Fejér megye közútjain 2015. október 14-én 9 óra és 16 óra közötti időben fokozott rendőri jelenlétre kell számítani.
A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője fokozott közlekedésrendészeti ellenőrzést rendelt el 2015. október 14-én 9 óra és 16 óra…
Bicskén, a Vörösmarty utcában igazoltattak a járőrök egy 36 éves férfit, aki egy lovas fogatot hajtott.
A helyi lakossal szemben közigazgatási bírságot szabtak ki a rendőrök, mivel megállapították, hogy ittas állapotban közlekedett a lovas kocsival - írja az FM RFK…
(Ezen a helyszínen évekkel ezelőtt hasonló eset történt. Az elkövető nem lett meg, az ún. biztosító, aminek az akkori áldozat évtizedek óta fizetett - nem térítette meg kárát.)
A bicskei rendőrök bíróság elé állítást javasolnak azzal a helyi férfival szemben, aki egy…
13 óra 15 perc körül kerékpárral érkeztem a Kanizsai útról az 1-es főútvonal Csicsak mellett fekvő átjárójához, a Táborállással szembeni oldalra. Ez a főútvonal három bicskei kapcsolódása közül a legkeletibb, a főváros felé eső.
Lehetett érzékelni, hogy nagy a baj.…
Tegnap olvasói jelzésből kiindulva arról kérdeztük az FM RFK Sajtószolgálatát, miért van sok rendőr több rendőrautóval és kutyával a Szűcs-sarkon vagyis a Prohászka utca Vörösmarty utcai sarkánál.
A rendőrök fél nap alatt…
A járőrök Bicskén, a Csákvári úton igazoltattak 2015. szeptember 17-én 13 óra 55 perckor egy 30 éves helyi lakost.
Megállapították, hogy ellene a Székesfehérvári Törvényszék Büntetés-végrehajtási Csoportja elfogatóparancsot bocsátott ki, mivel nem kezdte meg a rá…
A Fejér megyei rendőrök 2015. szeptember 14-én 10 és 17 óra közötti időben a megengedett legnagyobb sebességre vonatkozó jogsértések visszaszorítása érdekében fokozott ellenőrzést tartanak - olvasható a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság közleményében.…
Az M1-es autópályán, Herceghalom és Bicske között fogtak el a rendőrök egy szír férfit, aki négy szír állampolgárt akart illegálisan Németországba juttatni.
A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt…
A bicskei rendőrök őrizetbe vették azt a helyi férfit, aki egy nő nyakából kitépte az aranyláncát.
A Bicskei Rendőrkapitányság lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást egy 22 éves bicskei lakossal szemben.
A rendőrségre…
A Hősök terén lévő kútról lelopták a csapot a Városháza elől és elfolyt vagy 40 köbméter víz reggelre. A Kossuth téren ugyanazon az éjjelen vandálok tették tönkre a kút csapját rendkívüli intelligenciájuknak köszönhetően.
Itt 10 köbméter víz folyt el reggelre. …
A hőseinkről elnevezett téren álló díszkútról ismeretlenek lelopták a csapot - értesült a Bicskei Szó. Egész éjjel ömlött belőle a víz, reggelig elfolyt 30-40 köbméter.
A Kossuth téri díszkúton sincsen már csap, de ott alkalmasint nem is történt vízvesztés.…
Mindannyian a Nagyállomás felé igyekeznek, hogy az osztrák határ felé utazzanak. A rendőri jelenlét látható a képen. Számos táborlakó az autópályára kapaszkodva indult el gyalog. Két esetben jártam ma a Csabdi úton és mindannyiszor találkozni lehetett két-három 20-40 fős…
Szlovákián keresztül érdemes kerülni.
Az M1-es autópályán, a hegyeshalmi határátlépési pontnál 10 kilométeres a forgalmi torlódás. A rendőrség javasolja, hogy a torlódás fokozódásának elkerülése érdekében a határon átlépni szándékozók Szlovákián…
Meghalt egy menekült férfi Bicskén. A sínek mellett próbálják újraéleszteni a pakisztáni férfit a mentősök. Az előírás szerinti ideig próbálkoztak az ötven év körüli férfi újraélesztésével, életének megmentésével, azután feladták. A halál oka: tüdőembólia.
Olvasói jelzés szerint az a hír járja a Facebook-on is, hogy megkéselt hullát találtak Bicskén.
Bízván a rendőrségi cáfolatban el is küldtük vonatkozó kérdésünket az FM RFK-hoz, ahonnan ezt a választ kaptuk: a rendőrök nem intézkedtek hasonló ügyben, holttestet sem…
A jogszerű magyarországi tartózkodás ellenőrzése érdekében a rendőrség Bicskén kisoroltatott egy vasúti szerelvényt.
A cikkhez kapcsolódó videó:
A Készenléti Rendőrség és a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai a Bicskei…
Bicse vasútállomás 3. vágányán állították meg a Keletiből közlekedő különvonatot, amire ott vagy 500 menekült, köztük karon ülő gyerekek szálltak vissza családjukkal abban a hiszemben, hogy a vonattal megindulnak Németországba. Bicskén a bicskei rendőrkapitánysághoz…
A Bicskei Rendőrkapitányság járőrei 2015. augusztus 31-én 17 óra 10 perckor Bicskén, a Kisfaludy utcában ellenőrizték egy Renault típusú személygépkocsi vezetőjét. A 60 éves helyi férfival szemben alkalmazott alkoholszonda pozitív értéket mutatott. A járőrök 2015. augusztus…
A rendőrök elfogták azt a férfit, aki Bicskén feltört egy gépkocsit.
A Bicskei Rendőrkapitányság lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a 39 éves V. Attilával szemben.
A rendőrségre 2015. augusztus 28-án délelőtt…
Egy 57 éves férfi egy Renault típusú személygépkocsival közlekedett 2015. augusztus 27-én délután Bicskén. A rendelkezésre álló adatok szerint a Batthyány utca kereszteződéséhez érve figyelmen kívül hagyta az „Elsőbbségadás kötelező” jelzőtáblát és nekiütközött…
Keressük Pokornyi Krisztiánt
Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság
2015. augusztus 27. 11:25
A 13 éves fiú tatabányai otthonából tűnt el.
A Tatabányai Rendőrkapitányság 11010/8555/2015. általános számon körözési eljárást…
Nem hivatalos forrásból úgy tudjuk, hogy Bicske közigazgatási területén az elmúlt egy évben összesen kettő darab betörés történt a korábbi magas betörésszámhoz képest.
A tulajdonosoknak ez a kettő is sok, de mindenképpen jó arány...
A Bicskei Szó megbízható forrása…
Olvasónk érdeklődését követően kérdéssel fordult a Bicskei Szó az FM RFK Sajtószolgálathoz.
Válaszuk alapján "2015. augusztus 21-én 14 óra 15 perckor Bicskén, a LIDL Áruház parkolójában a járőrök egy gépjárművet és az azt vezető német állampolgárt ellenőrizték.…
A járőrök az M1-es autópálya 43-as kilométerszelvényében, az óbaroki pihenőhelynél igazoltattak 2015. augusztus 21-én 13 órakor egy 46 éves férfit.
Megállapították, hogy a Szolnoki Járásbíróság elfogatóparancsot bocsátott ki ellene. A rendőrök Zs. Róbert zagyvarékasi…
Friss kommentek