Bár levelem címéből nem hinném, hogy egyértelműen kitűnik mely részéről is beszélek e szegény városnak.
A szegény szót szándékosan használom, mivel ez a bizonyos egynegyed, valóban elég mostoha része Bicskének.
A város felosztása földrajzilag viszonylag egyszerű a vasútvonal kb. kétharmad, egyharmad arányban osztja ketté a városunkat. Én abban a bizonyos egyharmad részben lakom, amit tovább tagolva a telepi rész, majd az erőmű lakótelep, a péró, és a Csákvári út határol.
Amiért e levelet megírom az amiatt van, mert már rohadtul unom, hogy ez a legmostohább városrésze Bicskének.
Személy szerint én a legutolsó utcában lakom, aminek névadója az a Váradi Dániel, aki  1848-ban jegyző volt Bicskén. Szégyenszemre ez az utca is csak egy föld út. A járdát az utca lakói építették önerőből, és csak ennek köszönhetjük, hogy esős időben nem kell csülökig járnunk a sárban.
Ami roppantul dühít az városvezetés központi városfejlesztési stratégiája:(
Mégpedig azért, mert amíg az Ady Endre úton díszburkolat van, addig a mi városrészünkben a Csákvári úton még járda sincsen. Nem is beszélve a felüljáróról, amit már nem sok minden tart össze.
Olykor derékig érő gaz van az út szélén, pedig ez is belterületnek számít, ergo itt is le kéne nyírni a füvet és télen el kéne takarítani a havat.
Szebb napokat is megélt a városnak ez a része, amíg működött a katonaság, de amióta megszűnt azóta szétrabolták, kifosztották és valakik elkezdték kommunális szeméttárolónak használni. Nyaranta kóbor kutyák és termetes patkányok lakóhelye, akik a kommunális hulladékok közt keresik élelmüket.
Szóval üzenném a tisztelt városvezetésnek, hogy ennek a városrésznek a lakói is ugyan annyi adót fizetnek Bicskének, mint akik a központban laknak, de itt 20 éve nem volt semmilyen fejlődés. Még a hókotró sem jár erre. Már február 15-óta le van zárva a Csákvári út külterületi szakasza.
Remélem levelem felkeltette érdeklődésüket és köszönöm ha megosztják az oldalukon.
 
„egy Bicskei Lakos”   

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Igaz, én nem vagyok "Bicskei", de még lehetek! Teljesen igaza van a levél írójának. Lassan 4 éve járok arra, de azon kívül, hogy kiég a lámpa égője, SEMMI nem történik. Kérdezem én, azért mert valaki a város szélén lakik azért már kötelező neki ilyen mostoha körülmények között élnie. Sok idős emberke lakik ott, akkor ők EZT ÉRDEMLIK??? ŐK már nem számítanak?
A betörésekről nem is beszélve......türhetetlen állapotok vannak! ÉBRESZTŐŐŐŐ Polgármester úr és kedves képviselő úr, az utolsó utca is a városhoz tartozik! Talán csak reménykedem, hogy valaki elolvassa az Önkormányzatnál és megmozdul benne valami. Igaz most nincsenek választások,de azért most is lehetne tenni komoly dolgokat.
süti beállítások módosítása