A 2022 évi 3. (2019 és 2020 után) sikeres nagyatádi ironman (hosszútávú triatlon = 3,8 km úszás+180 km kerékpár+42 km futás, szintidő: 16,5 óra, PB: 14:47:27) teljesítésemet követően a már jól ismert versenyek ismételgetése helyett új élményeket, új helyszíneket kerestem.

 Már tavaly nyáron is (több más, kevésbé különleges verseny mellett) ennek jegyében vettem részt a jándi Tisza-parti tereptriatlonon https://janditereptriatlon.hu/ mert ott a Tiszában volt az úszás.  

Szintén tavaly a Nógrád-megyei Csesztvén rendezett Terepduatlon OB-n https://www.badiszvse.hu/foldrengeto-terepduatlon-ob/  Madách Imre kúriájának (most Madách Imre Emlékház) udvarán volt a versenyközpont, és az esőben felázott, agyagos bringapálya fogós, vendégmarasztaló saráról, az abban történő számtalan bukásról-feltápászkodásról marad emlékezetes.   

kova1.jpg

 

k2madach.jpg

Madách Imre Emlékház (Csesztve, Nógrád vármegye) 

 

A főversenyem tavaly a Vadkerti Mesterhármas volt https://go-sportegyesulet.hu/vi-vadkerti-to-futoverseny-es-mesterharmas-2024/ Soltvadkerten, ahol szintén nem jártam még soha. Ez egy középtávú triatlon verseny (1,9 km úszás, 90 km kerékpár, 21 km futás) volt, a hőségben nagyon megszenvedtem a teljesítéssel.

 

A tavalyi szezon végére is maradt egy új helyszín: Ausztriában a burgenlandi borvidéken rendezett

Kékfrankos Maraton https://blaufraenkischland-marathon.at/ ,

ahol én a 4 választható távból (5,7 - 10,4 – 21,3 - 42 km) a félmaratont választottam ami 139 m+ szintet tartalmazott, szőlőültetvények között vezetett gyönyörű nyomvonalon. Az esemény hagyományos jellegzetessége, hogy sokan színes, vidám jelmezekben futnak, és hogy az útba eső szőlősgazdák saját boraikkal és helyi ételkülönlegességekkel traktálják az eltikkadt futókat. Itt nem könnyű egyéni csúcsot futni!:)) Nekem sem sikerült, 2:07:50 lett a befutóidőm, amivel 58. lettem a 236 célba érkező között. https://www.time-now-sports.at/blaufraenkischland-marathon-2024/#2_FDCBE0

 

Külön öröm volt számomra, hogy Luca lányom lefutotta itt élete első félmaratonját.

 

 Az idei szezont március 16-án Erdőkertesen a „Kertesi Trail Run” terepfutó versenyen kezdtem (21 km táv, 532 m+ szint, 5 óra szintidő) ahol 2 óra 31 perc idővel a 23 fős férfimezőnyben legidősebbként 16. lettem és bronzérmes az 50+ (!) korcsoportban. (A korcsoportok felosztása versenyenként változó, és ez nem mindig kedvez a korosabb versenyzőknek.)

k3erdokerteslista.jpg

k4dobogon_erdokertesen.jpg

 

 

Április 5-én a Szentén a Palóc Kupa „Szentei Terepfutás” versenye volt a következő állomás (22 km, 1114 m+ szint) ahol 2 óra 55 perc alatt sikerült végigmennem. Ezzel az eredménnyel az ezen a hosszabbik távon (volt egy rövidebb, 11 km-es is) összesen 6 férfiból álló mezőny utolsó helyezettje lettem (az előttem befutó után 12 perccel beérkezve), de mivel a korban utánam következő sporttárs is 24 évvel volt fiatalabb nálam, szerintem ez az eredmény is vállalható. Az 55+ korcsoportban így persze aranyérmet szereztem.:)

 

Május közepétől 4 héten keresztül minden hétvégén versenyeztem.

 

Május 18-án a Kékes Csúcsfutás Trail https://www.kekescsucsfutas.hu/kekes-csucsfutas-trail/ terep-futóverseny volt az első. Ez volt az idei Hegyifutó Magyar Bajnokság, amin az ország legjobb terepfutói is rajthoz álltak. (Közös start és cél zónával rendeztek ott ugyanakkor egy országúton, aszfalton zajló versenyt is.) Mátrafüredről Kékestetőre 11,54 km táv (végig fölfelé) és 689 m+ szint volt a teljesítendő, 2 óra 30 perc volt a szintidő. Én 1 óra 45 perc és 28 mp alatt értem fel a csúcsra (serpák és oxigénpalack nélkül :)). Az utolsó szakaszon, ami télen a sípálya (csak ellenkező irányba:)), a köveken egy nagyot estem, úgyhogy véresen, zihálva de boldogan értem be a célba. A verseny győztese Csere Gáspár hosszútávfutó olimpikon lett (00:50:55).

 

A május 25-i, következő verseny nem volt betervezve, de hirtelen felindulásból becsúszott.:)

 

A https://futonaptar.hu/ -t böngészve megakadt a szemem a Geszterédi Aranyszablya Futóversenyen. https://futocentrum.hu/races/2020s/2025.05.24.Aranyszablya-kiiras.html  Geszteréd, a kis Szabolcs-megyei falu néhai Édesapám szülőfaluja. Gyermekként testvéreimmel sokszor töltöttünk ott nyaranta heteket nagyszüleink földes padlójú, vezetékes víz (és első emlékeimben még áram) nélküli, nagyon egyszerű, de nekünk, budapesti gyerekeknek kicsit mesebeli vályogházában. Naphosszat mezítláb rúgtuk a port, játszottunk, bandáztunk a korunkbeli gyerekekkel az utcán és a „Pázsiton” (ahogy a közeli legelőt nevezték). Autótól nem kellett tartani, csak a tehenek ballagtak alkonyatkor hazafelé a csordából. Kicsit azért a munkába is be voltunk fogva, már ami a korunktól tellett. Vizet hoztunk be az udvaron lévő gémeskútról, legeltettük a jószágot (tehén, disznó, baromfi). Mint a a faluban sokan, nagyszüleim is termesztettek dohányt az Egri Dohánygyár részére, így mi is fűztük, kötöztük a dohányleveleket a hodályban. Máskor csetlettünk-botlottunk Nagyapa körül a szőlőben vagy a szántóföldön hagyományos, kézi- és állati erővel végzett munkája során. Időnként büszkén feszítettünk mellette a cammogó (esetenként trágyával megrakott), tehén vontatta szekér bakján.

Nyaranta nagyszüleim is mezítláb jártak .Cipőt vagy csizmát csak a vasárnapi misére vettek fel, ami előtt Nagymama parazsas vasalóval vasalta Nagyapa fehér ingét.

k5nagyszuleim_geszteredi_hazuk_udvaran_az_1960-as_evek_vegen.jpg

  

1927-ben ennek a falunak a határában túrták ki a földből egy pásztorfiú ott legeltetett disznói a Magyarországon eddig talált honfoglalás-kori leletek leggazdagabbikát, mely emberi csontok és számos aranyból, ezüstből, bronzból és vasból készült, mívesen megmunkált használati- és dísztárgy közt egy (azóta hitelesen rekonstruált) aranyszablya maradványait is tartalmazta.

https://geszterediaranyszablya.hu/galeria.php

k6a_geszteredi_aranyszablya_rekonstrukcioja.jpg

Ezt a többi lelettel együtt a nyíregyházi Jósa András Múzeumban őrzik, de 2023-ban a Magyar Nemzeti Múzeumban is bemutatták. https://www.geszterediaranyszablya.hu/

 

Geszteréd mai lakói hűségesen őrzik őseink emlékét, az aranyszablya megtalálásának évfordulóján évente hagyományőrző falunapot és néhány éve futóversenyt is rendeznek.

k7geszteredi_rajtszamom.jpg

  Két táv választható: a rövidebb csupán 1927 m (az aranyszablya megtalálásának éve), a hosszabb (amin én is indultam) 12 km terepen, a falu központjából a lelet fellelésének helyén a geszterédiek által kialakított, gondozott emlékhelyre és vissza. Az emlékhelyen a hét vezér fából faragott, kb. 3 m magas szobra, és az ismeretlen de aranyszablyát forgató nyolcadik vezér gránit emlékoszlopa van felállítva.

k8geszteredi_aranyszablya_emlekhely.jpg

Ez az útvonal nem volt ismerős nekem, gyerekkoromban nem jártam a határnak ezen a részén, és az emlékhely is csak pár éve került kialakításra.

Mindenesetre nagyon hangulatos erdős-mezős terep volt, élveztem nagyon, még a sár sem zavart.

Ezen a távon messze a legidősebbként, 59 perc alatt értem célba.

A befutóérmet az a Pataki József nyugalmazott geszterédi tűzoltóparancsnok akasztotta a nyakamba, akivel jó 10 évvel ezelőtt a Bicske Szíve Parkban tartott Tűzoltónapon ismerkedtem meg, ahol a geszterédi tűzoltók delegációja a bicskei tűzoltóbajtársaik - köztük a Geszterédről ideszármazott Molnár János - meghívására volt jelen. Most pedig ajándékba egy palack bicskei vörösbort vittem neki Juhász Tibor galagonyási pincészetéből.

Örömömre 3 fiam (ketten közülük családostul) is elkísért szurkolni, így a verseny után még meglátogattuk nagyszüleim sírját, házuknak sajnos már csak a helyét, és végigmutogattam nekik gyermekkorom nevezetes helyszíneit mivel ők még sosem jártak Geszteréden. A Művelődési Házban végignéztük a nyíregyházi múzeumból erre az alkalomra kitelepült teljes kiállítási anyagot a régészeti leletről, aranyszablyástul-mindenestül.

Végezetül még meglátogattuk az ott élő legközelebbi rokonunkat (már rég nem élő unokatestvérem leánya, a futóverseny egyik szervezője Kovács Hajnalka), akivel sajnos csak nagyon ritkán találkozunk, de ilyenkor legalább bőven van mit mesélnünk egymásnak.

Nagy élmény volt az a nap!

https://www.youtube.com/watch?v=3tK0Rh2zRno

 (4:54 és 6:40 közt én is fel-feltűnök:)

 

A következő hétvégén, május 31-én volt az idei főversenyem, közép- (más néven fél-) távú triatlon (ebben az Ironman-távhoz képest minden szám csak feleannyi, tehát 1,9 km úszás+90 km bringa+21 km futás) ismét számomra új versenyhelyszínen: Balatonszemesen.

A kellő vízmélység biztosítása miatt a 2 körös úszás a yacht-kikötőben zajlott, a 17,5 fokos vízhőmérséklet miatt neoprénben (ez egy egyrészes, hosszú szárú- és ujjú, hátul cipzáras, a testre szorosan rásimuló, erős és rugalmas gumiszerű anyagból készült úszóruha, mely 24 fokos vízhőmérséklet alatt engedélyezett, 16 fok alatt kötelező), de abban sem volt melegem.

 Az úszáson és a kerékpáron szokás szerint elég lassú voltam, de szerencsére a futáson sikerült kicsit feljebb jönnöm. Végül 07:34:52 befutó-idővel a 60+ korcsoportban induló 4 versenyző közül 2. lettem, abszolútban pedig a 67 befutott férfi közt 64. (további 6 férfi nem tudta befejezni a versenyt).

 

Egy héttel később, június 7-én volt a nagyon várt első külföldi versenyem a romániai (de sokunk számára mindig magyar) Nagyváradon. Az „XMan Romania” olimpiai távjára (1500 m úszás + 40 km kerékpár + 10 km futás, 5 óra szintidő) neveztem be már bő fél évvel előtte, mivel a nevezési díj a verseny idejéhez közeledve sávosan emelkedik. XmanRomania – Change your limits

Erre a versenyre a húgom és a férje is elkísértek, hogy segítsenek, meg kicsit ismerkedjenek a várossal és környékével. Nagyvárad nagyon belopta magát a szívünkbe, a belvárosi rész a gyönyörű, ódon, de szépen rendbe hozott szecessziós épületeivel, gondozott, árnyas parkjaival, kulturális légkörével bármely európai város büszkesége lehetne. Valóban illik rá a „Kőrös-parti Párizs” elnevezés. Még nagyon sok a magyar kiírás, és a magyar szót is megértik sokan (pl. a román szállásadónk is).

A verseny a várostól kb. 10 km-re Fugyi faluból indult, ahol a Körös-csatorna vacogtató 17 fokos vizében úsztunk, ismét neoprénben, amiből az úszás után, áthűlt kezekkel-lábakkal nem is volt olyan egyszerű kiszabadulni.:) A bringás szakaszt változatos vidéki utakon, hangulatos falvakon áthaladva tekertük le, vissza a Körös-parti depóig. A depó vagy más néven tranzitzóna az a hely ahol a versenyzők egy nekik rajtszám alapján kijelölt, kb. 60 cm széles helyen tárolják a felszerelésüket (kerékpár, futócipő stb.), és az egyes versenyszámok közt átöltöznek. Ennek az ideje sajnos (mivel én híresen lassan depózok) beleszámít a versenybe.

 A futópálya országúton volt kijelölve Fugyitól Nagyvárad központjáig. Bár viszonylag sok szintet tartalmazott, nem ez volt a fő nehézség, hanem a hőmérséklet: 35 fok volt árnyékban, az viszont nem volt. Szinte végig tűző napon kerékpároztunk és futottunk. Nekem a futás a legerősebb számom, és a sok terepedzés miatt a szintek sem szokatlanok, így a futópályán szinte végig előztem, és több helyezést sikerült feljönnöm. Kb. 2,5 km-enként voltak a frissítőpontok, ahol a szénhidrát- és folyadékpótlás mellett tömlőkkel is locsoltak minket. A nagyváradi szakaszon a Kőrös mindkét partjáról megcsodálhattuk a várost, több hídon is átfutva. A befutó a Ferdinánd király téren volt, a célkapu hátterében az Állami Színházzal. A nézők, szurkolók biztatásukkal fantasztikus hangulatot teremtettek.

k9befutas_nagyvaradon.jpg

 

c10euforia_a_celban.jpg

 

A verseny után a sógoromék még visszavittek autóval Fugyiba a depóban várakozó bringámért.

A szállásunkra visszatérve az interneten kerestem rá az eredményekre, és akkor tudtam meg, hogy az egész mezőnyben a legidősebb voltam, 65-69 év közötti korcsoportban egyedüli, sőt az alattam lévő 60-64 év közötti korcsoportban nem is volt induló. Erre azért sem számítottam , mert idén ez a verseny volt olimpiai távon a Román Nemzeti Bajnokság is.

Abszolútban 132 férfi indulóból 98. lettem 3:47:06 befutóidővel.

https://my-run.ro/arobs-x-man-romania-2025-rezultate/#3_789A64

a korcsoportban meg győztes, https://my-run.ro/arobs-x-man-romania-2025-rezultate/#3_5AFC37

 de ez a fentebb leírtak fényében nem volt meglepő.:))  

c11nagyvaradi_divat_2025_junius_8.jpg

Így hát vacsora után még visszasétáltunk a Ferdinánd király térre a késő esti díjátadó ceremóniára, aminek szintén nagyon megadták a módját, volt ünneplés rendesen.

Három nyelven: románul, magyarul és angolul is elhangzott minden, sőt a főszervező, Szokolszky István magyar anyanyelvű volt. Amúgy a románok is mindenütt nagyon barátságosak és segítőkészek voltak.

Már itthon derült ki, hogy volt egy saját lesifotósom: Ádám, a sógorom egy rövid videóval lepett meg pár nappal később. https://www.youtube.com/shorts/ZQLtcEqwtm0

 

Egy hónap verseny nélküli „pihenő” (heti 5-6 napon, alkalmanként 1,5-4 óra edzés) után július 5-én egy már jól ismert helyszínen a kedvenc magyarországi versenyemen indultam.

Ez a VasiVasember olimpiai távú (1,5-40-10 km) triatlonverseny Szombathelyen https://vasivasember.hu/ , ahol az idén zsinórban ötödször indultam. Ez a verseny a magyar triatlon bölcsője, 1984-ben itt rendeztek Magyarországon először triatlon versenyt, és azóta is minden évben megtartották. Az országban ez az egyik legnépszerűbb verseny. A régi nagy öregek, akik már az elsőkön is részt vettek, és még mindig nagyon kemények szívesen jönnek ide nosztalgiázni, szóval az idős korcsoportokban is nagyon erős a mezőny. Itt az öt alkalomból csak egyszer, 2023-ban sikerült dobogóra állnom.

Nagyon szép a helyszín: az úszás a festői környezetű Csónakázó tóban (ennek partján egy szép parkban van a versenyközpont és a depó is), az egy körös bringapálya gyönyörű vasi tájakon, erdőkön-mezőkön, rendezett falvakon, sok szintet tartogató dombokon át vezet vissza a városba. A futás 4 körös: árnyas, parkosított környezetben 4x futjuk körbe a tavat, és így 4x futunk át a hangulatos szombathelyi skanzenen (múzeumfalu).

Ez a verseny most attól volt különleges számomra, hogy 7 felnőtt gyerekem közül 3 (Bence, Luca és Bálint) is nevezett a párjaikkal együtt, ők a

"Próbáld ki a triatlont!" https://probaldkiatriatlont.hu/

keretein belül. Feleségem, Márti is ott volt az unokákra vigyázni, amíg a szülők (és a nagyapa) sportolnak.

Hanka, az egyik menyem találta ki, hogy ha már ennyien ott leszünk, versenyezzünk jótékony célra is.

A tágabb családban van egy izomsorvadásos 4 éves kisfiú, Benji, akinek csak egy nagyon drága külföldi (USA) génterápia segíthet, hogy minél tovább talpon maradjon és minél tovább bírják a szív- és a légzőizmai is.

https://www.fussbenjifuss.hu/

A 2,9 millió dollár (több mint 1 milliárd forint) a kezelés szempontjából még időben történő összegyűjtése a már több mint egy éve tartó gyűjtés jelen állása szerint (a szükséges összeg csupán 4,5 %-a van meg) úgy tűnik, hogy nem könnyű feladat, még az eddigi sok-sok nagylelkű adakozó hozzájárulása mellett sem.

Gyermekorvosként már néhányszor kezeltem ilyen betegeket, és valóban megindító ezeknek a gyerekeknek és családjaiknak a küzdelme az alattomos betegséggel.

A verseny szervezőitől engedélyt és támogatást kaptunk, hogy a versenyen népszerűsítsük ezt a jótékonysági lehetőséget.

Azon kívül hogy figyelemfelhívó egyenpólót viseltünk, a versenyközpont területén egy kb. 3x3 m-es sátrat állítottunk fel, ahol plakátok és szórólapok adtak információkat Benji-ről, és adakozni is lehetett (egyelőre szerény eredménnyel).

Ha a kedves olvasók közül valaki esetleg késztetést érez, és van anyagi lehetősége segíteni, a fenti honlapon minden szükséges adatot megtalál ehhez, de az információ megosztása is segítség.

 

k12vascsalad_avagy_a_fussbenji_team.jpg

Maga a verseny az egész családnak nagy élmény volt. Mindenki beért szintidőn belül, így most már VasCsalád vagyunk :) 

 k13luca_es_ferje_laci_az_utolso_futokort_kezdik.jpg

A „legvasabb” azonban Luca lányom volt, akinek az egyik lábujjára egy héttel korábban egy homokkal teli kisvödröt ejtett az egyik gyermeke, így röntgennel igazolt töréssel, a futáson erős fájdalmak közt, de teljesítette a versenyt férje, Laci segítségével.

k14csapatpolok_eleje-hatulja.jpg

Összefogás egy családtagért. Aki tudja és szeretné, segítheti a kisfiú gyógykezelését. 

 

A következő hétvégén, július 13-án volt Veresegyházán a Tereptriatlon Országos Bajnokság.

A terepversenyeken általában igyekszem ott lenni mert természetközelibbek, és családiasabbak, kisebb létszámúak mint az aszfaltos versenyek. Sajnos idehaza csak 2-3 van évente. Ezt a helyszínt semmiképp nem akartam kihagyni, mert itt nem rendeztek mostanában ilyen jellegű versenyt.

Szép időben, szép környezetben versenyezhettünk A Pamut-horgásztóban volt az 500 m úszás, a 12 km mountainbike és a 4 km terepfutásfutás pedig szép, változatos, viszonylag sok szintet tartogató erdei utakon. Ketten voltunk a korcsoportban, de már előre tudtam, hogy Gajdos Tamás sporttárs https://hu.wikipedia.org/wiki/Gajdos_Tam%C3%A1s fog a dobogó felső fokán állni. Ezt a felállást már alaposan begyakoroltuk (2018: Kaposvár, 2020: Balassagyarmat, 2023: Iliny és Ajka, 2024: a cikk elején említett Csesztve).

tereptriatlon_1_ob15.jpg

Azért az OB ezüstérem is szépen csillog!:)

 

 A szezon számomra utolsó triatlonversenye az ausztriai Pátfaluban (Podersdorf) a Fertő tó partján várt rám augusztus 31-én. https://www.austria-triathlon.at/

Ide is olimpiai távra neveztem, de aznap sprinttávú verseny is volt ott, előző nap pedig hosszútáv és féltáv. A falunak és az egész versenynek a jelképe a podersdorfi világítótorony, amiről a Balti-tenger partja jutott eszembe, mivel a borongós-szeles időben nem lehetett látni a Fertő-tó túlsó partját.Ez a verseny az egyik legrégebbi és legnépszerűbb ausztriai triatlon-rendezvény, ehhez méltó profi szervezéssel.

 k16podersdorfi_vilagitotorony.jpg 

 Sajnos az utóbbi 2 évben az alacsony vízállás miatt már nem a Fertő-tóban van az úszás mint régebben, hanem a közeli Szentmárton (St. Martin) község termálfürdőjének úszótavában. 

Ez egy elég nagy természetes vízfelület szép ligetes környezetben. A vize tiszta, de hűvös, így itt is neoprénes úszás volt.

 A 40 km kerékpár a szeles-fátyolfelhős időben majdnem végig sík országutakon vezetett át a gyönyörű Seewinkel Nemzeti Parkon https://www.nationalparkneusiedlersee.at/ , tocsogók, zöld rétek, szikes mezők, gémeskutak, madárvárták mellett. A falu határában még az 1800 körül épült, ma múzeumként szolgáló, de még működőképes szélmalom mellett is eltekertünk.

k17szelmalom_patfaluban.jpg

  A szél azonban a kerékpáros legnagyobb ellensége, és itt is erősen meg kellett küzdenünk vele. Ennek ellenére most elég jól sikerült a bringázás, néhány sporttársat még előzni is tudtam, ami nem szokásom:)).

A tóparti üdülősétányon 2 körben zajló futáson azonban többeket is, amiben viszont bíztam:).

k18podersdorfi_befutopolom.jpg

 

 

A célkapun áthaladás után a befutóéremmel a nyakamban a versenyzői frissítési zóna (athletes garden) gasztronómiai kihívásokat tartogatott az eddigi versenyeimen még soha nem tapasztalt bőségével. Kétféle, tartalmas, meleg leves, szendvicsek, sós és édes sütemények, többfajta ásványvíz, sörök, szénsavas és rostos üdítők, többféle gyümölcs, kávé… és mindenből korlátlanul fogyaszthattunk. Sajnos mindent nem tudtam még végigkóstolni sem, egy tányér leves, némi pogácsa, csokis kuglóf, 2 pohár alkoholmentes sör és egy dupla presszókávé után feladtam.:))

 A (nagyobb versenyeken megszokott) masszázs-sátornál már nem volt idő kivárni a soromat, mert kezdődött az eredményhirdetés.

A 3:36:46 befutóidőmmel a 395 indulóból (és 388 befutóból) a 349. lettem, a 65-69 éves korcsoportban pedig első, egy Regensburg-ból érkezett német sporttárs, Schulte Martin előtt.

Olimpiai távon mi ketten voltunk a legidősebbek a mezőnyben.

https://balancer.pentek-timing.at/results.html?pnr=14595&cnr=5

 Érdekesség, hogy itt a korcsoportos dobogósok nem a szokásos érmet vagy kupát, hanem egy palack helyi bort kaptak.

 

Az idei utolsó multisport-versenyem ismét Balatonszemesen volt, ezúttal középtávú duatlon (D80) országos bajnokság (10 km futás + 60 km kerékpár + ismét 10 km futás). Bár a helyszín május végén nem fogott meg különösebben, ezt a távot mindenképp ki akartam pipálni, mert 2021 tavaszán a Somogy megyei Tabon beletört a bicskám. Akkor a bringapályán előbb defekt hátráltatott, majd az eleredő és hamarosan zuhogó esőben átázva és a hideg széltől átfagyva még buktam is a kerékpárral, és nem tudtam folytatni a versenyt. Most viszont Szemesen kellemes őszi időben gond nélkül végigmentem szintidőn belül. Bár a korcsoportos dobogóról épp lecsúsztam, nem vagyok csalódott emiatt. (Na jó, csak egy picit.:))

k19kerekparon_balatonszemesen.jpg

 

November 8-án a Balaton-felvidéki  Agár-tető Trail terepfutóverseny https://tapolcai-trappolok.hu/ii-agar-teto-trail-2025-11-08/ alulról jövő kezdeményezés volt. A 4 fiamból 2 is benevezett, és Ők hívtak engem. Bence (38) a 7 km-es távot (szintidő: 2 óra, szintemelkedés: 231 m+), Bálint (32) és én a 14,5 km-t (szintidő: 3 óra, szintemelkedés: 435 m+) választottuk.

 

A vadregényes környezetű hegyesdi bányatónál volt a versenyközpont.

k20hegyesdi_banyato.jpg

 

 Innen indulva kellemes futó időben, gyönyörű őszi erdőkben, zömmel murvás szekérutakon futottunk. Meglehetősen sok szintet kellett leküzdeni. Rögtön a verseny elején a 281 m magas Hegyesd csúcsának meghódítása volt a bemelegítés, de a szép kilátás megérte az izzasztó felkapaszkodást a szabályos vulkáni kúpra.

k21hegyesd-hegy.jpeg

Bence a távján induló 9 férfi közt 5. lett (00:37:59). https://www.traxpace.net/agar25#trackId=agar25_s

Bálint és köztem kialakult egy kis családi verseny is, amit végül Ő nyert meg. 01:39:49 befutóidejével 31 másodperccel gyorsabb volt mint én (01:40:19). https://www.traxpace.net/agar25#trackId=agar25_m

 

Ez az a vereség, aminek őszintén tudok örülni! :)

k22ferfi_orom_hatterben_a_hegyesd-hegy.jpg

 Ezzel talán már le is zárul az idei eredményes, és élményekkel teli versenyszezon.  

k23jobb2025_evi_trofeak.jpg

 

Betervezve nincs más, legfeljebb ha még valami kihagyhatatlan adódik.:))

2026 nyarára viszont már most (ilyenkor a legolcsóbb :)) beneveztem az XTERRA Slovakia tereptriatlon versenyre, amit (a képek alapján gyönyörűnek ígérkező) Selmecbányán (Banska Stiavnica) tartanak. https://www.xterraplanet.com/event/xterra-slovakia

 

Már alig várom! 

 

Igazán örvendetes volt látni, hogy a Kisfaludy u. páratlan oldalán,  két tömb között és a 21.sz.melletti részen elkezdték egy új járda építését. Sőt, a 21. sz. tömbhöz vezető, a lakók által kitaposott, földes-füves ösvény helyére is kőlapok kerülnek. Ám, miután az addig aszfaltos szakaszt végig felszedték a garázsok, a park, az uszoda felé eső kb. 10-20 m-es részt visszatemették. Vagyis, az addig szilárd burkolat megszűnt. Így aztán, akik a fenti helyek vagy a piac felé ill. felől gyalogosan a parkolón át közlekednek két dolgot tehetnek, ha a páratlan oldalon van dolguk, vagy azon élnek. Ingáznak a nem kis forgalmú Kisfaludy u. úttestjén keresztül. Baleseti forrás? Az. Reméljük, nem marad így. 
A másik, és ez a valószínűbb, ott fognak egy új ösvényt kitaposni. Ahogy a híd mellett, előtt-mögött is már jó ideje látszik. Ha már nem tellett arra a néhány méternyi kőlapra, akkor az aszfaltot meghagyhatták volna.
Nem lett volna szép az összhatás?  Hát nem, de célszerű igen.
Mint írtam, örvendetes, hogy a korábbi ösvény szilárd burkolatú lesz.
A tömb melletti füves terület azonban magasabban van, mint a ház alapja. 
Nagy esők /netán hóolvadás/ idején sem volt gond, hogy az ösvény lejtett, mert a füves talaj beitta a vizet.
Most viszont egészen a ház sarkáig tart a lapokkal kirakott lejtős járda, ami árok híján, mint egy csatorna közvetlenül a ház mellé, annak alapjához vezeti a vizet, egészen az első lépcsőház bejárata előtti lépcsőig. Ez pedig megfogja a vizet, ami egy idő után alámossa az alapot és lehetetlenné teszi a kijutást a szép új járdára./ Ki lép bele cipővel a bokáig érő vízbe?/  Szóval, lehet ingázni a Kisfaludy u.  úttestjének két széle között, vagy tovább haladni annak szélén.
A fentiek alapján olyan érzése van az embernek, mintha egy íróasztal mellett találták volna ki ezt az egészet. És senki látta, nézte meg előzetesen, vagy ellenőrizte le, hogy mivel is jár ez az arra járókra, az ott élőkre nézve. Mintha nem tekintették volna szívügyüknek, csak egy kipipálandó tételnek, amire majd alkalomadtán  hivatkozni is lehet.
És igen, a lakók, kényszerűségből meg fogják oldani, hogy a víz ne mossa alá az épület alapját. Majd ők ásnak egy elvezető árkot, igaz közterületen, engedély nélkül. Ami, ugye, tilos. Épp ezért, ezt A hivatal azonnal észreveszi és nem fogja szó nélkül hagyni és valószínűleg betemetteti. / És örüljenek az ott élők, ha megússzák büntetés nélkül. /
Majd a lakók, mert nekik ez szívügyük, újra árkot ásnak, védve a tulajdonukat. És ezt a végtelenségig lehet folytatni.
Igen, már régen szükség volt az ösvény helyett egy szilárd burkolatú útra. De a korábbi aszfaltos járdának csak egy baja volt, hogy benőtte a gaz. Kellő mértékű gyomirtással karban lehetett volna tartani ill. rendbe lehetett volna hozni. Kevesebbe is került volna. És a régi járda is végig megmarad.  És még valami. A kerekesszékkel vagy a kerekes járókerettel közlekedőknek továbbra sem lesz könnyebb, mivel hiába az új járdák, a végükre nem kerültek hajlított betonelemek, így maradt  a 10-15 cm-es szintkülönbség.
Ezzel a felemás, átgondolatlannak tűnő építéssel amennyi jót teremtettek, ugyanannyi rosszat is. Sőt néhol, egy a korábbinál rosszabb helyzetet idéztek elő. Talán még nem késő szót emelni nem valami ellen, hanem valamiért. És sosem lehet késő, a lakosság érdekében, valamit újragondolni, kijavítani.

Valójában nem titkos, hiszen a tulajdoni lapról kiderülhet. De mi értelme van annak, hogy a  holnap napirendre kerülő előterjesztésben sem (153)-ban, sem  máshol nem szerepel az évszázados bicskei sportegyesület neve mint a két legnagyobb telek tulajdonosa? Valamint az a nyilvános magyarázat is hiányzik az indoklásból, hogy a lentebb olvasható változásokról pl. a klub érdekében  rendelkeznek így a képviselői szavazatokkal - testületileg.   

Az a tény, hogy egy kisebb telek tulajdonosa egy helyi vezető családtagja a BTC szomszédságában, az ma már senkit sem lepne meg, hiszen ha a szívügyből értünk dolgozó befektet és a mindenkinél hamarabb megszerzett információval él, mert mindenkinél hamarabb jut hozzá, abban ma már semmi különös nincs. Közfelháborodást - némi iróniával élve -, ma már szinte csakis az okozna, ha nem így mennének a dolgok... A szóban forgó kisebb magánterületet valóban BTC jelzáloggal terhelt lenne? 

A (149)-ben található a tervlap. Ehhez csatoltak egy teljes mértékben értelmezhetetlen térképet. Bár a (153) két helyrajzi térképe sokat segít. De a (149)-es alapján is  pontosan, feketén-fehéren ki kellene derülnie, mely terület, esetleg mely további  lesz kertvárosiból központi birtokká. 

Kellene, de nem látszik. Eszünkbe sem juthat feltételezni, hogy ez szándékos takargatás lenne. Tényleg. Ez inkább csak véletlen hiba. De hogy ezt ne vegye észre senki... Egy olyan előterjesztésben, amit a város hivatalos portálján tettek közé, ez furcsa. 

Érdeklődő, kívülálló állampolgárként tehát erről sem kapok megfelelő tájékoztatást. De azt sem hinném, hogy ezt bármelyik bicskei képviselő észlelné, már akit előtte nem avattak be a részletekbe. De akit beavattak, ő nem teszi szóvá.  

A telektömb maga a (153) alapján a Jegenyefa és Losonczi utcák határolta területen  helyezkedik el. Mivel kertvárosi területre a 2023-as rendelet szerint 700 négyzetméteren 2 önálló lakóegység lehet és egy-egy melléképület, ezért változtatják központivá. És persze azért, hogy a telkeket nagyobb összegért lehet eladni az építőnek, mert központi kategóriájú telekre többet építhetnek. Mindez a Jegenye és Losonci utcák határolta területen, a telepen. 

Mindez egyszerű és érthető. De miért nem lehet egyenes, tisztességes  módon néven nevezni benne a településen működő évszázados sportegyesületet? 

A fennforgás fellelhető a bicske.hu-n, a Városháza menüpont után a Képviselő-testületre kell kattintani és a fotók plusz állandó általános szöveg alatt jobbra látható a Meghívók címsor alatt egy 11.05-re hirdetett nyílt ülés. Ha ezt kinyitjuk, akkor a (149) és (153) pontokat érdemes megnézni.   

A (153)-ban tervezett változtatás az új divat szerint a mostani és más típusú lakóterületbe szúr be egy a környéknél sokkal "sűrűbb", annál intenzívebb forgalmú blokkot. 
(Mellesleg  a Jegenyét az egykori, messziről kivehető hórihorgas jegenyefasorról, a Losonczi utcát - tipp -  Losonczi Istvánról nevezték el, akinek z-vel is, z nélkül is, czy is írják a nevét. Szondi György várkapitányról is neveztek el utcát Bicskén egykor. Losonczi István 100 ezres török túlerővel szemben védte Temesvárt 1552-ben. Szívügye volt Temesvár. Az életét adta érte a 2200 fős várvédővel együtt, akik között sokféle nációjú volt.)   
Igen

Szénási Sándor (1925-2001) református lelkész, költő, műfordító, Vörösmarty-díjjal elismert férfiú, a számára legkedvesebb műfordítói alkotása ismét megjelent. A 17. századi sziléziai költő 141 istenes szonettjének tolmácsolása - Szénási Sándor születésének centenáriumán kerül az olvasók elé.   

Sajnálatos módon Sándor bácsi életének utolsó évében jelent meg ez a recenzióm a kötetről a Fejér Megyei Hírlapban.

Ez szerencsére már-már tárca műfaj, semmint referátum vagy értékelés - de annál nagyobb örömmel ajánlom a Bicskei Szó  irodalmi érdeklődésű, a helyi értékekre figyelmes olvasóinak figyelmébe. A mű második kiadása miatt fontosak a csaknem 25 éve leírt sorok. Szénási Noémi kitüntette azzal, hogy itt is közzétette.       

Ne felejtsük, hogy a műfordítás alkotói munka, nemcsak nyelvet cserél, hanem újraalkotja a célnyelven azt, amit az eredetiben lát. Sándor bácsi ezt a munkát is a Kossuth téri parókia épületében végezte. 

 

• Izing Antal: Szép jó napot Gryphius András!

Nemes Jeles László 2015-ben, a Saul fia című művéért Oscar-díjat kiérdemlő rendező Árva című Oscarra jelölt filmjében játszik a Száron nevelkedett fiatal színésznő, Kovács Kata Milla. 


572949139_1224403046374039_6092949009657444458_n.jpg

Kovács Kata Milla balról a harmadik.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 Kata Milla - Nemes Jeles László mellett 

 

 

 

 

 

 

 

Láthatatlanok

Címkék: 1956

2025.10.23. 07:43

A Szent István Király Múzeum Régészeti Örökségvédelmi és Tudományos osztályának rendkívül érdekes hírét ajánljuk a Bicskei Szó történelmi, helytörténeti posztjait figyelemmel kísérő olvasóink számára.   

pusztapince.jpg

A Szent István Király Múzeum munkatársai szeptemberben Bicske határában kezdték meg az M1 autóálya bővítéséhez kapcsolódó feltárást a Magyar Nemzeti Múzeum Nemzeti Régészeti Intézetének megbízásából. Bár az ásatás viszonylag kis területet érintett, mégis izgalmas eredményeket hozott: egy római kori és egy Árpád-kori település részlete mellett három római gyermektemetkezés is napvilágot látott.
A római korra keltezhető telepobjektumok között két földbemélyített épületet, egy munkagödröt, egy nagyméretű tárológödröt és árkok részleteit tártuk fel. A jelenségekből előkerült kerámia- és fémleletek alapján használatukat főként az 1–2. századra helyezhetjük. Az egyik, nagyméretű földbemélyített épületben két „kővályú” került elő, amelyeket egymás mellé, a megemelt padlószintre helyeztek, előtte pedig kőlapokkal borították az agyagpadlót. Az analógiák alapján a „kővályúkat” tartalmazó épületek többnyire gazdasági célt szolgáltak és a kutatás istállóként, ólként azonosítja őket, de nem zárható ki a műhely funkció sem. A római objektumokba ásva három melléklet nélküli gyermeksír került elő. Az egyik újszülöttet nagyméretű kerámiaedény oldaltöredékével lefedve helyezték végső nyughelyére, amely alapján szintén a római korra, a településrészlet felhagyása utánra keltezhetők a temetkezések.
A feltárt késő Árpád-kori településrészlet két veremházból, egy kültéri kemencéből és gödrökből állt. Az egyik lakóépítménynél két használati periódust lehetett elkülöníteni: a veremház K-i sarkában lévő tűzhelyet megszüntették és letapasztották, majd az épület ezen sarkát kibővítve, egy kemencét és tárológödröt alakítottak ki, olvasható Kiss Alexandra ásatásvezető régész tájékoztatásában, melyben számos fotót is tartalmaz. 
Jakab István László Bicske története (1969) című monográfiájának 19. oldalán a következőket írja Puszta pincéről: "Az Előhegy lábánál az ún. Puszta pince területén feltételezett Floriana nevű kelta, majd római falu. Eddig számos római leletanyag színtere." A mű 182. oldalán ír Puszta pince első bejárásáról. Mint a közlemény is tartalmazza, a feltárás  viszonylag kis területet érintett, mégis izgalmas eredményeket hozott a kutatók számára. 

Az ősz egyik leglátványosabb madártani eseménye, a daruvonulás (is) megfigyelhető Bicskéről.

Szűcs Mátyás készítette a fotókat és hívta fel a figyelmet erre.
- Ugyan a környéken nincsen alkalmas éjszakázóhely számukra, de a hidegebb idő beálltáig a Kárpát-medencében gyülekező csapatok kóborolnak napközben. Bicske a Hortobágy-Fertő vonalra esik, így ezen két fontos terület között "ingázó" darvakat lakóhelyünkről is könnyen megfigyelhetjük - tette hozzá. 
"Szállnak a darvak, vége a nyárnak." 
_mg_7438.jpg
_mg_7442.jpg

Szeptember elején megérkezett az éves vízdíj elszámoló számla, rajta kékkel kiemelve, hogy a rezsidíj csökkentésével mennyit takarítottam meg. Az összegeket felfelé kerekítettem, ez azonban a lényegen nem változtat. Na, számoljunk és gondolkodjunk.

Tehát: A rezsidíj csökkentés bevezetésétől, azaz 2013. júl. 01-től 56 000.-Ft megtakarításom van.

Ez így egész jól hangzik. De. Az elmúlt 12 évben kétszer cseréltek vízórát. Évtizedekig ez ingyenes volt, a vízszolgáltatók ki tudták gazdálkodni. A díj csökkentése után,   2016 novemberében  10 000.-Ft-ot  kellett fizetni az új óráért. Akiknél 2023-ban cseréltek, azok 30 000.-Ft körül fizettek. /Ez még nem nálam volt, ezért pontosan nem tudom./ 2024. október  végén az új vízóráért már 40 790.-Ft-ot/legyen 41e./ kellett előre befizetni.

Vagyis: amit 2013-tól, 12 év alatt megtakarítottam, azt szinte vissza is fizettem. Köszi. Na jó, 5000.-Ft-ot spóroltam. / Aki a kicsit nem becsüli,..!/

De: inkább fizettem volna havonta egy-kétszáz forinttal többet, mint egyszerre sokat.

És 8-10 év múlva ismét lesz vízóra csere, és újra egy összegben fizethetünk.

A keveset fogyasztó, egyedül élő vagy kisnyugdíjas, kevesebbet is takarít meg. Ha például feleannyi megtakarítása volt, akkor lényegében ő fizetett rá, hisz az óra neki is kb. 41 000.-Ft-ba került.

Végül egy kis adalék, hogyan is mentek a dolgok 2024-ben.

Október végén nov. elején a kisnyugdíjasoknak, a gyerekes családoknak karácsony előtt kissé fájdalmas lehetett az a kb 41 000.-Ft. De nem volt mese, mert fenyegetés is volt a levél végén, miszerint, ha dec. 31-ig nem történik meg az óra cseréje, akkor januártól nem érvényes, amit az óra mutat, mert lejárt hitelességűnek minősül és ebből a fogyasztónak nagy bajai lehetnek. Ámde! Érdeklődésünkre a Vízművektől kapott tájékoztatásból kiderült, hogy az  új óra díjáról szóló levelet már 2024 tavaszán ki kellett volna postázni, ahogy 2023-ban így is cselekedtek. Akkor valóban sor kerülhetett a dec.31-ig történő cserére. A 2024-es levelet azonban csak ősszel postázták, szabványlevél volt, így az előző évi dörgedelmek benne maradtak. Lényeg,  hogy senkit nem ér hátrány, ha dec. 31-ig nem történik meg az óracsere, mivel az fizikailag is lehetetlen lenne. A határidőig beérkező befizetések után rendelik csak meg az órákat, aszerint ahányan fizettek. Az órák megérkezése több hónapot is igénybe vesz, mivel külföldön veszik. / Euróért, ezért az áremelkedés./ Szóval, tavasz is lehet, mire a cseréket el tudják kezdeni. Ezt be is tartották. És rövid idő alatt, precízen dolgoztak.

Még annyit, hogy az éves áramdíj elszámolás is megérne egy misét. Láttam olyan számlát, miszerint összesen fizetendő kb. 18 000 Ft, ebből kb. 5000-Ft a fogyasztási díj,  kb 13 000 Ft a rendszerhasználati díj.

Hogy is van ez?!

 

 

 

Paszicsnyek János képviselő meglehet, hogy nem is tudatosan, de jó helyre nyúlhatott kritikus felvetésével, amit egy polgármesteri Facebook oldalon tett meg. 

Itt és most más szemszögből is megvizsgáljuk a sátorvásárlást. 

Az alaphír, hogy Bicske rendezvénysátrat vesz bruttó 57 ezer  euróért.

(Négyzetméterenként ez 73 ezer forint. De rendezvénysátor nélkül nem élet az élet, különösen közvetlenül választási év előtt. Bár ezt civil szervezetek rendezvényei és pl. iskolák érdekében veszik - hangsúlyozzák. Igen, igen.  Semmi gond. Fizetünk mi Bicskén élők elég építményadót, ami a kb. 22 milliós vásárlást lehetővé teszi. A sátorvétel amúgy is remek befektetés, innovatív, szinte azonnal megtérül vagyoni és nemvagyoni módon. Élhetőbb, boldogabb város leszünk, hogy nem kell többet bérelni.)  

 Ismert, hogy ügyfélkapun küldhet be bárki bármit egyes hivatalokba a digitális állampolgárságról szóló törvény alapján. Sem papíron, sem e-mailben  nem lehetséges ez. Sem magánembernek, sem cégnek. Ezt a Digitális Állampolgárság (DÁP) működésével kapcsolatban olvastam egy nem bicskei önkormányzatnak feltett személyes ügyben feltett kérdésemre kapott válaszban. Sőt, nekem egy korábbi bicskei polgármester sem válaszolt e-mailben feltett kérdésemre érdemben. Az Ügyfélkapu (vagy  magyarorszag.hu?) használatát javasolta, mert különben nem tudom hivatala előtt hitelesen igazolni személyazonosságom. Vagyis a nevemből kialakított mail kevés ehhez. Kivételezettek természetesen lehetnek, mindig is voltak, hiszen ez Magyarország.     

Már a beérkezett ajánlatok is kérdéseket vetnek fel.  Vajon valóban így, megfelelő módon  érkeztek-e, mert ez az előterjesztésből nem látható.

Ha így érkezett, akkor vagy aláírás, bélyegző, vagyis legalább hagyományos, képviseletre jogosult aláírásával kellett volna ellátva legyen, amit akár szkennelve lehetett volna csatolni.

Ilyenkor digitális aláírással is lehet aláírni, mert az is látszódna a dokumentumon. Hja, hogy ezeken nem látszik semmi ilyesmi.

Akkor mitől érvényes? Mégis milyen szabályozásnak felel meg bármelyik is?  Mitől érvényes és hiteles a nyertes ajánlat? 

A védekező polgármesteri hivatkozás szövege alapján beszerzési szabályzat szerint lett lefolytatva a beszerzés. De az, hogy Bálint Istvánné ezt mondja (vagy bárki a testületből), az bizony még nem teszi szabályossá az ajánlatokat. Sőt, felveti azt is, hogy amennyiben a szabályzat ezt tényleg elfogadja szabályosként, akkor nagy baj lehet a szabályzattal...

Márpedig az első az egyenlők között vehemensen azt állítja mint polgármester, hogy ez egy szabályos és pénzügyileg racionális eljárás volt. Mindehhez a védekezésnek látszó cselekedethez a kedvenc Facebook oldalán kialakult vitában kénytelen folyamodni, mert Paszicsnyek János képviselő megosztja a vásárlással kapcsolatos egyéb aggályait.   

Mivel az előterjesztést a polgármester jegyzi, felvetődik a felelőssége. Persze, a jegyzőé is és mindazoké, akiknek a kezén ez így, ebben a formában átmehetett és senkit nem zavart.

Nem a sátor beszerzése a probléma.  Kampány előtt az kell. (Akartuk kérni.) A sátorvétel már eldőlt a költségvetési rendeletben az esztendő elején. A mikéntje, a hogyanja problematikus.

Bizonyára lehetett volna tényleg szabályosan csinálni és nem is kellett  volna hozzá sem több munka, sem nagyobb szellemi kapacitás. 

Lehet, hogy elkerülhető lett volna, hogy a polgármester mondatai valamint a férje neve alatt szereplő szövegek támadják  a valószínűleg teljesen jogos, építő kritikát megfogalmazó képviselőt.  Sőt, elkerülhették volna azt is, hogy egy informális ajánlattevő manipulációval legyen megvádolva, mindeközben nagyon erős kontraszt, hogy éppen az önkormányzatnál tett a hivatalos ajánlatok minősége (sem egy aláírás, akárcsak digitális, sem egy bélyegző, de a nyertes ajánlaton is csak egy utólag, kézzel ráírt cégnév) erősen megkérdőjelezhető hitelességű.

Ha így, ebben a formában és ezek alapján el lehet költeni bármire és bárhol 57 ezer euró közpénzt, akkor ott nagy baj lehet. 

Az állami építési beruházások rendjéről szóló 2023. évi LXIX. törvény szerinti ágazati beruházási tervekről és a 2035. december 31. napjáig szóló állami beruházási keretprogram elfogadásáról hozott kormányhatározat keretprogramja Bicskét több helyen is érinti.  Ezek közül néhány. 

 

A Belügyminisztérium 2031. január 1 - 2035. december 31. között folytatni fogja a 2000-es évek elején megkezdett fejlesztést, ami a Bicskei Egészségügyi Központ korszerűsítésének második üteme lesz. 4 550 000 000 Ft-ot rendelnek hozzá a költségvetésből.

Az Építési és Közlekedési Minisztérium 2025. január 1 - 2030. december 31. között Bicske vasútállomás intermodális átszálló kapcsolatainak fejlesztését végzi a keretprogram tervei szerint  valamint P+R parkolókat alakítanak ki. 

A II. ütem 9 268 433 481 Ft 10. Ugyanez a minisztérium 2031. január 1 - 2035. december 31. Bicske vasútállomás intermodális átszálló kapcsolatainak fejlesztésére és P+R parkolók kialakítására  2 266 903 289 Ft-ot irányoz elő a III. ütemben. Az összegeket tekintve ez tartalmazhatja a sínpályák alatti átjáró megépítését is.

 Szintén Építési és Közlekedési Minisztérium réges régi tartozása a 2025. január 1 - 2030. december 31. megépíteni tervezett  körforgalom vagyis “a Bicske, 1. számú főút – 8101 jelű úti csomópont körforgalmú csomóponttá történő átépítése”, amire  800 000 000 Ft-ot rendelnek. 

 A Honvédelmi Minisztérium 2025. január 1 - 2030. december 31. Pannónia Szíve Sport és Kulturális Központ építését tervezi Bicskén 8,764 milliárd forint értékben. 

Köszi a Fidesz tudósóinak, a hírös hazafiaknak és az áldozatos lokálpatrióta döntnököknek, akiknek szívügyük Bicske is, aha, hogy a min. 50-60 éve működő MÉH-telepen is megszüntették a papírhulladék átvételét. Kinek a biznisze lett?  Jut azér' rendesen? 

Ha le szeretnék adni egy szekér otthoni papírt, amiből egy kis apró is lenne, azt Bicskén nem tehetem meg. Vigyem Érdre a MOL hulladék-udvarára és annak nem is néztem utána, hogy vajon fizetnének érte vagy sem. Holnap kérdezem, mert holnap van ügyfélszolgálat.

Ezért van és lesz teleszarva - bocsánat - teleszórva a bicskei határ pl. papírhulladékkal is. Bicskén fémből csakis a bontott ház elemeihez tartozó fémet, autók roncsainak egy részét lehet átvenni. Valószínűleg a bicskei fémátvevő magánzó/fideszes képviselő vállalkozásának profilja is ezért vagy ezért is változott jelentősen. Komposzttelep működik a bezárt bicskei fémátvevő szomszédságában. Amikor itthon kaput és kerítést bontottunk, Németh Tibi egy telefonos megbeszélés után kijött, felpakoltuk, vitte és fizetett. Ma ezt hogy oldod meg Bicskén?

Hallottam olyat, hogy üveg zuhanykabin az üveg miatt nem lett átvéve itt vagyis vihetik jó messze pöfögő autón és külön költségen. Eláshatják a kert végébe. Vihetik a határba. 

Rendben. Ki lehet tenni a papírhulladékot is és elviszik. De azért mi fizetünk és nem mi kapunk pénzt érte. Ismertem olyan embert is, akinek ha szóltam, hogy van egy kis lomtalanítás, pár kg ez meg az, amit be tudsz váltani a MÉH-telepen, akkor ő jött. Vitte. Ma már nem jön, mert Érdre nem éri meg elvinni. Őt úgy ismertem meg, hogy kotorászott egy korábbi lakóhelynél a ház előtti lomban. Megkérdeztem, mi kell és mi lenne ha szólnék és elviszi. Ma már ez sem megy.  

Tett-e valamit, például felszólalt-e ez ellen Tessely Zolán ogy-i képviselő? Felszólalt emiatt vagy lépett bármit Bálint Istvánné polgármester vagy a tekintetes jegyző, vagy akár a testület bármely tekintetes tagja?

Véleményem szerint a MOHU koncesszió a ludas mindezekért. 

Hogy Tessely Zoltán tett-e ellene valamit? A sok-sok közpénzt elégető Zöld Bicske szemünk láttára történt tönkre meneteléről nem akar beszélni? Valamint természetesen biztos, hogy megszavazta a törvényt. Nem elég?

Igaz, hogy az Állatvásár téri KÖZGÉP által (még a G-nap előtt) megépített hulladékválogató nem önkormányzati megrendelés volt, hanem régiós, de Tessely Zoltán akar-e beszélni arról, hogy az miért nem üzemel mindmáig és akkor miért lett megépítve feleslegesen “Pannónia szívében”?   

Gondolat az iskoláknak, ahol esetleg még zajlik papírgyűjtés: tegyék közé, hirdessék, hogy ebben az ügyben a bicskei és az iskolai osztályok hogyan tudnak együttműködni azokkal a  bicskeiekkel is, akiknek már és/vagy még senkijük nem iskolás. Legalább osztálykirándulások lehetnek belőle. Már amennyiben fizetnek érte a távolban. Ha megéri elszállítani.      

 Csákvár és Tatabánya is városa is fogadja az újrahasznosító hulladékot hulladékudvarban. Bicske városának ilyen nincs. Majd talán lesz egyszer. 

  



 

 

2025.08.14-én éjfél előtt nem sokkal egy bicskei szupermarket (SPAR, Bicske, Kossuth tér - a szerk.) beépített tűzjelző berendezésétől automatikus tűzátjelzés érkezett a Bicskei Önkormányzati Tűzoltósághoz. A helyszínre riasztott önkormányzati tűzoltók tüzet, tűzre utaló körülményt nem tapasztaltak, a helyszínt a rendőrségnek átadták. 

Szabó-Bisztricz Anett tűzoltó százados, a Fejér Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivőjének a Bicskei Szó kérdésére adott válasza szerint így történt.  

Az elkövetők betörtek a Kossuth téri üzleten belülre, ez egyértelmű és hivatalos adat. Másképpen nem is tudták volna feltörni az ATM-et. 

Nem hivatalos információk következnek. Ketten voltak. A harmadik kocsiban várta őket. Egyedül nem is tudták volna végrehajtani ezt a lopást. Maszkot viseltek.  Hátukon oxigén és disszugáz palackjaival  érkeztek a lángvágás érdekében.

Pár perc alatt végeztek. A Spar riasztója nem kapcsolt be, a tűzjelző később lépett működésbe nem hivatalos információink szerint. Feltevésünk alapján, ha a riasztó jelzett volna, az elkövetők már hűsölnének.

A tűzoltók meg is érkeztek a helyszínre. 

Az ATM-ből kettő kazettát loptak el az ismeretlen elkövetők. Ha ezek a  tárolók tele voltak, az 2x10 millió forintot jelent. Ez jelentős érték a Btk. szerint is. Ekkora “profizmus” mellett, mint ami ezt a “mackós” bűncselekményt övezi, valószínűleg azt is megfigyelték vagy arról is informálódhattak, hogy mikor töltik fel az Erste bankautomatáját. Egyes információk szerint aznap lett feltöltve. A hónap közepe a különböző személyi utalások miatt egyébként is “optimális” időpontválasztás lehetett a pénteki. A legtöbbet akarták kivenni. Az üzlet bejáratánál a legjobb helyen nyúltak a zárhoz. 

A nyomozás során a rendőrök minden környező és távolabbi kamerát ellenőriztek.

Az üzletek kameráira állítólag azért is volt különösen nagy szükség, mert az önkormányzat térfigyelői nem igazán működnek. Ha így van, ez kinek a sara?   

Hasonló körülmények között végrehajtott  bűncselekményeket tartanak számon országszerte. Feltehetőleg  nem ez volt az első, valószínűleg nem ez volt az utolsó esetük.        

“Feltörték az üzletet!” - halhatta tegnap a Bicske főterén is áthaladó járókelő többektől. A Kossuth téri SPAR bejáratának és portáljának állapota nem igazolta ezt a feltevést. Később kiderült, hogy különösen a gyalogátkelőhelyet is pásztázó kamerára voltak kíváncsiak a nyomozó  rendőrök, ami akár balesetet, vagy az ATM kifosztását is jelenthette.    

A Bicskei Szó a tisztázás érdekében a Kossuth téri üzletbe való betörés hírének megerősítését vagy cáfolatát, a bűncselekmény  részleteit kérte a FVMRFK Kommunikációs Szolgálatától. Válaszuk: 

“Elektronikus úton a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálatához érkezett megkeresésére válaszolva tájékoztatjuk, hogy Bicske Kossuth terén lévő áruházában ismeretlen elkövetők egy bankautomatát feltörtek. Az eset kapcsán a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága lopás elkövetése miatt indított büntetőeljárást.”



Az ingatlan-nyilvántartásról szóló 2021. évi C. törvény 2025. június 26. napjától hatályos 72/E. §-a lehetővé teszi, hogy a zártkerti ingatlan művelési ága művelés alól kivett területként kerüljön bejegyzésre. Ennek feltétele azonban, hogy a zártkerti ingatlan fekvése szerinti települési önkormányzat rendeletben ezt tegye lehetővé. A lehetőség tehát kizárólag azon településeken fekvő zártkertek esetében áll fenn, ahol ilyen rendeletet – a törvény végrehajtási rendeletének megfelelő módon – az önkormányzat kiadott.

Mindezt a Magyar Ügyvédi Kamara Fb-oldalán olvashatjuk.

Facebook

Olvasónk hetekkel ezelőtt kérdezett arról, hogy Bicske tekintetes önkormányzati vezetése mit tett, mit tehetett ennek érdekében illetve erről és terveikről mit hoztak nyilvánosságra.Sem bicskei tervnek, sem a bicskei megvalósulás lehetőségének nem találtuk semmilyen hivatalos vagy nem hivatalos nyomát. Ettől persze, még lehetséges, de akkor miért nem szerepel a közpénzből fenntartott honlapon, nyomtatott kiadványban vagy a tévében mint sokakat érintő kérdés?    Ez a hír akkor is hír, ha még nem alakult ki az országos végrehajtási szabályozás. Jól igazolja ezt az is, hogy a médiában már sok helyen megjelent például az Ügyvédi Kamara posztjára alapozott közlés.   

“A zártkert tulajdonosok valószínűleg nagy számban várják majd a települési önkormányzatok ilyen jellegű rendeleteit, mellyel a termőföldnek minősülő zártkertek használata és forgalma jelentősen egyszerűsödhet.”

Ahogyan a Fejér Vármegyei Katasztrófavédelem Igazgatóság általunk is megosztott közleményében olvashattuk, a viharban a megyei tűzoltók címről címre, helyszínről helyszínre jártak. A BÖT tevékenységéről nem esett szó, ezért kértünk és kaptunk tájékoztatást beavatkozásaikról. 

 

  1. július 07-én a Bicskei Önkormányzati Tűzoltóság és a Bicskei Önkéntes Tűzoltóság a viharkárok miatt összesen 9 helyszínre vonult - kezdte az összefoglalást a BÖT vezetősége. - Összesen két tűzoltó gépjárművel és egy létrás szerrel avatkoztak be, mindösszesen 12-14 főállású és önkéntes tűzoltó.

Etyeken három helyszínen dolgoztak,  Alcsútdobozon a 811-es úton és Felcsúton is beavatkoztak.  Herceghalomban a Gesztenyés úton, Mányon egy helyen, Bicskén  a katolikus temetőben és a Bocskai utcában munkálkodtak a vihar pusztítása miatt. 

  1. július 08-án további két beavatkozás történt viharkár miatt Alcsútdoboz és Etyek községekben, tegnapelőtt vagyis 9-én 5 beavatkozás történt - Bicskén kettő, Alcsútdobozon egy, Etyeken két helyszínen. 

 Minden esetb en a gallyak leszakadása illetve fa kidőlése történt az erős szél következtében.

(Munkájukat köszönjük olvasóink nevében.) 

 

   

Július 8-án 13 óra körül egy német állampolgárságú fiatalember az általa hajtott kerékpárral közlekedett Bicske külterületén, a Csabdit Bicskével összekötő kerékpárúton, Bicske irányába - áll a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálatának válaszában, amit a Bicskei Szó értesülése alapján feltett írásbeli kérdésre adott.  

 Haladása során a kerékpáros figyelmen kívül hagyta a kerékpárút és a Mányt Csabdival összekötő szám nélküli út kereszteződésében lévő elsőbbségadás kötelező jelzőtáblát, és megállás nélkül az összekötő útra hajtott, ahol összeütközött egy Mány irányából szabályosan közlekedő autóval. Az ütközés következtében a kerékpáros megsérült, őt a mentő kórházba szállította. Az ügy kapcsán szabálysértési eljárás indult a rendőrségen.

 (A hivatalos rendőrségi választól markánsan elkülönítve álljon itt a következő. Akár Bicske, akár Csabdi felől érkező, elsőbbséget feltétlenül megadni kívánó közlekedők helyzetét nehezíti, hogy főleg a Csabdihoz közelebbi, de szintén Bicske közigazgatási területéhez tartozó oldalon az útszéli cserjéstől nehezebb belátni az utat. Sőt, a felsőbbrendű, szám nélküli úton defenzíven közlekedők helyzetét is nehezíti a takarás, különösen, ha a Csabdira vezető út felől érkeznek.  Ha nagyon rá akarjuk fogni, ennek jó hatása is lehet, hiszen a terepismerettel rendelkező óvatos kerékpárosok mindenképpen megállnak, szinte előrehajolva hallgatják, hogy jön-e valami motorzaj erről az útról és egyben körbetekintenek az első kerékkel szinte az úttesten.)     

 

 

 

Nem hittem el, hogy a bicskei főutcának akárcsak a szélét vakond tudná feltúrni. Az egyszeri ember folyamatos és szilárd burkolatot képzel egy járási székhely főutcájára, amin padkától padkáig vakond nem tud feljönni. Azt se hittem el első pillantásra, kb. egy hete, hogy ez a homokvár vakondtúrás lehet a Sárköz ún.kerékpáros sávjában.  Mert ez akkora, aminek csókolomot kell köszönni. 

 

De ha ez tényleg az:  örüljünk együtt! Legyen védett bicskeikum!  Természetbarát mezővárosunkban alap, hogy a broadway-t vakond túrja fel. Nem kell mindenben a problémát keresni.  Még az sem biztos, hogy a szegélyen belül bányászkodta fel magát a föveny bányász kisiparos  kiváló szaglása által vezérelve, lehet, hogy kívülről kotorta be és itt benn csak úgy elterült. Szép. Hatalmas meló. Azt hittem a csernozjomot és a barna erdőtalajokat kultiválja, de a tapasztalat gazdagít.         

 

Azért fogadom ekkora megértéssel az ún. és alig használható kerékpársávnak új ékét, mert   a Kisvakond rajzfilmsorozat rajongója voltam. Ki nem? Fogalom volt a kertésznadrágja. Arra is esküdtem már nagyon korán - az 1-es számú általános iskolában az iskolaigazgató (vagy helyettes?) által művelt és műveltetett iskolai, gyakorlati kert hatására -  hogy nem rágnak ezek aztán semmi gyökeret, maximum megsértik a mozgásukkal, de egy nap annyi pajort és kártevőt elfogyasztanak, mint molett kis testük tömege. Otthon ezt nem fogadták túl nagy egyetértéssel. Figyeltek rá, hogy ne lássam a vakondok esetleges likvidálását ovis koromban. Pedig dehogynem láttam. Tanyámról, a pincetetőről minden látszik. De tévedtem, mert sok kertet láttam, ahol a kertészek riasztóval, túrásba dugott sörösüveggel, szilánkkal, ricinussal ijesztik el és a rovarevő kisemlős által utált növényeket telepítenek. És ezek a finom megoldások. Gradáció esetén Kapazin WP50 a felszínen futkorászó alig látó vakondoknak. Éles eszköz. Örökmozgók. Éjjel-nappal lapátolnak, még csak a téli szünetet sem veszik ki.     

 

Egyedünk főutcai alkotását nem lehet nem észrevenni. Látványosan nagy a mérete.  A silók a háttérben azért látszanak, hogy érzékeltessük nagyságát...

A kerékpársáv sárgája is azért látszik, hogy rámutasson a kétharmados túlsúlyra. Azért is fontos megmaradása, mert rámutat közösségünk minden lakójának közös akaratára, hogy minél kisebb legyen településünk ökológiai lábnyoma. Ebben itt mindenki egyetért, mert felelős, környezettudatos a gondolkodása. Vagy nem.

A Tatai-Kisfaludy utcák sarkán lévő telekre beemelt és kitámasztott hajótestet nagy érdeklődéssel szemléli minden arra járó. De tudok olyanról is (többek között saját magam), aki kifejezetten azért ment oda, hogy saját szemével is lássa.

493521293_10222447872584778_3999055106888585788_n.jpg

 

A 8 tonnás, 11,5 méter hosszú hajtótest merülése 1,8 méter, tőkesúlyában végig beton van. 4-es vagy 6-os kazánlemezből készült a Széchenyi Ödön nevéhez is köthető Balatonfüredi Hajógyárban. Vas 50-es a prototípus neve - mondta el nekem a tulajdonos, Kispál Gábor, aki feleségével és Áron fiúkkal érkezett a vállán létrával - szinte az evangélikus templom harangjának zúgása közben. 

505790446_10222447872264770_4716377515805724366_n.jpg

Miután megtudtam, hogy az övé, segítséget kértem tőle, mert a téma olyannyira közérdeklődésre tartott számot, hogy még az is szóba került köztünk: lehet, hogy már régen itt a hajó, de a kerítés eltakarta.  

506924867_10222448400077965_2562225168843338951_n.jpg

 

Még egy nagy adag, jégkockás akácvirág szörpöt is kaptam Tőlük, amit igen nagyra becsültem bizalmuk mellett én, az apró örömök feltétlen híve. Gábor a Zsámbéki Tanítóképző Főiskolán szerezte egyik pedagógusi diplomáját Főiskolai hallgatóként nyaranta képzett vízimentőként szolgált a Balatonon és azután is. Tizennyolc azaz 18 Balaton-átúszáson szolgált készenléti állományban, a biztonsági láncban álló hajók fedélzetén.   Ebben az időszakban szerette meg a hajókat is. Nyaranta evezős táborokat vezet a Szigetközbe.

505371349_10222447871104741_3854609330120953167_n.jpg 

A telken látható Thalatta nevű hajó néhai Szakács Ferenc tulajdona volt, akit Gábor atyai jóbarátnak tekintett. Amikor a kabinba ereszkedtünk, akkor egy lakkos dobozt és a mellette lévő ecsetet mutatta, hogy ezt még jó barátja használta. 

Láttam az árboctartó gyűrűt vagy foglalatot a fenéken, láttam a fedélzeten a helyet, ahol majd beleállítják daruval. Ültem a kabin tetején, úgy fotóztam. Olyan meleg volt a sötétszürke felület, hogy 10 óra előtt - kis hatásvadász túlzással - tojást lehetett volna sütni rajta. 

493090288_10222447873144792_4280025204039276549_n.jpg

Az orrsudár az, amit majd elfektetnek jóformán a hajó orrában és onnan messze kilóg. Ez a vitorla kifeszítésének egyik kerete, de ezek csak az én szakszerűtlen kifejezéseim.

Elől és hátul látszanak a bikák, amikkel a kikötést, a rögzítést végzik. 

499762292_10222447873424799_2486968969985092934_n.jpg

A tulajdonos köszönetet mondott Klempa Dániel baráti segítségéért. Dani szellemesen arról érdeklődött, hogy ez vajon “kerti dísz” lesz-e. Nem. Köszönte a Polgárőrség, Pató Ferenc pénteki segítségét is - akkor emelték be.  Gáborék ki fogják takarítani és takarást kap ponyvával. A közeljövőben sok más dolguk akad, ami fontosabb. Azután állnak neki ennek és a terv az, hogy újra a Balaton vizére bocsássák. A cél vagyis a hajó régi valója ezen a képen látható.    

507104950_10222448464119566_6888820513731051714_n.jpg

 

Láttam benn az I-es Golf motort beépítve, ami 1500 üzemórás és amit külön engedéllyel hozattak az építők hajdan az NSZK-ból. A SZOT egyik kiránduló hajója volt kezdetben.

499830647_10222447869864710_1246013929799754048_n.jpg

A legtetején készült képek egyikén a távolabbi templomtoronnyal együtt az is látszik, hogy itt padok voltak mindkét oldalon. A széleken korlát. Hátul látszik a kormányrudat tartó tengely. A kormánylapát és a hajócsavar közeli látványa a gazda jelenlétében volt lehetséges, hiszen birtokháborítást nem követhettem el - mint törvénytisztelő állampolgár, amikor még egyedül szemléltem.    

502686780_10222447873584803_2639694657854466047_n.jpg      

Döbbenetes volt, hogy ebben a homokfúvásos felületkezelés  utáni szürke lakkos színben olyan hatást tett az áramvonalas voltával, mintha egy katonai őrnaszádot látnánk.  Nekem segítség kellett ahhoz is, hogy eljussak a hajó vitorlás egyben motoros voltáig. Tehát máris kisebb az ökológiai lábnyom, hiszen a motoros hajón ott van a megújuló energiaforrást hasznosító vitorla. Jó szelet, Gábor - jó szelet, Kispál család! 

“A "thalatta" szó jelentése magyarul: tenger. Ez a görög szó eredetileg a tengerre utal, és a költészetben a tenger hirtelen felbukkanásakor felcsattanó örömkiáltásként is használatos, mint például Xenophón Anabasziszában a Wikipédia szerint.”

Emlékszem, amikor gyerekkorunkban megláttuk a Balatont, kiáltoztunk a buszban, hogy ott van, ki látta meg előbb. Ilyen a Thalatta! felkiáltás is. Tenger! Vagy mint a tengeren a Santa Maria árbócának kosarából a “Föld! Föld!” De az már egy másik történet. 

 

Adjon Isten erőt-egészséget Gáboréknak a hajó felújításához. Jövök majd egy új galériával a "Bicskefüreden" megszépült Thaletta-ról, a balatoni hajóról.  

Ha olvasni szeretnétek a témában, íme: Rege.hu

     

506780441_10222432966252129_2383386532876992028_n.jpg

A Budától nyugatra fekvő településekre ez hatványozottan igaz, ahol az elmúlt évtizedekben három-négyszeresére nőtt a népesség. Három település nem mondhatja ezt el magáról. Közöttük van Bicske is. Az agglomerálódó települések tipikus (főként infrastrukturális) problémáit látva nem biztos, hogy hiányzik ez az erős vagy akár közepes népesedés folyamata Bicskének, de maga a tendencia, miszerint a népesség egy olyan környezetben csökken, ahol amúgy majdnem minden más településé nő, elgondolkoztató.

 

"Budapest agglomerációja egyértelműen a szuburbunizáció korát éli, noha néhány kerület a városrehabilitációnak köszönhetően növelni tudta népességét. Sokan költöznek ki Budapestről a környékbeli településekre, kertes házra, zöldebb környezetre vágyva. A kiköltözők mellett a vidékről munkalehetőségek miatt Budapesten munkát vállaló fiatal családok célpontja sok esetben már eleve az agglomeráció. Így már nem is meglepő, amit a térképen látunk: a legtöbb előváros növelni tudta népességét, ún. alvóvárossá vagy bolygóvárossá válva - ezek minden előnyével és hátrányával. Különösen igaz ez a jó közlekedési adottságokkal rendelkező településekre (pl. vasúti összeköttetés a fővárossal). A Budától nyugatra lévő településekre ez hatványozottan igaz, ahol az elmúlt évtizedekben három-négyszeresére nőtt a népesség. Három település nem mondhatja ezt el magáról. Közöttük van Bicske is. Az agglomerálódó települések tipikus (főként infrastrukturális) problémáit látva nem biztos, hogy hiányzik ez az erős vagy közepes népesedés folyamata a városnak, de maga a tendencia, miszerint a népesség egy olyan környezetben csökken, ahol amúgy majdnem minden más településé nő, elgondolkoztató. Úgy tűnik, a környező települések sokkal vonzóbbak a Budapestről kiköltöző vagy vidékről "felköltöző" fiatalok, családok számára, mint Bicske"

választási földrajz - electoral geography – Keresési találatok | Facebook.

(A legszebb fekvésű, legzöldebb települések egyike Bicske - a szerk.)

 

 

 Partnerségi egyeztetésre hív a polgármester a bicske.hu-n, téves rendeleti  hivatkozásokkal. A felhívás szerint egy nem létező rendeletet akarnak módosítani lakossági egyeztetéssel.  

 

Mindez 13-án jelent meg a város honlapján. Jómagam öt nappal később láttam először, 18-án. Javaslom, hogy javítsák.  Eddig a jegyzőnek vagy egy képviselőnek sem tűnt fel? 

 

Tényleg csak egy adminisztratív hiba, ami mindenkivel előfordulhat. De ez egy olyan város honlapján virít, ahol a HÉSZ “egy telekre 4 ház helyett kettő” című lakosság által kikövetelt módosításának (polgári vélemény szerint rossz kezelésének) a Deák Ferenc utcai bicskeiek láthatják kárát.  De az egy másik szomorú történet. 

 

Ezt a partnerségi egyeztetést, ha jól látom  a Dentalia (Akácfa utca) mögötti csarnok szomszédságában lévő két területet érinti. Ezt mindössze két hrsz-vel hirdetik. Hogy egy partnerséginek beállított egyeztetés előtt miért nem szerepel míves magyar nyelven, hogy pontosan melyik területeket érinti, arra ez a lehetséges válasz: a lakosság ne okoskodjon. A tanulmányban szerepel, de ki jut odáig, hogy arra kattintson?  

 

Azt írják, hogy “Bicske helyi építési szabályzatáról és szabályozási tervéről szóló 9/2023. (XII.15.) önkormányzati rendeletét (továbbiakban HÉSZ)”. Ezzel az a baj, hogy ez NEM a  HÉSZ. Sem most, sem a továbbiakban. Van Bicskén 9/2023, de az nem a HÉSZ, hanem egy hatályon kívüli költségvetési rendelet, más dátummal.

 

Két kérdés. Vajon mennyi kézen ment át, mire elérte az aláírás pillanatát?  (Az aláírónak különösen tisztában kell lennie azzal, mihez adja kézjegyét.) Vajon a pm. miért nem figyeli jobban vagy figyelteti nagyobb hatásfokkal, mit jegyez és hirdet?

 

A tanulmánytervekben is lehetnek tévedések. Nem tudok róla ugyanis, hogy a beruházó mindkét ingatlant az önkormányzattól vette volna meg. Szerintem nem köztulajdon volt egyik sem, de javítsanak ki, ha tévedek.   

 

A főépítészi vélemény azért is érdekes, mert a  pm. hirdetményében idézett jogszabály szerint előbb kellett volna legyen  lakossági egyeztetés, azután jöhetett volna a tanulmányterv.   

 

Hogy mi épülhet, még nem tudhatjuk pontosan, pedig ez a lényeg. Elhangzott olyan is informatív módon, hogy a katolikus templom környezetét szépítő cég (bicskei tulaj) újabb telephelye. Ami lehet akár előremutató is. 

A kétszáz tardosi kő összessége egy idővonalat alkot, amivel bemutatja a magyar tudományos élet fellegvárának állomásait, például tudósok nevével fémjelezve. 

Az Akadémia így közeledhet jobban a látogatókhoz, az elvont magaslat így lehet elérhetőbb az arra járónak. Biztosak lehetünk benne, hogy például a bicskei könyvtár kirándulást szervez oda művelt köreivel, ahogy bicskei iskolások programjába is belekerülhet az alkotás. Horváth Krisztián családjával Bicskén, a Kertvárosban él. Kőfaragó, műkőkészítő és épületszobrász.  

   A Bicskei Szó örömmel adja hírül az Akadémia előtti tér kreatív megújhodásának bicskei szakemberhez, a bicskei Szent Imre utcához  való kapcsolódását. Ez aztán a nagy siker!    

 A tetejébe a Gerecse sincs messze,  ahonnan ez a mészkő származik, amit vastartalma tesz márványhoz hasonlatossá. 

Az átadás ma történt. 

Bizonyos, hogy maga Széchenyi István (1791-1860)  "A legnagyobb magyar", (Kossuth Lajos, a legnagyobb ellenfele nevezte így először...)  a Magyar Tudományos Akadémia alapítója is nagyra értékélné.   

"Az MTA bicentenáriumára készült "Határtalan történet" című köztéri alkotás 200 tardosi nemes mészkő lapon állít emléket az elmúlt két évszázad Akadémiához kötődő tudósainak és jelentős tudományos eseményeinek az 1825-ös alapítástól egészen Karikó Katalin és Krausz Ferenc Nobel-díjáig. A film első perceiben megismerjük a kőlapok kivitelezésének folyamatát. Az alkotás szimbolikus jelentéséről, a tartalmi tervezés hátteréről Kollár László, az MTA főtitkára beszél, a koncepciót a tervezőcsapat vezetője, Csillag Katalin építész mutatja be. A záró képkockákon Karácsony Gergely főpolgármester, ötletgazda beszél történelmi kontinuitásról, megújulásról és a társadalom felé történő nyitásról."

 

Tehetség, munka és szerencse kell a sikerhez, tartják a bölcsek. A 8 éves Geiger Zsoltnál minden összeállt, mert első lépésként remekül szerepelt a Diákolimpia megyei úszódöntőjében, amiért edzője, Agyagási Ákos segítségével meg is dolgozott. 

f056821e-338c-40b7-9dea-ef514ff6f4b6.jpg

Az ottani és akkori helyezés viszont nem volt elég országos döntőbe jutáshoz. Később viszont visszalépés történt a megyei I. helyezett részéről  és ezzel Zsolt is rajthoz állhatott.   

Magyarország korcsoportos élmezőnyében a 8 éves Óbarok-Nagyegyházán élő versenyző 50 méteres mellúszásban 55.81 másodperces eredménnyel a 17. helyezett lett az országos döntőben. Gratulálunk. 

Képünkön Zsolt mellett Risztov Éva, olimpiai bajnok magyar úszó. Ő volt a verseny védnöke. (Némi személyes kitérő, hogy e sorok írója olykor rákeres Risztov Éva 10 kilométeres nyílt vízi úszásban a londoni olimpián nyújtott teljesítményének felvételeire, ami 2012-ből sokunk számára emlékezetes..)    

A képen diákolimpikonunk edzője, Agyagási Ákos testnevelő tanár, úszóedző, többszörös ironman.      

Március 29-én rendezték ezt a döntőt Budapesten a Gyarmati Dezső Uszodában. A beszámolók szerint magas színvonalú rendezvény volt, rengeteg ifjú versenyzővel.

süti beállítások módosítása