A Bicskéért Emlékérem méltó helyre került, hiszen a rászorulók tömegén segítő bicskei Katolikus Karitász elhivatott vezetője, Sági Ferencné Babi vehette át Szent István ünnepén, kiegészítve az Őrangyal Klubos tevékenysége elismerésével.      Bicske Városáért Közösségi díjat a Bicske Városi Óvoda…

Szép volt, Petra! Köszönjük. A Tatán zajló versenyzésről a Hungarian Golf számol be hiteles részletességgel.  Ezen a közös fotón pedig a díjátvétel után Petra - Dr. Bábos Réka, az Old Lake Golf Club igazgatója, a Magyar Golf Szövetség elnökségi tagja mellett áll. 

15:20-nál Goldsmann Tamás tanítványa egy nagy mutatvánnyal kedveskedik a nagyérdeműnek. De ne ott kezdjük, jutalmazzuk meg (magunkat) azzal, hogy végighallgatjuk Balázst. A felvételt Kovács Beatrix, az édesanya készítette telefonjával a helyszínen.  Balázs nyereménye egy két személyes utazás.   A…

     

2016. augusztus 20-án veszítettük el Csizmadia László karnagy urat. Az alábbiakban Csizmadia Péter zenész és Grósz Mónika egyesületi elnök írását közöljük. Mindkettő a Bicskei Fesztivál Fúvószenekar zánkai, zenei tábora után készült, amit a szakmai felkészülés elsőrangú állomásának tekintenek.…

Németh Zoltán faműves műhelyében elkészítette a bicskei evangélikus templom keresztelőkútját.  Munkái a www.fa-time.hu -n láthatók. Külön jó, hogy a bicskei műhely és a bicskei templom között egyébként is nagy a közelség. 

A bicskei-londoni blogger színpadra került művéről szóló tartalom itt található.  A Kolomp Csárdáról beugorhat az emberfia három-négy éves korából: amikor hallotta, hogy apuék voltak vagy mennek a "Kolomba", hogy ez történt a "Kolomba" - mert bizony sokan így mondták, kispórolva belőle a p betűt  -…

(...) megint embert gázolt a vonat a Kisállomáson! A Pest felé menő vonat gázolt, egy vágányon megy a forgalom,rendőrség,mentők kint vannak,többet sajnos nem tudok - írta olvasónk.  Az FM RFK Kommunikációs szolgálata részéről Pápai Eszter főelőadó kommunikációs referens kérdésünkre közölte: a…

süti beállítások módosítása