A Póc-alja nevű területen, a Táncsics utcából a bezárt kapuig vezető út utolsó szakaszától jobbra fekvő, nem elkerített mezőgazdasági tábla egy távolabbi pontján tornyot állítottak fel.
Olvasói kérdéseket kaptunk ezzel kapcsolatban. Legjobb tudomásunk szerint kútfúráson dolgoznak az út…
A nagy kócsagok gyülekezését november végén láttam meg először Bicske határában a Póctető felé kerékpározva.
Ezt követően többször is. December 13-ától viszont csak egyetlen kócsagot láttam itt egyedül és később sem változott. Gubbasztott, napozott. Fejben "elolvastam" a helyszínen madarunk a…
A Bicskei Szó értesülése szerint a Magyar Villamos Művek Zrt. fog keleti tájolású domboldalban fekvő területet bérelni a várostól a határban.
Ha megyünk kifelé a hosszú egyenes úton a mára már kerítéssel elzárt, két dácsás Erőmű-tó kapuja felé, akkor ez a terület az úttól balra található, a…
Féléve lehet, hogy ajándékba kaptam egy fedélzeti komputert a bringámra. Sebesség, átlagsebesség, pontos, idő, össztáv. Utóbbi majdnem 498 km-n állt, amikor itthonról elindultam és 20 méteren belül attól a Táncsics utcai háztól váltott 500 km-re, ahová a szóban forgó nagylelkű ajándékozót a…
Két ház épült a tóhoz közel. Az Erőmű-tó néven ismert táj a bicskeiek kedvelt kirándulóhelye - volt. Itt tevékenykedett Bicske város legnagyobb civil szervezete, a Barátság Horgász Egyesület is. A tó kialakítása, gondozása a nevükhöz fűződik.
A gyakorlatilag Tessely Zoltán, formálisan Pálffy…
Ünnepi lakmározás után illik azért egyet-kettőt séta-kerékpározni a bicskei határ elnagyoltan, még le nem kerített részein, amíg egyáltalán van itt olyan, hogy el nem kerített "határ".
A képek a Viktor Expressz egyik tervezett nyomvonalától, a Táncsics utca végétől alig pár száz méterre…
Eddig is tudni lehetett, hogy a Mészáros Lőrinc cége által megvásárolt egykori bicskei Budapest Gate területekért sok pénzt fog visszakapni az államtól, amikor majd a kisvasút nyomvonalának kiépítése érdekében az állam megvásárolja azt.
(S ha már így a milliárdok röpködnek körülöttünk feszt mint a…
A Bicskei Szó már több ízben felhívta a figyelmet természeti értékeink elhanyagoltságára akár a gyurgyalag fészkelőhely közelében is. A város dolgozói takarítanak a szemetelők után. A tetejébe idén Bicske vezetése simán kihagyta a költségvetésben szerepeltetett veszélyes…
A gatyás ölyv (Buteo lagopus) ritka téli madárvendégünk, magyar neve a tollas csűdjére utal. A terepen először világos színe tűnhet fel, továbbá a faroktő fehér, sötét végszalagokkal. Ma a Pócalja Natura 2000-es terület közelében sikerült megfigyelni - írja a fotót…
Az 1982 óta fokozottan védett gyurgyalag egy bicskei fészkelőhelye a löszfalban és annak folyamatosan illegális szemtétlerakónak használt környezete a Pócaljáról a Póctetőre vezető műút mentén.
Ismeretes, hogy a mai Bicske területén a tatárjárásig a lakott terület magja - vagyis a korabeli település temploma, temetője és házsora a Tóradűlőnél állott.
Ismert, hogy István király tíz falunként írt elő egy templomot. A tíz környező falunak már csak a neve…
Mint ismeretes, az atv.hu hírének megjelenése után, ami azt a kérdést feszegette, hogy vajon Mészáros Lőrinc cégtulajdonos kedvéért törölte-e el a telekadót Bicske önkormányzat képviselő-testülete - miután majdnem 300 hektáros bicskei határában fekvő belterületi ingatlant…
A kerecsensólymok védelme érdekében fészekrakó ládákat helyeztek ki a zárvány ősgyepjei miatt is Natura 2000 védelmét élvező Pócaljától déli, délkeleti irányba – értesült a Bicskei Szó.
Arról nincs adat, hogy Bicskénél kerecsensólymot figyeltek volna meg, de az…
Azt mondja "a Bogyán", a Bogya Károly utcában élő olvasónk, hogy a Pünkösd utáni kedd óta óránként 2-4 istállótárgyát szállító 25-30 tonnás, dupla-tengelyű kamion szállít istállótrágyát.
A Bogya utca 7,5 tonna teherbírású.... A szállítmány konvojának…
Korábban már írtunk a kidobált közel negyven hűtőről az Erőmű-tó közelében, Bicske főterétől alig négy kilométerre. Ma képeket is hoztunk, és mert annyira felháborító és ocsmány dolog ez, nem is a hűtőromok képeivel kezdjük, hanem a megnyugtatóan zöldellő…
A közel negyven darab Lehel hűtő műanyag dobozát és a kibelezett sárgásbarna szigetelő anyagot láthatjuk végigdobálva Bicske határának egyik legszebb kilátását nyújtó útja mentén a rekettyésben.
Ez az út az Erőmű-tó fölötti, amihez az Akácfa utcáról nyílegyenes…
Friss kommentek