Tegnap 9 óra előtt érkeztünk a polgárőrök által lezárt Kölcsey utcába. Akkor már az utcabeliek mellett tűzoltók, a GESZ munkatársai, önkormányzati képviselők dolgoztak a helyszínen. 

 104464331_3039820629388940_6255585450891152060_o.jpgIsmert, hogy a Lucernás-árok vízhozama, kiegészülve a Szélescsapás felől érkező víztömeggel felhőszakadáskor milyen árvizet és mennyi mentesítő feladatot  okoz. Ennek az oka, mint azt minden itteni kritikus helyzetben leírtuk, nemcsak a víztömeg megnövekedése, hanem az is, hogy még 1990 előtt, magánterületen - be lett temetve egy meder, amiben a víz  egy másik vízszállító árokba torkolva érhette el azt, amin a Sárközi árokba majd a Szent László patakba folyt. Mivel a természetes sodrás ereje vájta meder megszűnt, be is temették magánterületen, ezért a helyhatóság ezt úgy volt kénytelen megoldani, hogy derékszöget tett a víziránynak és a járda mellett vezette volna. Ennek az lett a következménye nagy esők, olvadások stb. idején, hogy a víz egy része arra folyik, amerre azelőtt, mert arra lejt. Nem dacol a gravitációval. Másrészt a járdát minimum, de az egész utat és a telkeket is elárasztja.  Mivel lassítva lett a folyása, a területet jól ismerők szerint a kb. Szent István-Zrínyi-Tatai határolta területen "spontán záportározó" alakult ki, pl. a Kölcseyben lévő "derékszög" fedőnevű elakadás miatt is.  
Bálint  Attila a mintegy 3500 négyzetméteres, Tatai úti telkét szinte egészében ellepte a víz. Vállalkozó. Nagy értékű dolgokért  felel. Mindennek garantálnia kell a biztonságát. Ehhez képest a területének van olyan pontja ezen a napon,  ahol méteres vízmélység alakult ki. 
A Kölcsey utca elején áll egy különleges, szép és új ház, ami víz alatt van. Többedszer látom ezt, többször meg is írtam.

104494550_3039820396055630_1954483874095153966_o.jpg

A szomszédjukkal is beszélgettem azelőtt, ők hívtak ide legelőször, akikről aztán megírtam, hogy bár ők is fizetik a Bicskén a megduplázott építményadót, mint az egész utca, de náluk az előszoba bejárata - írd és mondd - térdig befalazva, hogy védve legyenek, ha jön a víz... Én ott elég sok könnyet és elkeseredést láttam. Minden nagyobb eső idején eszembe jutottak. Képzelem, min mehettek keresztül az egymást követő két áradatban.       

104317663_3039820486055621_8822491684183906290_o.jpg

Egy Kölcsey utcai házaspár minden eddigi polgármestert megoldásra kérte.   Idén az utca egyik oldalán élőktől már összegyűjtötte Nánássy Ildikó az aláírásokat. Ezután a másik oldaltól fogja. Minden érintett  keresse őt a környékről, ne csak az utcából, aki támogatja és kéri a megnyugtató megoldást. Vannak egyetértő segítői az utcából. Bízik Bálint Istvánné polgármesterben és a testület tagjaiban valamint az önkormányzat munkatársaiban a megoldás kivitelezése érdekében. 
A helyszínen tájékozódó és koordináló polgármester a Bicskei Szónak azt mondta, hogy mindent megtesznek a megoldásért. Előrehaladott és reménykeltő tárgyalások folynak azzal kapcsolatban, hogy pl. a Lucernás-árokból érkező  vízmennyiség tömegéből adódó természetes irányon semmilyen művi derékszög ne változtasson, hanem folyhasson úgy, vagy ahhoz hasonló módon mint azelőtt.   Nem sokkal később torkollhat majd abba a mederbe, amit később elhagyva a Sárközi-árokba, ezután a patakba ér ez a víz.       Mivel az árvíz  nemcsak ezt  a pontot sújtja a mi kis falunkban, ezért kérdeztük az övárok rendszer kiépítéséről is. Ez a nagy esőzések idején különösen aktuális. Szerinte ez halaszthatatlan,  szükséges. Fontos, hogy minden képviselő egyetértő módon támogassa. Dr. Ossamah Bourgla képviselő  szintén részt vett ebben a beszélgetésben, egy Kölcsey utcai ház előtt állva.  Az orvos biztosította a polgármestert arról, hogy ezen nem fog múlni. Két másik nem fideszes képviselővel is találkoztam a Kölcseyben - fix, hogy támogatni fogják, ezt már ki is fejezték - nem nekem, hanem egyéb módon. Azt már csak én teszem hozzá,  hogy ezt aztán nem is lehet nem támogatni.     Elhangzott a vezető részéről, hogy akár a költségvetés módosításával, de neki kell állni a feladatnak és megtalálni azt az "alkalmazást", amivel erre támogatást lehet szerezni. Erre meg is kérte munkatársait és minden képviselőt. 
A Bicskei Szó álláspontja szerint nagy eredmény  lenne, ha ez a testület végre-valahára elindítaná az övárok projektet, hiszen egy korábbi, egy teljes évtizeddel ezelőtt  hivatalba lépő polgármester a "székfoglaló beszédében" is programjába emelte az övárok fontosságát. Ami sajnálatos módon nem valósult meg. Pedig egy képviselőt még a felszíni csapadékelvezetés felelősévé is kinevezett.              

