(Ez az őszinte, igaz, lényegre tapintó és szomorú írás- egy bicskei fiatal szülő gondolatai -,  kérlelhetetlenül rámutat arra, mennyire elfogyott a levegő ebben a városban. A jó emberek főleg civil összefogásokban mutatkoznak, nem kérnek a hamisságból... Véleményem szerint az ünnepekkel az a legnagyobb baj, hogy ún. politikusaink leginkább önmagukat fényezik és ünneplik, felvonulnak és demonstrálnak olyankor, amikor emlékezni kellene. Ezt a véleményt úgy tesszük közzé, hogy minden szavát értjük és elfogadjuk, de nem feltétlenül értünk egyet minden sorával.) 

Városi ünnepség és a Város
2013. október 10.
Gondolkodtam, (bár szőke vagyok jelenleg, de ez csak mesterséges "intelligencia", így köszönöm, nem kérek a megjegyzésekből ;) ) .
Tehát, gondolkodtam városunk életén abból az apropóból, hogy idén részt vettünk az október 6-i városi megemlékezésen. Na, nem azért, mert tudtuk, hogy lesz (illetve, közvetve, persze tudtuk...), hanem azért, mert gyermekünk debütált a kis kórussal a színpadon. Itt jött az első kérdésem. Ha a gyermek nem énekelt volna, akkor azt sem tudjuk, lesz városi ünnepség. Egyébként nem mellesleg, a gyerekek szenzációsak voltak, lelkesek, ügyesek, politikai elhúzásoktól mentesen, tisztán, ártatlanul énekelték az alkalomhoz illő dalokat :) . Körülnéztem, és arra a következtetésre jutottam, hogy ha annak a kb. 40 gyereknek, aki kórustag, vagy műsort adott elő, nem jelentek volna meg a hozzátartozói (sokaknak senkije nem volt ott...), akkor a városvezetésen és az intézményvezetőkön kívül senki nem lett volna ott a "Városi ünnepségen". Szomorú ez. Ott ültem, néztem, hallgattam, fotóztam a fiam (próbáltam nem belevakuzni a TV felvételbe...volt akit ez sem érdekelt :( ...) és rájöttem, hogy mi sem mentünk volna el ha nincs a gyerek. Miért? Miért nem érzem úgy, hogy aktívan részt kellene venni a város életében, miért érzem úgy, ha tehetem itt sem akarok lenni, menjünk inkább a Balatonra, amíg nyitva a kemping....komolyan, sírni tudtam volna, amikor bezártuk vasárnap a lakókocsit, mert tudtam, legrosszabb esetben csak 6 hónap múlva nyitjuk ki újra, és fájt. Miért nem érzem ugyanezt, amikor itthon bezárom az ajtót és elindulok? Nem vagyok itthon itt, ott otthon vagyok, ott köszönnek az utcán, ott kint hagyhatom a bolt előtt a biciklim, akár szatyrokkal is. Ott örülnének, ha odavinném a két gyerekem a helyi (keresztény) iskolába-óvodába.....Miért nem érzem úgy, hogy EZ az otthonom és AZ a nyaralóhely ahová időnként leugrunk(ha megtehetjük). Mert nem szeretem már ezt a várost. Annak idején (nem is olyan régen, kb 13-14 éve) foggal-körömmel ragaszkodtunk Bicskéhez. Mindenáron itt akartunk élni, itt láttuk a jövőt, szerettük, volt valami ami itt tartott. Már bánom. Pont ugyanennyi munkalehetőség lenne ott is, ilyen, vagy még talán minőségibb oktatás, dinamikusan fejlődő község, normális, tisztaságot, rendet, becsületet, szerető emberek. Ott ÜNNEP a városi ünnepség, szeretik és folyton újraválasztják a polgármesterüket, részt vesznek a község életében ésatöbbi. ITT nincs semmi. Még a "városi" ünnepségen is szorongtam, hova álljak, üljek, ki mellé, mögé, kit merjek, tudok köszönteni, pár szót váltani. Mindenki mindenkit figyel, bírál, ítélkezik ismeretlenül is. Napok óta a Hókirálynőt kérik a gyerekek, a mi verziónkban úgy indul, hogy egy gonosz manó készített egy tükröt a létező összes rossz tulajdonsággal, majd összetöri és belefúj, szétfújja a világban. Akinek a szilánk belefúródik a szemébe-szívébe az elkezdi mindenben a rosszat látni....Hát úgy érzem itt járt a manó Bicske felett.....
Elvégeztem egy képzést, egy nagyon jó lehetőséget látok benne (pedig alapvetően szkeptikusan álltam hozzá :) (bocsi Peti :) ), és egyszerűen nem merem megosztani az emberekkel, mert ha csak említést teszek róla, falakba ütközöm, mindenhonnan negatív hullámok és irigység sugárzik. Mert mindenki keserű, én is. Megkeseredtünk ebben a szélmalomharcban amit vívunk hónapról hónapra. Nem látjuk a végét, nincs jövőkép, nincs semmi amibe lehetne kapaszkodni, az utolsó szalmaszálak rég a víz alatt. Ez most tudom nagyon depisen hangzik, nem vagyok depressziós :) csak fásult, bizalmatlan, reménytelen, egy kilátástalan jövővel. Jól elkanyarodtam. :) Így szoktam :)
Nyilván ez az oka annak is, hogy egy Városi ünnepségen csak a szervezők és a szereplők vannak jelen. Pedig ez egy megemlékezés egy eseményről, ami a múltunknak egy fontos mérföldköve volt. Mégsem érdekli az embereket, mert már unják a politikát és úgy érzik, minden esemény egy politikai taktika része :( . Rettentően sajnálom. Az emberek nem tudják a Himnuszt, Szózatot, Székely Himnuszt.....Ez egy dolog, de a gyerekek sem, a kis kórus vitte az egészet a hátán. A színpadon műsort adó gyerekek, nem tudtam eldönteni miért nem énekelték a Himnuszt, nem tudták, vagy a koreográfia része volt, hogy ők ott bambán álltak...szomorú, bármelyik verzió is az igaz :( . Aztán a koszorúzás végén mindenkit mellbe vágott (kinek dobbant a szíve, ki kétségbe esett...) Renáta néni kérése: miszerint akkor most énekeljük el a Szózatot és a Székely Himnuszt. A Szózat még valahogy ment, főleg azon az oldalon, ahol a kis kórus állt :/ , a Székely Himnusz csak 1-2 embernek, rendesen kellemetlen volt (na nem nekem :) ).
Szóval itt tartunk, én és ez a város. Nem tudom szeretni már, ő pedig kezd kivetni magából. Ez csak az én bajom tudom, de azt is sejtem, hogy sokan éreznek ugyanígy, feszültek, frusztráltak, fásultak. Eljárnak máshová dolgozni, szórakozni, leginkább aludni járnak haza vagy csak a nagymamákhoz :(. Azt gondolom, hogy ennek nem biztos, hogy csak mi vagyunk az okai.......

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.