Baranyai Béla, Bicske, Aradi utcai lakos II. helyezést ért el a Füles és a Rejtvényfejtők Országos Egyvesületének versenyén, amit tegnap tartottak meg Budapesten a Hotel Hungária City Centerben, mintegy 300 fő részvételével. Ma, azaz február 3-án van a Magyar Rejtvényfejtők Napja. 

kupa_oklevel_papa.jpg

Baranyai Béla (1953) másodszor nevezett, legelőször tavaly tette.
Idén az Olasz módra rejtvénykategóriában érte el országos, rangot adó sikerét, amit őmaga szerénysége miatt közepesen nehéznek nevez - de ennek ellentmondani látszik, hogy "csak" a Félig kevert olasz és a Rejtvénysziget nehezebb a 16 választható műfajból az Olasz módra versenyszámnál. Ebben mintegy negyven versenyző közül került a legjobbak közé. 

oklevel_papa_rejtveny.jpg

(A hír személyesebb háttere:  

Papa hazaér. Mama megkérdi: - Hogy sikerült a verseny? - Ötödik lettem - mondja szomorúan és előhúz a táskájából egy kupát és az oklevelet. Mert II. helyezett lett.
Ölelés, puszi-puszi. Mama: - Tudtam én, mondtam én.
Amikor én hívom, még én sem tudok semmit, nekem azt mondja, lemaradt.
- Lemaradtál a vonatról? - kérdem döbbenten.
- Nem, nem, dehogy, második lettem.
- Dehát ez óriási eredmény, remélem örülsz és elégedett vagy.
- Igen, igen, persze.
Azért kell a személyesebb műfaj, mert Ő a párja a mi (értsd: húgom és én) édesanyánknak majdnem 25 éve. Nagyjából akkor született húgomék Rékája és a mi Máténk, amikor ők megismerkedtek.

Mivel a kicsik természetesen Papának és Béla papának szólították, amint szavakat tudtak mondani, ezért a felnőttek is észrevétlen átvették az ő  Papa elnevezését a családban. Így megy ez. De nyugdíjazása előtt mintha azt mesélte volna nekem, hogy kinn a munkahelyén is így szólítják - ami egyfajta tisztelet a kornak, tapasztalatnak.

Többféle végzettséggel bíró szakmunkás évtizedeinek jelentős részét német nyelvterületen dolgozta. Ezermester. Műveltsége és olvasottsága nagy, ez különböző kvízműsorokat teljes átéléssel néző figyelmében is megmutatkozik. Sőt. Ő nem netezik, de amikor Honfoglalózni hívtuk a fiammal, akkor aztán irgalmatlanul  felerősödtünk.

A harcművészet és a filmek rajongója. Remekül főz és kedvenc énekesnője Karády Katalin. Anyanyelvi szinten beszél németül. Olyannyira, hogy amikor nyugdíjba vonult, annyira hiányzott számára a német nyelvű rejtvény, hogy ki akart érte utazni. Fb-oldalamon hosszú évekkel ezelőtt meghirdettem, hogy szívesen és köszönettel fogadok megmaradt német nyelvű lapokat, amiben rejtvények is vannak, akárcsak egy.
Kádár Mária, akinek kisunokája a szomszédom és régóta ismerjük egymást, rendszeresen kezembe ad vagy elhelyez egy paksaméta német rejtvényt a ládámba, ami melegséggel tölti el szívemet és lehetőleg gyorsan el is viszem a szeretetcsomagot a címzetthez. Ő Anyukánk szerint addig nem is alszik, míg kész nincs mind. Mellette tökmag ropogtatás és teljes belemerülés. Mi, aki ismerjük és szeretjük, büszkék vagyunk rá További sok sikert és jó egészséget kívánunk, Papa!) 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása