fdc22799b2469a5c9857a6190ddee68a.jpg

Fenyvesi Endre, Szolnoki Tamás, Monos István, Klopfer Endre, Akli Imre, Szabó Lajos

Nádori László, Ágoston László, Ujszászi Ignác, Visnyei János, Papinóth István 

Fotó: Csörgöl Lajos (Bicske, II-es iskola, 1984 vagy 85)  

 

Ujszászi Ignác bicskei költő Gánton él. Barátai közül Monos István és Papinóth István időnként meglátogatják. E szeptember 21-én született vers kéziratát, ezt az emlékezést ajándékba kapták.

Megtisztelő, hogy közölhetem. Megkaptam az eredeti kéziratot és ezt a fényképet is, ami különben Monos Istváné. Javaslatomra a kéziratot a fotóval a Nagy Károly Városi Könyvtár munkatársainak, a helyismereti gyűjteménynek adtam át ahelyett, hogy nálam hemperegjen  elfeledve egy fiók mélyén. A "metaadatok" mellé bizonyára ezt e posztot is mellékelik. Könyvtárunk - Ignác költői megjelenéseiből is sokat őriz. Ott a helye kortárs költőnk légterünkben megjelent friss-ropogós  kéziratának is.

Egy könyvön olvasom: "A szerző verseit 1978 novemberében a Fejér Megyei Hírlap-ban mutatta be Vaderna József költő, 1979 tavaszán az Új Írás. Ezt követően megyei lapokban, a Magyar Ifjúság-ban, Napjaink-ban, Fehérvári Hét-ben és az Árgus-ban jelentek meg versei. 1983-ban a Fejér megyei fiatal költők pályázatán első lett. A budapesti Fiatal Művészek Klubja által kiírt országos verspályázaton '83-ban harmadik, '84-ben második díjat nyert. Az 1985-ös megyei pályázaton nívódíjban részesült. 1986-ban bemutatta a rádió Fiatalok Stúdiója. Több antológiában szerepelt:"

 

ujszaszi_ignac_volt_egy_csapat.jpg

A vers után a lap alján jót nevettem Ignác szerzői megjegyzésén, amikor a Pizzafaló teraszán ülve nagy nehezen kiolvastuk a ceruzás, ezért a golyóstollal írt soroknál halványabb írást.

"Egykor király volt e gárda". A Real Madrid, mint Királyi Gárda: erre utalva (szerényen)

A költő Igar József tanár úr nevét a kéziratban eltévesztette. Nem is csodálom ennyi év után és az Igari is bicskei név, hogy még egy volt osztálytársamat is így hívják. Mert Ignác - Igari Józsefet írt. A kéziratban nem javítottam, de amikor legépeltem a verset, akkor Jóska bácsi nevét helyesbítettem: Igar József. A fizikából ugyan annyit jegyeztem meg összesen, hogy kölcsönhatás és ellenállás, de itt jóvá teszem, mert tanárunk nevét is megtanultam....

A fotón lévő csapat viselte a Tanács nevet, később már Pedagógus néven lépett pályára. Azt hiszem, legtöbbször a gimipályán láthattam őket különböző kupákért játszani, kb. 81-től amikor már felsőbe jártam.

A képen láthatók közül a Bicskei TC első csapatában Ágoston László, Ujszászi Ignác, Visnyei János és Klopfer Endre futballoztak. Monos István az ifiben. Klopfer Endre pedig igazi tehetség volt. Barátai mondták róla, hogy amikor Herceghalomban dolgozott, edzésképpen naponta átfutott, fájrontkor pedig hazakocogott.

A verset a költő N. Zoltán és K. Endre vagyis Németh Zoltán és Klopfer Endre emlékének ajánlja. Le is gépeltem a könnyebb olvasásért és mert tudom, Ignácnak sem lenne ellenére, aki most szerintem a görög-magyart nézi Gánton. (Nem a görög-magyar szótárra gondolok.) 

 

 

Ujszászi Ignác: Volt egy csapat

N. Zoltán és K. Endre emlékére

 

Előbb Zoli, aztán Endre -

fogyatkozunk sorra, rendre!

Halva csatár, holt a hátvéd -

csapatunkra mi jön  s vár még??

Melyikünk megy?! Melegítsen -

Tudója csak a Jóisten!

Egykor Király volt e gárda:

A gólokat szórta, vágta!

Mi még itt lent: Karszalaggal -

ők odafent, ahol angyal!

Monos, Tamás, mint két oszlop,

Középpályán labdát osztott.

Futott érte Lajos, Isti:

Gólvonalon által vinni.

Nádorival az Ágoston:

Villantottak minden poszton.

Igar és Lantos Jóska

a légteret védte, óvta!

S kapufák közt állt egy vézna,

Ki "potyákat" kapott néha...

Ki társakat temet, sirat:

Tőle volna eme irat.

 

Gánt-bányatelep, 2018.09.21.

"Egykor király volt e gárda". A Real Madrid, mint Királyi Gárda: erre utalva (szerényen)

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása