"Van-e gyermekéhezés Magyarországon?"

Ezzel a kérdéssel foglalkozott múlt pénteken Bicskén a Zöld Terasz közéleti klub. Az eltelt egy hétben többször szóba került közöttünk a téma, továbbgondoltuk a hallottakat.

Bennem, bennünk, akik egyesületünktől részt vettünk, sajnálattal tudatosult, hogy kicsi városunkban mindössze 13 főt, vagyis Bicske egy ezrelékét érdekelte annyira ez a téma, hogy pártállástól függetlenül rászánjon egy estét.

Számomra üdítő volt látni, hogy a két vendég a gyermekéhezést - noha a Nemzeti Minimumnak ez a központi üzenete -, komplexitásában látja, a kísérő jelenségekkel együtt. Valahol bele kell nyúlni végre a rendszerbe, hogy legalább a gyermekek ne éhezzenek. Ez érinti az oktatást, a szociális ellátásokat és segélyeket, az egészségügyet...

A Nemzeti Minimum civil kezdeményezés. Mindegy, hogy programját melyik politikai irányzat karolja fel, ha annak végre eredménye lesz. Fontos, hogy civilek, vagyis a pártpolitikától független emberek csoportja próbál tenni a gyermekekért. Így hiteles. Így marad hiteles és tárgyalóképes más kormányzat alatt is.

Tulajdonképpen mi a gyermekéhezés? Ha üres a tányér? Vagy már az is, ha nem megfelelő a tápanyagutánpótlás az étkezés által? Szóba került a beszélgetésen Hegedűs Zsuzsa azon kijelentése, miszerint hazánkban a kormány intézkedéseinek köszönhetően már nincs rendszerszintű éhezés a gyermekek körében.

Egyrészről el kell ismerni, hogy valóban történtek javulások a gyermekek étkeztetése terén - már ami az anyagiakat illeti. A szociálisan rászorulóknak és nagycsaládosoknak adott étkeztetési kedvezmények, a rászorultsági jövedelemhatár megemelése valóban súlyos ezer forintokat tartanak meg a családok kasszájában. A megreformált étkeztetés célja (!), hogy a mennyiségi éhezés mellett felszámolja a minőségi éhezést is. A gyermekek ezáltal olyan tápanyagokhoz is hozzájutnának, amelyeket az otthoni, gyakorta szűkös büdzséből nem tudnának fedezni.

Tehát örvendezhetnénk akár, hogy micsoda sikertörténet megy szemeink előtt végbe. Azonban, mint minden rendszernek, ennek is vannak még hibái. A Zöld Terasz beszélgetésén elhangzott, hogy bizony sok családnak még mindig rengeteg pénzbe kerül a gyermekek iskolai étkeztetése. Az egy- vagy kétgyermekes családok, a szociális rászorultsági rátából éppen kiszorulók, vagy adott esetben a devizahitelesek - náluk még mindig komoly problémát okoz ez a kötelező havi kiadás. Bicskei árakkal számolva ez két gyermek esetén már 20.000,- (húsz-ezer) Ft körül taksál havonta. Mondhatnánk, hogy az otthoni étkezése a gyerekeknek drágább lenne,vagy minőségileg gyengébb. Itt jön a fekete leves, amiről aztán a médiumokban napról napra lehet olvasni: a minőség. Olyan kulcsszó ez, ami könnyen mást jelent egy dietetikusnak és egy gyermeknek.

Uram bocsá’, a gyermeknek az a minőségi, amit ismer, ízletes - ergo eleddig ehetőnek tudott. Aki korábban is találkozott a gazdag zöldségkínálattal, változatos elkészítési módjaival, annak az új menzakoszt legfeljebb sótlan lesz. Mi a helyzet azokkal a gyermekekkel, akiknek ez nincs az étkezési kultúrájában? Mivel motiválhatóak arra, hogy megkóstolják a számukra furcsa ebédet? Elvárható-e, hogy valóban jól is lakjanak vele? Napi ötszöri-hatszori kisebb adagú étkezés lenne az ideális mindenki számára. Az új rendszer ehhez látszik igazodni. Kérdezem én: még ha meg is eszik a gyerekek a menzán a tízórait, ebédet, uzsonnát, mit fognak enni a másnapi tízóraiig? Az új, kevésbé laktató étkezésekkel nem tartanak ki másnapig. Erről mások, nálam hozzáértőbbek bizonyára fognak még írni.

