baráti áron.
Ha már a költészet tiszafából készült lantjának rézhúrjait igyekszik pengetni a Bicskei Újság c. önkormányzati kiadványának ünnepi száma a 40 éves városban, akkor az összeállítók szíves figyelmébe ajánlom egyszerű végvári kobzosként, hogy Bicske történetéhez Csokonai Vitéz Mihály, Vajda János, Vörösmarty Mihály, Juhász Ferenc, Lakatos István és Forgács Antal. Szénási Sándor klasszikusok kötődnek.
Ha már rájuk is gondoltak közlés tekintetében, irodalomszerető soraimat szíveskedjenek megerősítésként fogadni...
Csokonai bicskei látogatását őrzi az emlékezet. Vajda János édesapja a Batthyány-uradalom erdőtisztje volt, járt itt. Vörösmarty a kastély vendége volt.
Juhász Ferenc (1928–2015) a magyar líra egyik legmonumentálisabb alakja, akinek költészete a népi gyökerektől indulva jutott el a „kozmikus énekig”. Néhány évig Bicskére járt elemi iskolába, ahogyan azt már megírta a Bicskei Szó a biai származású, kétszeres Kossuth-díjas poétáról. Bicskére járt elemibe a Nemzet Művésze, a kétszeres Kossuth-díjas, József Attila-díjas költő - Bicskei Szó
Lakatos István (1927–2002). A szakma és a legműveltebb, tanári szintű olvasóközönség a költők költőjeként tisztelte, neve nem olyan széles körben közismert, mint Juhász Ferencé. Szintén Kossuth-díjas és Bicske szülötte. Hatalmas műveltségű műfordító volt. A Bicskei Szó egy olvasójának remek írása segíthetett elérni azt, hogy legyen végre emléktáblája Bicskén. .Azt olvasom róla, hogy “kikezdhetetlen erkölcsi tartásából és esztétikai igényességéből fakadt”, hogy visszafogta magát a szerepléssel kapcsolatban. 21 éven át nem jelenhetett meg saját műve 1949-től. De '56-os szerepéhez és azutáni bebörtönzéséhez is kötődhet.
Bicske szülötte 1956-ról: "Nem voltam hős" - Bicskei Szó
Forgács Antal (1910-1944). A Nyugat harmadik nemzedékéhez tartozott. Költészete halk szavú, melankolikus, gyakran a kisemberek sorsát és a fenyegetettség érzését szólaltatta meg.
Munkaszolgálatosként halt meg 34 évesen, ígéretes pályája tört ketté. Radnóti Miklós és a kortársak nagyra tartották őt tiszta hangja miatt. A bicskei kötődés ismert. "Hazára leltem a magyar nyelvben s a magyar költészetben..." - Bicskei Szó
Akárcsak egy oldalon is megoldható a helytörténeti kitérő, ha a következő 11 db idei számok is ünneplik a 40-t. Ha már költészetről beszélünk, egy-egy rövidebb művel, az író, a költő életpályájának ismertetésével indulhatna 1 db bővítetett mondatban.
Pl. minden hónapban más klasszikus. S ha már költészet, ez lenne a hagyománytisztelő utókor hódolata.
Persze, a rövid vers és Juhász Ferenc párhuzamon mosolygok, de vannak kétsorosai is.
A legelismertebb és leggyakrabban idézett rövid verse Aranykapu.
„A szerelem a Mindenségre nyíló aranykapu, halál a kilincse.”
Milyen igaz!
Végül, de nem utolsó sorban Kerecsendi Kiss Márton. Csak egy prózai idézet az (egyik) születésnapját ünneplő településen:
„Bicske nekem nemcsak a szülővárosom, hanem a világ közepe. Ott tanultam meg a fák nyelvét, ott hallottam először a szélben Vajda János sóhajtását és Csokonai lantjának pengését. Az a táj, a Galagonyás, a Batthyány-kastély parkja nem csupán díszlet volt a gyerekkoromhoz, hanem maga a magyar történelem és költészet, ami belém ivódott, és amit magammal vittem a tengerentúlra is.”
Lírájának Bicskét érintő, bennünket megérintő sorai az Emlékezés c. verséből:
„Vajon megvan-e még a régi ház, a bicskei utca, a jegenyesor? S a kerti kút, amelynek vize hűvösebb volt minden más víznél valaha? Ott hagytam én a lelkem egy darabját, a völgy ölén, hol ringatott a csend, hol Vajda árnya suttogott az éjben, s a szél a lantok hangján énekelt.”
