Eddig szelektíven gyűjtöttem a szemetet, ezért sokszor nem volt 30 l a szemetem sem. Most hogy személyekhez kötik a szemétdíj fizetését, és nem ahhoz hogy ki mennyi szemetet termel, így a környezettudatos embereket büntetik. Eddig ők azt a szemetet amit komposztálták, vagy szelektíven gyűjtötték…
Orbán Viktor zárt frakcióülésen állítólag azt mondta, nem életszerű, hogy Pilz Olivér csak úgy elkezd tiltakozni, szerinte valakik állnak a tüntetések mögött - írja a hvg.hu
Tehát míg Orbán külső erőt sejt a tanárlázadás mögött (is), a hermanos Pilz Olivér tanár úr azt mondta, hogy ő mögötte a…
Az 1944. február 11-én végrehajtott budavári, budai kitörési kísérlet húszezer halottjával, ugyanennyi fogságba esett katonával a hadtörténet legtragikusabb eseménye - véli a történész.
Bicskéhez legközelebb Alsóörsön található az emlékmű, ami természetesen nem a háborút létrehozó gyalázatos…
A bicskei rendőrök szolgálati kutya segítségével azonosítottak egy férfit, aki szerszámgépeket lopott.
A Bicskei Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást M. Zoltán felcsúti lakos ellen.
A rendelkezésre álló…
Szia! Egy nagy szívességet szeretnék kérni. Ma délután olyan kettő körül elszökött a kutyusom egy barna tacskó. Bandita a neve. 2 éves frown hangulatjel Bicske kertvárosból tűnt el, a Munkácsy Mihály utca 5 szám alatt lakik. Kérlek, készítenél nekem egy postot? Hátha látta valaki vagy befogadták…
Egy idős, cukorbeteg, Kisfaludy utcai lakásában egyedül élő néni nem tudott elmenni az ajtóig, hogy kinyissa családtagjának.
Rendőrök, mentők, tűzoltók érkeztek a helyszínre az életmentés érdekében. A helyszínen a Bicskei Önkormányzati Tűzoltóság egysége a legkisebb károkozás elve alapján úgy…
"Autósok figyelem! Körültekintően közlekedjünk a gesztenye-fasoron! Sorra törnek le az ágak az útra, veszélyes a közlekedés! (Egy ismerősöm előtt 50 méterre tört le egy nagy ág). Nagyon vigyázzatok!" - olvasható a Facebook-on az etyeki lokálpatrióta figyelmeztetése. Az 1-es főútvonal őse, a jó öreg…
Kitűnő olvasónk ajánlotta figyelmünkbe a Tükröspuszta területén is gazdálkodó Dr. Gróf Pálffy-Daun bicskei Intézőségének levélzáró pecsétjét egy régiség árverésen.
"RÉGI LEVÉLZÁRÓ
A KÉPEN LÁTHATÓ ÁLLAPOTÚ pontosan nem tudom mi AZ ADÁSVÉTEL TÁRGYA.
Gróf…
Immár elfogadott költségvetése van a városnak.
Bicske önkormányzat képviselő-testülete az önkormányzat és költségvetési szervei 2016. évi költségvetésében
a kiadási főösszeg
2 882 770
ezer forint,
a bevételi főösszeg
2 882…
A Menedék - Migránsokat Segítő Egyesület munkatársat keres heti 40 órában a „Tanterem” című projekt keretében foglalkozásvezető munkakörre.
FELADATOK:
Strukturált, iskolai elő-integrációt célzó foglalkozások vezetése a bicskei befogadó állomáson tartózkodó fiatalok, gyerekek részére
A résztvevő…
Ezelőtt 8 azaz nyolc napja írtam ezt a levelet a Duna-Ipoly Nemzeti Igazgatóságnak, mára megérkezett a válasz:
Tisztelt Igazgatóság!
A mellékelt posztot az általam nagyra becsült Klébert Antal természetvédelmi őrkerület vezetőnek is elküldöm szíves intézkedésükben…
A DVTK Felcsúton, a PAFC ellen lép pályára február 13-án szombaton fél négytől.
Az NB1 tabellán a miskolci klub kilencedik, a Puskás Akadémia a tizedik.
Kezdődött azzal, hogy szép csöndben, észrevétlenül és kimondatlanul rezsit akar növelni a város. És persze, meg is teszi, csak erről nem hívnak sajtótájékoztatót Tessely Zoltánnal és a szerényen asztalra tekintő Pálffy Károllyal.
Alig hirdették meg még azt is, hogy igazolással a bicskei…
Idén a bicskei uszodában edzők a következő érmeket hozták el a diákolimpia megyei döntőjéről. Az első helyezettek Miskolcon a Diákolimpia Országos Döntőjébe jutottak tovább. Minden versenyzőnek gratulálunk, azoknak is, akik még nem értek el helyezést.
3. korcsoport Erdei Fanni 50 méter…
A www.funIQ.hu a sokak által ismert Veszelovszki Zsolt nevéhez is fűződik.
Valamire nagyon készül a Vajda. Vajon mire? Hamarosan kiderül. Boros Péter felvétele
Csődvédelmet kért az öt legnagyobb malomipari cég közül a tatabányai székhelyű, a bicskei malmot is működtető, 100 %-ban magyar Sikér Zrt. Hetekkel ezelőtt híre ment, hogy gazdáknak tartoznak gabonájuk árával. Akkor azzal a felkiáltással nem írtuk meg, hogy ilyen korábban is előfordult, majd rendbe…
Gyógyító vízre és vízi játékra fordítják a megajándékozottak a Bicskén is jelen lévő Oázis Sport Club első vízilabda jótékonysági tornáján összegyűlt összeget
Jól sikerült az Oázis Sport Club első jótékonysági vízilabda tornája január 30-án, amelyen óbudai gyerekek mellett bicskei játékosok is…
Bicskén a Szent László utcában fészekemelő gólyakosár kihelyezése történik - amit lokálpatrióta fórumunk bízvást kér már egy-két éve.
A munkálatok következtében
Bicske Szent László utca Páros házszám 2-44 2016.02.24 08:30-13:00
Bicske Szent László utca Páratlan házszám 1-37 2016.02.24…
A Bicskén élő Horváth Ida, a Nemzetpolitikai Államtitkárság Petőfi Sándor Programjának ösztöndíjasa. Cikkére bukkantunk, amit itt is megosztunk. Horváth Ida egyetemi hallgató a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi karán abszolvált, hamarosan doktori diplomát szerez.
Bánsági,…
Friss kommentek