A sajókazai Dr. Ámbédkar Iskola - vezetője, Derdák Tibor volt a ZT második vendége - kitűnő példa a gyermekszegénység rendszerszintű szemléletének fontosságára. A lányok szülési idejének kitolása 14 éves korról legalább 18-19-re a tanulmányi idő beiktatásával, rengeteget javít az élethelyzetükön. Így a fiatal szülők legalább esélyt kapnak rá, hogy leérettségizzenek, szakmát tanuljanak, mielőtt családot alapítanak. Ezzel a munkavállalási lehetőségeik szintén növekednek - még ha csekély mértékben is -, tehát valószínűbb, hogy képzetlenebb társaiknál eredményesebben tudnak gondoskodni gyermekeikről. Ez nem csak anyagi értelemben jelenik meg, hanem sokkal inkább társadalmi helyzetükben: hasonló szinten lévő emberekkel alakítanak ki baráti és társkapcsolatot, igyekeznek gyermekeiknek is biztosítani a lehetőséget a tanulásra. Kommunikációjuk fejlettebb, életszemléletük szélesebb körű a 8 általánost (vagy annyit se) végzett társaikénál. Az iskola keretein belül látott példák (!!!) ugyanúgy beépülnek személyiségükbe, mint az otthonról hozott minták. Gazdagabb lesz a problémamegoldó repertoárjuk, így talán az ő unokáik már nem(csak) a mai nagyszülők életvezetési és párkapcsolati stílusjegyei szerint fognak élni.

Ez az a pont, ahol a központi kérdés mellett felmerül egy másik, ami érint minden itt élőt. Egy kérdés, amivel nap, mint nap szembesülni kell: van-e gyermekéhezés, gyermekszegénység Bicskén? Vajon mi hogy állunk a 3 H-s (halmozottan hátrányos helyzetű) gyermekeink oktatásával, még inkább nevelésével?

Létezik válasz a kérdésre.

Van. Van gyermekéhezés. Van gyermekéhezés Magyarországon. Van gyermekéhezés Bicskén. Is.

Itt szeretnék visszakanyarodni Hegedűs Zsuzsa ominózus megnyilvánulásához. Ami számunkra a miniszterelnök főtanácsadójától elhangzott kijelentésben igazán szemet szúrt, az a hazai gyermekvédelmi rendszer burkolt (?) bírálata. Mire gondolunk? Idézek a hvg.hu-n olvasható cikkből:” Ha valaki mégis szegény gyereket lát, az nem a rendszerhiba, hanem emberi mulasztás vagy szülői felelőtlenség következménye – állítja Hegedűs.” (http://hvg.hu/itthon/20151112_Heged...)

Kérem, tegyünk egy sétát Bicskén. Szeretnék mutatni néhány ilyen rendszerhibán kívüli szegény gyermeket. Anyagi okokból ugyebár nem emelhető ki gyermek a családból. A rendszer az óvodai, iskolai étkeztetésekkel és a közmunka programmal karöltve pedig lefedi azt a réteget, ahol a gyermekszegénység eddig előfordulhatott. Tehát ha nem a munka hiánya miatt nincs pénz, akkor az csak a szülők elhanyagoló vagy szándékosan veszélyeztető magatartásából következhet. (Értelmezve a főtanácsadó szavait.)

Az elhanyagoló és veszélyeztető szülői attitűd viszont jelzésköteles a gyermekvédelmi rendszer tagjaitól. A Gyermekvédelmi törvény 17. §-a következőkez írja:

Komolyan azt állítja Hegedűs Zsuzsa, hogy a még előforduló gyermekszegénységi esetek csak személyi mulasztás következményei lehetnek? Érdemes lenne megvizsgálni, ezért nézzünk egy példát. (Sok nehéz helyzetben lévő családdal vagyunk kapcsolatban. Néha kínos anomáliákra látunk rá a rendszer működésében.)

Tegyük fel, hogy van egy éhező, szegény gyermek (nem, ők mindig többen vannak), aki szülei elhanyagoló, veszélyeztető magatartása miatt került ilyen helyzetbe. A jelzőrendszer tagjai előbb saját kompetenciájukon belül próbálnak segíteni - vagy nem - majd jeleznek. Mi történik?

Ma a gyermekjóléti szolgálatok jelentős része hivatali időben működik. (Szeretném leszögezni, hogy ismerek, ismerünk kivételt. Most abból indulok ki, amit a helyi családoktól és tapasztalatból ismerek.) Ebből adódóan a családlátogatások munka-, tanítási és óvodai időben történnek. Aki nem dolgozik épp, vagy mert alkalmi munkái vannak, vagy mert váltott műszakban dolgozik, vagy mert tényleg nincs munkája, szerencsés. Tudja fogadni a családgondozót, aki ekkor felméri a családi dinamikát(!) és környezettanulmányt készít, vagy csak segíti a szülőt, hogy megvalósítsa a gondozási-nevelési tervbe foglaltakat. Ha a család, szülő nem működik együtt önként (!) a szolgálattal, akkor a családgondozó kénytelen jelzéssel élni a gyámhatóság felé. A szülő tehát együttműködik. Szabadnapot vesz ki hetente - kéthetente egyszer, hogy meghallgassa, milyen fontos az anyagi és családi biztonság megteremtése. Tanácsokat is kaphat hozzá: becsülje meg a munkahelyét, igyekezzen azt megtartani. Aztán meg a gyerekkel is jó lenne találkoznia a családot segítő szakembernek, úgyhogy vegyen ki a szülő még egy szabadnapot és hozza be őt is. Vagy csak küldje be, úgyis kujtorog eleget az utcán, be tud menni önállóan. Amúgy remélem a kedves szülő azt is tudja, hogy milyen jó az ingyenes étkezés a köznevelési intézményben, úgyhogy legyen kedves biztosítsa gyermekének, hogy minden oktatási napon bent lehessen az intézményben.

Álljon itt a szülő másik felelőssége, a munkahely:

A főnök, ha csak meglátja a lesütött szemmel közeledő munkavállalót, már ideges: “Megint hova kell mennie? Ki fogja elvégezni helyette a munkáját? És mikor? Különben is, a húsz-huszonegynéhány nap szabadsága már hónapokkal ezelőtt elfogyott! Táppénzre mégsem lehet küldeni, mert akkor nem csak ezt a fél vagy egy napot veszi ki, hanem még el kell mennie valamikor az orvoshoz is!” Komoly a dilemma. Egyrészt az a munkavállaló, akit mindig mindenhova elengednek, könnyen hiheti azt, hogy neki ez jár. A munkáját komolyan venni, megbecsülni nehezen fogja. Másrészt a bérén is látszódni fog a kevesebb munkaidő. Harmadrészt, aki hol elvégzi a feladatát, hol nem, azt a munkáltató sem fogja komolyan venni, pillanatok alatt az utcán találja magát. Tehát kevesebb bérből, vagy immár semmiből kevesebb jut a gyerekeknek is. Megint más a helyzet, ahol bizony komolyan veszik a munkaidőt. Onnan nem ugrik a szülő, csak amikor tényleg nagyon fontos. Van, hogy akkor se, mert teszem azt, nem hordhatja a zsebében a mobilját. Előfordul, hogy jó előre be kell jelenteni a kivenni kívánt szabadság/szabadnap időpontját, extrém esetben csak orvosi igazolással vagy hivatalos idézés birtokában hagyható el a munkahely. (Lehet itt arra hivatkozni, hogy ezek a családok többségében úgysem dolgoznak, de az a helyzet, hogy az alkalmi vagy fekete munkát az elvesztése miatt sokszor még nehezebb otthagyni.)

Kérdezem én, kinek a felelőssége, ha ilyenkor a szülő nem működik együtt? Ha csak minden második hétre kér egy szabadnapot a családgondozás, szakértői bizottság, nevtan, stb. miatt, akkor hogyan biztosítsa a szünidőkben a gyermeke felügyeletét? Ki fogja kárpótolni nem csak a szülőt, hanem a gyermeket is a kiesett jövedelem miatt?

Vajon sikerül-e ily módon kideríteni, hogy miben áll a gyermek veszélyeztetettsége? Sikerül-e hatékonyan segíteni a szülőt/gondviselőt abban, hogy megtanulja önállóan kezelni a problémáit?

Nyitva hagyom e kérdéseket. Akit érdekel, megkeresi rá a választ.

Legközelebb az oktatás és a helyi gyermekszegénység általunk tapasztalt kapcsolatával foglalkozom.

-h.-