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy bicskei malom közeli kiváló ovi. Megfordultunk ott elég gyakran reggel és délután szülőként.
Az ovit Nagl Mihályné Marika vezette, aki több mint egy hete arra kért, keressem meg a Vajdában 1963-ban végzett IV.b osztály tablóját is. (Előbb utóbb az A osztály tablóját is idehelyezem, de küzdök a technikával.)

Nem voltam túl gyors egyéb elfoglaltságok miatt, s mert Akli Imre tanár úr hagyatékában megmaradt fotókat sorba kellett raknom. Megtörtént a gyorsrendezés. Ezt Akli Péter nevezte így, azt mondta, ez volt az első, amit számítástechnikából tanult: a gyorsrendezés (quicksort) az egyik leghatékonyabb és legelterjedtebb rendezési algoritmus 1959-ből. Azóta is alapvető eleme a számítástechnikának az "oszd meg és uralkodj" (divide and conquer) elvű működése miatt. Esetünkben a rendezd és uralkodj a jelentés. Mai takarításomat itthon gyorsrendezésnek neveztem.
Nagl Mihály 1994 körül is jegyző volt Száron. Amikor bányanyitás szándéka merült fel az egyik legszebb vértesi, ha nem az egyik legszebb dunántúli községben, a 168 Óra munkatársaként írtam az esetről egy riportot A kis magyar Saar-vidék címmel. A jegyző úr volt az, aki a maga elegáns módján a tisztánlátáshoz segített engem. Mondhatni képbe helyezett. „Im Bilde sein” (képben van / tudomása van valamiről) kifejezés tükörfordítása.
Nem felejtek. Dacára és büszkén, hogy egy ideig úgy volt, hogy mindent.
A szabályok vannak értünk, nem mi vagyunk a szabályokért
Címkék: vélemény közmeghallgatás
2026.01.26. 07:37
A közmeghallgatás bicskei módra című visszatetsző esetünk bemutatása után találtam ezt a hirdetményt. A két dátum a lényeg és a köztük eltelt idő. A déli parton megadták a módját.

December elején hirdetnek meg közmeghallgatást agendával, témával együtt január 7-re.
Lehet ugyan, hogy ez is csak kipipálása a jogi kötelezettségnek, nem ez az érdekes e mostani írás szempontjából.
Az 1800-1900 lakosú Balatonszemesen a testület a gyakorlatban nem elégszik meg a 2 napos meghirdetéssel, mint ahogyan azt sajnos Bicskén, a tízezer feletti lélekszám ellenére az SzMSz előírja.
Ráadásul Bicskén akár 25-26 óra is lehetett a hivatalos meghirdetés ideje, valószínűleg tévesztés folytán. De ez a kisebbik gond. A nagyobb az, hogy az SzMSz kettő napot hagy a közmeghallgatás hírének terjedésére.
A Bicskei Szó által a képviselők grémiumának címzett javaslat továbbra is él. Két írásban szerepel és a közmeghallgatáson is elhangzott. Minimum 7 napra vagy 7 munkanapra változtassák a közmeghallgatás meghirdetési előírását az SzMSz-ben (a jelenlegi 2 napról).
Nem mintha a közmeghallgatás olyan nagy dolog lenne. Ám az előírások, szabályok legyenek tisztességesek, ez alap. Mert a szabályok vannak értünk, nem mi vagyunk a szabályokért.
A bicskei SzMSz sem a kőbe vésett tízparancsolat mint isteni kinyilatkoztatás a Sínai-hegyen. Nem a megmásíthatatlan és örökkévaló egyetemes alap. Nem is Hamurapi törvényoszlopa.
Vagyis tisztességessé, vállalhatóvá lehet és kell tenni a vonatkozó részt, de mielőbb.
Amikor a tényekre, legyen az bárki, nem érvekkel, hanem személyeskedéssel, sértegetéssel és alaptalan vádaskodással, pletykával próbálkozik, az szinte sosem a tényekről beszél, azok nem is zavarhatják igazán.
Lehet ez egy mély belső védekezési mechanizmus vagy akár hatalmi reflex.
Lélektani értelemben egy-egy illető világa, ha tükröt tartunk elé, „veszélybe kerülhet”. A támadás marad meg az egyetlen eszközeként. Valóságos dühkitörés, indulatkezelési zavar is lehet, aminek során tejesen hamis, minden alapot nélkülöző állítással bélyegezne meg másokat.
De mint a Harmonia Caelestisben olvasható a mosolyogtató igazság:
"Kutya nehéz úgy hazudni, ha az embör nem ismeri az igazságot."
A nyilvános hazugság egy változata, amikor az ember tudja is, hogy nem mond igazat. Szándékossága miatt ez lehet a súlyosabb verzió. Ráadásul az állítás bizonyításával nem is bajlódik. Kinyilatkoztat. Valószínűsíti és azt egy az egyben tényként hirdeti. Kimondta és akkor az úgy van. Mármint szerinte.
Hasonló ez a kabátlopási ügyhöz. Ha valakiről pletykálni kezdik, hogy kabátot lopott, hiába nem volt a helyszín közelében sem, hiába nem lopott kabátot vagy mást, egész életében úgy tartják számon, hogy megjelenésekor mindenki a fogasra akasztott kabátjára pillant, hogy megvan-e még. Erre játszik a hamis pletykával a tisztséget viselő.
Vagy ez lehet számára a megoldás? Szomorú.
Amikor egy új információ, ami lehet tény és vélemény valamint a kettő (egymástól jól elkülönülten) együtt - ellentmond annak, amiben az illető hiszi önmagát, vagy ahogyan önmagát látja és láttatni óhajtja, az a feszültséget kelti benne, a sokat emlegetett kognitív disszonanciát okozza. Igen - gondolja például önmagáról -, demokrata vagyok a vállalásom, elnevezésem alapján, de mégsem. És akkor jöhetnek a belső magyarázatok. Például az, hogy tényszerűen igazat olvas és kellemetlent, de mivel nem tud érvelni, összehord hetet-havat a szerzővel kapcsolatban.
Ha a tény vagyis tévesztése egyszerű elismerése azt jelentené, hogy be kellene vallania, hogy hibázott, rosszul döntött, vagy nem volt olyan okos és morális, mint hitte vagy ahogy szerette volna magát láttatni, azt az ő elméje fenyegetésként éli meg. Miért?
Egyszerűbb tehát az állampolgári vélemény formálóját, a kétségtelen tényekkel szembesítő ember hiteltelenítésével, hamis vádolásával, életének és munkájával "átkeretezésével", megalázásával, megbélyegzésével próbálkozni közönsége előtt az ő virtuális pódiumán. Taps.
Könnyebb ez, mint a fájdalmas igazsággal szembesülni, netán még meg is köszönni a helytálló észrevételt és azt mondani: rendben, fontolóra vesszük a javaslatot és értesítünk arról veled együtt mindenkit, hogy mire jutottunk. Pont.
Egy öndeterminációja szerint karizmatikus közösségépítő, aki nem akar haragot, nem akar gyűlöletet gerjeszteni és valóban a béke pártján áll, így cselekedne.
Amikor ilyesmiket hordanak össze nyilvánosan, a cél lehet a véleményét kifejező emberek elnémítása?
Nem ez az első szerény próbálkozás. Nem is az utolsó. Célja ezeknek az egyén hitelességének és emberi méltóságának lerombolása? Hogy akik véleményt mernek formálni, ne legyenek olyan bátorak?
A pozíció fölényt jelent. Az ezzel járó nyilvánosságot, közfigyelmet használja fel esetünkben valakivel szemben, aki tényeket és kulturáltan megfogalmazott, sosem gyalázkodó véleményeket sorakoztat.
Ahelyett, hogy racionális választ adna.
(Hogy miért nem sértődöm meg? Mert amíg a sértettségünkben vagy fájdalmunkban dagonyázunk, megáll az ész. A harag és a duzzogás is megterhelő „luxus” lenne, mentális pazarlás. Továbbá nem minden kritika egyenértékű. Vannak emberek, akik bántani akarnak téged, mert több nem telik tőlük. De vannak emberek, akik reflektorokkal világítanak rá hibáinkra. Ez nem éppen egy élvezet, sőt, fájhat is, mert olyan hibáinkra világít rá, amiket mi magunk is sejtünk, de próbálunk elrejteni. Ha valaki, akit tisztelünk és aki ismer minket, mond valami negatívat, az azért fáj, mert annak van hitele. Ebben a fájdalomban azonban ott van a tanulás lehetősége is. Amikor szemenszedett hazugságokat terjesztenek rólad vagy rólam, abban semmi más nincs, csak a rossz szándék. Helyén kell kezelni. Nincs vele dolgunk. Mivel azonban a hallgatás beleegyezés, nem lehet mellette szó nélkül elballagni.)
Lehet, hogy az a cél, hogy a többi lakót elrettentse a kritikus, nyilvános vélemények megfogalmazásától?
Apropó, SLAPP-perben szerintem már volt részem, a bicskei önkormányzat volt a felperes. Strategic Lawsuit Against Public Participation a SLAPP, amit magyarul leginkább stratégiai pernek vagy elhallgattatási pernek neveznek.
Ez nem egy hagyományos jogvita, ahol valaki tényleges igazságszolgáltatást keres. A SLAPP-per lényege a megfélemlítés, gyakorlatikag az érzelmi zaklatás. A jogi úton való vegzálás. Hiszen a polgárnak többnyire nincs annyi pénze, nincs szerződése ügyvédi irodákkal, és nem is munkaidejében ténykedik, amikor közélettel foglalkozik.
Tágabb értelemben minden olyan hatalmi tevékenységet így nevezünk, ami a kritikus hangok elfojtását célozza. A velejéig hamis, becsmérlőnek, sértőnek, megalázónak szánt nyilvános, színvonaltalan és hazug célozgatást is.
Itt csupán a bizonyítás maradt el, kísérletet sem tesz rá, dehogy dokumentál, mert egy hamis állítást nem lehet bizonyítani.
Önmagukból indulhatnak ki, amikor úgy látják, hogy a közélettel való foglalkozás egyenlő anyagi érdek?
Nincs kizárva.
Nézzük tehát el nekik ún. politikusi gondolatkísérletüket.
A Kürthy tanárházaspár, mellettük Akli tanár úr, akinek az albumából származik ez a kép is.
Ha mást is felismertek a képen, kérem, írjátok meg.
Ha még a helyszín és az időpont is kiderül, az lenne ám a hercig kis koktélcseresznye a Wiener Melange tejszínhabjára.
Peti első sétái - Ott, ahol ma a Pizzafaló van, ez volt a hatvanas években
Címkék: vajda fotók helytörténet pizzafaló
2026.01.18. 11:25
A képen Peti a nagymamájával, aki szerényen mosolyogva igyekszik kimenni a képből.
Úgy emlékszem, hogy a mai Bocskai sarkán álló üzletben háztartási bolt volt zöld ajtókkal még a nyolcvanas évek közepén is. Hogy mikortól, azt nem tudom. Amiről írok, azt a mányi Majoros házaspár vezette. A nyolcvanas évek legvégén ráadásul egy osztályban érettségiztem lányukkal, Angival, ami a kép szempontjából rendkívül releváns információ. Nekem.
S ha már gimi. Ott fenn látható, ahogyan főleg sötét ruhás - szerintem - diákok csoportja vonul a kollégiumból. 1965/1966 esetleg 67 lehet a kép keletkezése, az írás végén vázolom, hogy miért. A középiskola épületét 66-ban, adták át, idén 60 éve. Az első ottani tanévek diákjai. Akik közül a ma is élők 78 év körüliek. Ami viszont bizonytalanná tenné ezt a kijelentést, hogy amíg a gimi a mai Prohászka utcában volt, akkor is lehetett ez kolesz. De Peti születési éve és becsült kora alapján, az egykori bicskei gimnáziumnak ekkor már a Kossuth téri épületében pallérozták az ifjak elméjét.
A háztartási boltnál, ott ahol most a bájos módon falnak támasztott kerékpár látható, úgy emlékszem gyerekkoromból, hogy általában kötegnyi eladó cirok- és vesszőseprű volt kihelyezve, többféle fajtából. Szüleink mindig a legnagyobb érdeklődéssel tekintettek a felhozatalra, ha arra jártunk. A cégtábla sajnos nem látszik.
A közelebb eső üzlet tábláját képtelen vagyok elolvasni. Láttam már kávénak, kanálnak és fodrásznak is, így aztán feladtam, mielőtt pszichedelikus élményeim és látomásaim támadnának.
Viszont jól kivehető az OTP korabeli cégtáblája is, amit akkor Karai Jenő úr vezetett.
Jellegzetes, hogy a beton villanyoszlopok a vidéki Magyarországon a 60-as, 70-es években jelentek meg. Például a megyei hírlapok vagy a Szabad Föld termelési riportjaiban a fejlettség feltétlen szimbólumai, hivatkozásai voltak. Agit-prop. ide vagy oda, nyilván joggal tették, hiszen akik a képen szintén látható régi villanyoszlopokhoz szoktak, ez már bámulatos volt. A helyükben nekem is az lett volna.
Ha a két legközelebbi akácfa között kinézünk, egy (zöld?) korabeli buszmegállóra emlékeztető dizájn körvonalazódik. Lehetett ez éppen más is, de a református templom magasságában áll, ahol nagyjából 2000-ig működtek buszmegállók mindkét oldalon, onnan helyezték át azokat mai helyükre.
Peti magabiztos mozgásából - ide nekem az oroszlánt! - látszik, hogy "nem ma kezdte" a járást. Ura a helyzetnek. Három-négy éves lehetett, amiből az következik, hogy a kép 66/67-ben készülhetett.
Disznótoros Vendégség a Homályban – A termelőtől az asztalig, 2026.01.24-én, szombaton 17 órától
Címkék: közösség irodalom művészet homály őstermelő
2026.01.17. 10:07
Szent András napja, november 30. után már nem csak a szél süvít, hanem a népnyelv szerint is eljön „Disznóölő Szent András” ideje. Ami tarthatott húshagyó keddig, mert a böjti időszakban súlyos illetlenség volt disznót vágni. Régen, amikor még nem volt hűtő sem, így a Nagy Generáció a természetes hidegre hagyatkozott. Mi ezt a hagyományt hozzuk be a város szívébe, a Kossuth térre, de a visítás helyett nálunk a jókedv és a sercegő zsír illata dominál.

Rövid ellátási lánc – Hosszú barátság
A Homály Grill & Bár helyben szerzi be a kóstolói lakoma alapanyagait. A továbbiakban is ezt tesszük majd, a következő hasonló alkalmon is. Nagy-Drozdik Zsuzsi és Nagy András számára az alkotás öröm, a közösségek, kapcsolatok kovácsolása és a jó minőség mindenben személyes ügy. Itt a „termelőtől az asztalig” nem egy elcsépelt szlogen, hanem a bicskei és Bicske környéki gazdák, kereskedők, kézművesek iránti tisztelet.
A pub elnevezés az angol public house, a nyilvános ház, a közösségi ház kifejezésből. ennek rövidítéséből ered. Jó irány ez az alkalom, Költő sorai, a festő ecsetvonásai, méhész aranya, a sajtmester, a kézműves és a séf remekei egy jó helyen. Egy közös, kétszintes hall mindazoknak, akik az emberi alkotást nagyra becsülik, mert szeretik szemlélni, netán mert maguk is szenvedélyes alkotók.
Nálunk pontosan tudod, mit eszel, minden az, ami. Ezeken az estéken különösen. Az alapanyagok úgyszólván nem egy konténerhajón érkeztek, hanem a környékbeli partnereinktől.
- Dunszt [dunsztok,lekvárok, chutneyk, lekvárok - Eigner Kata és Marosán Norbi]
- Magyar Kamra - pálinkakóstoló [Konrád Viki]
- HEGEDŰS SAJTMŰHELY (Hegedűs Dóra)
- Kézműves mézek (Metzger Antal
Még a „mínusz egyedik” nap előtt vagyunk...
Tudjuk, hogy a jó döntéshez idő kell. Mi már akkor szólunk, amikor a kések élezése, a teknők súrolása és a fokhagymapucolás még el sem kezdődött. Mire az üstök alá begyújtunk, te már tudd: ott a helyed!
"Az eseményt több véletlen találkozás, és korábbi csodálatos együttműködés hívta életre.
A közös munka során még mélyebb kötődés és ezáltal együttműködés született az alkotók között, emiatt hiszünk, sőt biztosan vagyunk benne, hogy egy olyan úton indultunk el közösen, aminek nemcsak folytatása, hanem folytonossága is lesz a jövőben.
Különleges, mert olyan helyi termelőket, vállalkozásokat sikerült elérnünk, és a szellemiségbe bekapcsolnunk, akik hozzánk hasonlóan gondolkodnak, és ennek az együttműködésnek nemcsak a hasznát, hanem az értékét is látják, hogy a helyi közösség emiatt is több tudjon lenni puszta egymás mellett élésnél.
Különleges, mert a főzés művészete és a festőművészet is megjelenik egy estén, a képeket a festőművész kifejezetten erre az estére és az összhang mind a tányéron, mind a vásznon a megálmodott hangulatot fogja visszaadni.
Különleges, mert különböző helyről érkezett emberek fognak egy célért dolgozni, és bepillantást engednek abba, amiben és amitől ők igazán profik.
Különleges, mert ilyen még nem volt, és hisszük, hogy szükség van a rohanó világban egy ilyen estére, amikor mindenki megpihenhet, és átadhatja magát a művészetek találkozásának.
Bízunk benne, hogy sokan hozzánk hasonlóan látják a világot, és velünk együtt építik majd ezt a fajta érzést, bízunk abban, hogy egyre több helyi, környékbeli termelővel és vállalkozással találjuk meg egymást, hogy ez egy rendezvénysorozat, egy új hagyományt teremt Bicske életében. Nem egy estére tervezünk, hamarosan érkezünk a következő eseménnyel, és ígérjük hogy hasonlóan izgalmas és csodálatos lesz mindegyik. "
Ha rokonszenves a lokálpatrióta gondolat és a valódi, magyar ízek, várunk szeretettel egy felejthetetlen estére.
Mi szóltunk előre! Helyszín: Kossuth tér, Homály Grill & Bár
2026.01.24-én, szombaton 17 órától
A kép hátterében a Vajda János Gimnázium épülő tornaterme látható 1966 körül.
A közelebb fekvő régi ház tanároknak és családjaiknak a szolgálati lakása volt.
Ott élt Akli Imre tanár úr is (balra).
A mellette álló személyét a megjelenéskor valószínűleg rosszul határoztuk meg. Olvasóink és családtagok jelzése alapján Kovács Bálint látható, aki szintén a Néphadseregben teljesített szolgálatot a hivatásos állományban.
A helyszín a mai Zeneiskola udvara.
A gyerekek Akli Imre és Akli Péter, de Peti sajnálatos módon nem járult hozzá nevének közléséhez :)
Forrás az Akli család albuma.
A bicskei diákok csacsifogaton fordultak be a Kossuth térre
Címkék: vajda helytörténet
2026.01.16. 22:07
Bolondballagásra tippelnék.
Lelkesedem ezért a fényképért, főleg a környezet miatt. Például az SA 77-27 forgalmi rendszámú Csepel tehergépjármű miatt is.
Az "Élelmiszer" cégtábla látszik a Göllner-ház homlokzatán. Az Önki, mi így emlegettük, de nem tudom, hogy akkor önkiszolgáló bolt volt-e, mely forma egészen új volt akkoriban, főleg vidéken.
Hogy az egykori Könyvesbolt, a mai Központi Állatgyógyászat cégtábláján milyen áruház olvasható, arra még nem jöttem rá.
A fodrászat cégtáblája jól kivehető. Lehet, hogy már akkor is Zsidai Feri bácsi dolgozott ott?
Azt olvastam, hogy a Kék Csillag a 60-as években épült. Járda nincs, az építőanyag közelebbi széle a mai Homállyal szemben. Vagyis ez nem lehet az áruház. Az áruház később épült. Vagy csak a járda épül újjá? De ahhoz nem kellene béléstest és ennyi anyag. Itt a térkő előtt aszfaltos járda volt.
Ha nagyítok, látom, hogy ott még akkor nem volt Stop!, csak Elsőbbségadás kötelező! A tábla rúdja fekete-fehér sávos. Ilyen mintázatú oszlopok az 50-es,60-as évekről szóló magyar filmek hazai helyszínein láthatók. Megáll az idő. Az üzlet bejáratánál szintén beöltözött diákok. Szemben a kapualjból is emberek figyelnek. Lehet, hogy csak képzelem, de mintha a fodrász tükrét is láthatja a nagyérdemű, amint az visszaveri a fényt.
Ki tudja, hogy a Csepel mögötti villanyoszlopról mi hegyez és hajol az út fölé? Nem találós kérdés, mert magam sem tudom.
Ami pedig a legérdekesebb, személy szerint kik ültek a fogaton? Ha kedves olvasóink bárkit felismernek, kérem, jelezzék.
Az a középfeszültségű vezetékeket tartó rozsdás oszlop jellegzetes és emlékezetes darab. Az esztétikát most hagyjuk. Volt már villany, akkor nem is olyan nagyon régen. Kész.
A kép az Akli család gyűjteményéből való, Akli tanár úr képei közül. Lehet, hogy az osztálya volt? A Vajda János Gimnázium Kossuth téri épületében az első tanév 1966-ban, éppen 60 éve kezdődött.
A kép forrását tekintve szinte biztos, hogy a fogat onnan indult és oda is érkezett






Friss kommentek