A Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BÁH) tájékoztatását kérte a Bicskei Szó az ország teljes tábori létszámával és a bicskeivel kapcsolatban is.
"Jelenleg (2016.01.08) a Hivatalhoz tartozó nyitott befogadó állomásokon közel 320 fő, míg a menekültügyi őrzött befogadó központokban mintegy 430…
A dohányzás elleni kampányban plakátokat készítenek a Vajda János Gimnázium tanulói februári határidőre. Minimum három fős csapatok dolgoznak legfeljebb osztály szinten. A plakát mérete legalább A3 lap kell legyen, lehet színes, lehet grafika, kollázs, bármilyen ötletes megoldás a kiírás szerint. A…
Ma Felcsúton mérnek valamint Bicske és Vértesboglár, Bicske és Szár között.
clock
péntek
18:00
lyenként felhős
pin
Korona Étterem Pizzafaló Pizzéria
Szent István út 16., Bicske, 2060
Vendég Ádám László ingatlanhitelezési szakértő (Fejér megye), és…
Egyik helyen van aljegyző, másikon nincs. Olvasónk arra hívja fel a figyelmet, hogy a város hivatalos honlapján talán mutatni kellene némi összhangot a vezetők tekintetében. Közzétesszük és bízunk benne, hogy órákon belül javítani fogják.
Itt 2016.01. 06-án 15 óra előtt nincs aljegyzője…
Fölépült a Bicskei Tanuszoda Szántó János polgármestersége idején, a halála után egy évvel adták át 2009-ben - nagyon figyelve arra, hogy a nevét se ejtsék ki. Az uszoda emeletén található helyiségek egyike azért épült az eredeti, lakosság egészségét hosszú távon szolgáló tervek szerint, hogy ott…
Alcsútdoboz, Hársfalevél Nyugdíjasház szakápolókat és gondozónőket keres!12 órás munkarend.Éber kómás, speciális ellátást igénylők, demensek, hospice ellátottak és hagyományos idős-ellátásban részt vevőkhöz keresünk munkaerőt.Bérezés megegyezés…
Képek Vincze Zita díszített gyertyáiról.
"Rétvári Bence óévvégi és újévi ügyeletes bejelentő államtitkár:- 24 ezer forinttal nőnek a nyugdíjak.Magyarországon. Átlagban. Évente.* * *Ez naponta 66 forint.+ 4 db zsemle ára. Marad 6 forint, egy év alatt ez 2190 forint.Köszönet a kormány jóságáért."
(Fb-bejegyzés…
Forrás: https://www.facebook.com/dalmasipos.photos/
"Boldogok azok, akik észreveszik a szépet olyan helyeken, ahol mások semmit sem látnak."
A kormányhatározat szerint egyes települési önkormányzatok feladatainak támogatása érdekében történő átcsoportosításokat végeznek vagy 140 magyar település érdekében. Számos 500 milliót kiérdemelt támogatott mellett Hódmezővásárhely 1,2 milliárdot érdemelt ki, míg…
Az őstermelői tenyésztésből csak ma lehet vásárolni, mert holnaptól már mindenki dolgozik a bicskei családból. De azért itt az elérhetőség, hogy a részleteket egyenesen megbeszélhessék: 30 401 6335.
Békés, boldog új évet kívánva kérdeztem meg az FM RFK Sajtószolgálatát, hogy milyen rendőri munkára volt szükség 31-én és elsején a Bicskei Rendőrkapitányság illetékességi területén.
Horváth Diána c. r. zászlós, az FM RFK kommunikációs referense felhívott és…
Idézőjelben város. Elhelyezkedésének köszönhetően ígéretes fejlődés előtt állt.
Van már miniszterelnöki biztosunk, aki Bicskén tizenegymilliós fahidacskát is építtetett a város kasszájából, ő immáron a térség fejlesztését felelős, államtitkári fizetésért.…
Friss kommentek