Pontban 10 órakor megállt a könyvtár előtt Csillag Bokodi Laci gyönyörű lova. Bokodi Ildikó (Laci lánya) szintén a bakon ült, hogy segédhajtóként ő is részese legyen a cimborák városnézésének.

bokodi laci.jpg

A kocsin kényelmes ülőhelyet biztosítottak a takaróval leterített szalmabálák. A Szél utcán indultunk a Batthyány kastély irányába, majd a Bem utcán gurultunk a kocsival Báderék fogadójáig. Megnéztük a fogadós mini állatfarmját, megsimogattuk a háziállatokat, bekukkantottunk a fogadó gyönyörű termeibe és egy üdítőre Báder Antal úr vendégei voltunk. Utunkat a Hatház utcában  (Szent László u.) folytattuk, majd a Öregtószegen (József Attila u.) keresztül értünk a város központjába. Legurultunk a Sárközön (Szent István út) a Pizzafalóig, majd a lakótelepen keresztül a Fáy utcában a könyvtár előtti parkolóban ért véget a lovaskocsis városnézésünk. Nagy élmény volt mindannyiunknak. Közben kiderült, hogy az autó és a ló működése között elég sok különbözőség van. Szerencsére az égiek is kegyesek voltak hozzánk, mert pontosan 10 perccel azelőtt értünk vissza, hogy megérkezett az annyira várt eső.

Ma a Cimborák Bicske város meghatározó építészeti örökségébe, a Batthyány kastélyba látogatnak, ahol Kiss Irén keramikus mutat meg alapokat a korongozás nevű alkotói munkafázis szépségéből - Ikétől megszokott kedvességgel.

lovaskocsi2.jpg

 

   

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása