3,716 milliárd forint és 36,4 km. Bizonyára az M1 autópálya töltés átpréselése 50 méterre a jól használható átjárótól jelentősen megdobja.    102 ezer/m azért csak az átlag, mert helyenként csak kijavítják a meglévő aszfaltburkolatot és felfestik rá a kerékpár piktogramot valamint kiteszik a…

Szabó Ferenc mányi lelkipásztort, vértesaljai esperest választották a Dunamelléki Református Egyházkerület új főjegyzőjévé. Két főjegyzőjelöltre szavazhattak a presbitériumok a Dunamelléki Református Egyházkerület főjegyzőválasztásának második fordulójában, amelyre azután került sor, hogy az…

A bicskei rendőrök fél nap alatt azonosították annak a háromfős társaságnak a tagjait, akik kiraboltak egy 51 éves férfit. A Bicskei Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya csoportosan elkövetett rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást a 25 éves L.…

A Bicskei Huszárzenekar június 17-én 18 órától a Kastély Esteken zenél a Batthyány-kastély megszépült parkjában, Bicske város legmeghatározóbb építészeti és kulturális örökségének helyszínén. Az együttes már többször fellépett ezen a kiváló helyen, amit Bicske város kiváló lokálpatriótájának…

Olvasni lehet olyan cikket, ami ezt sugallja: a bicskei önkormányzat keményen fellép a hulladékégetéssel szemben.  Hogy tudjuk, merre-hány méter, hogy legyen viszonyítási alapunk az állítólagos kemény rendeletről - nagyító alá tettük a helyi és az országos rendelet részleteit.   A bicskei részleges…

Fogadjátok őszinte részvétünket

Címkék: gyász

2017.06.08. 10:13

Szomorú fájdalommal tudatjuk, hogy KÖRMENDI PÉTERNÉ Szeretett Édesanyánk 2017. június 2-án elhunyt. Hamvait 2017. június 14-én 15 órakor helyezzük végső nyugalomra a bicskei katolikus temetőben. A gyászoló család

Akit nem zavart a két eltiltás

Címkék: rendőrség etyek

2017.06.08. 08:58

Etyeken, a Kossuth utcában egy Mazda típusú gépkocsival közlekedő férfival szemben intézkedtek a rendőrök 2017. június 7-én délben.  Az ellenőrzés során a járőrök megállapították, hogy a gyáli lakost a Dabasi Járásbíróság és a Dabasi Rendőrkapitányság két különböző ügyében a járművezetéstől…

Mint arról Sipos Mónika r.fhdngy, az FM RFK szóvivője a Bicskei Szót tájékoztatta,  a "Közlekedik a család" című vetélkedő egyik döntőjét Bicske főterén rendezik meg 2017. június 11-én.   A Bicske, Kossuth téri döntő az országos döntők öt helyszínének egyike.  A gyakorlati feladatokat ugyanis…

Elszökött ma délelőtt, Bicskén a Kajla névre hallgató, fekete-fehér foltos spánielünk. Ha valaki látja, kérem vegye fel velem a kapcsolatot! Köszönöm szépen előre is a segítséget! - 06-30-277-4299  

A napokban forrásjelöléssel posztoltam egy HVG-cikket a Taigetosz-törvényről.   Nem volt elég időm mindenféle hírt összeolvasni és felkészülni a témában, tehát jogosnak éreztem az olvasói megjegyzést, aki ironikusan gratulált is ahhoz, hogy egy túlhaladott cikket posztolok. Inkább gyorsan…

(Mielőtt a közleményt szó szerint közölnénk, előzetesen megjegyezzük: a tervező, a kivitelező, a megrendelő - sem ebben a közleményben, sem máshol - senki nem adott még arra tisztességes magyarázatot, hogy kb. 50 méterre a nagy dobpergéses átpréseléstől - ott fekszik az egy-két méterrel lazán…

Id. Polgár István emlékére

Címkék: gyász

2017.06.06. 20:48

Erre egy másik kedves olvasónk a Bicskei Szó fórumán tévesen azt felelte: két hét múlva.  Nem két hét múlva, hanem most vasárnap.... Tudniillik a bicskei római katolikus templom névadója a Szentháromság, pontosabban templomunk a Szentháromság nevét viseli.A katolikus templomok oltárképe legtöbbször…

A több órás bicskei helyszínelésről érkezett olvasói jelzés kapcsán tájékozódtunk az FM RFK Kommunikációs Szolgálatának segítségével.  Sipos Mónika r. fhdgy., szóvivő a következő választ adta:  "Elektronikus úton érkezett megkeresésére tájékoztatom, hogy kollégáim egy folyamatban lévő…

   Ez a Pedagógusnapra készült bicskei installáció a tanár fát és leveleit ábrázolja, ahogyan teljesen más jelentésű családfa főnév is hasonlót ábrázol, amihez ez csakis úgy kötődik, hogy igen sok bicskei család sarja örült már e falak mögött a közelgő vakációnak. A pedagógusfán ott van annak a…

süti beállítások módosítása