A magyarság ezeréves történelmét csúcstechnikával bemutató computer-animációs rövidfilm született a Greenzero Kft. műhelyében Egerszalókon, melynek előzetese a YouTube-on is megtekinthető, akár 4K–3D verzióban is.

Árpád vezér, Géza fejedelem és Dózsa György.

A Vérmezőről a Gránit lépcsőn kapaszkodtam fel a Budai Várba szép nyugodtan – részint kardiovaszkuláris események megelőzése érdekében, valamint mert látni akartam a Magyar történelem című negyedórás 3D-s rajzfilmet, melynek elkészítésében egri barátaimnak, Magyar Elemérnek és fiainak oroszlánrésze van. Az Egri várba, Európa hajdani védőbástyájába is elmegyek majd, mert május 1-jétől ott is folyamatosan látható e mű. A nem egészen hatoldalas forgatókönyv részlete is erre biztat: „A kilátástalanság ellenére a magyarság talpon maradt, és többször bizonyította élni akarását. Minden magyar ismeri Dobó Istvánt, az Egri várat megvédő kapitányt…”

A filmes közösség a jegybevételből másfél órás, egész estét betöltő filmet szeretne készíteni. Diákok és idősek 1000 forintért megnézhetik. A Magyar Történelem című film nem eladó. Néhány magyar városban látható majd folyamatosan. Bicskei családoknak és osztályoknak ajánlott a Budai Várban tett séta keretében.

 

Filmelőzetes a Szózat új hangzásával, a szintén egri Ethnofil révén, Okos Viola énekhangján és hegedűjátékával. A dátum alatt a YouTube- olvasható: "Azoknak ajánljuk ezt a videót, akiknek a magyarságuk más emberek, kultúrák, népek elfogadását és tiszteletét is jelenti." 

 

 

 

hunor_1.jpg  

 

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása