344 igen, 3 nem , és 5 tartózkodás mellett az Országgyűlés megszavazta a kettős állapolgárságról szóló törvényt.

Az MSZP-frakció tagjainak nem írtak elő kötelező szavazást, a szocialisták a törvénymódosítás záróvoksolásán szétszavaztak: 32-en szavaztak igennel - köztük Mesterházy Attila frakcióvezető és Szili Katalin volt házelnök -, hárman nyomtak nemet és hárman tartózkodtak. Nem voksolt 21 szocialista frakciótag, köztük Kovács László volt uniós biztos, aki Lendvai Ildikóval egy időben, késve érkezett az ülésterembe.

 

Gyurcsány Ferenc - aki egyike volt Molnár Csaba és Szanyi Tibor mellett a "nem" gombot nyomó szocialista politikusoknak - úgy fogalmazott: Európában a nemzeti együttműködés Orbán által hangoztatott, "egyébként is hamisan csengő politikájából" csak akkor nem lesz a nacionalista felsőbbrendűség félelmét keltő üzenet, ha az kiegészül regionális együttműködési szándékkal, ennek pedig semmi jelét nem mutatja a hivatalba készülő kabinet. Véleménye szerint a nemzeti kérdések az egész régióban olyan bombára hasonlítanak, amelynek két gyújtózsinórja van. Gyurcsány Ferenc úgy látja, most csak Szlovákiának van gondja a kettős állampolgársággal, de mi lesz például akkor, ha a jelenlegi román kormányt esetleg leváltja egy erősen nemzeti színezetű kabinet és román polgárok sokasága néz majd kétellyel a kettős állampolgárságú magyar nemzetiségű székelyek szemébe, hogy vajon ők tényleg hűséges, lojális polgárai-e Romániának.

Felidézte: valóban vannak példák Európában a kettős állampolgárság megadására - a románok ugyanezt tették Moldovával, az oroszok pedig Észak-Oszétiában adnak állampolgárságot - de ezeket rossz példának tartja. Gyurcsány Ferenc szerint az állampolgárság az államot alkotó polgárok kitüntetett viszonya az államhoz és ennek fontos része, hogy a polgárok életvitelszerűen ott élnek, viselik a közterheket, részt vesznek a politikai közösség életében.

Molnár Csaba, az ügyvezető kormány kancelláriaminisztere blogjában írt arról, hogy miért szavazott nemmel. Szerinte a kettős állampolgárság kezdeményezése ebben a formában a határon túli magyarok érdekét egyáltalán nem szolgálja, Orbán Viktor Fidesz-elnök és Vona Gábor, a Jobbik elnöke közötti összekacsintást annál inkább. Internetes naplójában leszögezte: nem az a nemzetegyesítés, ha jogok és kötelezettségek egyensúlyának felborítása mellett adnak állampolgárságot a határon túli nemzettársaiknak. A magyarországi lakóhely, mint állampolgársági feltétel megszüntetése - ezt tartalmazza a Fidesz javaslata - az állam és a nemzet fogalmának Ficóra és Slotára jellemző összemosását eredményezi - fogalmazott.



Szanyi Tibor újságíróknak úgy nyilatkozott: több oka volt rá, hogy nemmel voksolt. Szerinte a döntés két problémát is hordoz magában: a magyar állampolgárság felvétele ugyanis azt eredményezheti, hogy a prominens vezető magyar értelmiség kiszorulna a hivatalokból. A szocialista politikus úgy fogalmazott, az állampolgárság jogviszony, nem pedig érzelmi szituáció. Kitért arra is: nem a magyar nemzet együvé tartozását szolgálja, hogy mindenki megkaphatja a kettős állampolgárságot, akinek valamelyik felmenője magyar állampolgár volt, hanem azokét, akik ezt gazdasági haszonszerzésre kívánják használni. Szanyi Tibor véleménye szerint az eddigi szabályok is kielégítőek voltak. Egy országnak nem biztos, hogy olyan állampolgárokra van szüksége, akik nincsenek ott - jegyezte meg.

A szavazáson a három nemmel voksoló szocialista mellett három MSZP-s - Baracskai József, Oláh Lajos és Vitányi Iván - tartózkodott. A tartózkodók száma eggyel több lett volna, ha Lendvai Ildikó leköszönő pártelnök időben megérkezik az ülésterembe. Az MTI-nek ő azt mondta: sajnálja, és nehezen bocsátja meg magának, hogy fél perccel lekéste a szavazást, de ha időben érkezik, akkor tartózkodott volna a törvény időzítése miatt. Vona Gábor egy rádió meghívásának tett eleget a magyar állampolgárságról szóló törvényjavaslat szerdai zárószavazásának időpontjában, ezért nem volt jelen a voksoláson. A Jobbik elnök-frakcióvezetője sajnálja a történteket, mint fogalmazott: "akár a Marsra is elment volna", hogy ezen a történelmi szavazáson személyesen legyen jelen, de rosszul tájékozódott a végszavazás időpontjáról.


mti/hirado.hu

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása