Mint arról korábban hírt adtunk, 2012. január 13-án eltűnt egy 47 éves férfi, aki a tabajdi pálinkafőzdében dolgozott.
Az eltűnésével kapcsolatos bejelentést követően az illetékes Bicskei Rendőrkapitányság megindította a közigazgatási-hatósági eljárást és a nyomozók kiadták a férfi országos körözését, illetve széleskörű adatgyűjtés történt az eltűnés körülményeinek tisztázása érdekében, valamint a bejelentést követő napokban a rendőrök kutatást végeztek a pálinkafőzde mintegy 20-30 km-es körzetében, de nem bukkantak a férfi nyomára. Ezen kívül több speciális mentőegység – köztük kutyás kereső egység is - kereste az eltűnt férfit, még helikopterrel és kisrepülőgéppel a levegőből is átnézték Tabajdot és környékét, mely kutatásoknál a rendőrség szintén segítséget nyújtott, azonban a férfi nem került elő.
Ma dél körül azonban bejelentés érkezett a Bicskei Rendőrkapitányságra, hogy megtalálták a férfi holttestét. A helyszíni szemle alapján megállapítást nyert, hogy a férfi bűncselekmény áldozata lett.
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Friss kommentek