Gerzson Kalmár még a tél végén igazított a Pagonyban igen magas örökzöldeket, amiknek a tetejébe fel is kellett másznia. Nehezebb eset volt, mint az a helyszín, amit a honlapja képe mutat. A fiatal szakember vontatott a munkaterületre ágdarálót is, hogy a zöld-hulladékot szállíthatóbbá tegye az…

A hvg.hu hírügyelete 18 óra 48 perckor tette közzé: Összeütközött két személygépkocsi az M1-es autópálya 43-as kilométerénél, Óbarok közelében - közölte a katasztrófavédelem. A főváros felé vezető oldalon történt balesethez a bicskei önkormányzati tűzoltókat riasztották. A mentők egy embert…

Kerékpárverseny biztosítása miatt kell átmenetileg lassabb haladásra számítani a megye több településén a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint.  A Budapestről induló és Fejér megyén Veszprém megye irányába áthaladó kerékpárverseny biztosítása miatt 2018. május 12-én délután,…

"Péntek, negyed 10. Az egyik telepi kisbolt lépcsője mellett egy bácsi fekszik a földön, a lábai kilógnak az útra. Odasietek hozzá, kiderül, hogy elájult. Mentőt ne hívjak, mindene sajog, felkelni egyedül nem tud, de nagyobb baja nincs. Matat a szívénél, de kiderül, csak az igazolványát szeretné…

2018.05.11. 10:30,   Szöveg: Lánczi Péter,   Fotó: Lánczi Péter Forrás: Turistamagazin Szellemjárta kőtorony az erdő közepén Egy bringás kiruccanás, ami véletlenül átcsapott egy terepi felfedezőútba. Legegyszerűbben így jellemezhetném azt a kirándulást, amely nem várt…

Az autópálya részleges, felületi felújítása után a nem jó állapotú és jelentős terhelésnek kitett 1-es számú főútvonal felújítása következhet. A Bicskénél kerékpárútként is használatos budai út is tele volt járművekkel. Bicskén a Tatai és Szent István út valamint a József Attila utca és Kanizsai út…

Végtelen idő

Címkék: gyász gyerekek iskola

2018.05.09. 10:41

FFVégtelen idő                                                                                        Klopfer Andrásnak és Klopfer Áronnak                                                                                   (Illő, hogy a fiak tudjanak az apák tetteiről.)   ŐszFoci a végtelenségig,…

Bicskére, a Csabdi úton lévő áruházba kértek rendőri segítséget 2018. május 8-án délelőtt, mivel bejelentés érkezett arról, hogy egy 32 éves és egy 18 éves helyi lakos élelmiszert, vegyi árut és ruhát akart eltulajdonítani - olvasható a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálatának…

Örömmel adunk hírt, hogy pályázatunk, a Fiatalok Bicskéért pályázata, bekerült a Tesco "Ön választ mi segítünk" programjába! Hatalmas hír ez - fogalmaz Balázs Viktor elnök - , hiszen hosszú évek után az első bicskei pályázat, amely bekerült. Ahhoz, hogy megvalósíthassuk projektünk most az Ön…

Kistószegi gyermekkorunkhoz hozzátartozott a szegények háza közelsége is.Az utcánkban jártak fel a faluba a szegény háziak így hívták az ott lakókat. Volt jó pár gondozott akik után ön hibájukon kívül másként is nevezték az otthont. Sokszor mentek az utcánkban, csoportosan orvoshoz, tüdőszűrésre,…

süti beállítások módosítása