A szóban forgó Galagonyás II. dűlőben található présház kapcsán fontos emlékem, hogy apuval vagy nagypapával a szomszédságában fekvő szőlőnkbe menvén az én hosszú szőke hajú húgom mindig az erkélyt szemlélte, hogy ő ilyen emeletes présházat szeretne.  Hogy ezzel úgy kibékülne. Akkor persze nem így mondta, de ez volt a lényege. 

Tudom róla, hogy Szentesi Feri bácsié volt, akit édesapám különösen tisztelt. Tudom, hogy a föld a III. dűlőig ér, "nincs eladva a vége". Tudom, hogy kékfrankos szőlőt terem tisztán. Jártam már benn egyszer úgy harminc éve.

Amikor Menyus vagyis Léber Attila szakácsmester barátunk megvette, nekem az igen nagy hír volt. Ennek úgy két éve lehet. Mesélt  szép pincéről, a birtokról, hogy 1862-ben épült a ház. Külön nagy figyelmet kapott akkor részemről a korlát, amibe belekovácsolták a feliratot: "ÉLJEN A HAZA!"  Aztán valahogy nem találkoztunk. 

Mi tegnap kinn falatoztunk sógorral a miénk előtt, amikor jött Menyus nagy kalapáccsal a vállán. Rögtön meg is kérdeztük, sarló nem kell-e mellé. Nem, mert már minden le van sarlózva, de úgy, hogy ki sem nőtt. De ha már itt van, nézzük meg belülről a házat. 

Olyan ez a ház kívülről, annyira pannon, hogy főleg Babitsot képzelem elé és a diófa alá Ádáz nevű kutyájával antik fényképen a középiskolai magyar irodalom tankönyvben még akkor is, ha neki más külsejű Esztergom, Előhegyen lévő háza. De mondhatnék Széphalmot is Kazinczyval, de hagyjuk, ő itt Menyus a Galagonyáson, még szép. 

Belépve a tölgyfalapos új lépcső ívét csodálom - mondom: Toscana. A mestergerendás mennyezet, hm, az izzadó kis téglás pincesíp boltozata - mintha fényképen látnám. Hova megyünk elsőre? Hát a pincébe a készülő lépcsőkön. Odalenn 8 darab 225 literes barrique hordó balra a csántéron, mindegyik tölgyfa, van köztük francia, van magyar, van amiben rozé van, van amiben kékfrankos. A csántér alatt sóder és jobb szélen is, középen majd kisméretű tégla lesz letéve padlónak, a legjobb, a legszebb szerintem. Jobboldalon nem lesz hordó, legalábbis kezdetben.

Ezután fel a bejárati szintre, onnan pedig a tölgyfalépcsőn az emeletre. Ott felfelé tartva találom a pókhálós kovácsolást, rátett nemzetiszín szalaggal. Az erkélyen a családról beszélünk, a dűlőúton előttünk elmenőnek köszönünk és aztán hogy el kellene mennünk már hajnaltól estig horgászni.  Gyakorlatilag egy vonalban állunk a katolikus templom hátsó hajójával.    

ia

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.