Rangos díjjal ismerték el „Renk” és „Boszorkány” munkáját a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányságon.

Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője Kántor, a híres nyomozókutya halálának évfordulója alkalmából 2018. június 21-én a rendőri szakmai munkát segítő feladatellátásuk elismeréseként két szolgálati négylábút részesített jutalomban Székesfehérváron.

A „Szolgálatban négy lábon” elnevezésű rangos elismerést idén Izsányi Tibor címzetes rendőr főtörzszászlós és kutyája, Renk, a Gárdonyi Rendőrkapitányság képviseletében vehette át a főkapitánytól.  Renk, az ötéves belga juhászkutya eddigi szolgálatban töltött évei alatt 136 eredményes nyomkövetéssel segítette a rendőri munkát, ebből 27 esetben egészen az elkövetőig vezette el gazdáját.

Az idei esztendőben - a korábbi évek gyakorlatától eltérően - a „Szolgálatban négy lábon” posztumusz díj átadására is sor került, melyet a Bicskei Rendőrkapitányság, Rendészeti Osztály, Közrendvédelmi Alosztály körzeti megbízottjával, Márton Sándor címzetes rendőr főtörzszászlóssal szolgálatot teljesített Boszorkány nevű német juhászkutya kapta. Boszorkány, a kiemelkedő fizikai teljesítő képességgel rendelkező négylábú pályafutása során jelentős segítséget nyújtott a határszolgálati és a napi feladatok ellátásában.

A „Szolgálatban négy lábon” díjat a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője 2013-ban alapította azzal a céllal, hogy a rendőrség szolgálatában álló rendőrkutyák közül az arra legérdemesebb elismerésben részesüljön.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása