Négyszázmillió éves, Spanyolországban bányászott kőzetből hasított terméspala kerül a most felújított, kétszáz éve szög nélkül ácsolt barokk tetőszerkezetre a Kossuth Zsuzsa Gyermekotthon főépületére 2400 négyzetméternyi felületen a főváros jóvoltából - mondta el a Bicskei Szónak Vásárhelyi János igazgató.

Bicske meghatározó építészeti örökségének ezzel megszűnik a rendszeres beázása és állagromlása. Két darab fekete színű pala közül a felső darab a szöghelyig kétharmad részben takarja a másikat, vagyis mintha dupla, igen masszív fedezéket biztosítana a csapadék ellen a Batthyány család Bicskén óvott örökségének.

A korábbi, kiszolgált, szürke és azbeszt tartalmú palát eltávolítják. 

Több száz méter hosszan új ereszcsatorna kerül fel függőlegesen és hosszában, a tetőn új és szép denevérablakok láthatók. A villámhárítók levezetése belső lesz, szigetelt és tűzvédelmi szempontból előkészített módon építették ki.

 A bicskei Batthyány-kastély tetejének megújítása negyven milliós költségvetésből valósul meg.

"Már az ókori rómaiak is nagyra becsülték a terméspalát. Számos történelmi emlékmű tanúskodik a pala tartósságáról és páratlan bájáról. Éppen ezért a terméspalát a modern építészet is előszeretettel alkalmazza.

A háború előtti évtizedekben gyakran használták a terméspalát kastélyok, kúriák fedésére.

Legszebb hazai példák terméspala fedésre a keszthelyi Festetics kastély és a parádsasvári Károlyi kastély.

Eredetileg a Parlamentet is terméspala fedés díszítette.

Hazánkban nem található jó minőségű tetőfedésre illetve homlokzat burkolására alkalmas terméspala, ezért Nyugat-Európából kell importálni.
Ez az oka annak, hogy a háború utáni időszakban egészen a rendszerváltásig szinte tejesen elfelejtették ezt a nemes anyagot.

A pala üledékes kőzet. Az üledékképződés 400 millió évvel ezelőtt, különböző körülmények között történt meg. Csak ott alakult ki jó minőségű pala, ami tetőfedésre és falburkolatok készítésre alkalmas, ahol kevés szennyezőanyag mosódott bele az üledékbe, és optimális nyomás- és hőmérsékleti viszonyok uralkodtak. 

A terméspalát általában felszíni fejtéssel termelik ki, a kifejtett tömböket különböző méretekre feldarabolják, majd kézi munkával hasítják vékony lemezekké. Nagy ügyesség és hosszú évek tapasztalata szükséges ahhoz, hogy a tömör és súlyos tömbökből értékes, a homlokzatnak és a tetőnek természetes bájt kölcsönző, ugyanakkor erőt sugárzó terméspala lemez váljon. A jó minőségű terméspala igen hosszú, 200-300 éves élettartamú. Mindvégig megőrzi eredeti színét, jó a savállósága, fagyállósága. A terméspala vízzárása is kiváló, melynek köszönhetően szinte nem mohásodik."

 

 

Izing           

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása