Az ötödik és a hatodik dűlő közötti szakaszról érdekes képek hozzáadásával írta minden idők primer forrása, a Tanya Csenöl: "Valami történik az 5-6-os dűlő között és az általunk susnyásnak nevezett szakaszon. Állítólag út épül."
Köves út lesz értesülésünk szerint. A határidő április 30., ezért is nagy a pörgés. Az egész a zártkerti infrastrukturális fejlesztési pályázat megnyerésével vált lehetővé. A maradék útszakasz egy másik projekt keretében olyan aszfalt burkolatot kap, mint az I. dűlő.
Zártkerti Program a Földművelésügyi Minisztérium a zártkerti besorolású földrészletek mezőgazdasági hasznosítását segítő, infrastrukturális hátterét biztosító fejlesztések támogatását célzó pályázata.
A pályázatok támogatására 2.000.000.000 forint állt rendelkezésre, projektenként maximálisan 10.000.000 forint értékben.
688 támogatási kérelem érkezett be postai úton, ebben az önkormányzatok több mint 6,5 milliárd forint támogatási összeget jelöltek meg. A formai ellenőrzést és hiánypótlást követően végül 495 pályázatot fogadtak be és értékeltek a szakemberek. A Földművelésügyi Minisztérium döntése alapján az idén 198 nyertes önkormányzat tudja megvalósítani fejlesztési terveit.
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Friss kommentek