Két gépjármű ütközött össze Bicskénél, ezért jelenleg teljes útlezárás van érvényben - olvasható az FM RFK Kommunikációs Szolgálatának 8 óra 30 perckor kiadott közleményében. Halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt 2018. február 27-én 8 óra körüli időben az 1-es számú főút 29-es…

Részletes tájékoztatást az FM RFK Kommunikációs Szolgálatától kértünk.  Aki teheti, kerülje azt a területet, a helyszínelők dolgoznak. Mint az FM RFK-tól megtudtuk, két személygépjármű ütközött össze, az elsődleges információk szerint jelentős sérülés nem történt, forgalomkorlátozás nincs, mert…

Olvasónk szerint hosszú egyenes lejtős szakasz aztán hirtelen ott a kereszteződés a Mányt Zsámbékkal összekötő út szomori úti becsatlakozásánál, Zsámbék külterületén. Semmi figyelmeztető előrejelzés nincs. A balesetek száma a itt jelentősen  megnövekedett. Valamit tennie kell az illetékeseknek a…

A Bicskei Szó felvétele 15 óra 42 perckor készült. A Mentők ekkor már távoztak helyszínről. A hatóság elsődleges információja szerint komoly sérülés nem történt. A Bicskei Mentők egységei könnyű sérültet láttak el a helyszínen, majd kórházba szállították - értesült lapunk.  Úgy tudjuk, a Bicskei…

Vonulások

Címkék: film baleset tűzoltóság

2018.01.26. 19:13

A képeket olvasónktól kaptuk szombat éjjel következő kérdéssel: "Mi történt?"  Fotó:  Vlajku György Tájékoztatást kértünk az FM RFK Kommunikációs Szolgálatától valamint azt kérdeztük a képek készítőjétől, mikor exponált a helyszínen. "Mi (szombat) délben jártunk arra, akkor a rendőrök fotózták,…

  Személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt 2018. január 11-én délelőtt Bicskén, a Prohászka Ottokár utcában. Egy Suzuki típusú személygépkocsi 25 éves helyi vezetője a Hősök tere felől a Jókai utca irányába közlekedett, azonban kanyarodási manővere során nem…

Tegnap délután érkezett jelzés arról a sajnálatos tényről, hogy a Lidl magasságában baleset történt Bicskén. "Bicskén, a Kossuth utcában anyagi kárral járó közúti közlekedési baleset miatt intézkedtek munkatársaim 2017. december 20-án délután. A rendelkezésre álló adatok alapján az elsőbbségi…

15.56-kor segítő erők vonulását hallhattuk hangjelzéseik alapján.   Rendőrök, mentők,  tűzoltók vonultak a sztrádára.  A M1-en  hármas karambol történt. Hat könnyű sérültről tudunk. 

Minden gyalogátkelő külön, kiemelt megvilágítást kell, hogy kapjon. Az is, ahol a legutóbbi  szerencsétlenség történt, de nagyon gyorsan.  Minden gyalogátkelőhely táblával meg van jelölve mindkét irányból, minden esetben, vagyis ha a burkolati jel nem látszik, akkor is "látható" a tábla miatt.Aki…

  A Bicskei Rendőrkapitányság által rögzített tényeket is közölni fogjuk hivatalos az FM RFK hivatalos közleménye alapján.  Reméljük, sem súlyos sérültről, sem még rosszabbról nem kell hírt adnunk. Ebben a kereszteződésben ebben az évben találkoztunk már hasonlóan hátborzongató látvánnyal. És…

Anyagi kárral járó közúti közlekedési baleset történt 2017. december 14-én 13 óra körül az 1-es számú főút 32-es kilométerszelvényében, Bicske külterületén. A balesetben két személygépkocsi ütközött össze, melynek során személyi sérülés nem történt. A műszaki mentés idején az érintett útszakaszon…

Tegnap este 19 óra 15 perc tájékán gyalogos elütése történt egy gyalogátkelőhelyen a Kossuth utcán a Cukrászdánál.  Az FM RFK Kommunikációs Szolgálatának közleménye szerint Bicske, Kisfaludy út és Kossuth utca kereszteződésében történt közúti közlekedési baleset 2017. december 12-én este. A…

Személyautó és autóbusz frontális ütközése történt, többen súlyosan megsérültek, egy ember a helyszínen meghalt.   Amint kézhez kapjuk a hivatalos rendőrségi közleményt, közöljük.    

17 óra 15 perckor érkezett bejelentés az Egységes Segélyhívó Rendszer számára a Bicske alsón történt vasúti balesetről.  Az őszi este fekete bársonyát szirénák éles hangja hasította fel több irányból. Az FM RFK Kommunikációs Szolgálata részéről azt a tájékoztatást kapta a Bicskei Szó, hogy a…

Teljes pályazár. Egy sérült. Aki teheti, messzire kerülje a rendkívül rossz állapotú, két sávos, hatalmas teherforgalmat bonyolító autópályát.  Az út alapja a 80-as évek első felében épült, kavics és talaj képezi azt. Akkoriban, amikor mi nyolcadik osztályosként az óbarki rézsünél kubikoltunk az…

Baleset Bicske főterén

Címkék: rendőrség baleset

2017.11.06. 13:13

Közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök 2017. november 6-án Bicskén, a Kossuth téren.  8 óra 53 perc körüli időben, ahol két személygépjármű ütközött össze.  A baleset során személyi sérülés nem történt, a gépjárművekben anyagi kár keletkezett - tájékoztatta kérdésünkre a…

Olvasónk beszámolója szerint baleset történt az autópályán a Csabdi úti átjárótól nyugatra, a bicskei csatlakozás előtt.    Egy autókat szállító trailer szenvedett balesetet. Közben megtaláltuk a hivatalos hírt:   2017. 11. 04., szo - 19:11  Komárom-Esztergom Megyei…

Közúti közlekedési baleset történt 2017. november 2-án kora reggel Bicskén, az M1-es autópályát az 1-es számú főúttal összekötő úton.  Egy Renault típusú személygépkocsival közlekedő 38 éves szomódi lakos  az „Állj! Elsőbbségadás kötelező!” jelzőtábla utasítása ellenére kezdte meg kanyarodási…

Az FM RFK Kommunikációs Szolgálatának híre 5 óra 44 perckor jelent meg.  Bicske térségében két személygépjármű ütközött össze, ezért jelenleg rendőri irányítás mellett, félpályán halad a forgalom. Személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt 2017. november 2-án 5 óra 20 perc…

A rendőrök személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek 2017. október 23-án délelőtt a 11117-es számú úton, Csabdi térségében. Egy gépjármű vezetője balra kanyarodását megelőzően nem észlelte, hogy egy másik autó már az előzését hajtja végre, ezért összeütköztek és az…

Teljes útzár volt a Csabdi úton

Címkék: baleset csabdi

2017.10.23. 11:54

10 óra 30 perc után érkezett a baleset híre. A Csabdi úton autók ütköztek össze. Teljes útzár, amit azóta felodottak. Tűzoltók, rendőrök, mentők dolgoztak a helyszínen, a rendőrség 24-én kiadott híréből kiderül, hogy az egyik sofőr megsérült.  

Baleset az 1-es főúton

Címkék: rendőrség baleset mentők

2017.10.20. 09:58

Az FM RFK 7 óra 45 perckor kiadott közleménye szerint Bicske térségében két gépjármű ütközött össze, ezért félpályás forgalomkorlátozásra kell számítani. Személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt 2017. október 20-án 7 óra 30 perc körüli időben az 1-es számú főút 29-es…

A Kossuth utcában a Varga József utca magasságában történt közlekedési baleset - értesült a Bicskei Szó. Az első hírek félpályás lezárásról is szóltak (nyilván a helyszínelést végzők adatrögzítő munkája miatt), de amikor a Kisfaludy sarokról szemrevételeztük az utcát  és forgalmát, akkor már minden…

  Személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök 2017. szeptember 25-én reggel, Bicske belterületén. A rendelkezésre álló adatok alapján egy 26 éves felcsúti férfi a Csákvári úton a Kinizsi utca irányába közlekedett személygépkocsijával, azonban…

süti beállítások módosítása