105347288_3039820399388963_7961998564495944433_o.jpg              

Csörgöl Ákos alpolgármester és Nagy Attila GESZ vezető együtt érkeztek a helyszínre, plusz egy teherautó zsákolt homok és dolgozók.  Mint ez az alpolgármester szavaiból kiderült és a GESZ vezető is megerősítette: 3-4 ezer darab zsák homok készenlétben a telephelyen a védművekhez (de remélem nem lesz rá szükség - a szerk.) . A murvára sem, ami hasonlóképpen bevetésre kész.   A zsákolásban Csörgöl Ákos is részt vett. Ezt nem mondta. Szemmel látható volt. 

Szalai Zsolt (GESZ) kezében ásó. Térdig áll a vízben egy ház előtti árokban. A kocsibejáró alatti átfolyót tisztítaná, hogy folyhasson a víz. Ehhez a remélt átjárót keresi, hogy gyorsítsa a víz szabályos lefolyását. Miután téglákat bányász ki mindkét oldalról,  meglátjuk, hogy ez bizony le lett betonozva. Egy utcabeli világít neki és a tűzoltók sisaklámpái.  De hátha csak eltömődött.  Istenem, de könnyű ezt egy perc alatt leírni. Ott ez nem egy percig tartott. Amikor kijött a járdára, levette az egyik csizmát. Kiöntötte belőle a sáros vizet. A tűzoltók nagy nyomással sem tudták kifújni a feltételezett szutykot a remélt átfolyóból. Vagyis ez egy olyan árok-átfolyó a kocsibejáró alatt, ami nem is létezik. Nem, nem ez a fő baj. De az ördög a részletekben rejlik. Sok-sok apró kis részletben. Az övárokrendszer csak akkor fog működni, ha az rendesen meg lesz csinálva, karban lesz tartva és ebbe bele kell érteni a település belsejének árkait is.  
Olyan emberekkel beszélgetek, akik itt laknak a közelben és azt mondják nagyon mérgesen, hogy csakis az ablakon tudnak bemenni a házukba. Holnap reggel majd kimásznak az ablakon munkába menet? Mi ez már?  Jól van, addigra levonul. De mi van, ha ez a trópusi eső még később kezdett volna rá?  Itt sokszor volt már árvíz és lesz is még, ha ez így marad. Az a jó, hogy talán mára már mindenki belátta: ez vállalhatatlan.  A trópusi esőt onnan veszem, hogy egy világlátott, nem bicskei barát látta a videót az mederben rohanó vízről és a szakadó esőről. "Trópusi" - bökte ki. Klímaváltozás, erőteljesebb öntörvényűségek - mondtam. Jóváhagyta.   

105405548_3039820466055623_7030909299369187466_o.jpg

Stojsics Zoltán köszön rám, aki Nagyegyházán él és ottani polgárőr. A suliból ismerjük egymást.  Megtudták, hogy baj van és jöttek. Köszi. Mintha Mészáros Kartalt, Óbarok polgérmesterét is láttam volna egy pillanatra egy teherautóban, amin az is lehet, hogy saját fuvart hoztak a bicskei házak lábazatának védelmében.          
Szolgált a területen Czekmaiszter István és Pató Ferenc polgárőr, Polgár Viktor tűzoltó elnök és sok tűzoltó bajtársa több szerkocsival, erről hamarosan részletesen beszámolunk az FM RFK és Katasztrófavédelem válaszai alapján, aniket érkezésük után záros határidőn belül közzéteszünk.   A civil egyesületek közül  a kétkezi teendőket és azok irányítását jól átlátó Metzger Antal (DHKSE). a képviselők közül Börcs Antal emelhetők ki. Ő szintén a kétkezi munkában és a munkaszervezésben járt elől, hogy kinek mikor mi kell. 
Szép ez az összefogás meg minden, de mindenkinek jobb lenne helyette egy ennél nyugodtabb esti program, a tulajdonosoknak nulla vagyoni kár - mindehhez nem is kellene más, mint ez a bizonyos meder kiegyenesítő  megoldás, amiért Bicskén a magyar Himnusz szerzőjéről elnevezett utca lakói fogtak össze, pedig nemcsak őket, nemcsak ennek az utcának a lakóit szolgálná a megnyugtató megoldás.. Minden támogatást megérdemelnek.

23 óra 18 perckor indulunk haza. Azt hiszem Antiék arról beszélnek, hova kell még homokzsák, ami mindjárt megjön.  

Frissítés: A Bicskei Tigers (BTC B-közép) 7 fővel vett részt a zsákolásban főleg Csörgöl Ákossal a GESZ-nél. Önkéntesként jelen voltak még Molnár Dániel, Balázs Péter képviselők mellett Bárányos József is.   

tigers_gesz.jpg

Mint azt Csörgöl Ákos alpolgárnester csütörtökön elmondta: "Bálint Istvánné polgármester asszonnyal egyeztetve, ő a "terepen" én pedig a GESZ telephelyen koordináltam a munkákat  zivatar megérkezésének a kezdetétől a végéig.

tigers2_gesz.jpg

Amint nem volt szükség további homokzsákokra, azonnal indultunk ki a Kölcsey utcába Nagy Attilával (GESZ).
A Kölcsey utcát a tűzoltók elvonulása után 1 óra 30perckor utolsóként hagytuk el a Polgármester asszonnyal és Németh Tibor képviselőtársammal, amint lecsendesedett minden és mindenki."

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása